A sorozatot teljes terjedelmében átvette két országos színházi portál, a szinhaz.online és a szinhaz.org, megjelent az mszt.org, a dramaturg.hu, a hirstart.hu, a hirvonal.hu hírfolyamában, valamint írást közölt róla a Mezőkövesdi Újság nyomtatott kiadása is.

 „Kimondottan önálló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” (Miskolczi Napló)

   Meglepő, de tény, a múlt század húszas éveinek első felében Mezőkövesden, a 20.000 főt sem számláló községben jól felszerelt, igazi, nagy sikereket látott kőszínházat építettek. Mint látni fogják, az országban egyedülálló volt más szempontból is. Saját társulata volt, de vendégtársulatokat is fogadott. Még 100 éves sem volna. Története diadalmasan indult, méltatlanul, szomorúan ért véget. Nem érdemelte sem ezt, sem a feledést.
 

   Elém került egy 1929-es Mezőkövesd térkép, rajta a Színház. Csodálkozva és érdeklődve néztem, hol állhatott. Arra jöttem rá, hogy a későbbi Petőfi mozi helyén. A tévedésem csak annyi volt, hogy nem a helyén, hanem ez az épület azonos volt az átalakított színházzal. Gyermekkoromban, valamikor az ötvenes évek végén-hatvanas évek elején még én is láttam színpadán például Latabár Kálmánt.  Bár az épület akkor már mozi volt, külseje sem emlékeztetett hajdani önmagára, de megvolt még a belső szerkezete, s a község híján lévén kultúrháznak, zajlottak itt ünnepségek, kisebb előadások. Persze akkoriban semmit sem tudtam arról, hogy egy hajdani színház falai közt lehetek, sőt még sokkal-sokkal később sem, mert mint említettem, ez lassan elfelejtődött, én legalább is soha senkitől nem hallottam róla.
   Hét részes sorozatban igyekszem felidézni a „matyók színházának” igaz történetét. Kutattam régi megyei és országos lapok hasábjait, nem nagyon sok, amit találtam, de ahhoz elegendő, hogy a múltidézés hiteles és reményeim szerint érdekes lehessen, megismerhesse az olvasó az előzményeket, az alapítás és felépítés történetét, a nyitóelőadás részleteit, a megnyitás visszhangját, a színház külső és belső képét, művészeit és produkcióit, majd a szomorú végjátékot is.
   Tulajdonképpen minden azzal kezdődött, hogy a mezőkövesdi járásbíró felsége, Steinbarzer Alajosné felvetette, alakuljon egy olyan egyesület, amelynek sorában „társadalmi különbségre és felekezeti állapotra való tekintet nélkül minden tisztességes szándékú és hazafiasan gondolkodó, semmi mással, csak a haza és a nép javával, előbbrehaladásával törödő ember helyet foglalhat” (Az Est című lapból). Gaál István főkántor, vitéz Kaló Jenő és dr. Székely Béla ügyvédek (utóbbi a Mezőkövesd és Vidéke című lap szerkesztője is) pedig összefogtak a nemes cél érdekében Steinbarzer Alajosnéval. Megalakult a Mezőkövesdi Műkedvelők Köre. A gimnázium igazgatója, Bayer Róbert, rendelkezésükre bocsátotta az intézmény tornatermét, itt építettek egy állandó jellegű színpadot, itt mutatták be 1924-ben  a János vitézt. A község méretéhez viszonyítva páratlan sikersorozatot, öt előadást élt meg.

 

„A két főszerepet Bózner Ferencné (Iluska) és Piros Ica (János vitéz) kreálták. Mindketten művészi invencióval és színészi képességgel” – írta a Színházi Élet az 1924-es bemutatóról.
   Alig telt el azonban néhány hónap, „felsőbb tanügyi rendelkezések következtében” nem játszhattak tovább a gimnázium épületében. Először a Korona szállóban (a mai Matyó Múzeum) működő moziba, a Korona-mozgóba költöztek, majd a szálloda kis emeleti termébe. Ekkor merült fel és kezdődött is meg rövid idő alatt a saját színház építése.


 
A Műkedvelő Kör márciusi választmányi ülésén Horváth Jenő építész nemcsak inditványozta a saját színház építését, de már kész tervezettel is előállt, ingyen vállalva közreműködését a munkálatokban. A lelkes választmány egyhangúlag elfogadta a javaslatot! Először is szerződést kötöttek Bányay János vendéglőssel, a Főutcán lévő telkének a leendő színház számára történő átengedésről (azzal a feltétellel, hogy 15 év múlva az épület az ő birtokába megy át, de a műkedvelők tovább bérelhetik). Egy másik szerződést pedig Lázár János fakereskedővel, aki a szükséges faanyagok átadását vállalta, későbbi részletfizetéssel. Ezek után már május elején elkezdődött az építkezés. Ötödikén érkezett meg az építési engedély és három hónap múlva készen is állt a színház. Mint a Miskolczi Napló megjegyezte: „egyedül a mezőkövesdi intelligencia áldozatkészségéből, mert a kulturakciót ezideig sem a nagyközség, sem a vármegye, sem a kultuszkormány még egy fillérrel sem támogatta”. Az építés körülbelül 500 millió koronába került, s a megvalósulásához hozzájárult még a magánosok nagyszámú természetbeni adománya is.

