A délelőtti évadzárón Blaskó balázs direktor összefoglalta az elmúlt évek váratlan kihívásait és az ezekből adódó anyagi nehézségeket, melyek sajnos még jelenleg is fennállnak (a blog főoldalán, a Naplóban ezekről a legnagyobb aktualitásuk idején rendre szó esett), de mint mondta, bizakodni kell, megfogni egymás kezét és készülni a jövő évadra. Díjakat is átadtak, a  Heves megyei Hírlap és a heol.hu olvasói szavazatai alapján Misurák Tünde lett az évad művésze. A Társulat belső szavazása ugyancsak őt találta az évad legjobbjának, a legjobb háttérdolgozónak pedig Ujhelyi Réka ügyelőt. Gratulálunk!

Mesél a súgólyuk. Arról az időről mesél – nosztalgia! –, amikor még a klasszikus súgólyuk volt divatban valamennyi színházban, elől, a színpad közepén. Lassacskán eltűnt és hol innen, hol onnan, valahol a takarásból súgnak. Megvolt pedig a kétségtelen előnye annak a régi megoldásnak, a súgó mindent látott a színpadon, s őt is látta mindenki, ha kellett – mert a színész is ember, megtörténhet, hogy valamit hirtelenjében elfeled –, akár még azt is megtehette, hogy „előrejátszotta” magát a lyukhoz, így könnyítve meg a probléma megoldását. Meglátva azért ezt súgólyukat, az is eszembe jutott, milyen kicsi! Nem lehet hatalmas, nem takarhatja az első sor közepén ülő nézők elől a látást, de mintha ez itt pedig az ellenkező véglet lenne. Hogy’ fér el vajon benne az előadás nélkülönözhetetlen, egyszerűen ott létével már biztonságot adó munkatársa?
   No, de sok idő nem volt ezen morfondírozni, felhangzott az egykori Táncdalfesztiválok szignálja, jelezve az előadás kezdetét és egyben korban is elhelyezve a cselekmény idejét (bár az elhangzó slágereknek csak kisebbik része volt ténylegesen a Táncdalfesztiválon megismert). Annak ellenére, hogy vannak az előadásban kedves, nosztalgikus slágerbetétek – melyekre a GG Tánc művészei táncolnak – azért mégsem nevezhetjük zenés játéknak, sokkal fajsúlyosabb és maradandóbb emlékű a szöveg és az a cselekmény, amelyre mondhatnánk akár azt is, hogy ilyen nincs az életben, de kérdem én, Shakespeare drámáinak cselekménye (Szentivánéji álom, hogy csak egyet említsek) a való életben talán elképzelhető? Egyáltalán nem baj, ha olyan előadás is van egy színház műsorán, ami talán nem nagy igényű, korszakos mű, viszont arra az estére kellemes szórakozást kínál – és ezt maradéktalanul teljesíti az Aranyrandrevú. A volt kedveseit egy estére meghívó színész, Perc Adorján szerepében vendégként Csernák Jánost láthatjuk. Neki a cselekmény során egy színház a színházban jelenetben történetesen Shakespearet, Lear királyt is van alkalma játszani, így az egri bemutatkozás bár vígjátékban történt, drámai képességeiből is ad ízelítőt. A szereplőgárda tagjai színes, mulatságos karaktereket formálnak, van happy end is, jó hangulatban hagyja el a közönség a színházat.  

Fotók: Gál Gábor

Perc Adorján: Csernák János m.v.
Selyem Natália: Saárossy Kinga (Jászai-díjas)
Kelemen Diána: Raikovich Viktória
Kopáros Döme: Tóth Levente
Bondorosi Ferdinánd: Tunyogi Péter
Palánki Vilma: Dér Gabi
Várnai Bea: Juhász Róza m.v.
Kamarás Zenóbia: Dimanopulu Afrodité
Forgács Mirella: Ivády Erika
Fehér Gyopárka: Babócsai Réka
Kelemen Gyula: Baráth Zoltán
Sárosi Kálmán: Lisztóczki Péter
Pálnagy Péter: Balogh András

