ZUBORNYÁK ZOLTÁN EL NEM MESÉLT TÖRTÉNETEI (2021)
A ma már Londonban élő Zubornyák Zoltán színművész - rendező, színházigazgató - Facebook-sorozatban idézte fel életének emlékezetes eseményeit, "El nem mesélt történetek" címmel. A történetek időközben megjelentek könyv alakban, de a közösségi oldalon folytatódnak is. A 216. rész egri vendégszerepléséről szól.
Még a dali időkben Gali Laci felhívott. Éppen Londonban voltam, 1995 az évszám, nyár, magánéleti válság sebeit nyalogattam, London a legjobb kúra erre (is).
- Volna-e kedved játszani Egerben?
- Persze, hogy volna, mi a feladat?
- Liliomfi az előadás, Szellemfi a szerep, jövő héten olvasó. Szia.
Én ilyen gyorsan még soha egyetlen színi direktorral nem szerződtem. Mit volt mit tenni, csomagoltam, hazamentem, elutaztam Egerbe. A Gárdonyi Géza Színház akkor az ország legcsaládiasabb színháza volt, mindenki barátsággal fogadott, sok-sok ismerőssel találkoztam újra. Vókó Janival a teniszt is gyorsan megszerveztük, Gali pedig hagyta, hogy a szabadidőmben a stúdiósokat tanítsam, este mindnyájan a Bikában, a klubban ücsörögtünk és váltottuk meg a világot. A városról ódákat lehetne és kellene zengeni, a kitűnő éttermek mellett titkos vörösbor lelőhelyeket találtunk, s akkor még szabadon lehetett Egerszalókon fürdeni éjszaka. A színházban intenzív munka folyt, hosszú és alapos próbák voltak, szerettem. Áts Baba és Agárdy Dudi mellett az egészen kivételes tehetségű M. Horváth Jozsóra emlékszem nagy szeretettel, elképesztő és magával ragadó tehetség volt, szenvedélye volt a színház, nem is lehetett vele másról beszélni. A Turandotban játszott akkor, emlékezetesen remekül. Sokat ültem az asztalánál előadás után. Erre az időszakra esett, hogy megnyertem a tatabányai igazgatói pályázatot, Gali sok jó és használható tanácsot adott, hálás szívvel gondolok rá. A Liliomfi szép sikert aratott, sokáig műsoron volt. A színház fiatal tehetséges színészeit nemsokára Tatabányára is meghívtam, a Kőműves Kelemen előadásában Hüse Csaba, Bácsatyai Gergő és Kakó Zsolt is játszottak. Román Sanyi akkor még művész volt és nem menedzser, remek koreográfiát készített az előadáshoz.
Egy szó, mint száz: Eger az a város, ahová csak szép emlékek fűznek.
MASZKOK BEAVATOTTJAI (2020)
Az alábbi írás szerzője Fogarassy Péter, a Gárdonyi Géza Színház társulatának korábbi tagja.
Melpomené és Thaleia sajátos ajándéka a színházi maszk, melyen a legörbült vagy szélesre húzott száj nem csak érzelmet mutat, hiszen az ott egy rés is, mely az őszinte szót útjára ereszti. E maszkok mögül csak beavatott szólhat. A beavatott tud a maszkkal úgy bánni, hogy az ne az önleplezés, hanem az önmegnyílás eszköze legyen. Az aranykorban mindez természetes volt. De jött az ezüst-, majd a bronz-, s beköszöntött a vaskor. Egyre nagyobb szükség lett volna a maszkok beavatottjaira. Ám a maszk öncélú törekvések eszköze lett. Egyébiránt mind a kilenc múzsa szenvedett. Fájdalmas haragra gyúlt anyjuk, Mnémoszüné, s végül ily kérés hagyta el ajkát istentársai felé: "Ó, Olümposziak, dögvészért folyamodok hozzátok, azzal sújtsatok a halandókra, mert kilenc lányom a méltóságát csak így kaphatja vissza." S az istenek meghallgatták a fájdalmában gyötrődő anyát. Dögvészt bocsátottak hát a földre, hol most maszkot visel emiatt minden halandó, mégpedig szájnélküli maszkot. Thaleia és Melpomené szent maszkjainak templomában pedig kong az oltár. Az egymásra mutogatásnak nincs értelme. Mindenki magában rakjon rendet. Akit meggyötört a sors, annak ez lehet, hogy könnyebben megy. Előbbre jár ama belátásban, hogy a színház szentségével játszadozni nem szabad, mert azzal csakis játszani szabad, beavatottként, szentül.
* Az írás a koronavírus világjárvány idején született.
KRIZSÓNÉ KAKUK ÉVAKULISSZÁK ELŐTT ÉS MÖGÖTT - EGY ELŐADÁS ÉS ESTE MARGÓJÁRA 2017.02.11.
