gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló
Archívum - 2010.

CSÖRGESS MEG! RÁDIÓVÁLTOZAT - ÉS ÉLETKÉP A PÉNTEK ESTI ELŐADÁSRÓL...

2010.10.09. 00:33

       Az mr1 - Kossuth rádió október 10-én 21.04-kor közvetíti az előadás rádióváltozatát.

   A péntek esti előadás (A selyemcipő) egyik élet-írta epizódja abba is illene. Bár minden este elhangzik a kérés a telefonok kikapcsolására, az első felvonás alatt három is megszólalt (tiszteltetem a tulajdonosaikat). Az egyik ráadásul kétszer... Először hosszabban és kedves gazdája nyilván még ekkor sem kapcsolta ki, mert kis idő után megint kezdte. A színpadon Mészáros Sára pedig éppen ekkor ért ehhez a mondathoz: "Mi ez az ellenállhatatlan hívás?" A nézőtéren persze kitört a nevetés, ami az előadás azon pontján ugyan nagyon visszás volt, a történtekre viszont nagyon természetes reakció.
   A rádióváltozat elhangzása után felhívott egy ismerősöm, aki színpadon nem látta az előadást. Nem érti, miért ez került a Vidor fesztiválra. Igaza van, ezt meghallgatva én sem érteném. Amivel nem azt mondom, hogy ez rossz volt, csak azt, hogy annyira gyökeresen más, aminek alapján tényleg nehéz elképzelni, hogy az előadásokon gyakorlatilag végig nevetett a közönség.   

 

SZÍNIKRITIKUSOK DÍJA 2010: ÖTVÖS ANDRÁS

2010.09.27. 10:12

   Átadták tegnap este a Színikritikusok díjait.
  A legígéretesebb pályakezdő: Ötvös András - Gárdonyi Géza Színház, Eger ("Szeretek mindent, csak lehessen játszani" - nyár eleji beszélgetés a Színművészek retro és ma rovatban!)
   A legjobb jelmez kategória győztese Benedek Mari - Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény Színház / Maya, Gárdonyi Géza Színház, Eger / Lorenzaccio, Maladype Társulat
   A legjobb gyermekelőadás az egri Harlekin bábszínház Keresztanya című előadása lett.

(Előzetesen jelölést kapott még a legjobb zenés/szórakoztató előadásra a Maya, Zsótér Sándor rendezésében.)

BÁNYAI MIKLÓS FOTÓI ÉS ÜZENETE A KÖZÖNSÉGNEK

2010.09.22. 23:30

 Ettől az évadtól már nem tagja a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Legutóbb például a Szentivánéji álomban és a Csörgess meg! című előadásban láthatták. Legnagyobb feladatát az Equus-ban kapta. Egy héttel ezelőtt még ő is képviselte ezt a színházat a csehországi Plzeň Nemzetközi Színházi Fesztiválján. A vendégjáték során  a blog számára készített fotóit a Galéria menüpontban nézhetik meg! (Lásd hozzá a KUPEC BENÁTSKÝ című bejegyzést - 2010.09.16.!)
   Most itt üzen búcsúzóul – nagyon szimpatikus gondolatokkal - az egri közönségnek:
  Kicsit zavarban vagyok, mit is mondhatnék a nézőknek… Nagyon fontos része volt az életemnek Eger, amiért hálás vagyok, és köszönök mindent azoknak, akikkel dolgoztam, akik segítettek színpadon és a mögött, és azt üzenném, hogy nézzék és szeressék a színházat, mert nagyon jó barátaim erőn felül dolgoznak azon, hogy minőséget hozzanak a városba. Engem most nem nagyon tudom, hogy láthatnak-e egy darabig a nézők bárhol, most utazással töltöm az életem - ami önmagában egy nagy utazás, és nem tudom mikor, milyen állomáson állok meg és mikor állok színpadon legközelebb...

Üdvözlettel: Bányai Miklós

* Ezt az írást átvette az egriszin.hu
és az agria.hu is.


 

