gardonyiszinhazblog

   

     

     
Menü
     
search engine by freefind
     

 



Talán csak egyszerű
néző, talán nem. Én az utóbbit gondolom…
Azért, mert 1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is - a rekord 24 alkalom. Azért, mert írásaim hetente jelentek meg a Heves Megyei Nap című újság színházi rovatában. Azért, mert 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői és Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatódtam és büszke vagyok erre. Azért, mert vannak ott barátaim is, de mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik.
Azért, mert magamat is a színház csodálatos világához és ezen belül erős szállal a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak érzem. 2010.04.05.  J.F.

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Postaláda

KULISSZÁK ELŐTT ÉS MÖGÖTT - EGY ELŐADÁS ÉS ESTE MARGÓJÁRA - KRIZSÓNÉ KAKUK ÉVA, KISNÁNA

Egy csodaemberke akinek a közelében jó lenni. Óriási fegyelem. Nagy-nagy türelem. Tehetség, az nem vitás. Vibrálás és a plusz, amitől jobb lesz a jó. Kedvesség, emberség. Nagy-nagy szakmai alázat. Pici lány hatalmas szívvel. Sata-Bánfi Ágota... ezt érzem mióta közelebbről ismerem

 

 

"pillanatok"

Ágota vezet a színpadra... a kelléktár előtt Kakó Zsolt! Jessszus! Kelléktár és ott a Kakó Zsolt neve! Ezer éve nem láttam és a fene se gondolta, hogy itt és így fogom újra látni. Maugli! Nekem az marad örökre. Aztán, ahogy a színpadon jövünk megyünk, még egyszer látom a színpad és a folyosó találkozásánál... köszönöm Istenem!

Ügyelőpult... varázslatos hely... ugyan tudom, hogy ebben az életben már nem ülhetek ott, de elképzeltem... és jóóóó!

Kellékes asztal... "Ne nyúljatok hozzá"... nem is, de legalább fényképezem (igaz, csak telefonnal mert a fényképezőm lemerült).

Öltöző... premier ajándékokról mese... Radvánszky Szabolcs rajzai... azt hiszem, nemhiába szeretem őt is...

Átrium... jól magamba szivtam... régi-régi fotók, érzések és kicsit bekúszik Horváth Feri is...

No és nem tudok nem irni Sata Árpádról... aki nagyszerű szinész, de most  büszke apuka

Ajjj, de remek este volt!


 

Ja, el is felejtem, az előadás: Tündér Míra, annak is a főpróbája. Friss még, holnap még jobb lesz. Tele ötlettel, sok szép és megfontolandó gondolattal. Olyan Baráth Zolcsis...

Várom, hogy megnézzem a sulisokkal is.


 

A domoszlói MASZK, kisnánai és markazi tagokkal is, a mentor Sata-Bánfi Ágota

No és a végén se hazudtoltam meg önmagam... ugyan pontosan tudtam, hol kell majd kimenni a színházból, mégis eltévesztettem... csodaországban így szoktam járni... 

TORONTÓ - SZÍNHÁZ. ALMÁSSY LAKATOS ZSÓKA ÖSSZEFOGLALÓJA 2014.06.24.

  Bizonyára sokan emlékeznek Almássy Zsóka énekművészre a Gárdonyi Géza Színház színpadáról, ahol nem csak koncerteken láthattuk, hanem a Jacobi: Sybill című operettjének nagyhercegnőjeként is. Ma már Kanadában él. Tőle kaptam ezt az összefoglalót. Köszönöm szépen.
   A Színház, mint intézmény Canadában, illetve itt Ontario tartományban eléggé különleges eset. Nem kapnak állami támogatást, de vannak alapok, amelyekhez pályázhatnak és / illetve anyagi erőforráshoz juthatnak. Azon felül támogatókat nyerhetnek meg, például a székek „megvásárlásával” egy évadra vagy többre. Sok kis színház van, amely főleg amatőrökből áll. Vannak ugyan profi színházak, de azok is igyekeznek minél kisebb költségvetéssel dolgozni.  
   A színészek vagy énekesek meghallgatás útján, egy-egy szerepre kapnak szerződést, amit nem játszanak egész évadban, hanem csak bizonyos előadás szám erejéig. Így a színész, ebben a hatalmas országban ma itt játszik, holnap pedig ott. Nincs állandó társulat vagy állandó szerződés, mondjuk egy évadra.
  Profi színházak esetében is sok amatőrt mozgatnak meg vagy alkalmaznak, főleg ingyen. Például a helyi operaház énekes gárdája profi, míg a kórus amatőr tagokbol áll, főleg lelkesedésből dolgoznak vagy ingyen vagy minimális pénzért.
  Ugyanakkor nagyon széles a választék előadások tekintetében. Lehetőség van nagyon neves sztárokat elérhető áron megnézni.
    Az operett műfajnak egy külon kis színháza van, magán kézben.
   Meg lehet nézni vendég produkciókat az USA-ból vagy Európából. A Fringe Festival itt nem csak táncszínházi előadásokról szól, hanem mindenféle-fajta színházi produkciókról és előadóművészetről. Én a Cirque Du Soleil és a Stratford Festival szerelmese vagyok.
     Ezen a nyáron a következő előadások nézhetőek meg ott: Lear király, Antonius és Cleopatra, a La Mancha lovagja vagy a a Szentivánéji álom.