 

A Színházi Élet augusztusi száma azt is tudatta, hogy a Műkedvelő Kör búzakölcsönt vett fel és amikor az kevésnek bizonyult, akkor ”szépségversenyeket, világpostákat, táncmulatságokat, kabaréelőadásokat rendeztek és lelkes munkával annyi pénzt tudtak összekuporgatni, hogy a műkedvelő színház most végre tető alá került".
   Az Egri Népújság 1924. augusztus 12-i száma hírül adja, hogy a munkálatok “a padlózás és festés kivételével már teljesen befejeződtek. Pár nap múlva a színház megkezdheti nagyszabású kulturális működését.”
   A miskolci Reggeli Hírlap ugyanazon a napon így ír: „A 450 személy befogadására alkalmas s a mezőkövesdi méretekhez képest nagy színház fényes bizonyitéka annak, hogy az erős akarat, kitartás végre is meghozza gyümölcsét. A Mezőkövesdi Mükedvelők színháza íme: készen áll s folyó hó 16-án ünnepélyes keretek között adják át nemes hivatásának. Reméljük, hogy most már elhallgat minden gáncs, minden rossz akarat s mindnyájan testvéri egyetértésben örülünk annak, hogy Mezőkövesd olyan közintézménnyel lett gazdagabb, mely kulturális előrehaladását: tehát nem valamely társadalmi rétegnek, hanem mindnyájunknak egyetemes érdekét van hivatva előmozditani!”
   Miskolci és egri lapok egyaránt hatalmas érdeklődésről adnak hírt, mindkét megyében. A megnyitóra a jegyek nagy része már előjegyzésben elkel, a Kör vezetősége elhatározza, hogy az előadást másnap meg fogják ismételni, hogy „a vidék népe is megtekinthesse”. Az ünnepségre meghívják a kultuszminisztériumot, a szomszédos törvényhatóságokat és mükedvelő társaságokat, fővárosi lapok szerkesztőségeit. „Minden jel arra mutat, hogy az új színház felavatása országos jellegű kulturünnepség keretében fog lefolyni” (Egri Népújság).
   A Reggeli Hírlap leszögezi: „Az országban példa nélkül áll az, hogy egy aránylag kis műkedvelő társulat vakmerő elhatározással saját színházat építtett magának.
   A Színházi Élet ennél is tovább megy: „Mezőkövesd az egyetlen Magyarországon, ahol a műkedvelőknek saját színházuk van. De egész Európában kevés város műkedvelői dicsekedhetnek ilyesmivel.”

* Hozzászólásokból

Mennyit változott a világ! Akkoriban - hajdanán - össze tudott fogni egy település egy nagy cél, a színházteremtés érdekében. Ki adománnyal, ki munkával, ki szervezéssel, ki mivel tudott. Mi lenne ma a helyzet? Chászár Alice

Ma több megyében hasonló nagyságrenddel bíró színházak vannak. Mennyire kellett akarni, hogy megépüljön egy ilyen intézmény! Sok jó ember együtt csodákra képes! Menkó Terézia

Legrészletesebben talán a miskolci Reggeli Hírlap számolt be az ünnepi estről (melyhez a díszleteket Jánossy Gyula festőművész-tanár tervezete alapján Sztrányai György készítette), 1924. augusztus 19-i számában. Elsőnek ezt idézem, közzé téve a teljes írást:

Az első állandó műkedvelő színház avató ünnepsége
Megnyílt a mezőkövesdi kőszínház
(A Reggeli Hirlap kiküldött tudósítójától)