A BITEF KAPCSÁN: KITEKINTÉS KÜLHONI SZÍNJÁTSZÁSRA

2010.09.22. 12:26

   A rangos belgrádi Bitef Fesztiválon, szeptember 17-én egy négy ország - Szerbia, Franciaország, Csehország, Magyarország – művészeivel létrejött, Európa Hotel című kísérleti produkcióban lépett fel Nádasy Erika (Sata Árpáddal, és az előadás létrejöttében Jónás Péter dramaturg is közreműködött). Ennek kapcsán olvashatják gondolatait külhoni és hazai színjátszásról.
   „Előző este, még az újvidéki színházban, nagy siker volt, isteni volt a hangulat és meghívták az Alkoholisták című előadást őszre a szerb színházba. Ha láttak még élhető várost, kedves embereket, akkor ez az. Esténként megtelnek a teraszok, mindenféle zene az utcákon egymást érő helyeken, ki mit akar, megtalálja. Olyan érzésem volt, hogy amit mi elfelejtettünk az életről, azt ők meg tudták őrizni! Hogy még van kedvük és idejük délután leülni egy kávéra a főtéren, este egy sörre a presszóban, vagy folk-kocsmában, vagy diszkóban, Járnak étterembe, pedig nincs több pénzük. Csak érzéseik és azokra nagyon vigyáznak...
   Belgrádban mi a prezentáció kategóriában szerepeltünk (benne vagyunk a fesztivál évkönyvében is). A Bitef templomban játszottunk. Workshop-nak hirdették, ezért viszonylag kevesen voltak, de szerették a produkciót. Októberben lesz a megbeszélés, értékelés, de mindenképpen együtt akarják tartani a csapatot, a csehek nélkül, lengyelek és spanyolok, olaszok egészítenék ki a képletet. Persze igyekeztünk látni is valamit, nem csak játszani. Láttam egy belga előadást, lenyűgöző tánc és mozgás, énektudás, párhuzamosan két nyelven – franciául és angolul – mondták a színészek a szöveget, akik főképp profi és nagyszerű táncosok voltak. Óriási színházban, „eszelős” mennyiségű ember előtt ők voltak a nyitó előadás. Maga a darab nem volt értelmezhető szöveg nélkül és sok helyen ismételte önmagát, két óra egyben rengeteg és azt igazán nem tudták kitölteni, de nagy élmény volt látni egy ilyen magas színvonalú játékot. Ehhez mindenre egyaránt alkalmas szereplők szükségesek – és még akkor sem lesz belőle igazi előadás…
   Részt vettem korábban egy mesterkurzuson, amelyet a világhírű cseh rendező és színész, Jiří Menzel vezetett. Ő az az ember, aki a hagyományos színházat világszínvonalon csinálja, de csinálta színészként  is, harminc éve. A csoportban nagyon fiatalok voltak, akiknek a beszéd is nehezükre esett és voltak  féltehetségek is, akiket meg rossz volt nézni. De a Mester színházképe engem megnyugtatott. Érthetően beszélni, a közönségnek játszani és nem a természetes felé rontani a nyelvet a színpadon, mert nem jelent semmit, ha a színpadon úgy jelensz meg, mintha illemhelyen vagy az aluljáróban lennél. A szöveg fontosságát és az azzal való játékot feszegette,  mindig hangsúlyozva, hogy a szöveg egy eszköz, de a színpadon mindenképpen csak színházi beszédet szabad használni. A nyelv öncélú rongálását szigorúan tiltja. Sok érdekes gyakorlatot mutatott a jelentek kapcsán, milyen izgalmas helyzeteket ad, ha valaki eltalálja a helyzetnek  és a karakternek éppen megfelelő szövegmondást, stílust, ritmust, mögöttes tartalmakat. Láttunk  egy előadás-felvételt is, amelyen egy komédiában  részeget játszik, sírtunk a nevetéstől, világszínvonalú bohóctréfa volt - véres komolysággal.
   Szerencsésen találtam néhány olyan dolgot, amitől felteszem a kérdést: Mi történik a magyar színjátszással? Lassan olyan szintre sikerül rántani, mint a focit (csak az kevésbé zavar, mert nemigen van hozzá közöm)."


* Ezt az írást átvette az egriszin.hu, az agria.hu és a hellocity.hu is.


 

EUROCITY SZTORI

2010.09.20. 22:33

   Nem is értem, hogyhogy nem írtam erről eddig, pedig még karácsony előtt történt…
   Prágából utaztam haza. Néhány héttel korábban sajnos nagy bánat ért, Édesapám után most Édesanyám is elment örökre. Azért is voltam otthon (én így nevezem Prágát), a színház mellett másik nagy szerelmemet jelentő városomban, hogy segítsen egy kicsit a lelkemen. Az EuroCity vonat kényelmes, helyjegyem is volt, de télen a fogasra akasztott kabát azért jelentős helyet elvesz. A velem szembeni ülés üresen maradt, ott helyeztem el. Csakhogy felszállt egy hölgy, sok csomaggal és nagyon kezdte nézni azt a helyet. Nem akartam, hogy bejöjjön a fülkébe – magamban szuggeráltam: Ne… ne! De éreztem, hogy hiába, s valóban, néhány pillanat múlva már ott ült, ráadásul annyi csomagja volt, hogy egyet már csak a lábunknál tudott elhelyezni, kisebb kényelmetlenséget okozva vele. Ha jól meggondolom, haragudtam rá.
   Megszólított. Nem volt kedvem beszélgetni, de nem akartam udvariatlan lenni, gondoltam pár szót kibírok. Kiderült, hogy beszél magyarul, Pozsonyban él egyébként, s most rokonokhoz utazik, Pestre. De ami ennél sokkal fontosabb, hasonlóan Prága-bolond, mint én és ráadásul a színház világához tartozik…!

   Mária sok évet élt Prágában, és dolgozott különböző ottani színházakban, például a Divadlo ABC-ben, éppen találkozásunk előtt nem sokkal láttam egy 1960-as előadásuk felvételét, nagyon híres színészekkel - jó témát adott, s azon túl is képzeletbeli ping-pong labdaként adtuk egymásnak a szót, idéztünk fel prágai helyszíneket, eseményeket, embereket, egy-egy „félszóra” már jött is a folytatás, a válasz a másiktól, mindketten elemünkben éreztük magunkat és nagyon jó volt ez a beszélgetés, tényleg nem is vettük észre, hogy órák múltak el közben!
   Prága és a színház - valóban végigkísérik egész életemet, áthatják napjaimat és felbukkannak akkor is, amikor nem is gondolnám…

  

VENDÉGKÖNYV

2010.09.18. 15:37

   A szerdán délben a Színház honlapjáról eltűnt Vendégkönyv tegnap késő délutántól ismét megtalálható, a Rólunk írták menüpont almenüjében.
 

KUPEC BENÁTSKÝ

2010.09.16. 14:15

   A csehországi Plzeň Nemzetközi Színházi Fesztiválján szerepel a Gárdonyi Géza Színház Shakespeare Velencei kalmár című darabjával. Útjukat, az előadás fogadtatását tegnaptól figyelemmel kísérhetik a 2010/11-es évad rovatban.

 

SZEGÉNY mESTER, SZEGÉNY mARGARITA

2010.09.14. 19:35

   Észrevettem, csak… nem akartam éppen én külön felhívni a figyelmét annak, akinek esetleg elkerülte, de most, hogy a Színház honlapjának vendégkönyvébe már valaki úgyis beírta... Bulgakov világhírű, remek regényének színpadi változatát bemutatja ebben az évadban a Gárdonyi Géza Színház. Alig várom, nagyon kíváncsi vagyok rá!  A Mester és Margarita – Mester nagy kezdőbetűvel és Margarita nagy kezdőbetűvel! De bizony a Színház honlapján többször szerepel helytelenül, kicsivel, mint helyesen – mert van olyan is. Például Rólunk írták rovat Színlap alrovat: Újra várja nézőit a Gárdonyi Géza Színház 2010. augusztus 12. – itt helyes. De azonos helyen: 2010/2011: Játéköröm és gondolatgazdagság június 3. – itt már nem! Főoldal: Vett már bérletet? Itt sem. Gondolom, a kétféle - helyes és helytelen – írásmód a cikkek különböző szerzőinek köszönhető (egyik írásnál sincs feltüntetve). De ha már valaki, akinek írása megjelenik a Színház honlapján nem ismeri (?) a világirodalomnak ezt a remekművét, akkor nincs is senki, aki javítaná? Arról már csak mellékesen szólva, hogy több egri hírportál átvette betű szerint az írást, s ott sem vette észre senki… így azokon az oldalaikon is kis kezdőbetűs szegény Mester és szegény Margarita… (Egyébként hasonló eset volt a nyár elején,  amikor a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó: KOZSZT ezen a honlapon és onnan átvéve a portálokon is csak KOSZT volt mindenhol...)  