Stradford - Fesztiválszínház és a fesztivál honlapja (A képet magam készítettem kanadai tartózkodásom idején - J.F.)

* Kapcsolódó írás: A kanadai Ezüstkirály itt.

 

A CSODA SZINONIMÁJA 2011.08.03.

Színház...
  Lehetne a csoda, a jó, a katarzis szinonimája. (Nem is értem miért nem tartalmazzák a szótárak...) Színház... nevetés, könnyek, érzések...
   Hogy mit jelent és mit ad? Van, akinek csak szimpla szórakozás, de van, akinek mindent... Sokáig így voltam vele... fura dolog ez, mert az első színházi élményem televízióhoz kötődik még gyerekként... Imádtam a színházi közvetítéseket és vágytam abba a titokzatos világba... Menekülés is volt... olyankor elfelejtettem, hogy van gond és bánat és fájdalom és az öcsém betegsége. Közben pedig tanultam!!! Rengeteget! Viselkedni, kommunikálni, szépen beszélni és tájékozott voltam a magyar és világirodalomban... Ez egy olthatatlan szerelemmé nőtte ki magát sok-sok év alatt. Leírhatatlan érzés volt, amikor már mehettem igazi színházba... azok az illatok... a színek... a sok ember... Felgördül a függöny és megkezdődik a csoda. Először félve ültem ott, szinte meg sem mertem moccanni, de ez szépen, lassan feloldódott és azt éreztem, hogy otthon vagyok. Tudtam, hogy vissza kell még jönnöm, mert ez nagyon jó nekem. Középiskolásként már volt lehetőségem színházbérletet, sőt még hangversenybérletet is vásárolni. Ahogy ma mondanánk " jó buli" volt! Együtt a barátokkal megvitatva a látottakat és megváltva a világot... és közben észrevétlenül is formálódott az egyéniségünk. A kollégiumban szertartásszerűen készülődtünk, cserélgettük a szép ruhákat és ünnep volt, ahogy beléptünk a színházba. Ahogy azóta is az... mindegy hány év telt el.
Voltak nehéz időszakok, amikor szinte életmentő volt, hogy járhattam. Mindegy, hogy komolyabb vagy könnyedebb darabot láttam, mert kimozdított és a Helyen voltam!  A gyerekeimmel is hamar megismertettem ezt a világot, és nagy boldogság volt látni, ahogy "megtanulták" a színházi létet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem csak a saját gyerekeimmel, hanem általános iskolás gyerekekkel is megtehetem ezt. Nagyon őszinték tudnak lenni... elmondják azt is, ha nem tetszett vagy nem értettek valamit. Ami pedig igen, arról hazáig tudnak egyfolytában beszélni.
   A Gárdonyi Géza Színház így életem részévé vált. Szeretek bemenni és beszívni az illatát, rámosolyogni a ruhatáros nénire és köszönni a kedves nézőtéri felügyelőnek...
Külön szerencse, hogy nemcsak a színpadon, de a munkám során is megismerhettem nagyszerű művészeket. Így már nem csak velük, de értük is izgulok... és igen... ott van az a néhány kedves arc, akik az ismeretlen ismerősök... van, akiről évekig találgatom, ki ő... aztán kiderül... és lehet még barát is...
  Végül is kinek mit ad a színház? Remélem, hogy mindenkinek annyit, amennyire éppen szüksége van (azért lehet többet...)
   Legyen!!! Még jó sokáig, mindannyiunk örömére!!!

