gardonyiszinhazblog

   

     

     
Menü
     
search engine by freefind
     

 



Talán csak egyszerű
néző, talán nem. Én az utóbbit gondolom…
Azért, mert 1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is - a rekord 24 alkalom. Azért, mert írásaim hetente jelentek meg a Heves Megyei Nap című újság színházi rovatában. Azért, mert 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői és Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatódtam és büszke vagyok erre. Azért, mert vannak ott barátaim is, de mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik.
Azért, mert magamat is a színház csodálatos világához és ezen belül erős szállal a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak érzem. 2010.04.05.  J.F.

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Napló

"VALAMI EGÉSZEN SZOKATLAN"

2015.08.30. 18:50

„Teljesen besötétedett, a lámpák is kigyulladtak. Telihold volt. A forró nap után kellemes szellő futott végig a hídon. Mindenki halk és megilletődött volt most, érezve, senkinek és semminek nem szabad megtörnie az este varázsát, amelyet csak fokozott egy szaxofon hullámok csobogását és a sirályokat halkan kísérő, vágyakozó szólója. Egész lénye emlékezett. Esze vágyott, de meg nem adatott szerelmekre, szíve réges-régi éjszakák részegítő, hatalmas dobbanásaira, teste érintésekre, elmúló gyönyörökre.”

   

    Sokféle alkotó létezik. Vannak, akik szinte születésüktől, pillanatnyi hangulatuknak, intuícióiknak engedve ontják magukból többé vagy kevésbé sikeres szellemi gyermekeiket. Jelen világunk darabjaira hulló szellemi érájában egyre többen használják ki ily módon hanyatló ízlésvilágunkat és nevezik kibukó produktumukat művészetnek. És vannak olyan alkotók, akik csaknem egy egész életen át hordozzák magukban élményeiket, gondolataikat, tapasztalataikat, érlelik, alakítják, csiszolják azokat, féltve és talán kissé szemérmesen őrizgetve, míg végül, amikor közreadják, valami egészen szokatlannak adnak életet. Olyan valaminek, amit évtizedek életbölcsességének lehetne nevezni, amit áthat a hosszú évek tapasztalata, ami végül az emberi életút leglényegének, saját és egyetemes létünk értelmének meglátását eredményezi.

      J. Ferenczi Andor kötete ilyen munka, megszületéséhez több évtized bölcsességgé érlelődő tapasztalata, élménye szükségeltetett. A szerző tudhatja – noha misztikus énjében a tudatalatti is bizton munkálkodik – az olvasó pedig csak megsejtheti, hogy mekkora szenvedély, rajongás, odaadás, lelkesedés, csalódás, bánat és életigenlés szükséges ahhoz, hogy egy ilyen vallomás megszülethessen.

     Az olvasó, ahogy halad előre az oldalakon és egyre inkább elbűvöli Prága, nem utolsó sorban a kiválóan sikerült ábrázolási technikának köszönhetően, egyre inkább elbizonytalanodik a kötet műfaját illetően (noha nem állítom, hogy az olvasónak ezen kellene töprengenie). Jómagam még nem találkoztam egy város bemutatásának hasonló megoldásával. Idők, évek, évtizedek kavarognak benne, tereken és országokon száguldunk át, az emberi lélek legmélyére hatolunk, megérteni véljük a szerző életének egy-egy pillanatát, miközben saját életünk hasonló eseményei rémlenek fel bennünk, végül, szinte észrevétlenül megismerünk és megszeretünk egy várost, egy másik kultúrát. Csak a szerző tudhatja, számomra rejtély, hogyan lehetett így megszerkeszteni a „séta-regényt”. Lenyűgözően személyes élmények, amelyek mégis mindenkihez szólnak, és mindenkit magukkal ragadnak. Szinte felfoghatatlan a lelki élmények, a távoli múlt emlékképeinek ilyen finom összehangolása egy városismertető munkával. Az olvasás során szinte érezhetővé válik a szerző jelenléte a városban, lelki összekapcsolódásuk, misztikus együttlétük, így már-már kézenfekvőnek vesszük a titokzatos jelenéseket és magától értetődőnek tartjuk, hogy a Husova utcai égi muzsika valóban Neki szólt.