* E bejegyzés megjelenés után néhány nappal kijavították...


 

DOTTORE-DÍJ!

2010.09.04. 22:27

 A legjobb nagyszínpadi előadás díját (Dottore-díj) a Csörgess meg! kapta Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon. Gratulálunk!

 

A MAGYAR TELEVÍZIÓ ŐSZI MŰSORRENDJE ÉS NÉHÁNY EMLÉK

2010.08.26. 19:45

   Kérdezte tőlem valaki, hogy lettem én ilyen – ennyire – színházrajongó. Nem tudtam mást felelni – most sem tudok – így születtem. Szüleim kicsi koromtól mindent igyekeztek megadni, hogy művelt és a művészetekre fogékony ember válhasson belőlem, noha saját neveltetésükből ez nem feltétlenül következett, mert mindketten olyan körülmények között nőttek fel, ahol mindenre inkább kellett a pénz mint erre. (Emlékeztetek itt a Történetek a színház körül rovatban az Egy kosár és egy bőrönd című írásra…) Mégis fontosnak tartották, megvolt bennük az igény és késztetés, hogy ha ők nem is kaphatták meg mindezt, nekem próbálják megadni. Én pedig – és ennek nagyon örülök – kezdettől fogva fogékony voltam rá, hogy mennyire, az talán meg is lepte eleinte őket.
   Színház azonban lakóhelyünkön nem volt, s akkor még nem volt olyan egyszerű és magától értetődő dolog elutazni ezért valahova.
  Szerencsére az elsők között volt televíziónk, a legendás Munkácsy. Igen, hozzánk is jártak a szomszédok tévézni, na nem színházat nézni, de mondjuk a műkorcsolya közvetítések (több órán át!) vagy a Ki Mit Tud? alatt tele volt a szoba.  A  Magyar Televízió akkor és még sokáig – ez európai kuriózum és elismerés tárgya volt – sok színházi közvetítést adott. És én lenyűgözve néztem. Akkor is, ha nyilván nem értettem a darabot. Nem tudom megmagyarázni, csak éreztem - és most, amikor írok róla, ugyan azt az érzést élem át mint akkor gyermekkoromban -, hogy valami csodát látok, valami varázslatos dolgot. Mindig megnéztem a Váradi György vezette Színház Naplót is – ez mai szóval magazinműsor volt a színház világáról, bemutatókról, színészekről. Látom magam előtt az arcát és hallom a hangját. Próbáltam ehhez az íráshoz keríteni egy fényképet róla, de sajnos nem sikerült.
   Emlékszem sok előadásra. Nem is gondoltam, mennyire megragadtak bennem, olyankor derül ki a legjobban, amikor valami retro műsorban előkerül egy akkori előadás-részlet és teljesen élesen emlékszem, sőt tudom előre mi következik, merre fog lépni a színész, hogy fogja emelni a kezét, milyen hanghordozással fog beszélni – emlékszem!
   Manapság alig fordul elő színházi közvetítés – nincs rá pénz, meg állítólag igény sem. Utóbbit nem hiszem. Ám legyen, mondjuk, hogy nincs igény. De miért? Mert elszoktak tőle, mert már nem is tudják mi az, milyen az. Vissza kell hozni az igényt. Igaz, nem helyettesíti tökéletesen az igazi színházi estét, nem olyan, mint a helyszínen, de tud szórakoztatni, felemelni, élményt adni – s mellesleg sok tehetséges színésznek országos teret biztosítani.
   Ismertették a Magyar Televízió őszi műsorrendjét. A színházat kedvelők szempontjából fontos részt idézem:
m1
A vasárnapi műsort koncert- és színházi közvetítések zárják.
m2
A nyolcas Híradó után dramatikus filmsorozatokat, tévéjátékokat, opera-, operett- és színházi felvételeket…..mutat be a csatorna.
   Az őszi műsorrenden tehát ismét lesz színház – feltételezem, hogy az archívumból elővett felvételek, de azok rengeteg nagyszerű alakítást, rendezést örökítettek meg. Örülök neki! 

 

SZERINTED MILYEN KAPCSOLAT VAN A SZÍNHÁZ, LÉGKÖR, ILLAT FOGALMAK KÖZÖTT?

2010.08.15. 15:55

   A fenti kérdést szegezte nekem a Vendégkönyv egyik beírása. Íme a válaszom!
   Hogy van-e egyáltalán kapcsolat, fel sem merül. Legfeljebb csak az, hogy mit is értsünk itt most légkörön. A fizikai válasz egyértelmű, van azonban egy átvitt értelmezés – és tudom, hogy a kérdés megfogalmazója ebben egy hullámhosszon van velem -, ami körülvesz bennünket, ahogyan, amiben, akik között élünk. Életminőségünkben pedig fontos szerepe lehet a színháznak is, tehát a kérdést ennyivel akár majdnem megválaszoltnak tekinthetnénk. De miért fontos a színház? Mert nemcsak szórakoztat, de megnyugtat, feldúl, elgondolkodtat, elvarázsol – mikor mit (esetleg többet is egyszerre) és ezzel érzelmi és gondolati létünk egyik formálója, befolyásolója. Ha színházba megyek, várok valamit attól az estétől és ha megkaptam, azért, ha nem, akkor azért nem hagy nyugton, azért mocorog, alakul, érlelődik bennem, vált ki örömet vagy haragot. És máris hatott a pszichikus klímámra, azaz a magán-légkörömre.  Na és az illat? Mindnyájan ismerjük azt az érzést, amikor egy-egy személyhez, szituációhoz vagy helyhez egy-egy illatot is társítunk, ha rá gondolunk. Természetesen van saját illata a színháznak – minden színháznak is. Összetevői maga az épület, a közönség és a legfontosabb az előadás szó szerinti - díszletek, a használt smink és egyéb anyagok - illata (de beszélhetnénk átvitt értelmű illatáról, aromájáról is!), a varázslat egyik eleme, amit megérzünk, amint felmegy a függöny.