                                 Krizsóné Kakuk Éva (Kisnána - könyvtár)
 

EGY VÉLEMÉNY A

   Szeretnék pár sort írni a "Selyemcipő - magára hagyatva" című íráshoz.
   Nagyon szépen, finoman ír a darabról és az azt ért kritikákról. Nem bírál, mégis dorgál - tudom ez egy kicsit fura így leírva... Nekem nagyon tetszett, mind az írás, mind maga A selyemcipő. Most szombaton megyek megnézni másodszor, méghozzá örömmel. (Lesz alkalmam teljesen megérteni a darab mondanivalóját, üzenetét.)
   Nem tudom, nem értem, miért kell a nézőknek csípőből elutasítani, csak azért mert hosszú, kevesebb a színészi játék és több a "szöveg". Persze, beismerem, hogy nehéz, sok és oda kell figyelni (mikor nem?), de ha talán nyitott szemmel/füllel/lélekkel ülnénk be a darabra, egy szívet reszkető/melengető darabot láthatnánk - szerintem. Maga a díszlet is elég beszédes már.
   Nem hinném, hogy csak Mágnás Miskát, Gül babát kell játszania egy színháznak - nemcsak nevettetni kell(ene), hanem olyan pluszt adnia, ami után úgy jön ki az ember: valami teljesen új megközelítés, valami más, valami, ami szavakkal beszél egy szónélküli világról (persze, hogy nehéz szavakba önteni a szerelem-hit összefonódást!). Vagy csak csendben, elmélkedve elhagyni a színházat.
   Nem a kedvenc darabom A selyemcipő, de szeret(t)em.
 
                                                                  Rudas Judit


 

"SZERINTED MILYEN KAPCSOLAT VAN A SZÍNHÁZ, LÉGKÖR, ILLAT FOGALMAK KÖZÖTT?" 2010.08.16.

 

 

 

