gardonyiszinhazblog

   

     

     
Menü
     
search engine by freefind
     

 



Talán csak egyszerű
néző, talán nem. Én az utóbbit gondolom…
Azért, mert 1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is - a rekord 24 alkalom. Azért, mert írásaim hetente jelentek meg a Heves Megyei Nap című újság színházi rovatában. Azért, mert 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői és Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatódtam és büszke vagyok erre. Azért, mert vannak ott barátaim is, de mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik.
Azért, mert magamat is a színház csodálatos világához és ezen belül erős szállal a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak érzem. 2010.04.05.  J.F.

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Napló
Archívum - 2015.

SZÍNHÁZI FESTÉK - INNOCENT ERNŐ VERSE (SZÍNHÁZI ÉLET - 1937)

2015.12.31. 12:43

KÖSZÖNET

2015.12.28. 16:07

Köszönöm szépen a blog olvasóinak karácsonyi és újévi üdvözleteit. Legnagyobb részük természetesen elektronikus formában érkezett, de akadt köztük mézeskalácsokba formált is. Az utóbbiból most azt mutatom meg, amelyik Prága - Színház - Szerelmek / Séta-regény egy misztikus városból című könyvemet idézi (a könyv honlapja itt). 

 

KARÁCSONYI ÁLOM - GÁRDONYI GÉZA DARABJA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN, 1912-BEN

2015.12.24. 16:00

  Valamikor régen, színikritikus korában Bródy Sándor azt írta Gárdonyi Géza Karácsonyi álom című mesejátékáról, hogy olyan szép, mint egy egyszínű, de sokszirmú búzavirág, olyan üde, olyan friss, olyan kedves és szeretetreméltó. Most, hogy a Nemzeti Színház új szereplőkkel és új betanulással ismét műsorára vette, a Bródy Sándor nagyszerű hasonlatán túl még valamit meg kell állapítanunk róla. Szintén egy virág tulajdonságot. Mindenben olyan, mint a kedves és szép búzavirág, egy dologban azonban olyan, mint a szalmavirág.  A hervadhatatlanságban. 1901-ben mutatták be először Gárdonyi Géza bűbájos mesejátékát, és ma, hogy változatlanul újra elénk került, épp olyan friss, épp olyan bájos és épp olyan elevenen és mélyen hat.

A Karácsonyi álom, Gárdonyi Géza alkalmi darabja egész héten hódított a Nemzeti Színházban és újra elbájolta a közönséget.     
   Gárdonyi mindjárt a darab elején jelenti, hogy betlehemes játék lesz. A nézőtér bal oldalán, a színpadhoz közel lévő bejáratnál jelennek meg a betlehemesek, illedelmesen kérve, hogy engedjék meg játékukat. Ekkor a függöny előtt színházi urak jelennek meg frakkosan. Az egyik el akarja utasítani őket, de a másiknak tetszik a gondolat és befogadja a paraszt színészeket.
          „Ez a sokszázados játéka a népnek,
          Miért ne szólhatna itt is egy napon
          A furulya a magyar színpadon?”
A betlehemi játékot népies előadásban, parasztosan elgondolva halljuk és látjuk. A program ígéretét Gárdonyi híven teljesíti. Elvisz bennünket, eredeti gondolattal, az első fölvonásban a pogány Bál híveinek országába, ahol a három királyok véletlenül összekerültek. Ez a darab meseszerű része. Mikor az égen megjelenő üstökös Bál isten bálványszobrát összetöri és a három királyok a jósoktól megtudják, hogy ez a Messiás közeli megszületését jelenti, a három király elindul, hogy az üstökös vezetése mellett eljusson Krisztus születése helyére. Így kerülünk a második részben Betlehembe, a pásztorok közé és kapjuk a darab legszebb, népszínműi részét. A harmadik rész azután a vallásé: ott vagyunk az istállóban, látjuk az égi fényben ragyogó Máriát, az ajándékokat hozó népet, a három királyokat; csodák történnek és ájtatos ének hangzik föl. Szabados zenéje az egész darabot finom érzéssel kíséri.



 

MOZART: A VARÁZSFUVOLA

2015.12.18. 23:51

Néhány napja láttam a remek előadást Prágában, a Stavovské divadlo-ban.

CHARLIE/CHARLEY NÉNJE - ZENÉVEL

2015.12.06. 18:00

 Az 1988-as bemutató (erről és M. Horváth József alakításáról a címszerepben részletesen is olvashatnak a blog színháztörténeti sorozatának 33. részében) és néhány éve az Agria Nyári Játékok után a jövő hét péntekjétől újra látható Egerben Brandon Thomas a világban sok helyen játszott vígjátéka, a Charley nénje, Aldobolyi Nagy György zenéjével, Szenes Iván dalszövegeivel. Sok helyen játsszák, de a zenés változat magyar specialitás. Érdekesség, hogy Aldobolyi Nagy György széles körben ismert zenéje – Orchideák és más slágerek - mellett létezik egy másik változat is, azt Nádas Gábor szerezte. Zenét azonban már 90 évvel ezelőtt is alkalmaztak a darab bemutatása során, amint az kiderül a Színházi Élet 1925-ös évfolyamának 26. számából:
   „A Magyar Színház bemutatójának, a Charlie nénjének nincs is egyéb kritikája, mint följegyezni a tényt, hogy a közönség nagyon sokat mulatott és a valószínűséget, hogy még igen sokat fog mulatni. Vágó Béla, a rendező azzal tette a szem számára tetszetősebbé a darabot, hogy a korabeli kosztümökben játszatta le, és pihenőül a nevetésnek néhány zeneszámot iktatott bele. A korabeli kosztümök talán azért is kellettek, mert a mai pubifrizura és rövidszoknya sok mindent elvett volna a darab nevettető erejéből. A főszerepet, az álnőt, a nőimitátort Csortos Gyula játssza, akinek nagy és komoly színészi képességein felül megvan a mulattatni tudás ritka adománya. Ami siker, hála, babér ma a nézőtéren termett, mind az övé. Mellette csupa kedves és jó színész önfeláldozóan adja föl neki a végszót és vár türelmesen egy-egy kacagási orkán pillanatnyi elüléséig.” 
 

ÚJABB 5 ÉV - RÉSZLETEK A DIREKTORI PÁLYÁZATBÓL

2015.12.03. 16:37

   Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ellenszavazat nélkül, három tartózkodással újabb öt évre Blaskó Balázst választotta meg a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának. Az alábbiakban néhány - a jövőre vonatkozó terveket idéző - részletet olvashatnak pályázatából. 

 
   "A tervezett központi jegyiroda felállítása rendkívüli odafigyelést és körültekintő tervezést igényel, hiszen a színház eredményességének lelke, motorja a szervezés–bérletezés–jegyértékesítés. Rendkívül fontos, hogy hol, mennyire frekventált helyen kerül kialakításra a központi iroda, milyen közösségi térben vár felvilágosításra, kiszolgálásra a közönség. Igen kényes találkozási pont a színház és közönsége közt a szervezés-értékesítés helye.
 
   A Gárdonyi Géza Színház honlapja, közösségi felületei, arculata – természetesen illeszkedve a város arculati előírásaihoz – fenntartónk segítségével új, praktikus, felhasználóbarát, modern formát kap 2016. januárjától.
 
   Színházunk homlokzatán feltétlenül meg kell jelenítenünk Eger emblematikus személyisége, a teátrum névadója, Gárdonyi Géza nevét.