* Földi Kitty, akinek két írása már olvasható volt a blogon, szintén válaszolt a kérdésre. Lásd a Vendégszerzők írásai rovatban!

 

SzeLaVi- A PINCESZÍNHÁZ ELSŐ BEMUTATÓJA

2010.07.31. 14:29

   Pénteken este mutatta be a Kis-Dobó téren („Petit place du Dobó”) a Tatár Gabi kezdeményezésére létrejött Pinceszínház a SzeLaVi című műfaji meghatározása szerint „zenés parfét”, Gregg Opelka műve nyomán. Két kiszolgáltatott sorsú nő, egy táncos és egy színész történetét látjuk, akik egy lokálban lépnek fel, s szeretnének kitörni, azt megmutatni, ami igazán a szívükből jön.
   Nézve és hallgatva őket elsődleges élményünk a kellemes, könnyed nyáresti szórakozás. Azután persze bevillan emlékezetünkbe egy-egy részlet, arc, szem, szó – és rájövünk, hogy tudat alatt azért érzékeltük, milyen komoly gondolatokba, küzdelmes emberi sorsokba avattattunk be…
   Másik gondolatunk pedig emlékek felidézése, szerepek, figurák a Gárdonyi Géza Színház sok évvel ezelőtti előadásaiból, azokkal a művészekkel, akiket most itt látunk. Tatár Gabi néhány éve nem tagja a társulatnak. Örülök, hogy megtalálta, megteremtette a lehetőségét annak, hogy ne szakadjon el az egri közönségtől. Dimanopulu Afrodité és Pálfi Zoltán ma is tagok, de ha megpróbáljuk felidézni közelmúltban játszott szerepeiket, nincs könnyű dolgunk – s erről nem ők tehetnek. 
   A nagyjából egy és negyedórás előadásban Pálfi Zoltánnak (a bár tulajdonosa) kevesebb feladat jut, de ő oldja meg végül a helyzetet, megteremtve a happy endet. A két dizőz szerepében azonban lubickol Tatár Gabi és Dimanopulu Afrodité. Lelkesedésük, jókedvük, sokszínűségük tényleg magával ragadó, csak a vak nem látja, mennyire élvezik az egészet. Segíti őket Bóbis László a tenyérnyi színpad lehetőségeihez képest meglepően gazdag koreográfiája, Húros Annamária kedvesen bohém jelmezei és persze Gonda László, aki a zenei kíséretet biztosítja (www.gondamusic.hu - milyen szívesen hallgatnám bárzenét játszani…) Nem az ő érdemeit csökkentve mondom, hogy azért más hangulata lenne az előadásnak, ha zenekar kísérhetne – hogy nem így van, annak nyilván anyagi okai vannak, mint némi reklám becsempészésének is - c'est la vie… 
   Szegvári Menyhért rendezése - mint mindig – most is nagyon kedvére van az embernek. Ismét a Gárdonyi Géza Színház jut eszembe, ahol sok remekét láthattam és szerencsére ez napjainkban is folytatódik.
   S hogy mi is maga a Pinceszínház? A Vitkovics ház pincéjében otthonra lelt 40 fős nézőterű játszóhelyen olyan egri színészek csinálnak színházat, akiket a Gárdonyi Géza Színházban mellőznek, vagy érdemtelenül keveset használnak. Ennek az írásnak ez nem témája, de figyelmükbe ajánlom itt a blogon a 2010.06.29-i bejegyzést: "Az ország legjobb színháza" címmel!

 

BABSZEM JANKÓ GYERMEKSZÍNHÁZ

2010.07.29. 17:12

 


 

   „A Babszem Jankó Gyermekszínház 1998-ban alakult négy állandó taggal, de produkcióink során gyakran kérünk fel társulatunkon kívüli művészeket is…Szőke Andrea szövegíró és Kalló Zsolt zenepedagógus színházunk “háziszerzői”, mindketten igen jól ismerik a gyerekek életkori sajátosságait, érdeklődési körét…Az előadásokon arra törekszünk, a klasszikus gyermekszínházi hagyományokat figyelembe véve, hogy apró nézőink, (amennyiben az előadás keretei közé szervesen beilleszthető) résztvevőivé váljanak a színpadi eseményeknek.” Részletek a gyermekszínház honlapjáról
   Tegnap megnéztem Az állatok nyelvén tudó juhász című előadásukat az Érsek udvarban. Magával ragadó volt felnőttként is, ahogyan egyszerű, tiszta eszközökkel igazi színházi varázslat jött létre. Gratulálok!

 

E BLOG TULAJDONOSÁRÓL A RÁDIÓ EGER INTERJÚJÁBAN

2010.07.18. 22:43

   Telefonált délelőtt egy kedves ismerősöm. Hallgatom-e a Rádió Egert? Nem hallgatom, porszívózok... Akkor most már csak figyeljek őrá, "szinkron tolmácsol"...  Rólam beszélnek éppen a rádióban, a Papsajt Estekről (július 14-i bejegyzés) Nádasy Erikával készült riportban…
   Szerencsére este megismételték a műsort. Miért is ne mondanám: jólesett! Köszönöm szépen! Megengedem magamnak azt a hiúságot, hogy itt a saját blogomon idézem a rólam szóló részt a Velem/rólam rovatban.

* Meg is hallgatható az Élő! rovatban.

