gardonyiszinhazblog

   

     

     
Menü
     
search engine by freefind
     

 



Talán csak egyszerű
néző, talán nem. Én az utóbbit gondolom…
Azért, mert 1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is - a rekord 24 alkalom. Azért, mert írásaim hetente jelentek meg a Heves Megyei Nap című újság színházi rovatában. Azért, mert 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői és Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatódtam és büszke vagyok erre. Azért, mert vannak ott barátaim is, de mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik.
Azért, mert magamat is a színház csodálatos világához és ezen belül erős szállal a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak érzem. 2010.04.05.  J.F.

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Művelt úr a színházban

MŰVELT ÚR A SZÍNHÁZBAN

   A színházi közönség nem néző­je, hanem részese az előadásnak, amely nem céda mutatvány, ha­nem eszmék és eszmények kultu­sza, ünnepi kinyilatkoztatása a kultúrának.
  A művelt úriember ilyen adott és szerzett lelkiségéből következik állásfoglalása a színházzal szem­ben és viselkedése a színházban. A művelt úriember sohasem fölényes és nem tud mindent jobban azon az alapon, hogy fizetett és neki a pénzéért olyan legyen a színház, amilyennek ő akarja. A művelt úri­ember sohasem érzi azt, hogy ő a pénzével fölénybe került és meg­vette magának a színházat korlát­lan használatra és a színészt mu­lattató rabszolgának és nem fogja a pénzével felülkerekedett nyárs­polgár gőgjét pöffeszteni már az előcsarnokban és nem intéz el ká­véházban fogant viccekkel költők és művészek szívéből szakadt ál­dozatokat. A művelt úriember nem a bírálatban, hanem a megértés­ben bennfentes, nem a hibát keresi, hanem a tehetséget, amit meglel­ni nehezebb és méltóbb teljesítmény, a művelt úriember nem nézi le a színházat, mint amely pénzé­ért neki prostituálja magát, hanem hódol azért, hogy költők és művé­szek önkínzó odaadásban, a tudás, a tehetség, a nehéz, az őrlő munka vállalásával olyat próbálnak al­kotni. aminek ő egy magasabb szellemiség bizalmas körében örülhet: A művelt úriember tiszteli a színházat, tiszteli azt a roppant kínokkal szerzett technikát, azt az erudiciót (*tanultság, képzettség, műveltség) és azt a véren vett kultúrát, amelynek eredményében őt a színház barátilag részelteti és a művelt úriember nem ujjong a kudarcon, a balsi­kert szolidárisan átéli informáltsá­gában felismeri a mentő okokat, ítélete mérlegeli a szándékot, a lelket, a lehetőségeket s a kisvárosi színház basszistáját nem méri Saljapinhoz és a helyi szerzőt Sha­kespeare-hez, mert a művelt úriember rokonul tartozik a művé­szethez, a művelt úriember soha­sem rosszhiszemű és sohasem sznob.
    És a művelt úriember, mert tiszteli a munkások munkáját, a színházban eszerint viselkedik. Nem hangos, nem mutatkozik, nem ítélkezik apodiktikus (*megcáfolhatatlan, kétségbevonhatatlan) grimaszokkal és fellebbezhetetlen gesztusokkal, nem fordít hátat a szípadnak, nem kínozza magát, hogy boldog­ arcot mutasson, mikor a többiek nevetnek és nem kacag bele a töb­biek meghatottságába, nem csör­tet ki a felvonás közepén, hogy lesújtó magasabbrendűségét de­monstrálja és nem szórakozik tün­tető csámcsogással táplálkozván zörgő papírosból. A művelt úriem­ber ünnepi elfogódottsággal megy a színházba, ünnephez öltözik, és ha úgy érzi, hogy hiába állította be magát egy emberibb élményre, nem a maga krajcárjait hánytor­gatja fel dühodten, hanem szánja a tehetetlen és boldogtalan szín­házat és együtt gyászol a művé­szettel, amelynek szerény és finom rokona. Nem egészen bizonyos te­hát, hogy a színházi kultúra mély­ségéből ered az az igényesség, mely egy híres énekest könyörtele­nül elbuktat, ha az csak művészetét adja töretlenül, de hangjában valami kis fáradtságot árul el és az sem, amely a művész szemezu­gában a redőket kifogásolja mikor ­az egy nemes élet minden kincsét ajánlja fel a jóság és az emberi ­közösség extázisában.
    Nem okvetlenül kultúra az, ami nem tud olyat találni, ami hozá méltó lenne s a fölényesség nem azonos a lélek differenciáltságával. Nem minden tehetség, mon­dotta Mikszáth Kálmán, amit az ember magában mozogni érez, le­het az esetleg giliszta is. Valóban lehet az csak giliszta, amit az em­ber magában kultúrának gondoL de a művelt úriemberrel ilyen bal­eset sohasem történik, ő ügyel külső és  belső tisztaságára, ő nem tűr magában gilisztákat s benne ha valami megmozdul, az rendesen az emberi szolidaritás, az elvont szépségekkel tartott közösség, a művelt lélek megmozdulása szo­kott lenni. A művelt úriember a színházban is: az ember.     

Márkus László (1881-1948) író, kri­tikus, színházi és filmrendező, az Operaház igaz­gatója írása 

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Ön szerint?
Lezárt szavazások
     

     
Plusz
Friss hozzászólások
     
Mobilblog