A társadalmi eseménnyé kibővült mezőkövesdi színházavató ünnep iránt megyeszerte érdeklődés nyilvánult, erre meghívást kaptak: a kultuszminisztérium, a vármegyei notabilitások, a járási és helyi élet reprezentánsai, valamint a miskolci sajtó képviselői. Az ünnepélyen többek között jelen voltak: a m. kir. kultuszminiszter képviseletében: dr. Valter László és dr. Mingovics Ferenc miniszteri titkárok (szépművészeti szakosztályból); Borsod vármegye képviseletében dr. Görgey László vármegyei főjegyző, alispánhelyettes, továbbá Mezőkövesd társadalmának színe-java; az egyházak, intézmények és hatóságok vezetői; nemkülönben a vidék notabilitásai is.
   Az első kapunyitáskor csillogó fénnyel gyúlt ki a virágos matyó-rivalda. A miskolci 18-ik gyalogezred katonai zenekarának jelzett bevonulása ugyan elmaradt, de nem is volt erre szükség. A mezőkövesdi matyó dalárda Gaál István karnagy vezetésével, mint beköszöntő éneket, a magyarok százéves imádságát, a Himnuszt adta elő.
   Ezután Mezőkövesd főjegyzője, Kiszely Pál dr. mondott ünnepi avatóbeszédet. A népkultúra fejlődését ismerteti azzal, hogy mindig több tudást, értelmet és művészetet kell teremteni. A színházat hathatós kulturtényezőnek mondja. Visszavezeti a publikumot a régi időkbe, az iskolai mysterium-drámák korára, amikor a hit és a hazaszeretet ápolására szintén életszükségletünk volt a kezdetleges művészet is. Az üzleti nyereséget fokozó trágár revüket elítéli s csak a megtisztult színművészetet ajánlja követendőnek az eddig nomád életet élő, hajlék nélküli Műkedvelők Köre elé. A város nevében hálával emlékezik meg a színház alkotóiról, dr. Székely Béláról, mint a színház financirozó szelleméről és a nívós előadások vezetőjéről; Horváth Jenőről, mint a színház felépítőjéről és az időközben Mezőkövesdről elköltözött Steinbarzer Alajosnéról, aki 1922-ben az Aranykakas" előadásával toborozta össze a mai hatalmas művészgárdát. Nagy lépéssel látja haladni Mezőkövesd kultúráját, mert a színházalkotás Mezőkövesd történetét is gazdagítja. Üdvözli a kultuszminiszter képviselőit, a vármegye delegáltjait, és a művésztársaságot, majd anyagi céljából Borsod vármegye második színházát a kormány, a vármegye és a község figyelmébe ajánlja.
Dr. Valter László miniszteri titkár válaszolt, a távollevő kultuszminiszter nevében üdvözölte Mezőkövesd műpártoló közönségét s örömének adott kifejezést, hogy Mezőkövesd a színészetnek hajlékot emelt. További lelkesedésre buzdította Mezőkövesd műpártoló közönségét, majd kérte, hogy a lelkes művészgárda kezdje meg a legelső előadást.
   Ezután a mezőkövesdi pásztorjátékok ismert poétalelkű írójának, Józsa Rezsőnek Lesz itt feltámadás címü irredenta színjátéka következett. Józsa darabja Mezőkövesd határában, a Bükk aljában játszódik. A csehek által a Felvidékről kivert és a magyarok által Borsodban be nem fogadott magyar színészek az éjszakát csillagos ég alatt töltik. Bán Mihály falusi csősz, aki az ártileireknél (* tüzérség) szolgált s Miskolcon volt először színházban, nevéről sem felejti, hogy ekkor „Bánk bán”-t adták, amit kedves visszaemlékezéssel mesél el a színészeknek. A természet ölén pihenni engedi őket, s az elkövetkező álomjelenetben a világháború Luciferje ördögeivel együtt megölni akarja Hunniát. Az öreg komédiás álmában Hunniát megvédi azzal, hogy „lesz itt még magyar feltámadás” s a magyar Hiszekegy után az avató színjáték lezárul. A hangulatos darabot elismeréssel fogadták, a jelen volt szerzőt kitapsolták és a lámpák elé hívták.  Szerepeikben kiváltak: Gánóczy Elvira, Szabó Sárika, Lipták Istvánné, Tribusz Aladár, Lipták István, Dienes Imre, Bartha Lajos, Kiss Gyula és Moharita László.
   Az ünnepi előadás második részét Herczeg Ferenc „Déryné ifjasszony” című színjátékának első felvonása követte, melynek műsorra tűzése bevált dolog volt. A címszerepet rátermettséggel Robicsek Istvánné, Komáromi Rózsika kreálta. Szép játékáért virágcsokrot kapott. Mellette parádés szerepében dr. Székely Béla vezette a darabot, akit Mezőkövesd műpártoló közönsége sokoldalú művészetéről ismer. Szerepeikben kitűntek még: Cibulás Zsigmond, Somogyi Tibor, Lipták István és Varga Mátyás.
   Az avató-ünnep utolsó része Jókai-Strauss: „Cigánybáró című klasszikus daljátékának második felvonása volt, ennek nívós előadását az alkalmilag szerződtetett Halmos János (* a Miskolci Nemzeti Színház tenoristája) vendégszereplése is emelte. A főszerepet - Saffi cigányleányt - Bózner Ferencné kreálta nagy ambícióval. Szép énekléseért virágkoszorút kapott. Szerepeikben kiváltak még: Toller Jánosné, Szabó Sárika, Csirmaz Panna, a sokoldalú tehetséget eláruló Somogyi Tibor, Nagy Lajos és Varga Mátyás. A darab kísérőzenéjét lendülettel Ifj. Bándi Géza vezette. Az ünnepély éjjel egy órakor ért véget.
   Az első szereplők Halmoson kívül műkedvelők voltak, s minden szereplő sikerrel oldotta meg alakítását. A mezőkövesdi műkedvelők nemcsak a prózai darabokra, de operák előadásaira is hivatottak. Az egyes darabokat stílusosan és művészi érzékkel Székely Béla dr. tanította be.
   Az avatóünnepet, amelyről mindenki szép emlékkel távozott, a Bányai-kert pavilonjában a vidéki vendégek tiszteletére rendezett bankett zárta be.
   Tóth Kálmán 
 

   A Miskolczi Napló a vándorszínészet korára („vándorúton lévő theátristák”) emlékeztetett és a balatonfüredi második magyarországi magyar színház felépítésére, “amit éppen oly lendületes agilitással tudtak megalkotni, mint most a mezőkövesdiek a “matyó színházat”. Úgy vélte, “Mátyás király és Kada Elek dicső emlékű városa ma kulturális dolgot művelt, mert most már vendégszállást tud adni a kultúra vándorkatonáinak; most már egy zsongó városi élet lüktet benne.”
   Büszkeségének adott hangot, az írás végén némi irigykedő gondolattal:
   „Magyarország első patinás színházának, a miskolci színház százéves jubileuma után, a kultúrában eseménydús Borsod vármegye most érte meg, hogy második színháza megszületett.  Amatőr színpad ugyan nem egy van a megyében, de kimondottan önálló színház Miskolcon kívül nincsen, kivéve most a mezőkövesdit, mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk. Mezőkövesd színházalkotása nemcsak Mezőkövesd és Borsod vármegyének, hanem az egész magyar kultúrának büszkesége, mert a híres matyó metropolisz a legnehezebb anyagi viszonyok között és országunk megcsonkítása idején aratott diadalt.
   A miskolci százéves színház emlékalbumában felvetettem egy kérdést, s ezt a mezőkövesdi színház váratlan megszületése alkalmából megismétlem: Mikor épül fel az új miskolci színház-palota?
Tóth Kálmán”

Az előző fejezetben említettem, hogy a Műkedvelők Körének előadásai mellett a színház működött befogadó jelleggel is. Augusztus 21-én az Országos Kamaraszínház társulata kezdett hatnapos előadás-sorozatot.