 

ESZTER, TÜNDE, ILDIKÓ ÉS ANETT

2010.07.14. 10:40

   Tavasszal a Szervezésen dolgozókat kritizáló beírások jelentek meg a színház vendégkönyvében. Nem vitatom én természetesen, hogy lehetett egyik-másik mögött valami tényleges rossz tapasztalat – ott is emberek dolgoznak, ahogyan mondani szokás -, de azért jellemző, hogy az egyik például egyenesen azt állította: "A színház épületében lévő pénztárnál a hölgy nem tudta merre van a porta". A szervezés dolgozói ülnek este a színház pénztárában. Minden nap a művészbejárónál, a portán át mennek be… ennyit az objektivitásról…
    Voltak, akik kaptak rajta, hogy van egy újabb pocskondiázható része a színháznak, és örömmel tették közzé vélt vagy valódi sérelmüket. Mielőtt bárki félreértené: nem védem, ha bárkivel modortalanok vagy nem úgy intéznek valamit, ahogyan illene. De nem lenne akkor sokkal gerincesebb, ha az érintettnek fejeznék ki – természetesen kellően udvarias és intelligens módon – nemtetszésüket, mint mindent és minden esetet egy kalap alá venni? Még azt is elárulom, hogy velem is esett már meg (igen ritkán), hogy egy-egy mondatot érdesebbnek éreztem a kelleténél, de máskor meg maximális kedvességet tapasztaltam. Sokszor. Számtalanszor. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor picit mordabb vagyok, vagy bánt valami – gondolom, mindenkinek. Lehetnek hibák ott is, mint mindenhol, de fontos munkát végeznek (az ősszel, az új évadban szeretnék majd velük egy beszélgetést készíteni erről), sokszor nehéz körülmények között és sokszor mindenféle kényszer és nyomás alatt, és akkor nem is térek ki bővebben arra, hogy néha egyes oda betérők milyen modorban beszélnek velük, hogyan értetlenkednek a legegyszerűbb dolgokon is, és mekkora türelem kell például, amikor ötödször kezdik újra, hogy akkor hogyan is kaphatnának mégis jegyet arra az előadásra, amire elsőre megmondták nekik, hogy már nincs egy darab sem - vagy más, hasonló szervezőt próbáló esetekre… Mint az talán mindenki számára világos, nem vagyok a Szervezés munkatársa, sem valamelyik dolgozó rokona, barátja – csak van fülem, meg szemem. Igenis korrektek és mindent megtesznek. Hogy nem tudnak mindig mindenkinek kedvére tenni? Ez nyilván bántja az érintettet, de nem is lehetséges. Biztos vagyok benne, hogy Eszter, Tünde, Ildikó és Anett mindig a lehető legtöbbre törekszik (és meg kell említenem Arankát is, aki már a Bábszínháznál van, de kedvessége sokaknak emlékezetes). Most, amikor néhány nap múlva számukra is véget ér az évad és megkezdhetik nyári szabadságukat (nyitás augusztus 16-án), a magam részéről, de remélem, hogy sokunk nevében is megköszönöm ezt nekik!

 

APRÓ ÖRÖM - 5.

2010.07.13. 11:43

  "A gardonyiszinhazblog.gportal.hu-t köszönettel megnéztem: mindíg  örömmel látom az uptodate, minőségi, online színházi tartalomszolgáltatást."  Herner Dániel - ügyvezető, felelős szerkesztő, www.szinhaz.hu            

ITT NYÁRON IS TART AZ ÉVAD

2010.07.09. 01:04

   Azt mondja egy újdonsült  kedves ismerősöm (akit egyébként éppen a blognak köszönhetek), hogy „a július-augusztus már mindenki számára a pihenés, a nyaralás ideje. Ilyenkor már az emberek nem a számítógépek előtt ülnek, hanem kimennek a szabadba, színház, mozi, vízpart, stb..., s nem a blogokat, fórumokat fogják olvasgatni”. Ebben persze alighanem  van  igaza, valóban csökkent is az utóbbi 10 napban a látogatottság - de nem drámaian. Őszintén kívánom mindenkinek, hogy legyen nagyon kellemes, változatos nyara, magam is megyek ide-oda, de közben azért a blogot sem hanyagolom el. Hiszen vannak aktuális események, s vannak, akik nem tudnak a nyár örömeinek hódolni, de talán szívesen olvassák. Na meg mi tagadás, önző szempont is vezet, tudniillik élvezet nekem nap mint nap foglalkozni vele. Örülök, hogy van már egy kialakult olvasótábor, bár az sosem árt, ha minél többen vagyunk, hiszen mégsem magamnak csinálom. Ezért kérem, aki úgy gondolja, hogy érdemes, hívja fel mások figyelmét a blogra és ha van saját honlapja, tegyen ki egy linket is.
   Egyúttal emlékeztetek a Fórum vagy a Postaláda rovat lehetőségeire. Akár most, akár csak ősszel, évadkezdéskor, beszélgessünk is, osszuk meg egymással gondolatainkat erről a szerelemről: a színházról!
   Itt nyáron is tart az évad: legfeljebb néhány napos szünetekkel (de törekszem az eddig már megszokott gyakoriságra!) mindig találhatnak majd valami újat a blogon.    
   Köszönettel: J.F.

 

 

"AZ ORSZÁG LEGJOBB SZÍNHÁZA"