Egy csodaemberke akinek a közelében jó lenni. Óriási fegyelem. Nagy-nagy türelem. Tehetség, az nem vitás. Vibrálás és a plusz, amitől jobb lesz a jó. Kedvesség, emberség. Nagy-nagy szakmai alázat. Pici lány hatalmas szívvel. Sata-Bánfi Ágota... ezt érzem mióta közelebbről ismerem
Pillanatok
Ágota vezet a színpadra... a kelléktár előtt Kakó Zsolt! Jessszus! Kelléktár és ott a Kakó Zsolt neve! Ezer éve nem láttam és a fene se gondolta, hogy itt és így fogom újra látni. Maugli! Nekem az marad örökre. Aztán, ahogy a színpadon jövünk megyünk, még egyszer látom a színpad és a folyosó találkozásánál... köszönöm Istenem!
Ügyelőpult... varázslatos hely... ugyan tudom, hogy ebben az életben már nem ülhetek ott, de elképzeltem... és jóóóó!
Kellékes asztal... "Ne nyúljatok hozzá"... nem is, de legalább fényképezem (igaz, csak telefonnal mert a fényképezőm lemerült).
Öltöző... premier ajándékokról mese... Radvánszky Szabolcs rajzai... azt hiszem, nemhiába szeretem őt is...
Átrium... jól magamba szivtam... régi-régi fotók, érzések és kicsit bekúszik Horváth Feri is...
No és nem tudok nem irni Sata Árpádról... aki nagyszerű szinész, de most büszke apuka
Ajjj, de remek este volt!
Ja, el is felejtem, az előadás: Tündér Míra, annak is a főpróbája. Friss még, holnap még jobb lesz. Tele ötlettel, sok szép és megfontolandó gondolattal. Olyan Baráth Zolcsis...
Várom, hogy megnézzem a sulisokkal is.
A domoszlói MASZK, kisnánai és markazi tagokkal is, a mentor Sata-Bánfi Ágota
No és a végén se hazudtoltam meg önmagam... ugyan pontosan tudtam, hol kell majd kimenni a színházból, mégis eltévesztettem... csodaországban így szoktam járni...
ALMÁSSY LAKATOS ZSÓKA: TORONTÓ - SZÍNHÁZ 2014.06.24.
 Bizonyára sokan emlékeznek Almássy Zsóka énekművészre a Gárdonyi Géza Színház színpadáról, ahol nem csak koncerteken láthattuk, hanem a Jacobi: Sybill című operettjének nagyhercegnőjeként is. Ma már Kanadában él. Tőle kaptam ezt az összefoglalót. Köszönöm szépen.
A Színház, mint intézmény Canadában, illetve itt Ontario tartományban eléggé különleges eset. Nem kapnak állami támogatást, de vannak alapok, amelyekhez pályázhatnak és / illetve anyagi erőforráshoz juthatnak. Azon felül támogatókat nyerhetnek meg, például a székek „megvásárlásával” egy évadra vagy többre. Sok kis színház van, amely főleg amatőrökből áll. Vannak ugyan profi színházak, de azok is igyekeznek minél kisebb költségvetéssel dolgozni.
A színészek vagy énekesek meghallgatás útján, egy-egy szerepre kapnak szerződést, amit nem játszanak egész évadban, hanem csak bizonyos előadás szám erejéig. Így a színész, ebben a hatalmas országban ma itt játszik, holnap pedig ott. Nincs állandó társulat vagy állandó szerződés, mondjuk egy évadra.
Profi színházak esetében is sok amatőrt mozgatnak meg vagy alkalmaznak, főleg ingyen. Például a helyi operaház énekes gárdája profi, míg a kórus amatőr tagokbol áll, főleg lelkesedésből dolgoznak vagy ingyen vagy minimális pénzért.
Ugyanakkor nagyon széles a választék előadások tekintetében. Lehetőség van nagyon neves sztárokat elérhető áron megnézni.
Az operett műfajnak egy külon kis színháza van, magán kézben.
Meg lehet nézni vendég produkciókat az USA-ból vagy Európából. A Fringe Festival itt nem csak táncszínházi előadásokról szól, hanem mindenféle-fajta színházi produkciókról és előadóművészetről. Én a Cirque Du Soleil és a Stratford Festival szerelmese vagyok.
Ezen a nyáron a következő előadások nézhetőek meg ott: Lear király, Antonius és Cleopatra, a La Mancha lovagja vagy a a Szentivánéji álom.
* Kapcsolódó írás: A kanadai Ezüstkirály itt.
|
HÓBOR FRUZSINA: RANDOM TALÁLKOZÁSOK A CSEH SZÍNHÁZZAL (2012)
 Ahhoz, hogy az alábbi írásnak némi értelme legyen, muszáj néhány szót írni saját magamról is.