   Új tervek, célok, társulatfejlesztés: Az a valamikori „derékhad”, amely ma is a társulat magját képezi, 50 – 65 éves, „idősebb generációvá” nemesedett. Rendkívüli tapintattal és empátiával kell és szabad csak társulatvezetőként az együttes szerkezeti átalakításába kezdeni. Alapvetően meghatározza a társulati mozgás, átalakítás kérdését a 2012-ben módosított Előadó-művészeti törvény, amely a kiemelt kategóriájú színházak számára minimum 60%-ot elérő, felsőfokú szakirányú végzettséggel (diploma) rendelkező művészeti állományt ír elő, 2018-ig terjedő türelmi idővel. A drámairodalom és a zenés műfajok szerepkínálatának döntő hányada fiatal férfi és női szerep, számos esetben két-két pár (pl.: Shakespeare vígjátékok, Moliere művei). Egyre nehezebb színházunkban megtalálni azt, a műsorszerkezethez illeszkedő műsortervet, amely a meglévő erőket mozgatja alapvetően. Egyre követelőbben merül fel a prózai tagozat szerkezeti átalakításának szükségszerű igénye, amely társulatfejlesztést, új társulati mag építésének szükségességét veti fel. Alapvetően át kell gondolni a művész közalkalmazottak foglalkoztatásának életkor és iskolai végzettség szerinti racionalizálását … ki kell választani legalább öt új művész munkatársat, 3 férfi és két női kolléga személyében.

   Rendkívül fontosnak tartom, hogy új, fiatal rendezőgenerációk tehetséges tagjait vonzzuk színházunkhoz."

 

MESE-ÉLETKÉPEK

2015.11.27. 16:13

   Pár nap és itt a tél, kisgyermekes családokban az esték egyik közös programja lehet a meseolvasás. A Színházi Élet 1935 telén színészek segítségével, életképekkel elevenített meg közismert meséket.

 

Hamupipőke - Tolnay Klári és Perényi László
Hófehérke és a hét törpe - Komár Júlia

  

Jancsi és Juliska - Fehér Lili
Piroska és a farkas -?



 

100 ÉVES A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

2015.11.17. 23:37

 
   Ma száz éve, 1915. november 17-én volt az ősbemutatója Bécsben Kálmán Imre azóta is világszerte töretlen népszerűségű operettjének (a magyarországi bemutatóra 1916. november 3-án került sor). A blog az egri előadásról 1996-ban született két írás felidézésével köszönti az évfordulót.

* KÁLMÁN-BÉKEFFY-KELLÉR: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

* A GLOBE ROYALTÓL AZ ORFEUMIG - BESZÉLGETÉS LÁSZLÓ BOLDIZSÁRRAL, AZ EGRI CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ EDVINJÉVEL

Ferdinánd főherceg: Altorjai Attila
Szilvia: Szilágyi Olga
Leopold Rippert-Weilersheim hercege: Réti Árpád
Bóni: Baráth Zoltán / Hüse Csaba 
Cecília, Leopold felesége: Olgyai Magda
Edvin, Leopold fia: László Boldizsár 
Stázi grófnő: Ivády Erika / Nyáry Bernadett 
Kerekes Ferkó: Vókó János
Miska: M. Horváth József
Tábornok: Kiss László
Tonelli: Kakó Zsolt
Mérő: Bácsatyai Gergely 
Endrei: Horváth Ferenc
Klementin grófnő: Tatár Gabi
Leontin bárónő: Szőke Andrea
Aranka: Poczik Andrea
Lazarovics: Horváth Ferenc
Gróf: Győrvári János
Báró: Fehér István
Márki: Lisztóczki Péter
Közjegyző: Fogarassy Péter
Első frakkos úr: Lisztóczki Péter
Második frakkos úr: Fehér István
Magyar Éva
Poczik Andrea
Szabó Réka
Tóth Eszter
Zám Andrea
Zsámba Renáta
Rendező: Bor József
Koreográfus: Molnár Ernő m.v.  
Díszlettervező: Kastner Péter
Jelmeztervező: Pilinyi Márta

 

ÉVFORDULÓK – 60 ÉS 30 ÉV

2015.10.07. 18:00

  1945-ben Eger város képviselőtestülete állandó, önálló színtársulat létesítésére kért engedélyt, de ez csak 1955–ben, 60 éve valósult meg.

Népújság 1955.10.27.



Pénteken délután az egri tiszti klub dísztermében ősszegyűltek a város vezetői és a színház dolgozói, ahol Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes, szovjet, lengyel, német vendégek és a pesti színházak küldötteinek jelenlétében Papp Sándorné, a megyei tanács elnökhelyettese rövid beszéd keretében átadta a színház kulcsait Ruttkay Ottónak, a Gárdonyi Színház igazgatójának.      
  Ezután az ünnepség résztvevői felmentek a várba és Ruttkay 
Ottó elhelyezte koszorúját a színház névadójának, Gárdonyi Gézának sírjára.
   Hat óra. Zsúfolásig megtelt az új köntösbe öltözött színház nézőtere, ünneplőruhás, csillogó szemű emberek várják, hogy megkezdődjön az előadás, melyre olyan régen várunk: Heves megye első állandó színházának bemutatkozó díszelőadása. Az ünnepélyes bemutatón megjelentek a párt Központi Vezetőségének képviseletében Kazein István, a Minisztertanács képviseletében Kiss Árpádné, a népművelési miniszter képviseletében Kállai Gyula, lbos Ferenc, a népművelési minisztérium színházi főosztály vezetője, Both Béla, a Színház és Filmművészeti Szövetség titkára, a miskolci Déryné Színház, a budapesti Petőfi és Néphadsereg Színház, a kaposvári, a békéscsabai, a szolnoki színház küldöttei, valamint szovjet, lengyel, román, csehszlovák és német vendégek. Egy pár perccel 6 óra után Lendvai Vilmos, a megyei tanács elnökének megnyitó szavai után Kállai Gyula elvtárs lépett a függöny elé és a népművelési miniszter nevében átadta a színházat Heves megye dolgozóinak. Ünnepélyes pillanatok. Elalszanak a nézőtér lámpái, kigyúlnak a reflektorok, s lassan felmegy a függöny. A díszlet az egri vár egy részletét ábrázolja. Színészek érkeztek Egerbe és meglátogatták a vár hős védőjének, Dobó lstvánnak síremléket. Gárdonyi kis jelenetében, melyet I904-ben írt az egri színház köszöntésére, Dobó István szelleme köszönti az egri színészeket: „Ti színészek a nyugvó egri népnek, emeljétek fel gondolatait. Játszátok el a nagy küzdelmeket, amik nékünk igaziak voltak, játsszatok harcot, hogy lássák a békét, játsszatok gyászt, hogy tudják, mi az élet, s játsszatok örömet, hogy gondjaikra égi sugár derítsen szép szivárványt...." Így szabta meg Gárdonyi az egri színház feladatát és szavai ma is időszerűek. Meghatott csendben Dobó István szelleme utolsó szavait mondja: „S én porladozva márvány ágyamon, Eger virágzásáról álmodom." Dobó álma valóra vált, Eger nő, szépül, virágzik és egy új virág a mi új színházunk is, melynek nézőterén most dörög a taps. Gárdonyi előjátéka után Eger közönsége először köszönti tapssal művészeit. A szűnni nem akaró taps közepette lépnek fel a színpadra az egri üzemek, tsz-ek és tömegszervezetek küldöttségei, hogy átnyújtsák ajándékalkat a Gárdonyi Géza Színház dolgozóinak. Az egri Balázs Ignác Tsz, a Dohánygyár, az MSZT, a Heves megyei népi együttes és a Bródy Sándor stúdió küldöttsége után Apáthy Imre, Kossuth-díjas érdemes művész a Petőfi Színház, Mészöly Tibor, a miskolci Déryné Színház, Both Béla a Színház és Filmmüvészeti Szövetség nevében köszönti az új társulatot, közben zúg a taps, könnyesek a szemek a színpadon, nézőtéren egyaránt. Ruttkay Éva a Néphadsereg Színház virágcsokrát hozza. Végre elcsendesül a taps, s Ruttkay Ottó köszöni meg az ajándékokat.