2010.06.29. 17:25


   Akiben netán felmerül, honnan veszem a késztetést ezekhez a gondolatokhoz, arra kérem, ha még nem tette, olvassa el  a főoldalon a fényképem alatti kis keretes írást. Én a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak vallom magam két évtizednél több ideje már (akkor is, ha volt idő, amikor ez a kapcsolat a mainál szorosabb volt, s hogy most ilyen, az nem rajtam múlott-múlik), haragszom, ha bántják, s megvédem - de nem elvtelenül -, haragszom, ha törekvésit úgy fogadja elutasítás, hogy meg sem kísérlik megérteni. Örülök, ha jót hallok róla, ha szereti a közönség, a szakma, az ország (vagy még azon is túl). A magam eszközeivel ezt próbálom én is segíteni. Elfogult vagyok a Gárdonyi Géza Színházzal, de nem vagyok elvakult. Látom a hibákat, gondokat is, őszinte szeretet és aggódás vezet egyszerre.
   Ugyanakkor a már régen és ma is jelenlévő és az új nézőrétegekkel is van kapcsolatom, ez az írás tartalmazza az ő véleményüket is.
   Idézni szeretném magam 2001-ből: „Tisztelt Csizmadia Direktor Úr! Figyeljük egymást, Ön és nézők, de arra talán nem gondolt még, hogy ebben a kíváncsi, várakozással teli ismerkedésben nekünk bizony előnyünk van. A nyár folyamán a városban járva-kelve Ön még nem tudhatta, hogy mi volnánk azok, mi viszont már kicsit megismertük Önt. Hozzánk írt nyílt leveléből, lexikonból, hírekből, a nyári játékokon való megjelenéséből, nyilatkozataiból a városi televízióban. Ott mondta a következő mondatot is: „A színház, az szeretetről szól.” Azt hisszük, ez a kulcs. Ha valóban így gondolja, akkor Egerben az elkövetkezendő években jó színház lesz. Mint ahogyan az önálló társulat megalakulása óta eltelt időben nem egyszer volt öröm ebben a városban színházba menni, s nem egy emlékezetes produkció él bennünk. Tagadni ezt hálátlanság lenne. Megkezdődött az új évad, a műsorfüzet érdekes, színes előadásokat, változatosságot, társműfajokat is ígér. Lezajlottak az első bemutatók, a közönséggel – velünk – való szorosabb kapcsolattartás első jelei már tapasztalhatók. Elkezdtük azt a beszélgetést, amelyre levelében felszólított bennünket. Kívánunk a Társulatnak, Önnek, mindenkinek nagyon sok szép estét, vastapsot!”    
   Egy néhány évvel ezelőtti társulati ülésen a színház Direktora félig tréfásan-félig komolyan azt a vágyát fejezte ki, hogy az egri legyen az ország legjobb színháza. Mindenki mosolygott… S mára  az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben egyfelől kritika is éri helyben a Gárdonyi Géza Színházat, másfelől országos orgánumban leírják: „…már régen rászolgált arra, hogy nemhogy a „szeriőz” darabjaihoz, de még a könnyed, szórakoztató, horribile dictu zenés előadásaihoz is maximális bizalommal közelítsen az ember - szó sincs a rossz értelemben használt népszínházról vagy a kompromisszumkeresés közben karakterüket és értelmüket vesztett bemutatókról. Csizmadia Tibor színháza – egyfelől a fantasztikus érzékkel összeválogatott színész- és rendezőgárdával (csak két apróság: 2008-ban igazolt ide Zsótér Sándor, Máté Gábor pedig régóta állandó vendég) és a profi tánctagozattal, másfelől a karakteres, egyértelmű irányba mutató művészi arculattal – az ország egyik legjobbja. (Kovács Bálint)”

   Hogyan jutottunk el idáig, mit gondoljunk a korábbi időkről, s mit mond az egri néző?
   Erre válaszolva először ismét idézni szeretnék magamtól, 1997-ből, Beke Sándor direktorsága idejéből. Az akkori gondolatoknak ma is van aktualitása. (A teljes eredeti írás egyébként megtalálható a Gárdonyi retro 1997 rovatban.)
   „Gyakran fordulok meg az előadásokon. Látok hétköznapi és hétvégi, bérletes és bérletszünetes előadásokat egyaránt. Széles rálátásom, reális képem van tehát. Sok elégedetlenkedő megjegyzést is lehet hallani.

    Az én véleményem szerint van egy öngerjesztő folyamat. A szerzők névsora rangos, egyetlen színháznak sem kellene szégyenkeznie vele, és mégis… Pedig valamennyi produkcióban lehetett találni figyelemre méltót, érdekeset. Csak éppen a kelleténél aprólékosabban kellett keresni. Nem volt azonnal nyilvánvaló, nem jelentkezett átütő erővel, nem vált a széles közönség ügyévé. Értékest – mondom én… de azt is érzem és értem, hogy valóban megszállottnak kell lenni ehhez és a színház-szeretésnek olyan fokával kell bírni, amivel azért a közönség nagyobbik fele – tisztelet, becsület nekik is színházpártolásukért! – nem bír. Így türelme is kevesebb elviselni az évad "megpróbáltatásait." Az említett öngerjesztő folyamatot abban látom, hogy terjed a szóbeszéd és sokan automatikusan, vakon hisznek neki, már esélyt sem adnak az előadásnak, hogy esetleg elnyerhesse tetszésüket. Elkerülik a színházat. Ez a legnehezebben védhető magatartás igazi színházbarát részéről.”
   Azt most teszem hozzá – bár 1997-ben sem volt ismeretlen dolog -, hogy haragszom, ha azok is gerjesztik ezt a folyamatot meggondolatlanul, akiknek belső meggyőződése és jól felfogott érdeke is kellene, hogy legyen az ellenkező attitűd. Mint ahogyan az sem használna - az előadásnak, a sikernek -, ha volna olyan, hogy az alkotók csak nyűgnek tekintenék az adott produkciót, kényszerűen letudandó feladatnak, vagy ha nem becsülnék, nem értékelnék a feladatokat, amelyeket egy vidéki színházban pedig nagyobb számban és gazdagabb műfaji változatosságban tudhatnak magukénak, mint egy pestiben.  
   Nem 1996-ban és nem 2001-ben „kezdődött a színház” Egerben. Az önálló társulat újbóli létrejöttének kezdeteitől sok-sok nagy sikert, értékes produkciót, emlékezetes alakítást őriznek igenis az emlékek.  Nem volt ugyan ekkora híre a Gárdonyinak, sőt volt idő közben, amikor szerették nagyon leszólni, de őszinte hosszú tapsok bizony voltak (ha hiszik, ha nem, emlékszem – néztem az időt – 23 perces vastapsra is) és volt nem egyszer vasfüggöny és állva taps – volt katarzis! Nagy hálátlanság lenne megtagadni, vagy akár csak elfejteni mindezt! És a sikerek kin múltak? Természetesen a színház vezetésétől kezdve a legalacsonyabb „rangú”, de mégis elengedhetetlenül fontos munkát végző embereken át mindenkin, de elsősorban a színészeken, akik közül ma is többen tagjai a társulatnak még – és akiket alig-alig látunk színpadon – szól emlékező nézők vélekedése - vagy ha igen, akkor csak nem túl jelentős mellékszerepekben, holott ők már sokszor bizonyítottak korábban. Nos, nekem magamnak is eszembe jut olykor egy-egy ilyen mellékszereplőt nézve, hogy mire lehetne képes, micsoda nagyszerű alakítást,  vagy egyenesen főszerepet láttam tőle valamikor.  Tény: beszédtéma a közönség egy részének körében, hogy akik ezt a társulatot alapították, mellőzöttek.