Először is, nem vagyok színházi ember, biológus / biokémikus vagyok, de kb. 3 éves korom óta szerelmes a színházba. Ennek ellenére színházzal kapcsolatos bármiféle ábrándjaimat 14-16 éves korom körül feladtam, azzal a felkiáltással, hogy nem kell minden színházat szerető fiatalnak színházat csinálnia, kellenek hozzáértő nézők is. Mit értek azon, hogy hozzáértő? Természetesen valami teljesen elfogult / szubjektív dolgot. De a lényeg, hogy mivel az ország számos kőszínházában megfordultam, Miskolctól Zalaegerszegig, nagyon sok darabot láttam, némelyiket többször is, más előadásban, másféle felfogásban, ezáltal kialakítva egy szélesebb rálátást a színházra, mintha mindig csak a saját városom színházába jártam volna. Persze, jártam Egerben is. De mindez még nem lenne elég indok arra, hogy a Blog szerzője megkérjen, hogy írjak ide bármit. Az ok az, hogy immár 4 éve Csehországban, Brnoban (Brünn) élek Ph.D. ösztöndíjasként és részben itt gyarapítom a színházi élményeimet.
Sajnos elég limitált számban gyarapítottam, hiszem kellett némi idő a nyelvi nehézségek legalább részbeni leküzdéséhez. Lassan kezdek belejönni – legalábbis értés szinten – de jó ideig csak balettra és operára vállalkoztam (meg persze hangversenyekre, egész jók a helyi Szimfónikusok).
Az első évben csak a Nabuccot láttam. Akkor még menni sem nagyon volt kivel, és hát a nyelvvel is csehül álltam – rossz vicc, tudom, de semmivel sem rosszabb, mint a „hungry Hungarian” amit a legtöbb nem magyar barátom kötelességtudóan legalább egyszer elsütött.
Aztán a második évben már jobban felbátorodtam, meg jobban ki is ismertem magam itt, de továbbra is csak a nyelvileg kevéssé kihívó műfajt választottuk: balett és opera. Egy szlovák barátom állandóan lehúzza a brnoi operatársulatot – tény, nem a Theater am der Wien-hez kell őket hasonlítani, de még csak nem is a Magyar Állami Operaházhoz. De azért még abszolúte nézhető. Az egyetlen szerencsétlen előadás választásunk a Netopýr (Denevér) volt, ahol az előadás számos prózai jelenete kérlelhetetlenül hamis volt, ami még akkor is feltűnik, ha nem érted, hogy mit mondanak. Sőt, talán csak akkor tűnik fel igazán.
A második év nyarán elmentünk a Spilberk fesztivál koncertjeire, ez egy nyári, esti, szabadtéri koncertsorozat a brnoi várban. Abban az évben két komolyzenei egy rock és egy musical koncert volt.
A musical koncertet a Mětske Divadlo művészei adták – és bár elsőre nagyon fura volt cseh éneklést hallgatni (előtte csak a čechomor nevű folk-rock zenekart hallgattam úgy, hogy még figyeltem is rá...), de elakadt tőlük a lélegzetem és akkor már tudtam, hogy musical irányban szélesítenem kell a repertoáromat... Bár tény, hogy csehül hallgatni részleteket a Nyomorultakból vagy a Jézus Krisztus Szupersztárból legalábbis érdekes volt...
Szóval elkezdtem időnként ellátogatni a Mětske Divadloba (Városi Színház). Eddig kétszer volt szerencsém látni a Nyomorultakat, szintén kétszer a Mary Poppinst és egyszer a Chicagot... és hát nem kellett csalódnom. Amit mindenképpen meg kell említeni, az az elképesztő profizmus ahogy megcsinálják az előadásaikat. Bár néha van némi show érzete, de attól még nem lélektelen gépezetre kell itt gondolni, hanem általában jó színészi játékkal átitatott nagyon profi éneklésre, amit még valahogy hihetően is csinálnak – mert azért lássuk be, az általában nem túl hihető hogy valaki hirtelen egy drámai helyzet közepén dalra fakad… Sőt már kedvenc cseh színészem is van, miután volt szerencsém ugyan azt a színészt (Dušan Vitázek) látni Mariusnak (Nyomorultak), Bertnek (Mary Poppins) és Billy Flynn-nek (Chicago). S ha valaki teljesen különböző szerepekben le tud nyűgözni – és teljesen különböző tud lenni, akkor az megérdemli, hogy (itt) a kedvenc színészem legyen. (Most épp a Jekyll és Hyde és a Vértestvérek főszerepét játssza, de ezekre még nem sikerült elkeverednem.)
A harmadik év végén pedig végre nyitottam egy kicsit a próza felé is. (Nyitottam volna én korábban is, de mivel akivel általában színházba járok szintén magyar és nem beszél jobban csehül, mint én, hallani sem akar arról, hogy cseh prózára jöjjön velem.) Néhány előadás továbbra is csak tervben van – legalábbis mindenképpen szeretném még megnézni legalább a Cyranot... Ez utóbbit a a helyi Nemzeti Színházban játsszák. Ugyanide tartozik egyébként a balett és az opera is.