   - Nehéz ilyenkor beszélni, elvtársak - mondja a meghatottságtól elcsukló hangon. Első köszönő szavunk szálljon most a mi forrón szeretett pártunknak...
   Ismét felcsattan a falakat megrázó taps, a köszönet a pártnak, amely lehetővé tette, hogy teljesüljön a heves megyeiek régi vágya, a színház. - Mi ezt a nagy megbecsülést és szeretetet csak munkánkkal tudjuk meghálálni és én a társulat nevében ígéretet teszek, hogy mindent elkövetünk, hogy méltók legyünk a párt bizalmára, a nép szeretetére - fejezte be beszédét Ruttkay Ottó.
   Ezután következett az Annuska bemutatója, s a szép előadás után azzal az érzéssel távoztunk, hogy a színház dolgozói beváltják ígéretüket



   Az 1965–66-os évad volt az önálló társulat életében az utolsó, a Miskolccal történő összevonás előtt. Ezt 1985-ben, 30 éve szüntették meg, amikor január 1-jétől befogadó színház lett az egri, társulat nélkül, önálló bemutató joggal. Szikora János vezetésével. Az 1985/86-os volt az első teljes évad.
  A blog S
zínháztörténeti sorozatában (az azonos című menüpontban) sok részletes információt, érdekességeket olvashatnak a 60 és 30 évvel ezelőtt történtekkel kapcsolatosan. Érdemes használni a sorozat címszavas keresőjét is!
 

SZÍNES, SZÉLESVÁSZNÚ NOSZTALGIA

2015.09.29. 14:53

   Közeleg az évad első bemutatója (október 9.), Tim Rice – Andrew Lloyd Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalje. Nosztalgiázzunk előtte egy kicsit, idézzük fel első egri bemutatóját, 1995.07.13-án a Líceum udvarán! A hatalmas sikert mutatta, hogy bár az előadás végén szakadni kezdett az eső, senki nem mozdult a nézőtéren (noha nem voltak még esernyők sem, mert nem lehetett erre számítani), s a társulat, újra és újra ismételte az esőben, tomboló ünneplés közepette a finálét.
   A Gali László rendezte nagyszabású produkció egy nagy egyéni sikert is hozott, a címszerepet játszó Hüse Csaba ettől kezdve kapta sorra a nagy énekes feladatokat: „1992-ben kerültem az egri színház stúdiójába, ami egy 2 éves színészképző volt és én nagyon szerencsés voltam, eljátszhattam 2 év után a József címszerepét és onnantól kezdve nagyon szépen elindult a karrierem. Nagyon jó volt ez a stúdió, szinte az utcáról volt lehetősége az embernek színpad közelébe jutni, színpadra kerülni, megismerni a szakmát, ezt a szép világot, ami a színház.”
   Az előadás a nyár végével bekerült a kőszínházba is, s egészen a legutóbbi időkig emlegeti, aki látta.
   Az alábbi linkeken a Heves Megyei Napban akkor megjelent írásom és a bemutatón készült rövid hangfelvétel segítségével idézem meg a 20 évvel ezelőtti sikert.
Mert ez mindenkinek jár: itt
Hangkép: itt


 

NEMSOKÁRA FOLYTATÓDIK

2015.09.14. 17:55

  Tisztelt Blogolvasók! Sokan kérdezik, mikor folytatódik a Színháztörténeti sorozat. Köszönöm az érdeklődést! A válasz az, hogy nemsokára, októberben indul a 4. évad. Addig is az első 3 évad már megjelent 68 folytatása megtalálható a „Színház Egerben 1884 – máig” menüpontban! J. F.

 

"VALAMI EGÉSZEN SZOKATLAN"

2015.08.30. 18:50

„Teljesen besötétedett, a lámpák is kigyulladtak. Telihold volt. A forró nap után kellemes szellő futott végig a hídon. Mindenki halk és megilletődött volt most, érezve, senkinek és semminek nem szabad megtörnie az este varázsát, amelyet csak fokozott egy szaxofon hullámok csobogását és a sirályokat halkan kísérő, vágyakozó szólója. Egész lénye emlékezett. Esze vágyott, de meg nem adatott szerelmekre, szíve réges-régi éjszakák részegítő, hatalmas dobbanásaira, teste érintésekre, elmúló gyönyörökre.”

   

    Sokféle alkotó létezik. Vannak, akik szinte születésüktől, pillanatnyi hangulatuknak, intuícióiknak engedve ontják magukból többé vagy kevésbé sikeres szellemi gyermekeiket. Jelen világunk darabjaira hulló szellemi érájában egyre többen használják ki ily módon hanyatló ízlésvilágunkat és nevezik kibukó produktumukat művészetnek. És vannak olyan alkotók, akik csaknem egy egész életen át hordozzák magukban élményeiket, gondolataikat, tapasztalataikat, érlelik, alakítják, csiszolják azokat, féltve és talán kissé szemérmesen őrizgetve, míg végül, amikor közreadják, valami egészen szokatlannak adnak életet. Olyan valaminek, amit évtizedek életbölcsességének lehetne nevezni, amit áthat a hosszú évek tapasztalata, ami végül az emberi életút leglényegének, saját és egyetemes létünk értelmének meglátását eredményezi.

      J. Ferenczi Andor kötete ilyen munka, megszületéséhez több évtized bölcsességgé érlelődő tapasztalata, élménye szükségeltetett. A szerző tudhatja – noha misztikus énjében a tudatalatti is bizton munkálkodik – az olvasó pedig csak megsejtheti, hogy mekkora szenvedély, rajongás, odaadás, lelkesedés, csalódás, bánat és életigenlés szükséges ahhoz, hogy egy ilyen vallomás megszülethessen.

     Az olvasó, ahogy halad előre az oldalakon és egyre inkább elbűvöli Prága, nem utolsó sorban a kiválóan sikerült ábrázolási technikának köszönhetően, egyre inkább elbizonytalanodik a kötet műfaját illetően (noha nem állítom, hogy az olvasónak ezen kellene töprengenie). Jómagam még nem találkoztam egy város bemutatásának hasonló megoldásával. Idők, évek, évtizedek kavarognak benne, tereken és országokon száguldunk át, az emberi lélek legmélyére hatolunk, megérteni véljük a szerző életének egy-egy pillanatát, miközben saját életünk hasonló eseményei rémlenek fel bennünk, végül, szinte észrevétlenül megismerünk és megszeretünk egy várost, egy másik kultúrát. Csak a szerző tudhatja, számomra rejtély, hogyan lehetett így megszerkeszteni a „séta-regényt”. Lenyűgözően személyes élmények, amelyek mégis mindenkihez szólnak, és mindenkit magukkal ragadnak. Szinte felfoghatatlan a lelki élmények, a távoli múlt emlékképeinek ilyen finom összehangolása egy városismertető munkával. Az olvasás során szinte érezhetővé válik a szerző jelenléte a városban, lelki összekapcsolódásuk, misztikus együttlétük, így már-már kézenfekvőnek vesszük a titokzatos jelenéseket és magától értetődőnek tartjuk, hogy a Husova utcai égi muzsika valóban Neki szólt.

      A kötet nem csak Prága misztikumáról szól. Legalább annyira az emberi lélek fejlődéséről, alakulásáról is: ahogyan helyek, emberek, történetek letörölhetetlen nyomot hagynak benne. Ahogyan a prágai karácsony felidéz egy olvasmányélményt, amely aztán összekapcsolódik a gyermekkori karácsonyi ünnep varázslatosan megismételhetetlen hangulatával. Ki ne vágyódott volna már vissza a gyermekkori karácsonyfa alá? Ki ne szerette volna újraélni, megismételni gyermekkorunk meghitt élményét? Kinek ne jutottak volna már eszébe kopott, régi tárgyakról a szülei? Ki ne emlékezett volna vissza egy-egy ismerős hely megpillantásakor régi szerelmekre, örömökre és bánatokra?

       J. Ferenczi Andor leleményes úti kalauza a lélek misztikumát is feltárja. Mély és emlékeket hívogató, olykor filozofikus emelkedettségű:

„Lehet egyáltalán megfontoltan dönteni, amikor a nyers szerelem, vagy inkább csak szexuális étvágy tombol? Lehet okosnak lenni, amikor az igazi szerelemnek csak annyi lehetősége marad, hogy a vad forgásban egy-egy pillanatra kidugja fejét, hogy ne feledkezzünk meg róla sem?”