   Újak és régiek – szól a felosztás, ami nagyon nem jó, mert bizonyos ellentét cseng ki belőle. Pedig: nagyszerű színészek vannak az utóbbi időkben ide szerződtek között. Akinek van rá füle és szeme, láthatja, hallhatja – aki nem az eleve elutasítás szándékával nézi őket, nem tagadhatja, nem vitathatja.
   Csak a közönség gondolkodásában létezik ez az ellentét vagy van valóságos alapja is? Persze közhely, de a színház csapatmunka. Először is – az imént már utaltam erre egy gondolattal – az előadás létrejöttében, majd a színházi estében mindenkinek van szerepe, a rendezőnek, a művésznek, a súgónak, a világosítónak, jegyszedőnek, de még a takarítónőnek (és mindenkinek, akit most nem soroltam fel) is, és természetesen nem egyenlő súllyal, de mindenki függ valamiben a másiktól. Másodszor: minden színész természetesen megismételhetetlen, egyedi jelenség. Más stílusban, más eszközökkel játszanak ezért - és azért is, mert nem azonos időpontban tanulták a mesterséget. Kicsit – vagy nagyon, nézőpont kérdése - mást tanítottak nekik. De én nem hiszem, hogy szabad volna akár az egyik, akár a másik „iskolát” képviselőknek lenézni, művészileg gyengébbnek értékelni másokat csak azért, mert ők a másik csoportba tartoznak. Alighanem az a természetes, ha mindkét fél próbál engedni, empátiával fordulni a másik felé, megismerni a másikat. Ebből mindenképp korrekt, jó esetben nagyszerű együttműködés születhet. (Az Ötvös Andrással készült beszélgetés - Színművészek retro & ma rovat -  azt hiszem igazolja is ezt.) Természetesen a napi munkából, kapcsolatból elkerülhetetlenül adódhatnak hol kisebb, hol nagyobb összezördülések, konfliktusok, mint bármely más munkahelyen (milyen furcsa munkahelynek nevezni egy színházat, holott persze, hogy az, de aki nem ott dolgozik, annak ez legkevésbé sem jut eszébe), és a színház világában élők fokozott érzékenysége még jó táptalaj is lehet ehhez, de az már intelligencia és emberség kérdése, hogy ezeket hogyan oldják meg, hogyan oldják fel.
   Jó, ha a színháznak van egy határozott karaktere, s ehhez illő egyéniségekből álló társulata, de  nem feltétlenül jó, ha más szín – ebben az esetben a másik „iskola” – az előadásokban nem  is jelenhet meg.  Nyerhet vele a színház, ha a sokszínűség játékstílusban, játékmodorban is megmutatkozik. Nem feltétlenül egy előadáson belül, mert az disszonáns lehet, de az évad egészét tekintve igen.
   A közönség ízlése nem egységes. És lehetnek – mint ahogyan nagyon is vannak Egerben is – olyan nézők szép számmal, akikhez a hagyományosabb színház áll közelebb. Egy városi színháznak pedig ki kell szolgálnia az ő igényeiket is, ha azt akarja, hogy magáénak érezze valóban a város.
    Mit csináljon mást a szerencsétlen néző, aki zavarban van az előadástól, nem érti, nem érintette meg: mégis tapsol. Ez a szokás, az előadás végén tapsolni szoktak. Hát nem? Igen, ez egy cinikus mondat, de még én magam is furcsán érzem magam, ha ott ülök a szokott helyemen, jól láthatóan és nem tapsolok, amikor mellettem mindenki. Megtettem már néhányszor,  de sok évet tekintve is egy kezemen meg tudnám számolni talán, mikor éreztem úgy, hogy most  aztán tényleg nem fogok úgy tenni, mintha tetszett volna ez az előadás vagy ez a szereplő vagy esetleg közben ez a dal. Persze tény, hogy én bolondulok a színházért és hajlamos és hajlandó vagyok megbocsátó szeretettel elnézni dolgokat, de azért van józan ítélőképességem. Azt gondolom, látom és érzem, mi a jó, mi nem, mi csak részben.
   Elismerem és kedvelem azt a munkát, azt a művészi teljesítményt, ami a mai országos hírnevet a Gárdonyi Géza Színháznak kivívta. 