Amire végül eljutottam, az egy egészen merész vállalkozás volt a részemről: A Mester és Margarita egy modern verzióban egy többé-kevéssé alternatív színházban (Divadlo Husa na Provázku) Elfogultság nélkül állíthatom, hogy nekem az egri előadás jobban tetszett – és nem patriotizmus miatt, hanem mert a legjobb részeket itt kihagyták belőle, mint például Voland színházi szereplése, ami a könyvből talán a kedvenc jelenetem. Bár vitathatatlanul érdekes előadás volt – a második felvonás első felét például az eredeti színpad részen állva néztük végig, míg Pilátus a nézőtéren ült, Jesua pedig ott állt közvetlenül a nézők előtt / között, pont mellettem. Apropó Jesua... a számomra egyértelmű megoldással szemben, ahol a Mestert és Jesuát játssza ugyanaz a színész, mintegy megfeleltetve egymásnak a két karaktert, addig itt Jesua nem volt más, mint Margarita – és a cseh barátom, akivel néztem, nem is értette, hogy nekem ez miért is furcsa... A színészekről annyit, hogy nekem a férfiak jobban tetszettek – és nemcsak azért, mert nő vagyok, hanem pusztán gyakorlati okokból is, mivel akusztikai vagy egyéb okokból őket sokkal jobban hallottam és ebből következően jobban is értettem... de egyébként is Voland és a Mester vitte el az egész előadást... ha jól emlékszem... a Hontalan annyira nem jött be.. Maga az előadás egyébként nagyon lecsupaszított volt. A jelenetek nagy részében emeletes vaságyakon ülő / fekvő színészekkel, az éppen aktuálisan középpontban lévő színészek is legtöbbször valahol a háttérben voltak – ami néha nehézzé tette, hogy tudjuk, hogy éppen ki beszél... illetve ez a díszlet azt sugallta, mintha az egész történet az őrültek házában játszódna…
Egyelőre ez volt az egyetlen cseh nyelvű prózai színházi próbálkozásom, de remélhetőleg még lesz… csak a nyelv…
Színházban azért így sincs hiány, egyrészt közel van Budapest, szóval ha már nagyon színház hiányom van, vagy valami nagyon érdekel azt most még meg tudom nézni. Illetve amire nem jutottam el otthon, azt nagy örömömre idehozták.
Amit ugyanis nem említettem még a helyi színházi specialitásokból, az a Divadelni Svět (Színházi Világ) Fesztivál, ami egy nemzetközi színházi fesztivál, amelyen idén két magyar résztvevő is volt: a Budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház. Én a Nemzeti Színház Lovecké scény z Dolního Bavorska c. előadására jutottam el (Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból). (Csak történelmi hűség kedvéért a Katona a Semeloumězmizelsem-t hozta, magyarul: Ledarálnakeltűntem.) Nem nagyon tudtam előtte elképzelni, hogy hogy oldják meg, hogy a magyarul nem beszélő nézők is értsék az előadást, de a megoldás végül elég triviális volt. Fülhallgatókat és vevőt osztogattak az elején, és az előadás alatt, a magyar szöveg elhangzása utána a nézők fülére mondták csehül a szöveget. Soha még ilyen könnyű nem volt beazonosítani, hogy ki az, aki magyar ajkú. Mi ugyanis nem kértünk fülhallgatót… És hogy hogyan fogadja a cseh néző a magyar színházat? Jól. Legalábbis a taps alapján… Az meg külön bónusz volt számomra, hogy az előadás után (teljesen véletlenül) belebotlottam Alföldi Róbertbe, és gratulálhattam neki az általa rendezett előadáshoz.
Egy másik izgalmas része a Fesztiválnak a felvonulás vagy más néven a maszkok éjszakája… Egy izgalmas, színes kavalkád sok-sok színházat szerető emberrel. Mert tulajdonképpen erről szól az egész színházba járás… csak akkor érdemes, ha az ember szereti… és ha jó az előadás, akkor élvezni fogja még akkor is, ha egyébként csak minden 5-10. szót csíp csak el belőle…
És engedtessék meg nekem még egy rövidke rész, ami nem kapcsolódik szorosan a cseh színházakhoz, de én itt találkoztam vele először, szóval némi jó indulattal idevehető… Ez pedig az úgy nevezett National Theater Live program. Tulajdonképpen színház moziban. Ez nem cseh kezdeményezés, de Prágában több mozi is átvette: a Londont Nemzeti Színház bizonyos előadásait élőben (vagy nagy siker esetén közkívánatra felvételről is) vetítik egyes mozikban, és ha valaki teheti, érdemes elmenni rá, még akkor is ha nem beszél angolul, mert feliratozzák az ország nyelvén is (és szerencsére angolul is) – és úgy tűnik most már otthon is akad forgalmazó mozi / színház.
Brno, 2012. 08. 06.
A CSODA SZINONIMÁJA 2011.08.03.
Színház...
Lehetne a csoda, a jó, a katarzis szinonimája. (Nem is értem miért nem tartalmazzák a szótárak...) Színház... nevetés, könnyek, érzések...