* Hozzászólásokból

Nagy tettet hajtottak végre a mezőkövesdi polgárok! Megérdemelték színházuk pompás megnyitóját! Nem csoda, hogy egymás sarkára léptek az ünnepélyes megnyitón a minisztériumi, vármegyei és járási notabilitások. Jutott mindnekinek a dicsőségből és örömből, a babérkoszorú azonban a helyieket illette, hiszen ők hozták létre ezt a kőszínházat és teremtették meg a színjátszás helyi feltételeit. Kíváncsian várom a következő fejezetet! Chászár Alice  

Ettől a fejezettől különösen érdekel, hogy miért volt oly tiszavirágéletű egy ilyen megalapozottságú színház. Fogarassy Péter
 

    A favázas szerkezetű színház falai betontéglából épültek.
  Belépve “A bejáratnál előcsarnokba jutunk, kétoldalt feljáró a páholyokba, jobbról ruhatár és jegypénztár, balról büfé. A nézőtér 450 embert könnyen magába fogadhat (* az egri Gárdonyi Géza Színház nézőtere ma 417 nézőt tud fogadni + van 20 pótszék). Hét páholy van, mögöttük erkélyülések, alattuk állóhelyek. A nézőteret a színpadtól lemélyített orchestrum választja el, mely az alakulandó műkedvelői zenekar helye lesz. Itt áll a 22 millió korona költséggel most beszerzett új zongora, ugyanitt állnak a kályhák, melyek télen a termet melegítik légfűtési módszerrel. A színpad teljesen modern berendezésű, zsinórpadlással, süllyesztővel. Nyílása 8 méter széles, mélysége 6 méter, talapzata kissé emelkedő. A színpad mögött van még egy díszletraktár és kétoldalt egy-egy öltözőszoba.” (Reggeli Hírlap)
   “Vannak modern berendezésű kisebb-nagyobb családi páholyai, kényelmes erkélye, ruhatára és büféje is. Egészségi szempontból még néhány szellőztető levegő-csapot kell a mennyezetre helyezni.  A színpad is modern technikai felszereléssel épült, kényelmes orkeszterrel, öltözőkkel, villanyvilágítással. A jelmeztár is értékes vagyont képvisel.” (Miskolczi Napló)
   Láthatjuk, hogy a lehetőségekhez képest valóban jól feszerelt, igazi színházzal (zsinórpadlás, süllyesztő is!) van dolgunk.
   A Színházi Élet így összegez: “egy rendes kis színház a matyó műkedvelőké”.
  
   A színházzal magával minden a legnagyobb rendben van, de a Miskolczi Napló sürgeti a környezet mielőbbi rendezését. “Van egy szépséghibája: eldugott helyen épült. Szépészeti szempontból illőbb lett volna azt a Bányay-telek utcai frontjára emelni. Ezért szükséges, hogy a színházépület a Főtérre (* ez alighanem tévedés, helyesen a Főutcára, az épület a Főtértől messzebb állt) – mielőbb – egy újabb kilátót kapjon, különben a stílusos épülettömb egy óriási hodálynak mutatkozik; de szükséges a Bányay-kert mielőbbi parkírozása (* parkosítása) is. A szép színházépület előtt a mázolatlan deszkabódé igen ízléstelen. Átalakítása kívánatos!”



(A fotót Az Est című lapban találtam.)

* Hozzászólásokból

Ki hinné, hogy ez a látszatra kis épület ennyi mindent rejtett! A leírás szerint szinte a kort megelőző modern színházi berendezés volt belül. Chászár Alice

Egy Titanic. Én pedig egyre kíváncsibb vagyok a jéghegyre. Fogarassy Péter
 

Néhány előadásról szereposztást, rövidebb-hosszabb kritikát, egy-két fényképet is találtam. 

1924.szeptember

"A Mezőkövesdi Műkedvelők Köre nemcsak megteremtette, rajongó idelaizmussal és önfeláldozó, szívós kitartással a legújabb magyar színházat, a magyar szó és szárnyaló magyar lélek új templomát, de gondoskodik is róla, hogy a matyók ősi fészkében az élő színpadi művészet és költészet gyönyöreiben részesüljenek azok, akik eddig nélkülözték méltó keretben rendezett színielőadások élvezetét.  A tehetséges összetételű, nagyra hivatott műkedvelő színjátszó társaság programjához híven, egymás után hozza színre a mai magyar színpadi irodalom klasszikus alkotásait. Szeptember 13-án, szombaton eddigi működésének 31. előadásaként a Mikszáth Kálmán remek regényéből átdolgozott színjátékot, “A vén gazember”-t. Harsányi Zsolt bájos színpadi művét dr Kaló Jenő rendezi, s ugyanő játssza a címszerepet.  A többi főszerep a következőképp oszlik meg: Inokay Gottfried báró – dr. Kiszely Pál, Eliz, a felesége – Záhorszky Elemérné, Mária, a leánya – Robicsek Istvánné, Borly László főhadnagy - dr. Gesztessy László, Perkálné, Borly gazdaasszonya – Varga Mátyásné, Inokay Pál bíró – Mészár Pál. A város közönsége a legélénkebb érdeklődéssel várja a bemutatót." (Miskolczi Napló)  

"A Falu rossza Mezőkövesden szinte kivételesen jól sikerült színi előadás, nehéz feladat elé állította a mezőkövesdi műkedvelőket – akik egytől-egyig jól megállották helyüket. Prológot mondott Lázár Erzsi, Göndör Sándort Kiss Béla, Finum Rózsit Liptayné alakította, mindketten messze felülemelkedve a műkedvelői nívón. Szabó Rózsika, Sütő rózsika, Illés Géza, Erdődi Mihály, Lipták N., Kelemen Ilonka és Póta József mind megállották a helyüket, de a többi szereplők is igen jók voltak a kisebb szerepekben. A rendezés Molnár Mihály segédkántor szakavatottságát dicséri. Elismerést érdemel Gaál Mihály főkántor, aki zongorán kísérte az egyes népdalbetéteket, komoly művészettel. A közönség zúgó tapsokkal bőven honorálta a műkedvelők nagyszerű játékát." (Magyar Jövő)

1924. október

"Október 11-én már a 32. előadásként Huszka Jenő operettje, a Bob herceg került színre, kitűnő szereposztásban. A darabot Székely Béla dr. rendezte, aki nagyszerű hozzáértését már eddig is bebizonyította. A karnagy Bózner Ferencné, akinek biztos keze nagymértékben járult hozzá a sikerhez. A címszerepet Csirmaz Pannika játszotta, aki éppúgy, mint a többi szereplők: Kiss Ilonka, Kelemen Ilonka, Kiss Gyula, Székely Béla dr., Nagy Lajos, Vladimir János, Varga Mátyás, Fazekas Ilonka, Moharita László, Dienes Imre, Fügedi István, Klein Etel, Klein Margit és Pap Pál, súgó: Horváth Jenő, pompásan megállották a helyüket." (Magyar Jövő)

1925 március 

"A mezőkövesdi matyó-színház primadonnája" (Színházi Élet - sajnos a nevét nem közölték.)

 

1925 május

 "A mezőkövesdi Műkedvelők ötven előadást tartottak a szezonban. Ez alkalommal Tóth Ede népszínműve, a “Tolonc” került színre, melynek keretében Fazekas Ilonka, Ujlaky Dezső, Sárossi Károly, Varga Mátyásné, Darázs József, Klein Etel, Spaller Panni, Grünbaum Juci, Dienes Ica, Braun Böske, Varga Mátyás, Grossmann Miklós tűntek ki. A darabot Somogyi Tibor rendezte, míg a karnagy tisztségét Bücker László látta el." (Színházi Élet)

1925 augusztus
 

Meglepő a Színházi Élet alábbi tudósítása. Nem hiszem el, hogy azok a műkedvelők, akik szívvel-lélekkel a színháznak áldozták minden idejüket, legyenek bár az úri osztály tagjai vagy sem, ne rendelkeztek volna annyi intelligenciával és Thália, valamint közönség iránti tisztelettel, amiből következően ez így nem lehet igaz… De idézem, mit írt a tudósító, aki valószínűleg kicsit "színesíteni" akarta az írást (ha ezt lehet annak tekinteni).

 
A Doktor úr szereplői – alsó sor: Mátyásné, Lipták Istvánné, Somogyi Tibor rendező, Moharita Lászlóné, Lipták István, Dienes Ica, felső sor: Várallyai Gyula, Strasser László, Bertha Lajos, Moharita László, Ujlaki és Bakk József

 

"Molnár Ferenc “Doktor úr”-jának volt a premierje. Pesti embernek egész szokatlan egy ilyen előadás, az ittenieknek és az éppen itt időző amerikaiaknak – akik szintén ott voltak – azonban hallatlanul tetszett és ki nem fogytak az elismerő tapsokból.
   Egy bizonyos, hogy az itteni színészek sokkal közvetlenebbek pesti kollégáiknál, mert ha a szövegben megakadnak, enyhén elkáromkodják magukat, egy kicsit leszidják a súgót – aki egyúttal tűzoltó is – megkérdezik tőle a következő mondatot és folytatják a jelenetet, mintha semi sem történt volna.
   A hősszerelmes, aki egyébként borbély civilben, minden este töméntelen virágcsokrot és koszorút kap."
 

* Hozzászólásokból

A mezőkövesdi műkedvelők egészen jó előadásokat produkáltak szép színházukban. Azt olvastam ki a szemelvényekből, hogy nagy kedvvel és ambícióval szervezték és adták elő a színműveket. A vén gazember, A falu rossza, a Bob herceg,a  Tolonc és a Doktor úr szerepelt csak az 1924/25-ös évadban. Valószínűleg több is, de a felkutatott archív újságcikkekből ennyit szűrtem ki. Nem csoda, hogy a közönség szerette, tisztelte a teátrum műkedvelő színészeit, a borbélyt, a tűzoltót, a segédkántort és a kántort és még sok közreműködőt. Ők lehettek az akkori "celebek". Chászár Alice
 

 

1926 február

 

"A Mezőkövesdi Műkedvelők Köre nagy felkészültséggel mutatta be Lengyel Menyhért már külföldi sikereket elért darabját, az Antóniát. A címszerepet Spitz Sándorné játszotta ügyesen. A többi szereplők: Glück Magda, dr. Kalo Jenő, Zsámboky László, Nagy Lajos, Gánocy Elvira, Erőss Andor és Balogh Suha Dezső is sikert arattak." (Színházi Élet)

 

1927 augusztus

"A Mezőkövesdi Műkedvelők Köre nagysikerű előadásának görlicéi: Csizma Panci, Mandel Notte, Fazekas Ila, Glück Magda és Glück Klárika"
 

1928 november
 

A Reggeli Hírlap "a kiváló rutinú gárda" Mesék az írógépről című operett előadását "igen szép és magas színvonalúnak" nevezi, megírva azt is, hogy a színházat teljesen megtöltő közönség soraiban Mezőkövesd és környékén kívül Miskolcról és Egerből is voltak érdeklődők. Majd így folytatja:

"A Lehmann Vilma szerepében újonc műkedvelő lépett fel, Neumann Sándorné személyében, aki kellemes énekhangjával, ügyes alakításával jól bevált és szép sikert aratott. Partnere Okály Endre (Honthy) biztos játékával, hatásos énekszámaival kitűnően szerepelt. Szenzációs alakítást nyújtott a Király Félix szerepében Fazekas Ilonka, aki énekeivel, táncaival, de különösen humorral telített bájos, pompás játékával valósággal elragadta a közönséget. Gánóczy Elvira, mint Róth Baba különösen szép táncaival ért el nagy sikert. Nagyszerű komikummal játszotta meg Lazarovics Imre a Pasztráner szerepét. Jó humoros epizódfigurákat alakítottak Póta Lajos (cégvezetö) és Mandel Sándor (Róth). A színésznő szerepében Gánóczy Emma volt nagyon jó. Glück Magda és Klári, Mandel Notta és Székely Klári szép táncszámaikkal ragadták gyakran tapsra a közönséget. A gróf szerepében Nagy Lajos adott jó játékot, a többi szerepekben pedig Várallyay István, Gánóczy István és Molnár József egészítették ki a kitűnő együttest. Előadás után táncmulatság volt, mely a legkedélyesebb hangulatban reggelig tartott. A műkedvelők az elöadást hétfőn délután megismételték, szintén szép számú közönség előtt." (Reggeli Hírlap)

 

1929 május – a 100. előadás

 

"Egy nagyjelentőségű kultúrünnep Mezőkövesden

Ezúttal szabadjon néhány szóval megemlékezni arról a páratlan eredményről, hogy századik előadását tartotta meg a Mezőkövesdi Műkedvelők Színháza. Ebből az alkalomból a műkedvelők kőszínházát zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség... amelynek disztingvált sorait vezette Csepela Lajos dr. c. kanonok, plébános és Kiszely Pál dr. főjegyző. Az ünnepséget a Magyar Hiszekegy vezette be, amelyet a messze híres Mezőkövesdi Róm. Kath. Dalárda vezetett be.
  Majd Gaál István, a kör elnöke tartott a mélységes forrásból bugyogó humor, majd az esztétikai méltatás színvonalán álló bevezető előadást a kör hétéves kiváló működéséről. A szűnni nem akaró tapsok után színre került Földes Imre irredenta drámája, a Tüzek az éjszakában. Valóban könnyezésig megindító volt az előadás, bizonyítva azt a rutint, amelyet a mezőkövesdiek 99 előadáson át értek el, a jubiláris ünnepig. Azt kell mondani, hogy tökéletes művészettel interpretálták a szerzőt és hogy Szombathy László rendező ebben a munkájában követte a legkiválóbb nagyvárosi előadásokat." (Reggeli Hírlap)

1929 június
 

"A Mezőkövesdi Műkedvelök Köre igen nagy sikerrel hozta színre két előadásban Farkas Imre: A királyné rózsája című gyönyörű daljátékát. Legnagyobb sikere a Käthe szerepét játszó Glück Klárinak volt, aki brilliáns játékával, eleven temperamentumával elragadta a nézőket. Méltó partnere volt Varga Mátyás. A királyné szerepében Kiss Ilonka mutatott poétikus alakítást. Sonsi szerepében Fazekas Ilonka, mint Nemere báró pedig Ujlaky Dezső játszott kitűnően. A többi szereplők is bravúrosan állták meg helyüket." (Reggeli Hírlap)

 

      Ki gondolta volna, hogy mindössze egyetlen év múlva a matyó színház nagyszerű sikertörténete véget ér? A következő tudósítás már azután született, de mivel ez az egyetlen, ahol némi személyesebb ismeretségbe is kerülhetünk a Műkedvelők társulatának tagjaival (mert "csak" a színház története ér véget), ideveszem az 1931 augusztusában született írást, amelyben ismét felbukkan a matyó színház "primadonnája", akinek fényképét láthattuk 1925 márciusában (ha ugyanarról a személyről van szó, hiszen hat évvel később járunk, de  nevét valamiért most sem írja le a tudósító, mint ahogyan a "bonvivánét" sem…)

  "A Szent István-hétnek kétségtelenül legérdekesebb látványossága volt a magyar falu népének előadása a Kamarában és a Városi Színházban. A sajtó osztatlan elismeréssel számolt be erről a sajátos színjátszásról és a napilapok minden érdekességet megírtak arról, ami a színpadon történt. A Színházi Élet tehát most nem a kitűnő produkciókról ír, hanem a kulisszák mögé vezeti az olvasót.
   Mezőkövesd primadonnájának érzelmeit nem befolyásolja a színpad. Menyasszony, de nem a partnerének menyasszonya, hanem… “Harmadik éve aratok a leendőmmel, én rakom a markot utána, ami nem kis munka. mert aki előttem jár, az a vezérkaszás. Ő vágja a legnagyobb rendet, hiszem, hogy bíró is lehet belőle, az pedig a legnagyobb úr a világon.
   Különösebb ügyet a Pesten komoly feltűnést keltett mezőkövesdi basszista sem csinál a színházból. Ezt a daliás külsejű, fényesre fent csizmájú, pompás torkú matyót ötször is megismételtette a Városi Színház közönsége. Rögtön akadt impresszárió: - Hagyja ott Mezőkövesdet, kitaníttatom, fog még maga sok pénzért énekelni az Operában. A kövesdi Ney Dávid (* operaénekes) egyet sodor a bajuszán: "Megköszönöm a szívességét, de én csak otthon maradok. A suszter maradjon a kaptafánál. Könnyű neki, ő a suszter Mezőkövesden. Ő csinálta remekbe a matyó társulat pompás csizmáit is." (Színházi Élet)

* Hozzászólásokból

Mi látható

Sok mindent rejt e kép.
Térdeket semmiképp.
És akárhogy rökönyödjön ön,
a legfedetlenebb itt nem a láb,
hanem az öröm.

Fogarassy Péter

   Szeretném elérni, kezdeményezni fogom, hogy a helyén ma álló épület falán tábla örökítse meg az 1920-as évek mezőkövesdi polgárainak kultúra iránti vágyából, lelkesedésükből és anyagi áldozatukkal létrejött egyedülálló kőszínház emlékét, ezzel a szöveggel:

Ezen a helyen állt az ország egyetlen amatőr színjátszóknak - Mezőkövesdi Műkedvelők Köre – emelt kőszínháza. Megnyitották 1924. augusztus 16-án.