   Az arányokon el lehetne gondolkodni… Legyenek új, kísérletező előadások! Nem szeretnék olyan színházat, ahol minden leragadt egy korábbi állapotban és ízlésben. Élvezem az izgalmas újdonságokat. De legyen hagyományos is, nem szeretnék olyan színházat, ahol kivétel nélkül minden előadás olyan, ami nem is hasonlít a hagyományos színházra! Szeretem azt a „régimódi” függönyös, érzelmes, varázsos világot is. Szerintem az évad egészét – és több évadot - tekintve kell az adott színház karakterét kialakítani, de nem kell elengedni azokat sem teljesen, akiknek más, konzervatívabb az elképzelésük a színházról. A néző a színháznak alap alkotórésze, nélküle a színház nem is az!
   A közönség ítéletének fontos meghatározója, hogy egyáltalán milyen darabokat játszik a színház. Tegyük hozzá, hogy ez önmagában azért lehet csalóka – lásd az egri Mayát! Aki a szerző és cím hallatán egy hagyományos operett előadásra vágyva váltott jegyet, az nagyot csalódhatott, akár becsapva js érezhette magát, miközben pedig izgalmas, több rétegű, valódi különlegességet kapott, színvonalas megvalósításban. Változatos volt az évad - de a konzervatívabb ízlésű nézőréteg gyakorlatilag egy előadást sem kapott. Én külön nagyra értékelem a Tánctagozat önálló munkáit is, de azt is, ahogyan szerves részeivé váltak más produkcióknak – Requiem, Bifidus essensis…, A kaméliás hölgy… A Nagyszínpadon és a Stúdióban is izgalmas, megérintő, elgondolkodtató előadásokat láttam. Volt bár közöttük olyan is, amit a sokadik megnézés során szerettem meg – a legtöbb néző pedig csak egyetlen egyszer lát egy előadást. Nem veszem most sorra mindegyiket. A blog indulása utáni időre már csak egy bemutató esett, a Cigánykerék, erről olvashatnak bővebben is a 2009/10-es évad rovatban. A jövőben a bemutatókat követően nagyon rövid időn belül írni fogok mindegyikről. A prózai előadások közül most egyet választok még néhány mondat erejéig, a Szentivánéji álom című Shakespeare darabot. Azért éppen ezt, mert a vitatottak egyike volt. 1992-ben volt ezt megelőzően Szentivánéji álom bemutató Egerben. A két előadást semmilyen szempontból nem lehet összehasonlítani. Elmondom, én miért szerettem. Az első percekben meghökkentő volt a látvány, a színpadkép, a jelmezek! Az esetek többségében nem szeretem az aktualizálást. Hogy egy képpel megvilágítsam, ha a darab a középkorban játszódik, akkor nekem ne viseljenek a szereplők frakkot és cilindert! De nem vagyok mindenáron és kérlelhetetlenül elutasító, ha az előadás meg tud győzni. Ennek most két nagy érdemét láttam. Az egyik, hogy közel hozta a fiatalokhoz ez a rendezés. Beszéltem többel, tényleg így van. Egy hagyományosabb előadás - ismerve őket - lehet, hogy ezt nem érte volna el. A másik, hogy bármilyen szokatlan és "korhűtlen" is volt, mégis volt valami bája, varázsa az egésznek - ebben meg több felnőtt és színházat szerető emberrel értettünk egyet.
   Az évadzárón elhangzott, hogy Csizmadia Tibor jól menedzseli a színházat. Azt gondolom, hogy ez vitathatatlan.

   Na igen, az itthoni, hát még a külföldi vendégjátékok sok plusz megterheléssel, színésznek és műszaknak egyaránt plusz fáradsággal járnak, sokszor olyan időpontban, amikor már épp legszívesebben „hallani sem akarnak” színházról. És ez természetes, megérthető, ez a színház munkahely voltához tartozik. Az meg a színház Thália temploma voltához, hogy amikor már helyt kell állni, akkor azért félretéve ezeket az érzéseket, mindent tőlük telhetőt megtegyenek. És itt egy percre meg szeretnék állni és egy külön mondatot leírni a színház műszaki dolgozóiról, akikről igen ritkán esik szó, hiszen nem ők vannak sem szó szerint, sem képletesen a fényben, de én tudom, hogy itt Egerben ők különösen minden elismerést megérdemlő munkatársak, akikre mindig bizalommal lehet számítani.
   A Gárdonyi Géza Színháznak ma az országban, a szakmában jó a híre. Ha valaki olvassa a színházi lapokat, szétnéz egy kicsit a neten, akkor erről maga is rövid időn belül meggyőződhet. Nem nevezik az ország legjobb színházának, de egyre gyakrabban és egyre többen nevezik a legjobbak egyikének.
   Hogy a szeretetről szól-e, azt társulati tag és néző ki-ki eldönti magában. Én mindenesetre mindennel együtt nagyon szeretem és szorítok a sikerekért.

 

BARÁTOK KÖZT

2010.06.27. 20:34

   Ne tessék sem felhördülni, sem örvendezni a cím láttán! Nem arról lesz szó, amire mindenki gondol, hanem valóságosan élő és érvényes – figyeled a második jelzőt, Erika? – barátokról. (Ami azt illeti tény, hogy Erika abban a címben idézettben is jelen van, de sem ő sem én nem gondoljuk, hogy innen kellene ismerni tehetségét, művészi képességeit.)
   Két napig tartó Tücsök és Hangya Fesztiválon jártam Egerszalókon (lásd Az országban és külföldön rovatot). Nappali és éjszakai programok – valahol ideiglenes otthonra is szert kell tenni a közbeeső időkre. Az én házigazdáim ő és párja, Géza voltak. Nádasy Erikát jó másfél évtizede ismerem, előbb csak a színpadról, később már személyesen is, beszélgettünk is, még  később leveleztünk is - hála az internetnek. Párjával sem most találkoztam először, de ez volt az első alkalom, hogy hárman „együtt laktunk”. Beszélhetnék vendégszeretetükről, mindarról, amitől tényleg otthon érezhettem magam, de inkább azt mondom el, milyen jó volt belelátni, erre az időre beilleszkedni és feloldódni laza, de a másikra mégis minden pillanatban odafigyelő, kedvesen és vonzóan „őrült”, felelősen bohém (tudom, fából vaskarikának tűnik, de ez esetben nem az) világukba. Jó volt azt érezni, hogy azon ritka szituációk egyike ez, amelyben ott lehet akár a barátság kiteljesedésének lehetősége is. A fesztiváli programok utáni hajnalig tartó beszélgetéseink során nagyon komoly témák is előkerültek. Ilyen (közhely) az élet, meg ilyen a színház, ilyen volt ez a két nap is – és nagyon jó volt így! Erika, Géza, mindent köszönök!

                

GÉCZY DOROTTYA SANZONT ÉNEKEL

2010.06.27. 17:00

  A POSZT-on találkoztam Géczy Dorottya művésznővel -  POSZT rovat: Villámtudósítás 2010.06.11-, s nagy örömömre meg is érkezett a kedvesen megígért lemez. Már sokadszor hallgatom újra és újra. A dedikációt lásd a Dedikálások rovatban!

 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások