Legyen a Horváth-kertben, Budán – éneklik estéről estére a Régi nyár című operett fináléjában a Gárdonyi Géza Színház színpadán. De hol is volt ez a nevezetes hely? A Krisztinaváros parkja egykori tulajdonosáról (Szentgyörgyi Horváth Zsigmond) kapta a nevét. Az Alagút megépültekor megvásárolták tőle és közparkká alakították.
  Itt állt a nem kevésbé nevezetes Budai Színkör (s az 1200 férőhelyes épület mellett a kertvendéglő, hol „sramli szól és ott lehet csak inni jól”).



A páholyokon és ülőhelyeken kívül az állóhelyeken azok is megnézhették az előadásokat, akiknek csak ennyire futotta. Csillogó sikerek sora fűződik a Budai Színkörhöz (s igen komoly darabok is, nem csak operettek – de mi most ezekre fókuszálunk). Amikor 1937 nyarán bezárták, Márai Sándor így írt:
  „A Színkör hozzátartozott a pesti nyárhoz: múltja volt, ha nem is klasszikus, de nem is érdemtelen múltja, a magyar színpad legelső művésznői és művészei szórakoztatták e rozoga deszkákon a nagyváros elárvult nyári közönségét. Az történt – s ez az, amit a laikus nem ért –, hogy a régi színház, amely tavaly még játszott, ez idén már nem játszhatott, az történt, hogy a Színházat, amelyet becsuktak, mert sürgősen le kell bontani, nem bontották le sürgősen, az történt, hogy egy nagy csapat szegény ember: színésznők, színészek, zenészek, rendezők, statiszták, díszletezők, jegyszedők nem kerestek ezen a nyáron egyetlen fillért sem, az történt, hogy a budai kocsmák fölöslegesen elvesztették nyári, pesti közönségük egy részét, az, hogy néhány nyári daljáték, ez a nem valami magas rangú, de nem is értéktelen műfaj, melyhez nálunk zeneszerzők és librettisták kitűnően értenek, nem kerülhetett színre, s végül az, hogy e szegény, poros nagyváros közönsége – legalábbis azok, akik nem mehetnek el nyáron a salzburgi Festspielékre –, egyszóval egymillió ember közül mindazok, akiknek szerény nyári mulatságához hozzátartozott egy este a Budai Színkörben, ahol hangulat, zene, atmoszféra az ifjúságra emlékeztette őket, ez évben nem mehetett el a Budai Színkörbe. Miért? Csak.”
   Lajtai Lajos közgazdasági akadémiára járt, de otthagyta, s előbb táncdalokat kezdett írni, majd sikeres színházi szerzővé vált, operettjeinek legnagyobb részében barátja, Békeffy István volt a szerzőtársa. A Régi nyár bemutatójának is a Színkör adott otthont. A Színházi Élet 1928. évi 32 száma már az 50. előadást köszöntötte, így:

A nagy siker az ügyesen bonyolított történeten és a szereplőkön kívül elsősorban Lajtai zenéje biztosította. (Az egri előadásban elhangzó szerzemények nem mindegyike ebben az operettjében szerepelt eredetileg.) Hol van az a nyár, hol a régi szerelem, Hétre ma várom a Nemzetinél, A régi mániám, A Horváth-kerti fák alatt, Jöjjön ki Óbudára és még sok más, míg eljutunk a fináléig: Legyen a Horváth-kertben, Budán! Olyan dalok ezek, amelyek kiállták az idők próbáját, élnek máig is, s nem is csak az idősebb korosztály körében. Az ember hallgatja őket, s tán még a régi Horváth-kert hangulatát is képesek felidézni.