    Kaptam egy felkérést a gardonyiszinhaz.gportal.hu-tól, írjak én is a témáról. Mikor legelőször olvastam a vendégkönyvben ezt a kérdést már elkezdett forgolódni az agyamban pár gondolat, de nem igazán szedtem össze, hát akkor ennek most van itt az ideje.    Igazából ez a kérdés nagyon egyszerű. Ha belépünk egy színház épületébe, belépünk annak egy kicsit az életébe is. Azonnal megcsap minket valami, ami pár órára vagy akár- például esetemben is - teljesen a hatása alá fog vonni. Átléped a küszöböt és megcsap Az illat. Egy kicsit más, mint máshol, egy kicsit előkelőbb. Kizökkent a mókuskerékből és becsempésződik a kultúra a testünkbe. Meglátjuk a több száz embert aki ugyanazon az estén ugyanazt fogja végignézni veled. Meglátod az öltönyös urakat és a szebbnél szebb ruhába öltözött hölgyeket. Néha egy- két kisgyermek hatalmas szemekkel pislogva nézi a sok idegent és a csodás épületet. Mindenki várakozik, van, aki izgalommal tele, van aki már nyugodtan, hisz látta már az előadást és már nem a történet érdekli, csak a színész, a rendező, a fények, a hatás. Átlépve ezt a küszöböt csap meg az illat és magába kebelez a légkör. Annyiféle embert látsz, és megannyi apró beszélgetés foszlányt kaphatsz el, ami mosolyra késztet vagy a szívedet szorítja esetleg össze. Igen összeszoríthatja, hisz nem egyszer sok taktikázás, utánajárás és mesterkedés árán tudsz jegyet szerezni egy előadásra, aztán meghallod, hogy melletted épp valaki arról tudakolózik, hogy melyik előadásra is ül be éppen, vagy ecseteli fülig érő mosollyal mennyire vette drágán a ruháját és mennyi ideig ült bent a fodrász székében. Igen ám, de ez is hozzátartozik az egészhez, de szerencsére az ilyen emberből nincsen sok. Többnyire izgatott szempárok néznek vissza rád és beülve a nézőtérre ezek az apró jelentéktelen negatív dolgok elrepülnek, és a kicsit megbomlott légkör ismét magába vonz, megint eggyé válsz a színházzal.
   Leoltódnak a fények és felhúzzák a függönyt. Akárhányszor lehetek előadáson, hol színpadon innen hol színpadon túl (* az írás szerzője amatőr színjátszó), a gyomrom mindig összeugrik arra a pár hihetetlenül hosszúnak tűnő pillanatra amíg elindul a függöny és míg megszólal az első hang, felcsendül a kezdő taktus. A légkörben már elengedhetetlenül ott vagy benne, a színház illata az orrodban, te pedig a színház részévé válsz. Hisz a színház nem csak a rendező, a színész, a technikusok és a rengeteg ember, aki ott dolgozik, hanem Te magad is.
   Bármely színházba is lépsz be- akár ismered akár újoncként toppansz be a kapuján - megcsap valami más. Más, mint ahol voltál, más, mint az előző. Még te is más vagy. Akárhányszor lépünk be egy színház kapuin, mindig más ember lépi át a hétköznapi életet kicsit kizáró kapukat. Hisz ha látsz egy előadást - akármilyen is legyen az, nem csak a profi előadások - mindig más leszel kicsit, mindig több, elgondolkodtat, kizökkent a való életből és még talán ha nem is tetszett, vagy túl elvont volt a számodra, az bennünk marad, mert ott éltünk velük, mert az életünkből szántunk rá időt, mert ha hazamegyünk még napokig hetekig eszünkbe fog jutni.
   Bár a kérdésben nem volt benne, de van egy szó ami a színházzal számomra azonnal párosul. A katarzis. Ami talán a legegyértelműbben megmagyarázza ezt a szót, az élmény, a pozitív élmény. Amikor vastapssal köszönöd ezt meg, és percekig nem bírsz megszólalni vagy épp ellenkezőleg - kidől belőled minden érzelem. Mikor hazamész és az ágyban elalvás előtt egyszerűen, ha akarnád sem tudna más az agyadba férkőzni, csak maga a darab vagy egy-egy momentuma.
   Összefoglalva a választ a kérdésre: A színház, az illat és a légkör fogalmak között nem csak kapcsolat van, ők egy és ugyanaz. Minden színház saját illattal rendelkezik és mindegyiknek saját légköre van. Ha belépsz, elfeledteti veled az aznapi fáradalmakat, kulturáltan szórakozhatsz és egy kicsit mindig változtathatsz magadon. A „mai rohanó világban” van ez a sok színes pont, ahova egy kicsit kiöltözhetsz, szórakozhatsz, gondolkodhatsz és egy kicsit néha úgy érzed, hogy hazamehetsz. Betérhetsz egy más világba, tanulhatsz és megismerheted az élet rengeteg oldalát. Más embereken keresztül megismerheted talán saját magadat is. Beléphetsz a csodás illatú, magával ragadó légkörű megismételhetetlen Színházba.

 

AZ EZERARCÚ „TINÉDZSER” - ÖTVÖS ANDRÁS 2010.06.01.

 

 