      A kötet nem csak Prága misztikumáról szól. Legalább annyira az emberi lélek fejlődéséről, alakulásáról is: ahogyan helyek, emberek, történetek letörölhetetlen nyomot hagynak benne. Ahogyan a prágai karácsony felidéz egy olvasmányélményt, amely aztán összekapcsolódik a gyermekkori karácsonyi ünnep varázslatosan megismételhetetlen hangulatával. Ki ne vágyódott volna már vissza a gyermekkori karácsonyfa alá? Ki ne szerette volna újraélni, megismételni gyermekkorunk meghitt élményét? Kinek ne jutottak volna már eszébe kopott, régi tárgyakról a szülei? Ki ne emlékezett volna vissza egy-egy ismerős hely megpillantásakor régi szerelmekre, örömökre és bánatokra?

       J. Ferenczi Andor leleményes úti kalauza a lélek misztikumát is feltárja. Mély és emlékeket hívogató, olykor filozofikus emelkedettségű:

„Lehet egyáltalán megfontoltan dönteni, amikor a nyers szerelem, vagy inkább csak szexuális étvágy tombol? Lehet okosnak lenni, amikor az igazi szerelemnek csak annyi lehetősége marad, hogy a vad forgásban egy-egy pillanatra kidugja fejét, hogy ne feledkezzünk meg róla sem?”

És mégis emberi léptékű. Emlékeket idéz fel, elgondolkodtat, töprengésre késztet és valami nagyon fontosra is megtanít. És hogy mire? Mindenkit másra, a lelki alkatának megfelelően. Nem utolsó sorban pedig lépten-nyomon meglep. Megkapó és megható ábrázolásai, történetei, például a kígyós cégéres ház öreg ablakáról, a színházi függöny álmairól és vágyairól, vagy a sehol meg nem található, mégis létező városnegyedről már-már Hoffmann meséit idézik:

„Egy sehol meg nem található, mégis létező városnegyedben járt, ahová csak a napfény és holdsugár tudott behatolni. [...] Melegszívű, kedves, néha kicsit furcsa, nagyon érzékeny lények lakták, akik jutalmul kerültek ide, amiért valamikor örömet szereztek más embereknek. [...] Minden és mindenki állandóan álmodozni látszott. A levegő is álmokkal és vágyakkal volt tele...”

Ez egy olyan regény, amely még sokáig átjárja az ember gondolatait. Nem csak A városról szól, hanem Az emberről. Róla és Mindannyiunkról. Így vagy úgy.

„Az Óváros felől egy szerzetes közeledett, fehér-fekete csuhája kavargott, lobogott körülötte, amint sietős léptekkel vágott át a Károly-hídon. Esernyők tűntek fel és a borongós hangulat misztikus borzongással párosult. [...] Az elmúlás gondolata érintette meg. Talán a nyár közeledő vége, talán más. Szerelmekre gondolt, melyeket átélt, melyeket őrzött lelkében, s amelyektől mind kapott valamit, amiért most is azt mondhatja – bárhogyan is ért véget -, hogy megérte, szép volt.”
 

Dr. K. M. recenziója J. Ferenczi Andor: Prága - Színház - Szerelmek / Séta-regény egy misztikus városból című könyvét ajánlja az olvasók figyelmébe. A könyvről és megrendelés itt: http://jferencziandor.wix.com/praga-regeny
 

 

1 hozzászólás
Idézet
2015.09.29. 13:10
Szegvári Menyhért

Nagyszerű a könyv és ez a recenzió is! Köszönöm!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
     
Ön szerint?
Lezárt szavazások
     

     
Plusz
Friss hozzászólások
     
Mobilblog