És mégis emberi léptékű. Emlékeket idéz fel, elgondolkodtat, töprengésre késztet és valami nagyon fontosra is megtanít. És hogy mire? Mindenkit másra, a lelki alkatának megfelelően. Nem utolsó sorban pedig lépten-nyomon meglep. Megkapó és megható ábrázolásai, történetei, például a kígyós cégéres ház öreg ablakáról, a színházi függöny álmairól és vágyairól, vagy a sehol meg nem található, mégis létező városnegyedről már-már Hoffmann meséit idézik:

„Egy sehol meg nem található, mégis létező városnegyedben járt, ahová csak a napfény és holdsugár tudott behatolni. [...] Melegszívű, kedves, néha kicsit furcsa, nagyon érzékeny lények lakták, akik jutalmul kerültek ide, amiért valamikor örömet szereztek más embereknek. [...] Minden és mindenki állandóan álmodozni látszott. A levegő is álmokkal és vágyakkal volt tele...”

Ez egy olyan regény, amely még sokáig átjárja az ember gondolatait. Nem csak A városról szól, hanem Az emberről. Róla és Mindannyiunkról. Így vagy úgy.

„Az Óváros felől egy szerzetes közeledett, fehér-fekete csuhája kavargott, lobogott körülötte, amint sietős léptekkel vágott át a Károly-hídon. Esernyők tűntek fel és a borongós hangulat misztikus borzongással párosult. [...] Az elmúlás gondolata érintette meg. Talán a nyár közeledő vége, talán más. Szerelmekre gondolt, melyeket átélt, melyeket őrzött lelkében, s amelyektől mind kapott valamit, amiért most is azt mondhatja – bárhogyan is ért véget -, hogy megérte, szép volt.”
 

Dr. K. M. recenziója J. Ferenczi Andor: Prága - Színház - Szerelmek / Séta-regény egy misztikus városból című könyvét ajánlja az olvasók figyelmébe. A könyvről és megrendelés itt: http://jferencziandor.wix.com/praga-regeny
 

 

MEGJELENT

2015.08.16. 22:46

 

 

"áthangszerelt városkönyv"

"Ehhez a könyvhöz figyelem, csend, forró tea és gyertyaillat kell..."

"Megírt műve az érzelmek és hangulatok széles spektrumát öleli fel és megmozgatja olvasójának fantáziáját. Ezáltal részben szereplőjévé válik annak és együtt élik meg a magasságokat és mélységeket. A mű felépítése és irodalmi kidolgozottsága az érdeklődés fenntartásával továbbolvasásra ösztönöz."

   Kedves Barátok, Ismerősök, Érdeklődők! Tisztelt Blogolvasók! Megjelent (J. Ferenczi Andor írói néven) a könyvem: Prága - Színház - Szerelmek. Séta-regény egy misztikus városból. Bővebben a könyvről és a beszerzési lehetőségekről (webáruházban, e-mailben, telefonon) a bal oldalon található borítóképre kattintva tájékozódhatnak. Köszönöm szépen! J.F.


 

SZÍNÉSZ SÉTÁNY ÉS LIGET - BOGÁCS

2015.08.02. 20:53



A bogácsi emlékhely fényképei a Galériák menüpontban láthatók.
 

GYŐZÖTT A BÉCSI VÉR

2015.07.26. 12:38

   Ritkán látható csemege (errefelé legalábbis) Johann Strauss Bécsi vér című operettje, örültem tehát, hogy az Agria Nyári Játékok műsorán megnézhetem. Hosszabb ideje 38-40 fokos hőségben teltek a napok, kellemesnek ígérkezett szabadtéren, a Líceum udvarán, egyáltalán nem mellesleg természetesen élő zenekari kísérettel! Ámde éppen tegnap estére nem csak az enyhülés érkezett meg, hanem dörgés, villámlás és hatalmas eső is kísérte. Először az első felvonás vége előtt néhány perccel kellett megszakítani a játékot, azután a második felvonás első perceit követően. Nagyon kilátástalannak tűnt a helyzet.



   A produkció rendezője – és egyik szereplője -, Bozsó József igyekezett tartani a reményt az épületbe bemenekült közönségben, folyamatosan figyelemmel kísérve interneten az élő időjárásképet, és telefonon is friss, Egerre szóló információkat kérve. Igaza volt, az előadást végül maradéktalanul le tudták játszani – igaz, éjjel 1 óra tájban ért véget. Évtizedek alatt sokszor megéltem már, hogy a Líceum udvarán, a Kis-Dobó téren vagy az Érsekkertben félbeszakadt az előadás a zuhogó eső miatt, azután szerencsés esetben sikerült folytatni, de sokszor még azt sem, maradt az esőnap… A közönség néha kisebb-nagyobb morgolódással, de jellemzően sokkal inkább jóindulatú várakozással és türelemmel reagált mindig. Olyat azonban még sohasem láttam, mint tegnap, amikor egy idősebb hölgy hosszas vitába keveredett Bozsó Józseffel, aki hiába próbálta intelligensen, türelmesen képviselni a maguk igazát, s meggyőzni őt, még a laptoppal is külön visszatért, odament hozzá, s mutatta a pillanatnyi időjárási helyzetet, s hogy rövid időn belül milyen kedvező változás várható.    
   A hölgy fel volt háborodva azon, hogy egyáltalán miért nem mondták le eleve az előadást. Nekem külön is kifejtett – tudnillik nem álltam meg, és hajthatatlanságát látva megjegyeztem, hogy mindenki türelmesen vár, csak ő hangoskodik - fő érve az volt, hogy a Salzburgi fesztiválon, ahová ő jár, és más külföldi fesztiválokon is az úgy van, hogy ha csak 50 százalék esélye van annak, hogy az időjárás közbeszólhat, akkor már automatikusan nem tartják meg (?) aznap. Nem volt sikere a hölgynek, rossz szájízt teremtett a művészek, a rendezők és a nézők körében is. Ő elment, mielőtt folytatódhatott volna a játék, három helyett egy felvonást látott. A közönség túlnyomó része azonban kitartott Strauss keringői és polkái mellett.  A Bécsi vérnek sikerült győzelmet aratnia a természeti elemekkel szemben. 

 

AZOK A BOLDOG PÉCSI ÉVEK

2015.07.17. 19:43
Szegvári Menyhért
Magyar Telev
ízió 
Ki Mi
t Tud?
1968

A Színművészeti Főiskola elvégzése után, 1972-ben, három ajánlatot kaptam. Mehettem a József Attila Színházba, ahová az akkor ott társulati tag Bodrogi Gyula ajánlott, miután látta egy vizsgaelőadásom. Kaposvárra Zsámbéki Gábor főrendező hívott, akit jól ismertem - logikus lett volna ez a választás. A harmadik ajánlat pedig Pécsről érkezett, ahol senkit sem ismertem, de miután ez érkezett meg először, úgy gondoltam, az a tisztességes, ha ezt írom alá. Nem bántam meg, annak ellenére sem, hogy az akkori kaposvári színház kisugárzása mind a mai napig hat, mert Pécsett is kitűnő színészek voltak. (Később, a főiskola rendezői szakát elvégezve is oda szerződtem vissza).
   Mivel nem ismertek még, úgy kezdődött, hogy fél évig semmit sem játszottam, de fordult a kocka és olyan szerepeket kaptam, amelyekre máig nagyon szívesen gondolok vissza.

Shakespeare: Tévedések vígjátéka, Szegvári Menyhért - Vári Éva - Győry Emil  

 

   1973 – Shakespeare: Tévedések vígjátéka. Van, amikor egy társulatot „pofon üt” egy darab. Mintha nekünk lett volna kitalálva, s csak arra várt volna, hogy fogjuk, kezdjünk vele valamit. Sík Ferenc rendező, s egy vidéki színház legendás előadást csinált belőle. Pesten, a Madách Színházban vendégszerepeltünk vele és már a buszban voltunk, amikor a nézők még mindig tapsoltak. Elképesztő volt a próbafolyamat, mindannyiunkból jöttek elő az ötletek, és meg tudtuk csinálni, hogy belehelyezzük egy formába. Mindenki elismerte, hogy fergeteges. Ilyen sikerű előadást életemben nem láttam, azóta sem.

   "A Tévedések vígjátékának pécsi előadása világszínvonalon van. Ez az állításom két szempontból nem igaz. A színházművészetben ma nincs világszínvonal. Időnként kitűnő előadások születnek Londonban vagy Moszkvában meg egyebütt, de a leghíresebb színházak és a legkörülrajongottabb együttesek sem képesek huzamosabb ideig a saját színvonalukon maradni. Így hát szerényen és kissé bánatosan csak annyit mondok: a pécsi előadás jó előadás lenne Brook és Ljubimov színházában egyaránt. … A pécsi színház társulata színészanyagát tekintve valószínűleg a legjobban ellátott vidéki színház. Ennek ellenére igazán nagy színész csak egy - kettő szerepel a Tévedések vígjátékában. Mégis mindenki kitűnően játszik. Mindenki meg van rendezve. Vagy másképpen fogalmazva: mindenki boldogan és fegyelmezetten komédiázik. Ennek oka lehet az is, hogy a szereposztásban egyetlen félrefogás sincs. … Szegváry Menyhért olyan pontosan érti a szerepét, hogy … alakítása tele van humorral, bájjal, mozgása felszabadult, mimikája kidolgozott."  (Színház című folyóirat – Spiró György)

  

Molière: Don Juan - Bárány Frigyessel

   1974 - Sganarelle szerepe Molière: Don Juan című darabjában életem egyik legszebb élménye volt. Végre karakterszerepben használtak. Nógrádi Róbert rendezte, szerintem egyik legjobb rendezése volt. Korábban, mivel viszonylag csinos fiú voltam, sok szépfiút osztottak rám, azokat nem szerettem. De Sganarelle, az „a világ szerepe”! Nagyon szerettem játszani, komédiázni, lubickoltam benne. Bárány Frigyes volt a címszereplő, mellette Vajda Márta, Faludy Laci bácsi… 
 

Shakespeare: A vihar - Szegvári Menyhért, ifj. Kőmíves Sándor, Vári Éva, Faludy László

   1975 – Shakespeare: A vihar. Caliban, a „vad és otromba szolga”. A rendező, Sík Ferenc is megérezte, hogy a karakterszerepekben otthonosabban tudok mozogni. Ez az előadás  szintén elképesztő ötletbörze volt. És „mozgásbörze”. Kézdy Gyurinak szólt  a rendező:.
- Ennél és ennél a végszónál fuss át hátul bal háromról, jobb háromra.
- Miért kell nekem átfutni?
- Csak.
Ő sem tudta igazán, csak éppen ott meg kellett, hogy mozduljon valami.

   "Calibannak - a rendezői elképzelések ellenére - nincs meg a kellő súlya. S ez végül is nem Szegváry Menyhért alakításán múlik. Ő mindent megtesz, hogy a valódi ösztönembert állítsa elénk. Mivel azonban a rendezői elképzelés mindenkire egy ösztönöktől megragadott magatartást helyez, annak a hangsúlya, hogy milyen is a kizárólag az ösztönöktől vezetett ember, lekerül róla." (Színház című folyóirat – Bécsy Tamás)

   1976-ben volt egy szerepem, amelyről úgy éreztem, a magyar színjátszásban is mérföldkő volt. Tamási Áronnak jelent meg a Tiszatájban egy „elveszett” darabja, az Ősvigasztalás. Nagyon nehéz darab, nem véletlen, hogy nem adták elő. A fiatal férfi és lány szerepét én játszottam (Gálfi Bence, csendőrlegény) és Vári Éva (Kispál Jula, árvalány). Sík lefosztotta a darab rétegeit, mint kukoricáról a héját – tökéletes volt. Képes volt elérni, hogy igazi emberi drámát érezzen a néző. Olvassák el a darabot, mindenkinek ezt ajánlom! Már a cím is árulkodó, csak annyira bonyolult, hogy nagyon éles szemmel kell nézni, mi az, ami kivehető belőle, mert nekünk már nagyon idegen – talán Székelyföldön még nem volna az.
   Itt történt, hogy elkövetkezett egy főpróba, s a rendező azt mondta, na, most tessék, csináld. Addig a próbák során mindig csak a rendező mellett ültem, onnan végszavaztam, mert Sík Ferencnek - nagy, reneszánsz típusú ember, aki sosem tudott tétlenül ülni - asszisztense, játékmestere, segédrendezője voltam számtalan alkalommal, olyan produkciókban is, amelyekben játszottam. Érdekelte a véleményem. Látta, hogy van bennem fantázia, tehát használt, sőt kihasznált, de ezzel én sokat tanultam! Fokozatosan kész voltam az ő fejével gondolkodni, a szája íze szerint dolgozni. Most volt bennem egy kis ital is. Próbáltam összeszedni magam, valahogyan végigjátszottam a darabot, olyan pofont sikerült adnom a partneremnek, hogy kiakadt az álkapcsa. Sík Feri utána összehívta a társaságot, s ott előttük azt mondta: "Figyelj, Menyhért! Nekem ezt az első percben le kellett volna állítanom, de olyan zseniális dolgokat csináltál, hogy nem tudtam közbeszólni." Ez azt jelzi, hogy az ember „önkívületi” állapotában kénytelen összeszedni minden intellektuális erejét, hogy hatni tudjon.
 
   "Az Ősvigasztalás, mely Tamási első s majd félévszázadon keresztül eltűntnek hitt drámaírói kísérlete, Pécsett, a Kamaraszínházban jutott színpadra, Sík Ferenc rendezésében és koreográfiájával ... úgy látszik, épp a Tamási-művekben rejlő tárgyi költészet ragadta meg: az ember és a tárgyi világ ősi, elementáris viszonyából fakadó rítus. Igaz, ez a húszas évek Amerikájában, az expresszionizmus bűvöletében és a hazavágyás nosztalgiájából született „pogány mise" alig hasonlít a későbbi Tamási-darabokra; amiben hasonlít, az épp a gyengéje. Az író nem bízott eléggé a szertartásban, mint színpadi formában, pedig az Ősvigasztalásban sajátos kifejezési eszközt talált azokhoz a létkérdésekhez, melyek végül is e játék „tematikai" anyagát szolgáltatják: a szerelem és a szerelemféltésből elkövetett gyilkosság; a halál utáni vágy és mintegy ennek ellentéteképp az utód utáni vágyakozás." (Színház című folyóirat – Saád Katalin)

   Egy előadás hatásmechanizmusára érdekes példa egyébként az ugyancsak 1976-ban Gyulán játszott Illyés Gyula darab: Dániel az övéi között. „Vígjáték.” Próbáljuk, próbáljuk, a színészek tanácstalanok voltak, hogyan lesz ezekből a veretes mondatokból vígjáték... Mi sem tudtuk Schäffer Judittal, a jelmeztervezővel, lent a nézőtéren. Eljött a premier, elhangzott az első néhány szó és visítva nevetett a közönség. Azt mondta Sík Feri, ez az a darab, ami átszól a fejünk felett, a nézőnek. Értik, pedig olyan kacifántos. Nagyon nagy siker volt.
   1978-ban Shakespeare Titus Andronicusát is Sík Ferenc rendezte. Az egy „horror” volt (sokan kétlik is, hogy valóban Shakespeare írta). Röpködtek a levágott kezek, fejek – teljesen élethűen, olyan volt a színpad, mint egy vágóhíd. Gipszmintákat vettek rólunk, azok szerint készültek el a megjelenő levágott testrészek. Volt néző, aki felállt és elment, mert azt mondta, ő ezt nem bírja nézni. Sík nem félt semmi drasztikustól.
   Életem legnagyobb élményei közé tartozik az együttjátszás Mensáros Lászlóval, Sarkadi Imre Elveszett paradicsomában (1985). Ő volt Sebők doktor, én Zoltán, a fiú, Mira – Radó Denise, még főiskolásként. Vas-Zoltán Iván rendezte, olyan sikerrel, hogy át kellett vinni a Kamarából a nagyszínpadra. Mensáros összetörte magát a kocsijával – amit nem ő vezetett – és mégis végigjátszotta, pedig alig tudott járni, én mentem elé segíteni bejönni a színpadra, mert ő is annyira szerette az előadást.
   Hogyan lettem színészből rendező? Paál Istvánhoz jártam még Szegeden, gimnazistaként, az egyetemi színpadára. Jobba Gabival játszottam a Ságvári gimnáziumban, Heltai Jenő Néma Leventéjében, ő volt Zilia, én először a bohóc, azután Beppo, végül maga a néma levente, Agárdi Péter és ezt az előadást Paál Isti rendezte.  A későbbi szolnoki igazgató az ország egyik meghatározó és megújító személyisége volt, nagy név az amatőr színjátszók között. Amikor már Pécsett voltam, Sík Ferenc megkérdezte tőlem, szerintem oda hozhatják-e egy vendégrendezésre. Természetesen, hiszen zseniálisan tehetséges ember – de nehéz ember, ezt is elmondtam. Camus Caliguláját, Jarry Übü királyát rendezte – nem akárhogy! Botrányos sikerű előadások voltak, a Kamaraszínházban mindkettő, a Caligulát Aczél György, a kádári kultúrpolitika alakítója a nagyszínpadra nem engedte. Ő sokszor tett engedményeket, kihúzva ezzel a szelepet, de csak korlátozott körülmények között, vidéken, korlátozott előadásszámban. Már az nagy dolog volt, hogy megengedték, hogy a Nagyvilág című folyóirat közölje a Caligulát, egy Kádár Jánosra tett Camus megjegyzés ellenére. Paál erre csapott le, itt volt az alkalom, bemutatta.  Az ő szegedi egyetemi színpadán mindenki csinált mindent. Én is festettem díszletet, súgtam, s rendeztem is. Nagyon jól éreztem magam az egyetemisták között és valahogy ők is felfedezték, hogy ügyesebb vagyok, mint a többi gimnazista.
   Már említettem, hogy Pécsett Sík Ferenc asszisztenseként, játékmestereként, segédrendezőjeként is számított rám. Többször előfordult, amikor párhuzamosan rendezett Pesten is, hogy elutazott és rám hagyta a próbák levezénylését, csak a főpróbára jött vissza. Természetesen előtte mindig lerendelkezte a darabot.  A Kamaraszínházban állította például színre egy kortárs fiatal szerző, Sárospataky István Zóra című, nagyon izgalmas darabját (1974). Ismert helyi képzőművész, Erdős János díszletében játszottuk, ami semmi másból nem állt, mint a színpadból kiálló, különböző mértékű fokokban elferdített karókból. Egészen a bemutatóig rám bízta. A darab főszerepét játszó színésznő nem volt hajlandó bejárni a próbákra. Azt mondta, ha Síknek joga van elmenni, akkor ő meg nem jár be, pláne nem egy fiatal kezdőhöz – hiába rendeztem én addigra már többször ott, önállóan. Így, főszereplő nélkül kellett elvinnem az előadást a főpróbáig, amikor már a művésznő is természetesen megjelent. Csak arra nem gondolt, annyira profi már vagyok, hogy addigra az összes többi színészt úgy állítottam be, hogy az már megváltoztathatatlanul determinálta az ő mozgás lehetőségeit...   
   1979-ben, odaszóltak nekem telefonon, mégpedig Lengyel György, akinél a Szegedi Szabadtéri Játékokon Ottót játszottam Béres Ilona partnereként, hogy Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója indíttatására indul a főiskolán egy osztály azok számára, akik fiatal színészként rendeznek is - ilyen volt Emőd György, Korcsmáros György, Vas-Zoltán Iván és én… - feltétlenül jelentkezzek, s akkor lesz erről is papírom.
   Akkor már Pécsett nagyon jó helyzetben voltam, játszottam mindent, vígjátékot, drámát, egyedül a zenés vígjáték volt, amiből csak egyet. Vári Éva tanított meg arra a néhány orosz tánclépésre, amelyre szükségem volt Katajev Bolond vasárnap című darabjában. Hívtak akkoriban többfelé is, de én nem akartam elmenni, játszhattam, rendezhettem is a Nógrádi Róbert igazgatta pécsi színházban, és ahogyan már említettem, remek volt a színészgárda. Bárány Frigyes, Bujtor István, Győry Emil, Holl István, Labancz Borbála, Pásztor Erzsi, Szabó Sándor, Tordai Teri, Vári Éva, aki akkoriban kezdett ingázni az operett és a próza között - és még sorolhatnám. Nagyon sokat tanultam tőlük.


A Hamlet
rendezése közben (1983)

   1981-ben meghívott a budapesti Nemzeti Színház, megrendezni Bródy Sándor darabját, A medikust. Megkérdezték, kivel szeretném játszatni a címszerepet. Lehetett volna Balkay Géza és a frissen végzett Bubik István, akinek ez lett az első főszerepe a Nemzetiben. Olyan partnerekkel mint Avar István, Dörner György, Eperjes Károly, Gáspár Sándor, Kátay Endre, Szirtes Ági, Udvaros Dorottya, Újlaki Dénes, legnagyobb részt egy fiatal generáció, akik akkor szerződtek oda és telve voltak energiával, de ez csak egy intermezzo volt számomra, mert engem akkor már kineveztek a Pécsi Nemzeti megbízott főrendezőjének. És azért sem mentem volna,  mert én ott voltam stúdiós, abban az épületben, még 1967-ben, az akkori Nemzetiben (a mai Magyar Színház) és onnan két hónap múlva eljöttem, mert nem szerettem azt a légkört, ami ott akkoriban meghatározó volt.
   Ezután történt Pécsett az a dolog, amit én az egyik legnagyobb elismerésnek tekintek. Eck Imre, a balettegyüttes vezetője és Breitner Tamás főzeneigazgató nagyon kedveltek engem. Ültünk az igazgatói ülésen és kiderült, hogy Mozart operája, A varázsfuvola lesz az új bemutató (1984). A következő párbeszéd játszódott le köztem és a főzeneigazgató között:
- És ki rendezi?
- Természetesen te.
- Én életemben nem rendeztem operát…
- Nem baj, majd most fogsz.
- A varázsfuvolát? Az a világ legnehezebb műve.
- Igen.
Hihetetlen lazán, hihetetlen természetességgel mondta ezt az „igent”, Eck Imre pedig megkérdezte: Nem lehetnék én a koreográfus? Velük és Húros Annamáriával, a díszlet és a jelmezek tervezőjével így összeállt egy négyes csapat.  Az énekesek elé leengedtem egy tüllfüggönyt. Hogy fogjuk látni a karmestert? – kérdezték az énekesek. „Ne engem nézzen, játsszon!” Breitner maximálisan mellettem volt. Szerintem Magyarországon akkor mi játszottunk korszerű módon operát, olyan énekesekkel, mint Aszódy Mária, Csáky Ágnes, Marczis Demeter, Németh Alice, Vághelyi Gábor, Wágner József… akik tényleg hol látták, hol nem a karmestert, de ez így természetesen nem igaz, hiszen a karmester kapott egy külön világítást, tehát a kezét persze, hogy látták. Eck Imre koreográfiájában a fiatalok feladata volt a díszletelemek mozgatása is. Hatalmas siker volt, s ami nem gyakori, azóta is emlegetik ezt az opera előadást. Szerettem és nagyon büszke vagyok ma is rá!

  „A pécsi előadásban, melyet Szegvári Menyhért rendezett, jelentős szerepet kapnak a látványelemek, és a produkcióban a Húros Annamária tervezte díszletelemek és jelmezek tökéletesen szervesülnek a rendezői megoldásokkal. … A szereplők mozgatásában - és a produkcióba épített koreográfiában, melyet Eck Imre tervezett - az előadás igyekszik elkerülni az operabemutatók statikusságát és látványbeli unalmasságát. Számos szellemes megoldás szerepel az egyes epizódokban … A Varázsfuvola prózai betéteit a rendező sajátos módon elidegeníti a zenei világtól, az előadáson ugyanis ezeket a részleteket nem az énekesek mondják, nem élőben hangzanak el a prózai mondatok, hanem felvételről, és - az esetek többségében - nem is az operaénekesek „civil” hangján, hanem a pécsi társulat színművészeién. A színpadon ilyenkor csak a beszéd jelölése történik meg, gesztusokkal, odafordulással, fejmozgással. Ez újabb adalékként értelmezhető ahhoz, hogy Szegvári itt a distanciát hangsúlyozza, amit egy hasonlattal úgy tudnék megvilágítani, hogy a Varázsfuvola világa úgy jelenik meg itt, mint egy zenélő doboz, ami azonban nem pejorálja a művet, hanem olyan csodaként jeleníti meg, mint amilyen csoda Papageno harangjátéka és Tamino flótája.
   Hiszen az az aufklerizmus és az a tiszta harmóniára valló hitelesen megvalósuló törekvés, mely az operából árad, ma inkább tűnik távolinak és rácsodálkozásra méltónak, mint a jelenkorban is érvényesnek és követendőnek. Ezért is értelmezhető úgy a pécsi előadás, mint ami e függönyön áttetsző és éles kontúrokkal építkező világban a múlt egy gyönyörű korszakát látja ... Schnikaneder még feltételes módban fogalmaz, amikor a varázserejű hangszerről azt mondatja az egyik szereplővel: „ ... mintha szellem szólna benne.” Ma ez a feltételes mód nyugodtan feloldható: valóban szellem szól - a fuvolából éppúgy, mint az egész operából -, olyan szellem, amellyel a ma emberének időről-időre át kellene itatódnia.” (Színház című folyóirat – P. Müller Péter) (* Aufklerista: a felvilágosodás képviselője. J.F.)


   Ugyanabban az évben rendeztem a Cigánykerék című Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza musicalt, az volt az ősbemutató. Egész előtte való nyáron az operát és ezt hallgattam, utóbbit Szakcsi Lakatos zongora interpretációjában. Szintén kirobbanó siker lett, játszottuk hosszú évekig Pesten is, ugyancsak Vári Évával a főszerepben.
   A folyamat, amelynek végén Pécset mégis elhagytam, tulajdonképpen akkor elindult, amikor megkezdődött a színház felújítása. Összevitatkoztunk Nógrádi direktorral és Simon Istvánnal, a színház ügyvezető igazgatójával, aki velem együtt került Pécsre és nagyon jó barátok lettünk. Iszonyatosan teherbíró, borzalmasan becsületes, tüneményes ember. Nem volt művész, de jó érzéke, jó ízlése volt. Később Jordán Tamással ő lett a POSZT társigazgatója is. (A POSZT a színházból akkreditált főrendezője pedig Balikó Tamás volt.) A vita eredményeként én lemondtam a főrendezői posztomról. Nógrádi ezt nagyon zokon vette, hiszen nyílt titok volt, hogy engem akart utódjának kinevelni. Én már ezt sem nagyon szerettem volna, de a vita azon pattant ki, hogy úgy véltem, a felújítás alatt, amikor a nagyszínházat nem használhattuk, csak a Kamaraszínház sokkal kevésbé megfelelő lehetőségei álltak rendelkezésünkre, nem szabad bemutatni nagy apparátust igénylő prózai darabokat, sem nagyoperákat, csak azt, ami illik, befér ebbe a térbe. Legyenek ugyanakkor ezek a „lecsökkentett üzemmódú” évek egyben a felkészülés évei és utána produkáljunk nagyot! Ők viszont kitartottak amellett, hogy nem szabad „leállni”, próbáljunk ugyanúgy működni, mint eddig. De hogyan lehetne, ha teljesen mások a körülmények? Nem beszélve a genius loci-ról, egy 600 fős, díszes nézőterű színházat nem lehet összekeverni egy 2-300 fős, változtatható játékterű hellyel, ahol például zenekari árok sem volt, a zenészek kint ültek két oldalt a folyosón.
   Már minden hozzám tartozott, természetesen volt külön balettigazgató és operaigazgató, de az egész évad összeállítása a direktor és az én dolgom volt, de ekkor azt mondtam, így én nem maradok főrendező.
   Simon István kapcsán említettem Balikó Tamást. Vele úgy sikerült együtt dolgoznom, hogy olvasgattam a ma már nem létező Világszínpad című lapot és megütötte a szememet egy hír, amely szerint Harold Pinter angol drámaíró és rendező rendezi James Joyce darabját. Addig azt sem tudtam, hogy darabot is írt. Mondom Czímer Jóska bácsinak, a fődramaturgunknak: Jóska bácsi, én nem tudok angolul, csak franciául. Nem volna kedve lefordítani ezt a darabot? Nem csak azért izgatott, mert nem hallottam eddig róla, hanem azért, mert éppen Harold Pinter rendezte külföldön. Megcsinálta a nyersfordítást, majd miután jónak találtuk a darabot, a rendes fordítást is. Balikó Tamás, Kulka János és Oláh Zsuzsa főszereplésével rendeztem meg a Számkivetetteket, 1984-ben. Eszméletlen sikere volt.


  "A rendező legjobb megoldása a jó szereposztás. Felismerte, hogy a párbeszédek, szavak mögé érzékeny, karakterükkel, színészi egyéniségükkel hatni tudó szereplők kellenek, akik kitöltik a figuraalkotás itt-ott felbukkanó űrjeit, és plasztikus, hiteles alakokat teremtenek … rendezése végül is a maga teljességében hatásos a színpadon. Nem elsősorban azzal, hogy mindenáron mai drámát igyekszik faragni Joyce művéből, s nem is azzal, hogy irodalomtörténeti - drámatörténeti kuriózumot tálal, Magyarországon elsőként. Leginkább azzal, hogy a kettő közt a helyes arányt találta meg." (Színház című folyóirat - Csáki Judit. A képen Molnár Ildikó és  Balikó Tamás - Kulka János és Oláh Zsuzsa)

   Balikó és Kulka volt az a két férfiszínész, akik fölváltották a közben elment Holl Istvánt és Győri Emilt, aki kezdett már csak idősebb szerepeket játszani. Ők egy évfolyamra jártak. Kulkával már a főiskolán is dolgoztam. Első pillanatra lehetett látni rajta, hogy nagy formátumú színész lesz belőle. A „nyers éveit” ott töltötte a pécsi színházban. Pár év múlva Ascher Tamás átcsábította Kaposvárra. Büszke vagyok rá, hogy Kaposvár „vette meg” az én színészemet, mert nagyra tartottam őket. De Balikó karrierje is meg volt ágyazva, mert amikor szegény Nógrádi direktor meghalt, és miután még a rendezői szakot is elvégezte, egyenes út vezetett oda, hogy ő legyen a pécsi színház igazgatója. 
   A lemondásomat követően a színháznál azért még maradtam, rendeztem tovább, mígnem 1992-ben elszerződtem a budapesti József Attila Színházhoz, ezzel zárult kőszínházi munkáim első 20 éve. (Fotók: Pécsi Nemzeti Színház archívuma és Színház című folyóirat)