    Nem szeretném elképzelni, mit kapnék a Művész úrtól, ha elolvasná a címet, de azonnal megmagyarázom!
   Úgy egy hónapja lehet, hogy kis osztályomnak előhozakodtam, ha már egész évben fel-fel vetődött, hogy menjünk színházba, itt egy remek alkalom, a Csörgess meg!. Beszéltem tanárokkal, elmeséltem nagyjából, hogy miről szól és elég sokunkat érdekelt, bár lehet, hogy eleinte páran csak a társaság miatt akartak jönni, de nem bánták meg. (* A szerző Salgótarjánban él.) Bőrig ázva estünk be ugyan és vacogva ültünk a nézőtéren, de ahogy az első jelenetek elindultak elkezdtem látni az arcukon az érdeklődést és persze a hatalmas nevetések sem maradtak el. Egy-egy színész nagyon megmaradt bennük - vagy épp a karaktereik. Például Schruff Milán nálunk már csak  „A Bence!” Felvonás szünetben boldogan konstatáltam, hogy tetszik nekik a darab. Jó néhányuk tetszését a lakógyűléses jelenetben nyerte el Ötvös András, vagy ugyanitt Hüse Csaba, érthetetlen beszédével. A lányok többsége Bányai Miklós nem épen jelentéktelennek mondható dalától volt elragadtatva. Említhetem még Fenyő Iván liftes jelenetét, vagy Ötvös András homoszexuális illetve értelmi fogyatékos karaktereit is. Emlékezetesek. Persze biztos vannak még, nekem most ezek maradtak meg, amik nagyon tetszettek.
   Következő reggel suli előtt épp a szokásos kis társalgást folytattuk, de nem épp szokásos témáról, ugyanis szóba került az előző este, a színház. Sokan megköszönték, hogy „elvittem” őket és páran bizalommal fordultak felém, hogy szóljak még, ha hasonló lesz. Emlékezgettünk vissza, ami számomra kicsit könnyebb volt, hisz akkor már másodjára láthattam a darabot.   
   Természetesen szóba került Ötvös András is. Bár a beszélgetés úgy indult, hogy: „tudod aki rappelt is meg ő ette meg az óráját a betelefonálós jelenetben”. Szelíden mosolyogva közöltem a nevét, majd a koráról érdeklődtek. Nem szeretek tudatomban lévő információt visszatartani: 26. Tátott szájak, kikerekedett szemek meredtek rám. Nem akartak hinni nekem, volt, aki 19-nek nézte a Művész urat, s be kell vallanom én is maximum 23-at néztem ki belőle. Ezzel nagy nehezen eljutottam az írás címéhez. Ezért írtam a tinédzser jelzőt.
   Pedig mennyire igényesen jelenít meg a színpadon egy egy karaktert, mentőst, idegbeteg műsorvezetőt, esetleg egy erőszakos de érző cigány bokszolót.
   Igen, a bokszoló…
   A Cigánykerék című előadáson dőlt el bennem talán hosszú évekre meghatározóan, hogy ki lesz az akit figyelni fogok ezután a szereposztásokban. Szokásom „kiszúrni” magamnak akár egy előadás alatt, akár egy egész társulatot átölelően egy vagy két embert, akit figyelek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színpadon csak őt látom meg, csupán ha megjelenik, a tekintetem odavonzódik. Járó Zsuzsa Művésznő már első pillanattól ilyen a szívemben, mióta láttam a Chicago c. musicalben. De visszatérve, első alkalommal nem figyeltem fel a Művész úrra. Akkor még nagyon új volt az egész, és sok mindenre kellett figyelni. Ám mikor harmadszorra láttam az előadást, a legutolsót Egerben az első sorból, az felejthetetlen élmény volt. Ott voltak tőlünk alig pár méterre, néha még annyira sem a színészek. Akkor láttam meg először, hogy amikor agresszívan próbálja megtudni a pontos időt, bizony a végén hullanak a könnyei. Hihetetlen volt. Pár másodpercig még amikor már elmozdult onnan és indult a következő jelenet is csak a helyét bámultam. „Én ezt eddig nem láttam, nem vettem észre.” Aztán mi zökkentett ki ebből az állapotból, hát szintén ő, amint váltotta a jobbnál jobb és jobbnál jobban előadott karaktereket. Természetesen a többi színésszel együtt. Nincs könnyű dolguk, de látni, hogy mennyire élvezik. És a hosszú percekig tartó vastapsból hallani is!
   Azt hiszem az egri Gárdonyi Géza színház nagy kincseket őrizget, de szerencsére nem rejtegeti őket. Alig várom, hogy újabb darabban láthassam a társulat egészét és az ezerarcú „tinédzsert”!

 

CIGÁNYKERÉK 2010.05.26.

 


 