Hogy mit jelent és mit ad? Van, akinek csak szimpla szórakozás, de van, akinek mindent... Sokáig így voltam vele... fura dolog ez, mert az első színházi élményem televízióhoz kötődik még gyerekként... Imádtam a színházi közvetítéseket és vágytam abba a titokzatos világba... Menekülés is volt... olyankor elfelejtettem, hogy van gond és bánat és fájdalom és az öcsém betegsége. Közben pedig tanultam!!! Rengeteget! Viselkedni, kommunikálni, szépen beszélni és tájékozott voltam a magyar és világirodalomban... Ez egy olthatatlan szerelemmé nőtte ki magát sok-sok év alatt. Leírhatatlan érzés volt, amikor már mehettem igazi színházba... azok az illatok... a színek... a sok ember... Felgördül a függöny és megkezdődik a csoda. Először félve ültem ott, szinte meg sem mertem moccanni, de ez szépen, lassan feloldódott és azt éreztem, hogy otthon vagyok. Tudtam, hogy vissza kell még jönnöm, mert ez nagyon jó nekem. Középiskolásként már volt lehetőségem színházbérletet, sőt még hangversenybérletet is vásárolni. Ahogy ma mondanánk " jó buli" volt! Együtt a barátokkal megvitatva a látottakat és megváltva a világot... és közben észrevétlenül is formálódott az egyéniségünk. A kollégiumban szertartásszerűen készülődtünk, cserélgettük a szép ruhákat és ünnep volt, ahogy beléptünk a színházba. Ahogy azóta is az... mindegy hány év telt el.
Voltak nehéz időszakok, amikor szinte életmentő volt, hogy járhattam. Mindegy, hogy komolyabb vagy könnyedebb darabot láttam, mert kimozdított és a Helyen voltam! A gyerekeimmel is hamar megismertettem ezt a világot, és nagy boldogság volt látni, ahogy "megtanulták" a színházi létet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem csak a saját gyerekeimmel, hanem általános iskolás gyerekekkel is megtehetem ezt. Nagyon őszinték tudnak lenni... elmondják azt is, ha nem tetszett vagy nem értettek valamit. Ami pedig igen, arról hazáig tudnak egyfolytában beszélni.
A Gárdonyi Géza Színház így életem részévé vált. Szeretek bemenni és beszívni az illatát, rámosolyogni a ruhatáros nénire és köszönni a kedves nézőtéri felügyelőnek...
Külön szerencse, hogy nemcsak a színpadon, de a munkám során is megismerhettem nagyszerű művészeket. Így már nem csak velük, de értük is izgulok... és igen... ott van az a néhány kedves arc, akik az ismeretlen ismerősök... van, akiről évekig találgatom, ki ő... aztán kiderül... és lehet még barát is...
Végül is kinek mit ad a színház? Remélem, hogy mindenkinek annyit, amennyire éppen szüksége van (azért lehet többet...)
Legyen!!! Még jó sokáig, mindannyiunk örömére!!!
Krizsóné Kakuk Éva (Kisnána - könyvtár)
RUDAS JUDIT: EGY VÉLEMÉNY A
* Selyemcipő - magára hagyva: itt
Nagyon szépen, finoman ír a darabról és az azt ért kritikákról. Nem bírál, mégis dorgál - tudom ez egy kicsit fura így leírva... Nekem nagyon tetszett, mind az írás, mind maga A selyemcipő. Most szombaton megyek megnézni másodszor, méghozzá örömmel. (Lesz alkalmam teljesen megérteni a darab mondanivalóját, üzenetét.)
Nem tudom, nem értem, miért kell a nézőknek csípőből elutasítani, csak azért mert hosszú, kevesebb a színészi játék és több a "szöveg". Persze, beismerem, hogy nehéz, sok és oda kell figyelni (mikor nem?), de ha talán nyitott szemmel/füllel/lélekkel ülnénk be a darabra, egy szívet reszkető/melengető darabot láthatnánk - szerintem. Maga a díszlet is elég beszédes már.
Nem hinném, hogy csak Mágnás Miskát, Gül babát kell játszania egy színháznak - nemcsak nevettetni kell(ene), hanem olyan pluszt adnia, ami után úgy jön ki az ember: valami teljesen új megközelítés, valami más, valami, ami szavakkal beszél egy szónélküli világról (persze, hogy nehéz szavakba önteni a szerelem-hit összefonódást!). Vagy csak csendben, elmélkedve elhagyni a színházat.
Nem a kedvenc darabom A selyemcipő, de szeret(t)em.