  Ó, azok a boldog 70-es évek, micsoda éveink voltak... Menyussal egy évben, egy napon – 1972. augusztus 22-én – minő véletlen – Menyhért napján -  léptünk be a Pécsi Nemzeti Színház akkor igen rangos társulatába. Ő  végzős színművészként, jómagam pedig művészeti titkárként kezdtük színházi pályafutásunkat.  Hamarosan testi-lelki jó barátok lettünk, egy húron pendültünk – annyira, hogy “bűnsegéd” volt immár 38 éve tartó házasságom létrejöttében is, mint esküvői tanum..  Menyus nem volt ismeretlen a színházat művelő szakmai berkekben, s a közönség körében sem, hiszen a főiskolát megelőzően kiváló eredményt ért el az akkori Ki Mit Tud? döntőjében,  s miután ezeket az adásokat egy ország nézte – Menyust sokan ismerték... Mindenekelőtt kiemelkedő tehetségének, no meg Nógrádi Róbertnek, az akkori nagyszerű direktorunknak, na és kiváltképp mindkettőnk "mentorának",  - s egy idő után örökös barátunknak - a zseniális Sík Ferenc főrendezőnek köszönhetően hamarosan a színház egyik legfoglalkoztatottabb, legnépszerűbb művésze lett. S ez nem volt akármi – olyan társulatban, melynek akkori művészei között olyan nevek voltak, mint Bujtor István, Győry Emil, Kézdy György, Mádi Szabó Gábor, Faludi László,  Szirtes Ádám, Szabó Ottó, Mendelényi Vilmos, – vagy a hölgyek között  Vári Éva, Pásztor Erzsi, Tímár Éva, Torday Teri, Labancz Bori, hogy csak néhányat említsek közülük. Főszerepek sorát játszhatta el – nem kis sikerrel... Nem is eljátszotta, hanem megélte a szerepeket... Előttem van a Tévedések vígjátékának Dromiójaként, a Vihar Sganarelljeként, Calibanként a Don Juanban, vagy éppen Camus Caligulájának címszerepében, melyet Holl Pistától örökölt. Menyust egy idő után nem elégítette ki a világot jelentő deszkákon való szereplés, a saját olvasatában szerette volna a világról alkotott gondolatait felmutatni, ezért hát leült a nézőtérre, hogy színésztársait instruálva fejezze ki az adott darabbal kapcsolatos elgondolását.  A színészetet kezdte "hanyagolni", a rendezésben találta meg művészi hivatásának célját.  Sík Feri távozása után Menyus lett a vezető rendező – érdekes – abban az évben lettem én is a színház ügyvezető igazgatója... Olyan fiatalokat épített be a társulatba, mint Kulka János, Újvári Zoli, Gergely (akkor még Vajek) Robi, Lang Györgyi, Balikó Tamás... Illene beszélni a sok-sok szerepről, a rengeteg rendezésről,  de hát ezeket meg lehet nézni sok helyütt a neten;  illene beszélni a sok-sok csínytevésünkről – drága Faludi Laci bácsit, az örök fiatal nagyszerű művészt, atyai jó barátunkat igen sokszor "megvicceltük", no persze Ő sem maradt adós velünk szemben – illene beszélni a gyulai évekről, a várszínházi munka mellett az éjszakákról, hajnalokról – vagy inkább nem illene -  ezek a "háborús" évek duplán számítottak... Szóval sok mindenről kellene még szólni, de hát most egy kissé időzavarban vagyok, hamarosan indulnom kell a vonathoz, márpedig az emlékek egyre tolulnak bennem,  de csak hebehurgyán, zavarosan tudnám most megfogalmazni, így hát a nosztalgiázásnak most vége, talán egyszer még közösen folytatjuk... Menyuskám, elmúltak az évek, ám az emlékeink szépek -  azok a 70-es évek,  bizony azok voltak szépek! A régi barátsággal gondolok Rád, ölellek szeretettel – Pista – aki Simon. (Fotó: POSZT-honlap)

QUADRIENNÁLÉ PRAHA 2015

2015.07.05. 10:28

Mikita Gábor - Színháztörténeti és Színészmúzeum Miskolc - fotói a színházi látványtervezők nemzetközi találkozójáról a Galériák menüpontban!

 

PÉCSI EMLÉKKÉPEK

2015.06.28. 10:33

A hetvenes évek elején két hetet tölthettem el a Mecsek oldalában, a szakszervezeti üdülőben. Ez volt azelőtt a Hotel Kikelet, az 1937-es azonos című magyar film cselekményének helyszíne.  Kabos Gyula, Páger Antal, Tőkés Anna, Turay Ida, Uray Tivadar – Ábrahám Pál zenéje… Vidám kis társaság alakult ki, ismerkedtünk a várossal, múzeumaival, gyalogosan másztunk fel a gyönyörű tavaszban a Tv-toronyhoz, beszélgettünk, sokat nevettünk, esténként az üdülő bárjában üldögéltünk, egy-egy koktéllal, élveztük a (természetesen élő) zenekar játékát.  Volt azonban olyan program is, amin csak egyedül vettem részt. Nem nehéz kitalálni – én színházba is jártam. Igen, „jártam” – hiszen minden produkciót megnéztem, ami éppen műsoron volt. Puccini: Tosca – akkor először élőben (ma is egyik kedvencem, legtöbbször Prágában láttam). Az első sor bal 1-es széken ültem (ez azóta is mindig így van, illetve legfeljebb az első sor jobb 1-es jöhet még szóba). Schubert-Berté: Három a kislány – operett. „Árva a ház, nincs kacagás…” Azután: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Ezt láttam nem sokkal az ősbemutató után a Vígszínházban, itt a Pécsi Nemzetiben, Miskolcon és Egerben is. És volt még egy darab, aminek sajnos nem emlékszem sem szerzőjére, sem címére. Kortárs író történelmi drámája volt, s ami máig elevenen él bennem, hogy a díszletek és jelmezek egyetlen kivétellel kizárólag a szürke szín különböző árnyalatait használták, így egészen megdöbbentő hatása volt a lángoló vörös rózsákból álló koszorúnak.
   Hosszú idő, jó három évtized múlt el. 2010-ben először lehettem ott a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Addig időpontja miatt ez számomra lehetetlen volt. A várost újra bejártam, minden helyet, látnivalót, múzeumot, ahol voltam akkor régen, a Hotel Kikeletet – visszakapta régi nevét – is és természetesen az azóta született nevezetességeket, például a Zsolnai Negyedet is felkerestem. Egyetlen csalódás ért, a főtér, a régi kedves, sok-sok fával, virággal tarkított tér hatalmas szürke felületté változott, számomra sivárabbá, sokkal kevésbé otthonosabbá, sajnos egyre több helyen látunk ilyen jellegtelenné váló, egymásra nagyon hasonlító szürke „egyenteret”, ugyanazzal a kőlappal kirakva, ugyanazzal a „szökőkúttal”. De a színház, az nem változott! Igyekeztem több előadást is megnézni, nemcsak az egri teátrum két versenyprodukcióján ott lenni. A blogon napi, esetenként napi többszöri villámtudósításokban - a Gárdonyi Géza Színház honlapja is vett át ezekből - próbáltam „élőben közvetíteni” az eseményekről, a hangulatról. A blog Pécsi Országos Színházi Találkozó rovatában most is megtalálhatók. A 2011-es POSZT-on is szívesen vettem részt, azután ismét szünet következett.
   Péccsel legközelebb mostanában kerültem kapcsolatba – sajnos csak innen az íróasztalomtól. Nemsokára következik majd egy visszaemlékezés, írójának a Pécsi Nemzeti Színházhoz valamikor szorosan kötődő éveiről. Az illusztrálásához felhasznált képekért a Színház művészeti titkárságával vettem fel a kapcsolatot, nagyon kedvesen, készségesen segítettek. Ezúton is köszönöm! 

 

FACEBOOK

2015.06.25. 19:06

   Miután a blog váratlanul és hirtelen eltűnt a Facebookról, és minden lehetőséget végigpróbálva reménytelennek tűnt visszaállítása, létrehoztam egy új profilt. Közben azért mégsem adtam fel és mára sikerült visszaállíttatni az eredetit, a meglévő 2610 kapcsolattal. Innen, a blogról a jobb oldali menüsor alján a Facebook logóra kattintva érhető el. Köszönöm mindenkinek a támogatást, a gyors csatlakozásokat az új oldalhoz, amely tehát - szerencsére - rövid életű volt és a türelmet. J. F.
 

ÚJABB KORTÁRS MAGYAR DARABOK

2015.06.22. 22:19

Bővült az azonos című menüpontban olvasható művek sora:
Magyar Elemér: Egy talicska pogácsa - abszurd komédia két részben * Magyar Elemér: Zárt láncolat (bűnügyek komédiája) * Somló Gábor: Öltöző - színházi életkép két részben, Édesapám, Somló Ferenc, Jászai-, Déryné-díjas színművész emlékére * Szalóczi Géza: Majakovszki - gémgém

 

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Ön szerint?
Lezárt szavazások
     

     
Plusz
Friss hozzászólások
     
Mobilblog