(* 2024. augusztus 16-án, a megnyitás centenáriumán felavatták az emléktáblát. Bővebben lásd a cikksorozat végén!)

   Sorozatunkból azonban hátra van még egy mai kifejezéssel élve oknyomozó írás, Az Est című budapesti napilap 1930.12.24-i számából, amelyben kiderül a válasz a kérdésre, amelyet az egyik előző fejezet után már feltett egy kedves kommentelő: "…miért volt oly tiszavirágéletű egy ilyen megalapozottságú színház." (Amint eddig minden korabeli cikk szövegét, ezt is az eredeti helyesírással közlöm.)

Az Est

A mezőkövesdi matyószínház szomorú regénye

   Hogy az egyesület vezetősége a színház felépítését elhatározta, arra nézve döntő volt az a körülmény, hogy a műkedvelők mértékadó helyről abban a biztatásban részesültek, hogy a színház felépítése után az építkezési költségek akár államsegély, akár pedig legrosszabb esetben kamatmentes kölcsön útján feltétlenül megtérülnek. A vezetőség beadta a kérvényt a kultuszminiszterhez, be a vármegyéhez. Mindenhonnan támogató ígéreteket kaptak. A biztos ígéretek birtokában a főkántor és a két ügyvéd megkezdték az építkezéshez szükséges pénz összeszedését. Valamennyit össze is szedtek kölcsönbe, de az építkezés negyedik hetében egyszerre kifogyott a kassza. Hogy az építkezést tovább folytathassák, a főkántor és a két ügyvéd a mezőkövesdi Mezőgazdasági Takarékpénztár útján felvették az első váltókölcsönöket. Minden aggodalom nélkül tették ezt, hiszen birtukokban voltak az ígéretek. Szívesen és készségesen adtak még a sajátjukból is, csakhogy minél előbb tető alatt legyen a színház. Közben a vármegye megszavazott és kiutalt egymillió koronát. 1924-et írtak akkor. A vármegye egymillióján és a mezőkövesdi derék gazdák néhány mázsa búzaajándékán kívül azonban sehonnan egy fillér támogatásban nem részesültek.
  
Az államtitkár ígéretei

   A színház felépült és 1924 augusztus hó 16-án nagy ünnepség keretében felavatták azt, a kultuszminiszter képviselőjének, valamint a vármegyei és helybeli és környéki notabilitások jelenlétében. Az ünnepi beszédet tartó kultuszminisztériumi államtitkár hangsúlyozta, hogy a színház feltétlenül meg fogja kapni azt az államsegélyt, amelyet szép kulturális munkálkodásáért megérdemelt. Az államsegély késett, mindenféle támogatást hiába vártak a műkedvelők, akik ennek ellenére olyan lelkesedéssel folytatták munkásságukat, hogy 1929 április havában a színház már századik előadását tartotta meg.
   Az államsegély végleg elmaradt, aminek következtében a színház katasztrofális helyzetbe került és a teljes anyagi válság felé sodródott úgy a főkántor, mint a két ügyvéd. Ettől kezdve soha többé jókedvűnek nem látták az azelőtt aranyos kedélyű főkántort és a mindig mosolygós arcú fiskálisokat. Az ügy nagyon komollyá tette mindhármukat. A váltókat fizetniük kellett, hiszen ők vállaltak kezességet a színházért. A magukra vállalt adósság több mint 40.000 pengőre szaporodott. Ezt a pénzt részben a mezőkövesdi Népbanktól, részben az Egri Egyházmegyei Takarékpénztártól, részben a Miskolci Takarékpénztártól vették fel kölcsönképpen, váltóval fedezve a kölcsönöket. A 12-14 százalékos kamatok alatt mindhármuknak össze kellett roppanniuk. Már ott tartanak, hogy nem bírják ezeket a fizetéseket, Gaál főkántornak lefoglalva mindene, még a stólapénzei is, lefoglalva Kaló és Székely ügyvédeknél még a bútordarabok is. Végrehajtás réme mindhármuk feje fölött. Mezőkövesden mindenki csak sajnálkozással beszél a három jóhiszemű emberről. És csodálkoznak a mezőkövesdiek azon, hogyan következhetett be ez a katasztrófa, amikor annakidején olyan szép ígéreteket kaptak.

Elmarad a pillanatnyi segély

Az egyik kérvényre, amelyet még néhai Kiss László mezőkövesdi apát-plébános közvetített a kultuszminiszterhez, 80 millió korona pillanatnyi segély volt már kiutalandó az egyesületnek a kultuszminisztérium részéről. Tudomást szerzett ennek a segélynek a kiutalásáról az Országos Színész Egyesület, amely tiltakozott az ellen, hogy műkedvelőket támogasson a kultuszminisztérium és kijelentette, hogy ez a segély a színészegyesület rovására lenne kiutalva. Az egyesület közbe is járt és a 80 millió koronából nulla lett.
   Három évvel ezelőtt a folyton nyomasztóbbá váló anyagi terhek már csaknem elviselhetetlenné váltak. Hiába próbálkozott maga báró Bottlik István is, a mezőkövesdiek volt képviselője, az ő útjai is eredménytelenek maradtak. A teljes tanácstalanságban és nagy elhagyatottságban merült fel a gondolat, hogy a műkedvelő kör részére moziengedélyt kellene kérni. Ugyanekkor, ugyanilyen kérelemmel fordult a belügyminisztériumhoz a mezőkövesdi születésű vitéz Garamszeghy Sándor, a Nemzeti Színház tagja, aki szintén mezőkövesdi moziengedélyt kért. Ugyanakkor mezőkövesdi mozira kért engedélyt Tarnay Gyula főispán útján a Vakok Országos Egyesületének miskolci fiókja is. A vakok és Garamszeghy megegyeztek, a vakok visszaléptek, miután Garamszeghy 4 százalékos bruttó hasznot biztosított jövedelméből számukra. A műkedvelők köre számolva azokkal a nehézségekkel, amelyek útjukban állanak és latolva azokat az összeköttetéseket, amelyekkel Garamszeghy Sándor rendelkezik, kérelmüktől elállottak, ellenben egy nyilatkozatot bocsátottak Garamszeghy Sándor rendelkezésére, melynek értelmében színházukat átadják Garamszeghynek. Garamszeghy a belügyminisztériumtól a moziengedélyt meg is kapta és a műkedvelők színházát 1927 október hó 1-től kezdődőleg bérbe is vette. A műkedvelők abban reménykedtek, hogy a Garamszeghyvel kötött megállapodás értelmében valamicske jövedelemhez fognak jutni, amiből sikerüni fog tartozásaiknak legalább a kamatait törleszteni. De nemcsak hogy nem teljesültek sovány reményeik, de újabb veszteségek állottak elő. Most folyik a nagy pereskedés Garamszeghy és a Műkedvelők Köre között.