MILYEN KAPCSOLAT VAN A SZÍNHÁZ, LÉGKÖR, ILLAT FOGALMAK KÖZÖTT? 2010.08.16.
|
Igazából ez a kérdés nagyon egyszerű. Ha belépünk egy színház épületébe, belépünk annak egy kicsit az életébe is. Azonnal megcsap minket valami, ami pár órára vagy akár- például esetemben is - teljesen a hatása alá fog vonni. Átléped a küszöböt és megcsap Az illat. Egy kicsit más, mint máshol, egy kicsit előkelőbb. Kizökkent a mókuskerékből és becsempésződik a kultúra a testünkbe. Meglátjuk a több száz embert aki ugyanazon az estén ugyanazt fogja végignézni veled. Meglátod az öltönyös urakat és a szebbnél szebb ruhába öltözött hölgyeket. Néha egy- két kisgyermek hatalmas szemekkel pislogva nézi a sok idegent és a csodás épületet. Mindenki várakozik, van, aki izgalommal tele, van aki már nyugodtan, hisz látta már az előadást és már nem a történet érdekli, csak a színész, a rendező, a fények, a hatás. Átlépve ezt a küszöböt csap meg az illat és magába kebelez a légkör. Annyiféle embert látsz, és megannyi apró beszélgetés foszlányt kaphatsz el, ami mosolyra késztet vagy a szívedet szorítja esetleg össze. Igen összeszoríthatja, hisz nem egyszer sok taktikázás, utánajárás és mesterkedés árán tudsz jegyet szerezni egy előadásra, aztán meghallod, hogy melletted épp valaki arról tudakolózik, hogy melyik előadásra is ül be éppen, vagy ecseteli fülig érő mosollyal mennyire vette drágán a ruháját és mennyi ideig ült bent a fodrász székében. Igen ám, de ez is hozzátartozik az egészhez, de szerencsére az ilyen emberből nincsen sok. Többnyire izgatott szempárok néznek vissza rád és beülve a nézőtérre ezek az apró jelentéktelen negatív dolgok elrepülnek, és a kicsit megbomlott légkör ismét magába vonz, megint eggyé válsz a színházzal.
Leoltódnak a fények és felhúzzák a függönyt. Akárhányszor lehetek előadáson, hol színpadon innen hol színpadon túl (* az írás szerzője amatőr színjátszó), a gyomrom mindig összeugrik arra a pár hihetetlenül hosszúnak tűnő pillanatra amíg elindul a függöny és míg megszólal az első hang, felcsendül a kezdő taktus. A légkörben már elengedhetetlenül ott vagy benne, a színház illata az orrodban, te pedig a színház részévé válsz. Hisz a színház nem csak a rendező, a színész, a technikusok és a rengeteg ember, aki ott dolgozik, hanem Te magad is.
Bármely színházba is lépsz be- akár ismered akár újoncként toppansz be a kapuján - megcsap valami más. Más, mint ahol voltál, más, mint az előző. Még te is más vagy. Akárhányszor lépünk be egy színház kapuin, mindig más ember lépi át a hétköznapi életet kicsit kizáró kapukat. Hisz ha látsz egy előadást - akármilyen is legyen az, nem csak a profi előadások - mindig más leszel kicsit, mindig több, elgondolkodtat, kizökkent a való életből és még talán ha nem is tetszett, vagy túl elvont volt a számodra, az bennünk marad, mert ott éltünk velük, mert az életünkből szántunk rá időt, mert ha hazamegyünk még napokig hetekig eszünkbe fog jutni.
Bár a kérdésben nem volt benne, de van egy szó ami a színházzal számomra azonnal párosul. A katarzis. Ami talán a legegyértelműbben megmagyarázza ezt a szót, az élmény, a pozitív élmény. Amikor vastapssal köszönöd ezt meg, és percekig nem bírsz megszólalni vagy épp ellenkezőleg - kidől belőled minden érzelem. Mikor hazamész és az ágyban elalvás előtt egyszerűen, ha akarnád sem tudna más az agyadba férkőzni, csak maga a darab vagy egy-egy momentuma.
Összefoglalva a választ a kérdésre: A színház, az illat és a légkör fogalmak között nem csak kapcsolat van, ők egy és ugyanaz. Minden színház saját illattal rendelkezik és mindegyiknek saját légköre van. Ha belépsz, elfeledteti veled az aznapi fáradalmakat, kulturáltan szórakozhatsz és egy kicsit mindig változtathatsz magadon. A „mai rohanó világban” van ez a sok színes pont, ahova egy kicsit kiöltözhetsz, szórakozhatsz, gondolkodhatsz és egy kicsit néha úgy érzed, hogy hazamehetsz. Betérhetsz egy más világba, tanulhatsz és megismerheted az élet rengeteg oldalát. Más embereken keresztül megismerheted talán saját magadat is. Beléphetsz a csodás illatú, magával ragadó légkörű megismételhetetlen Színházba.
|
FÖLDI KITTY: AZ EZERARCÚ „TINÉDZSER” - ÖTVÖS ANDRÁS 2010.06.01.
|
Nem szeretném elképzelni, mit kapnék a Művész úrtól, ha elolvasná a címet, de azonnal megmagyarázom!
Úgy egy hónapja lehet, hogy kis osztályomnak előhozakodtam, ha már egész évben fel-fel vetődött, hogy menjünk színházba, itt egy remek alkalom, a Csörgess meg!. Beszéltem tanárokkal, elmeséltem nagyjából, hogy miről szól és elég sokunkat érdekelt, bár lehet, hogy eleinte páran csak a társaság miatt akartak jönni, de nem bánták meg. (* A szerző Salgótarjánban él.) Bőrig ázva estünk be ugyan és vacogva ültünk a nézőtéren, de ahogy az első jelenetek elindultak elkezdtem látni az arcukon az érdeklődést és persze a hatalmas nevetések sem maradtak el. Egy-egy színész nagyon megmaradt bennük - vagy épp a karaktereik. Például Schruff Milán nálunk már csak „A Bence!” Felvonás szünetben boldogan konstatáltam, hogy tetszik nekik a darab. Jó néhányuk tetszését a lakógyűléses jelenetben nyerte el Ötvös András, vagy ugyanitt Hüse Csaba, érthetetlen beszédével. A lányok többsége Bányai Miklós nem épen jelentéktelennek mondható dalától volt elragadtatva. Említhetem még Fenyő Iván liftes jelenetét, vagy Ötvös András homoszexuális illetve értelmi fogyatékos karaktereit is. Emlékezetesek. Persze biztos vannak még, nekem most ezek maradtak meg, amik nagyon tetszettek.
Következő reggel suli előtt épp a szokásos kis társalgást folytattuk, de nem épp szokásos témáról, ugyanis szóba került az előző este, a színház. Sokan megköszönték, hogy „elvittem” őket és páran bizalommal fordultak felém, hogy szóljak még, ha hasonló lesz. Emlékezgettünk vissza, ami számomra kicsit könnyebb volt, hisz akkor már másodjára láthattam a darabot.
Természetesen szóba került Ötvös András is. Bár a beszélgetés úgy indult, hogy: „tudod aki rappelt is meg ő ette meg az óráját a betelefonálós jelenetben”. Szelíden mosolyogva közöltem a nevét, majd a koráról érdeklődtek. Nem szeretek tudatomban lévő információt visszatartani: 26. Tátott szájak, kikerekedett szemek meredtek rám. Nem akartak hinni nekem, volt, aki 19-nek nézte a Művész urat, s be kell vallanom én is maximum 23-at néztem ki belőle. Ezzel nagy nehezen eljutottam az írás címéhez. Ezért írtam a tinédzser jelzőt.
Pedig mennyire igényesen jelenít meg a színpadon egy egy karaktert, mentőst, idegbeteg műsorvezetőt, esetleg egy erőszakos de érző cigány bokszolót.
Igen, a bokszoló…
A Cigánykerék című előadáson dőlt el bennem talán hosszú évekre meghatározóan, hogy ki lesz az akit figyelni fogok ezután a szereposztásokban. Szokásom „kiszúrni” magamnak akár egy előadás alatt, akár egy egész társulatot átölelően egy vagy két embert, akit figyelek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színpadon csak őt látom meg, csupán ha megjelenik, a tekintetem odavonzódik. Járó Zsuzsa Művésznő már első pillanattól ilyen a szívemben, mióta láttam a Chicago c. musicalben. De visszatérve, első alkalommal nem figyeltem fel a Művész úrra. Akkor még nagyon új volt az egész, és sok mindenre kellett figyelni. Ám mikor harmadszorra láttam az előadást, a legutolsót Egerben az első sorból, az felejthetetlen élmény volt. Ott voltak tőlünk alig pár méterre, néha még annyira sem a színészek. Akkor láttam meg először, hogy amikor agresszívan próbálja megtudni a pontos időt, bizony a végén hullanak a könnyei. Hihetetlen volt. Pár másodpercig még amikor már elmozdult onnan és indult a következő jelenet is csak a helyét bámultam. „Én ezt eddig nem láttam, nem vettem észre.” Aztán mi zökkentett ki ebből az állapotból, hát szintén ő, amint váltotta a jobbnál jobb és jobbnál jobban előadott karaktereket. Természetesen a többi színésszel együtt. Nincs könnyű dolguk, de látni, hogy mennyire élvezik. És a hosszú percekig tartó vastapsból hallani is!
Azt hiszem az egri Gárdonyi Géza színház nagy kincseket őrizget, de szerencsére nem rejtegeti őket. Alig várom, hogy újabb darabban láthassam a társulat egészét és az ezerarcú „tinédzsert”!
|
FÖLDI KITTY: CIGÁNYKERÉK 2010.05.26.
|
Provokatív. Bátor. Mocskosul igaz.
Ezzel tudnám jellemezni az egri színházat, társulatot.
Úgy indultam el szombaton színházba, mintha csak a városba szaladnék le valamiért. Persze kiöltöztem, hisz megadom a színháznak és színészeknek a kellő tiszteletet, de nem tudatosult bennem, mivel előző nap dőlt el, hogy megyek. És még milyen jó, hogy mentem. Az egri színházban eddig nem tudtam csalódni. De most, nemhogy nem csalódtam de a lécet is jóval följebb rakta a szememben. Olyan embereket hallhattam énekelni, akiknek nagyon örültem. Legnagyobb meglepetés számomra Ötvös András volt. Eddig is tehetségesnek tartottam, de nem figyeltem fel rá túlzottan, viszont ebben a darabban annyira „ott volt”. Minden értelemben. Neki és még pár színésznek köszönhetően és is úgy éreztem, hogy ott vagyok velük. A felvonásszünet olyannyira kizökkentett, hogy hirtelen nem is bírtam visszarázódni, aztán szerencsére a folytatás ugyanennyire magával ragadott. Mikor elindult a finálé valósággal fájt a szívem, nézni akartam, látni még tovább, hogy kinek hogy alakul a sorsa. Kinek sikerül kitörni a megbélyegzés alól, vagy zuhanni vissza oda, ahonnan jött.
Az előadás díszlete nagyon ötletes volt. Nem túlzsúfolt de kreatív és kellőképpen kihasználható. A jelmezek mint mindig színesek és látványosak.
Úgy ültem be (nagyon ritka alkalmak egyikeként), hogy nem igazán voltam tisztában azzal mit fogok látni. Még azt sem tudtam igazán, hogy a színészek nagyobb része lesz a darab „cigány” oldala, vagy pont az ellenesek. Így mikor megláttam az első tömegjeleneteket, nagyon meglepődtem, és nagyon tetszett.
Járó Zsuzsa és Bozó Andrea… fergeteges. Nagyon tetszettek a jeleneteik, a szerepek és tényleg eszembe sem jutott a darab közben, hogy máshol esetleg ők játszottak ezt vagy azt, pedig a napokban láttam a Csörgess meg! című előadást is.
Hüse Csaba számomra nem okozott meglepetést. Egy igazi színész és nagyon jól állt neki ez a szerep és Szabó Emíliával nagyon aranyosak voltak a színpadon. Apropó Emília. „Azta!” Hallottam már énekelni, hisz a Chicagot is kétszer ültem végig, és ott is lenyűgöző volt, de mikor meghallottam még az előadás első részében énekelni az emelvényen, komolyan borsózott a hátam.
Ha már a hangoknál tartok. Muszáj ismét Ötvös Andrást emlegetnem. Elbűvölt egész előadás alatt. Mikor megjelent a színen izgalom fogott el. Élveztem a jeleneteit, mert ő is élvezte, legalábbis tökéletesen elhitette a közönséggel ezt. Számomra ebben a szerepben tetszett eddig a legjobban. Hiába ő a kemény srác, akitől féltek mégis jószívű volt. Igen elkötött pár autót és egyszer el is kapták egy gázolásért, és hasonló bűncselekmények is a számláján vannak, de nem adta fel a barátját… még akkor sem, ha az meg sem látogatta. Olyannyira magával ragadott, hogy mikor „megverték” könnyeztem rajta. Nem sűrűn fordul velem elő egy darab alatt, de sikerült akkor is mikor Schruff Milánnal énekeltek közösen. Ez a két jelenet talán ami nagyon bennem maradt, no meg persze a boxmérkőzés. Volt jó pár szólója a darab folyamán és mindig rossz érzés fogott el mikor vége lett egy-egy dalának. Nagyon magával ragadott, és ezt a vastapsból kihallatszó sikításom/sikításunk is jelezte. Nem bírtam nem hangot adni annak a fantasztikus élménynek, érzésnek ami az előadás alatt végigkísért.
Hogy azért ne tűnjek valami beépített embernek valami negatívat is muszáj mondanom. A tánckar kicsit szét volt esve. Volt, hogy teljes ütemekkel le volt maradva az egyik oldal, vagy épp a másik sietett. Ez valószínűleg betudható, hogy ez aznap már a 2. előadás volt és jócskán elfáradtak, de mégis egy kicsit rontott a színpadképen, mikor két oldal úgy tűnt mintha mást táncolna, pedig nem.
Ezen kívül tényleg elkápráztatott a darab. Már most fűzöm szüleimet, hogy menjünk el újra.
Eleinte nem voltam elragadtatva a helytől, ahol ültünk, de már máshova nem is lennék hajlandó ülni, csakis sor szélére (a jobb oldal szélére).
Mindazok mellett, hogy magával ragadtak a dalok, a táncosok, a történet, a színészek, nagyon nagy mondanivalója van a darabnak, amit nem lehet pár mondatban összefoglalni. Annyit viszont nyugodtan mondhatok, hogy tökéletes cím a Cigánykerék. Hisz ezek az emberek, ha nem elég erősek, nincs bennük többet-akarás, akkor bele fognak ragadni ebbe a cigánykerékbe. Imádom ezt a darabot és alig várom, hogy újra lássam. Látni akarom még-még-még!
|
|
Bizonyára sokan emlékeznek Almássy Zsóka énekművészre a Gárdonyi Géza Színház színpadáról, ahol nem csak koncerteken láthattuk, hanem a Jacobi: Sybill című operettjének nagyhercegnőjeként is. Ma már Kanadában él. Tőle kaptam ezt az összefoglalót. Köszönöm szépen.
Ahhoz, hogy az alábbi írásnak némi értelme legyen, muszáj néhány szót írni saját magamról is.
Friss hozzászólások
Archívum