   Provokatív. Bátor. Mocskosul igaz.
   Ezzel tudnám jellemezni az egri színházat, társulatot.
   Úgy indultam el szombaton színházba, mintha csak a városba szaladnék le valamiért. Persze kiöltöztem, hisz megadom a színháznak és színészeknek a kellő tiszteletet, de nem tudatosult bennem, mivel előző nap dőlt el, hogy megyek. És még milyen jó, hogy mentem. Az egri színházban eddig nem tudtam csalódni. De most, nemhogy nem csalódtam de a lécet is jóval följebb rakta a szememben. Olyan embereket hallhattam énekelni, akiknek nagyon örültem. Legnagyobb meglepetés számomra Ötvös András volt. Eddig is tehetségesnek tartottam, de nem figyeltem fel rá túlzottan, viszont ebben a darabban annyira „ott volt”. Minden értelemben. Neki és még pár színésznek köszönhetően és is úgy éreztem, hogy ott vagyok velük. A felvonásszünet olyannyira kizökkentett, hogy hirtelen nem is bírtam visszarázódni, aztán szerencsére a folytatás ugyanennyire magával ragadott. Mikor elindult a finálé valósággal fájt a szívem, nézni akartam, látni még tovább, hogy kinek hogy alakul a sorsa. Kinek sikerül kitörni a megbélyegzés alól, vagy zuhanni vissza oda, ahonnan jött.
   Az előadás díszlete nagyon ötletes volt. Nem túlzsúfolt de kreatív és kellőképpen kihasználható. A jelmezek mint mindig színesek és látványosak.
   Úgy ültem be (nagyon ritka alkalmak egyikeként), hogy nem igazán voltam tisztában azzal mit fogok látni. Még azt sem tudtam igazán, hogy a színészek nagyobb része lesz a darab „cigány” oldala, vagy pont az ellenesek. Így mikor megláttam az első tömegjeleneteket, nagyon meglepődtem, és nagyon tetszett.
   Járó Zsuzsa és Bozó Andrea… fergeteges. Nagyon tetszettek a jeleneteik, a szerepek és tényleg eszembe sem jutott a darab közben, hogy máshol esetleg ők játszottak ezt vagy azt, pedig a napokban láttam a Csörgess meg! című előadást is.
   Hüse Csaba számomra nem okozott meglepetést. Egy igazi színész és nagyon jól állt neki ez a szerep és Szabó Emíliával nagyon aranyosak voltak a színpadon. Apropó Emília. „Azta!” Hallottam már énekelni, hisz a Chicagot is kétszer ültem végig, és ott is lenyűgöző volt, de mikor meghallottam még az előadás első részében énekelni az emelvényen, komolyan borsózott a hátam.  
   Ha már a hangoknál tartok. Muszáj ismét Ötvös Andrást emlegetnem. Elbűvölt egész előadás alatt. Mikor megjelent a színen izgalom fogott el. Élveztem a jeleneteit, mert ő is élvezte, legalábbis tökéletesen elhitette a közönséggel ezt. Számomra ebben a szerepben tetszett eddig a legjobban. Hiába ő a kemény srác, akitől féltek mégis jószívű volt. Igen elkötött pár autót és egyszer el is kapták egy gázolásért, és hasonló bűncselekmények is a számláján vannak, de nem adta fel a barátját… még akkor sem, ha az meg sem látogatta. Olyannyira magával ragadott, hogy mikor „megverték” könnyeztem rajta. Nem sűrűn fordul velem elő egy darab alatt, de sikerült akkor is mikor Schruff Milánnal énekeltek közösen. Ez a két jelenet talán ami nagyon bennem maradt,  no meg persze a boxmérkőzés. Volt jó pár szólója a darab folyamán és mindig rossz érzés fogott el mikor vége lett egy-egy dalának. Nagyon magával ragadott, és ezt a vastapsból kihallatszó sikításom/sikításunk is jelezte. Nem bírtam nem hangot adni annak a fantasztikus élménynek, érzésnek ami az előadás alatt végigkísért.
   Hogy azért ne tűnjek valami beépített embernek valami negatívat is muszáj mondanom. A tánckar kicsit szét volt esve. Volt, hogy teljes ütemekkel le volt maradva az egyik oldal, vagy épp a másik sietett. Ez valószínűleg betudható, hogy ez aznap már a 2. előadás volt és jócskán elfáradtak, de mégis egy kicsit rontott a színpadképen, mikor két oldal úgy tűnt mintha mást táncolna, pedig nem.
   Ezen kívül tényleg elkápráztatott a darab. Már most fűzöm szüleimet, hogy menjünk el újra.
   Eleinte nem voltam elragadtatva a helytől, ahol ültünk, de már máshova nem is lennék hajlandó ülni, csakis sor szélére (a jobb oldal szélére).
   Mindazok mellett, hogy magával ragadtak a dalok, a táncosok, a történet, a színészek, nagyon nagy mondanivalója van a darabnak, amit nem lehet pár mondatban összefoglalni. Annyit viszont nyugodtan mondhatok, hogy tökéletes cím a Cigánykerék. Hisz ezek az emberek, ha nem elég erősek, nincs bennük többet-akarás, akkor bele fognak ragadni ebbe a cigánykerékbe. Imádom ezt a darabot és alig várom, hogy újra lássam. Látni akarom még-még-még!   

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Ön szerint?
Lezárt szavazások
     

     
Plusz
Friss hozzászólások
     
Mobilblog