Az alapítók anyagi romlása.

   Ez év október 16-án a mezőkövesdi színházasditól teljes anyagi romlásba kergetett Gaál főkántor, Kaló és Székely ügyvédek szépszavú kérvénnyel fordultak Borbély Maczki Emil Borsod-Gömör vármegyei főispánhoz. Elmondták lelkes tervük és szomorú bukásuk megdöbbentő történetét. Október 16-án ment el a kérvény a főispáni hivatalba. Pár héttel ezelőtt alázatos levélben érdeklődött Kaló ügyvéd a főispánnál – aki különben osztálytársa volt valamikor – hogy mi történt a beadványukkal. Borbély-Maczky főispántól nem jött válasz egykori iskolatársa levelére. A különben még fiatal Kaló ügyvéd beleőszült a történtekbe. Gaál főkántornak szavát sem hallani. Székely ügyvéd is betege a színházasdi históriának. Az új esztendő köszöntője az lesz számukra, hogy megperdül a dob udvarukon.
   A műkedvelők most az ünnepekre a Három kislány parádés előadására készülnek. (Bakos Ákos)

 

UTÓHANG

   Gondolván, hogy mivel valóban az egész országban egyedülálló kultúr- és ezen belül színháztörténeti különlegesség a mezőkövesdi kőszínház története, megérdemli a blog egyébként nem csekély számú olvasóin túli nyilvánosságot is, elküldtem, még az első fejezet megjelenése előtt egy összefoglaló, beharangozó írást 13 portálnak. Két színházi tematikájú, országos hatáskörű portál át is vette a teljes sorozatot, de kettő Borsod megyei és egy országos hírportáltól, 5 országos kulturális portáltól, 2 országos színházi portáltól még csak válaszra sem méltattak, egy kulturális portáltól pedig enyhén gúnyos levélben megkérdezték: azon kívül, hogy most ők ezt elolvasták, esetleg mást is akartam tán? Nem ezt vártam.
   A Mezőkövesdi Újság tudomást szerezvén a sorozatról maga keresett meg és cikkben hívta fel rá a figyelmet, valamint írt a színház világával való kapcsolatomról is (elolvasható: itt.)

   Köszönöm az Olvasóknak az érdeklődést, a hozzám érkezett kérdéseket, szeretetüket a sorozat iránt. 2020. augusztus 2. J.F.

* Hozzászólásokból

E színház mégis állt.
Mégis valóra vált.
Álomhoz illőn, persze.
Csupán egy röpke percre.

Fogarassy Péter

 

Saját fotók és videó

  Meglepő, de tény, 100 évvel ezelőtt, 1924. augusztus 16-án jól felszerelt, zsinórpadlással, zenekari árokkal, süllyesztővel, páholyokkal, ruhatárral, büfével ellátott, 450 fős közönséget befogadni képes, igazi, nagy sikereket látott állandó kőszínházat építettek egy 20.000 főt sem számláló községben, Mezőkövesden, a miskolci színház után másodikként a megyében. Saját társulata volt a „matyók színházának”, amely a maga nemében egyedülálló volt az országban, de Európában is alig volt példa hasonlóra, hiszen ezt a teátrumot egy műkedvelő (amatőr) színtársulat tagjainak emelte Mezőkövesd lakossága, méghozzá példás összefogással. Ők pedig meghálálták ezt. A színház néhány éves működése során 100-nál is több saját bemutatót tartott, a megyei és országos sajtóorgánumok által is elismerten magas színvonalon.
   Az elfeledett teátrum diadalmasan indult, méltatlanul, szomorúan ért véget, anyagi okokból, a megígért támogatások elmaradása következtében. Nem érdemelte sem ezt, sem a feledést.
  Egy antikváriumban talált régi térkép nyomán elindulva, a korabeli sajtó írásait és képeit böngészve kutattam fel a történetét, s többrészes sorozatban publikáltam a blogon (  olvasható). Azt is megírtam, hogy kezdeményezni fogom emléktábla elhelyezését azon a helyen, ahol az épület állt. Néhány év beletellett, de a megnyitás 100. évfordulóján, 2024. augusztus 16-án a mai utód, a Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör segítségével megvalósult a terv, felavatták az emléktáblát, majd a blog cikksorozatára épülő, versekkel, dalokkal kiegészített egyórás előadással (amelynek felvételét a városi televízió is be fogja mutatni) emlékeztek az elfeledett, immár újra emlékezetünkbe idézett teátrumra.        

A képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról.