Vannak zenei irányzatok, stílusok, dalok, melyek az idők folyamán háttérbe szorulnak, esetleg teljesen el is tűnnek – megérdemelten vagy éppen ellenkezőleg. Az a tizennégy dal, amelyet a Jazzymotions - Farkas Antal, zongora és Káli Gergely, ének – előadásában hallgathattunk meg tegnap este (a „történetet” adó összekötőszöveggel, amely egyébként a dalok eredeti szövegének magyar fordításából készült), mindenképp az utóbbiak közé tartoznak.

   Nem tűntek el, de nem elég sokszor és nem elég sok helyen hangzanak el nálunk ezek a színvonalas, gazdag dallamvilágú, a közönségben gondolatokat és érzelmeket kiváltó, s ráadásul a legtöbb esetben a fülben is megragadó, könnyen felidézhető, dúdolható dalok. Ma nem erre van igény – mondják, de sokan nem is ismerik őket, mert lehetőségük sincs megismerni, így hát igényük sem támadhat rá – mondom én. Pedig Frank Sinatra dala, a My Way, s a többi hasonlóan kedves melódia, a Fly Me To The Moon, a New York, New York, a Casablanka című film nagy slágere, az As Time Goes By, a La mer – Charles Trenet csodálatos szerzeménye ma is sokkal több lehetőséget érdemelne. Az Agria Játékok tegnapi kamaraszínházi estjén maradtak sajnos üres helyek, de a jelenlévő közönségnek nagyszerű nyáresti élményben volt része. Nagyra értékelem a Jazzymotions törekvését ezeknek a daloknak bemutatására, terjesztésére, új közönséggel, fiatalokkal is történő megszerettetésre, az igény felébresztésére. Nagyon remélem, hogy lesz folytatás! Akár úgy, hogy ugyanezt a programot bemutatják ismét, más közegben – mondjuk egy intimebb belső térben, s ennek megfelelően picit visszafogottabban, bensőségesebben, ahol az asztaloknál ülő hallgatóság egy-egy pohár ital mellett andalodhat el a dallamokon, gondolkodhat az összekötőszöveg és a dalok (bár valamennyi angol nyelven szólalt meg, talán érdemes lenne egy-egy versszakot magyar fordításban is énekelni) mondanivalóján, akár a remélhető újabb produkciók segítségével.
   A tegnapi előadásból néhány részlet a blog YouTube csatornáján