Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napja, október 24. a Magyar Operett Napja.

   Divat lenézni ezt a műfajt, de én nem állok be a sorba, s hogy miért, arra három érvet sorakoztatok fel. 1. Ez is a színházi kultúra szerves része, nem rossz műfajok vannak, hanem  jó vagy rossz előadások. 2. Mondják, s én egyetértek ezzel, hogy a látszattal ellentétben ez a „könnyű” műfaj nehéz csak igazán, hiszen prózai színészként, énekesként és táncosként egyként kell helytállni. 3. Emlékszem sikeres és színvonalas egri előadásokra.
   Egy olyan városban, ahol csak egyetlen színház van, minden műfajjal ki kell szolgálni a közönséget. Budapesten lehet szakosodni, a néző talál másik színházat, itt nem.
   Az újra induló önálló társulat Gali László direktorsága idején minden évadban mutatott be operettet, kezdve mondjuk a Csókos asszonytól (Zerkovitz) a Nebáncsvirágon (Hervé) át a Csárdáskirálynőig (Kálmán Imre). És ezek igenis jó előadások voltak, a Csárdáskirálynő például egyenesen drámai mélységeket mutatott fel, köszönhetően elsősorban Edvin szerepében László Boldizsárnak.
   Gali Lászlót Beke Sándor követte az igazgatói székben, s bár az előzetes hírek és az első évad másról szóltak, újra kerültek műsorra operettek.
   Ez történt Csizmadia Tibor direktor úr idejében is, kezdeti nyilatkozataiban elmondta, hogy másfajta zenés darabok lesznek (meg is váltak Szilágyi Olgától és Vadász Zsolttól, a színház nagyon népszerű primadonnájától és bonvivánjától). Később azonban csak megjelent a Mágnás Miska és követték mások is… A legutóbbi  évadzárón – a Maya kapcsán – maga is utalt rá, hogy az a híre, nem szereti ezt a műfajt, de ez nem így van - mondta…
   Fényes Szabolcs Maya című darabját az elmúlt évadban Zsótér Sándor rendezésében mutatták be. Utoljára most szeptemberben Budapesten, a Thália Színházban játszotta a Gárdonyi Géza Színház társulata. A meghívást még a POSZT-on kapták. Akkor, a szakmai megbeszélésen csupa jót hallottam: „Gyönyörűséges volt - színészileg nagyon magas szinten megoldva - koherens jelrendszer (képzőművészet, koreográfia, hangszerelés) – az operett apoteózisa - nagyságot, erőt prezentált…”
   Az előadást jelölték a Színikritikusok idei díjára is.
   Nos, igen, egy másik szintre emelte a darabot, de az is igaz, hogy ezt a magasságot nem minden néző tudta követni. Aki hagyományos előadásra vágyott, nézhetett bizony nagyot. Tagadhatatlan, hogy sok néző csalódott volt.
   Magamnak nincsenek ellenemre rendhagyó produkciók sem, de egyáltalán nem restellem, hogy szeretem a hagyományos operettet, s hogy miért, arra három érvet sorakoztatnék fel…    
   Ebben az évadban Huszka Jenő Gül baba című operettje-daljátéka lesz műsoron, Szegvári Menyhért rendezésében.