Fotó: Gál Gábor

Szenvedély egy felvonásban – áll a cím alatt, mintegy műfaji meghatározásként. Valóban, nehéz is volna a hagyományos színházi kategóriák (színmű, dráma…) valamelyikébe besorolni, sem ez, sem az. Én talán még leginkább ezúttal egy másik művészeti ág, a film eszközeivel színpadra alkalmazott dokumentumjátéknak mondanám. Adódik a filmes párhuzam, nem csak azért, mert mindvégig háttérvetítés van jelen, álló- és mozgóképekkel egyaránt, de méginkább következik az előadás szerkezetéből, néha hosszabb, de gyakran csak egészen rövid jelenetekből, „snittekből” áll össze a cselekmény. Az első percekben még zavarba is ejtik a nézőt ezek a gyors váltások, azután hozzászokik.
   A gyors jelenetváltások nem teszik lehetővé bonyolultabb díszletek alkalmazását, de nincs is erre szükség. A néhány bútordarab (ágy, íróasztal, szekrény…) és az említett folyamatos háttérvetítés, valamint a kísérőzene képesek megteremteni azt a miliőt, amit a szöveg szövete kíván.
   „Én olyan érzelmes egyfelvonásosban gondolkodtam, amely az író embert próbáló életútjának hármas szenvedélyét ragadja meg: a nőkkel való kapcsolatát, az istenkeresést és a hazaszeretet jelentőségét.”  - nyilatkozta Frigyesi András, a szerző és egyben rendező.   Fejtsük meg a címben szereplő bűvös virág mibenlétét az előadással még nem találkozók számára: A Mózes című darabban találjuk: „Fiam, fiam – a nő bűvös virág. / Illatja édes – ámde illatával / Méreg lopózik szűnkbe – mely megöl.” A Madách életéből vett fontos epizódok és ezekre reflektáló, ezeket kiegészítő vagy továbbvivő idézetek műveiből összeállnak olyan élménnyé, amely közelebb tudja hozni őt, személyében és munkásságát is. „Ezt nem is tudtam róla” – hallottam a nézőtéren, egyik ismerősöm pedig azt mondta, most újra el fogja olvasni Az ember tragédiáját, amellyel évtizedekkel ezelőtt, még a középiskolában találkozott utoljára. Érdeme tehát a Bűvös virág című produkciónak, hogy képes felkelteni vagy újraéleszteni az érdeklődést irodalmunk 200 éve született nagy alakja iránt.
   A címszerepben Kardos Kristófot látjuk. Idézni szeretnék abból, amit a tavaly októberi Csehov bemutató kapcsán írtam vele kapcsolatban: „…kell a fokozatosan egyre komolyabb terhelés ahhoz, hogy egy ifjú színész fejlődni tudjon… ha akadtak bizonytalanságok, akkor azok oka az ilyen súlyú feladatokban még meg nem szerzett rutin. Kíváncsian várom, milyen szerepeket kap ezután.” Nos, jó, hogy még ugyanebben az évadban ismét nagyobb feladatot kapott. Mostani teljesítményét látva továbbra is azt gondolom, figyelni kell rá és újabb lehetőségekkel ismerni el kétségtelen haladását a pályán (és jegyezzük meg azt is, szépen beszél a színpadon!).
   Rajta kívül elsősorban Dimanopulu Afrodité és Raikovich Viktória kapták a legjelentősebb feladatot, s mindketten emlékezeteset nyújtottak. A szövegkönyv szerkezetéből adódóan rövidebb idejű - de nem feltétlenül kisebb jelentőségű - színpadi jelenlétükkel a többiek is igyekeztek beilleszkedni a játékba.

Madách Imre: Kardos Kristóf
Szontágh Pál, Néző a színházban: Tóth Levente
Auditor, Lucifer: Baranyi Péter
Arany János: Nagy András
Majthényi Anna: Dimanopolu Afrodité
Fráter Erzsébet: Raikovich Viktória
Lujza, Éva: Babócsai Réka
Ádám, zsandár, porkoláb, osztrák tiszt, Henricy Ágoston: Csathó Norbert
Az Úr hangja: Blaskó Balázs

Fotó: Gál Gábor

A teremtés vagy az evolúció megismételhetetlen csodája az ember gyönyörű képessége, a szeretni tudás. A szerelem, melynek birtoklása az ésszel fel sem fogható univerzum végtelen határain belül csakis és egyedül az embernek adatott meg. Egyszer egy barátom megkérdezte, mi jut eszembe erről a fogalomról. Zöld fű, kék tó, napsütés – feleltem. Jóbarátom lelki szemei elé viszont károgó varjaktól kavargó, csaknem apokaliptikus képet idézett ugyanez a fogalom. Olyan látomást, amely a legderűlátóbb interpretáció szerint is valamiféle véres héjanász. Szerelem. Hányan, hányféleképpen éljük át…? Az ókortól napjainkig felbecsülhetetlenül értékes irodalmi, zenei, képzőművészeti, táncművészeti alkotások egész tárháza hozható példaként a szerelmi érzések ábrázolására. Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet című szonettje egyben a tervezett táncprodukció mottójakánt is szolgál:

„…S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”

A csodálatos érzés ihlette előadás zenéjét Zombola Péter Bartók és Pásztory-díjas zeneszerző komponálta, a koreográfiát Topolánszky Tamás Harangozó-díjas, Érdemes művész álmodta színpadra. A GG Tánc Eger táncművészei fiatalos, lendületes, bohókás és vitathatatlanul érzelmes előadáson keresztül kalauzolják el a kedves nézőket a szerelmesek játékos megismerkedésétől kezdve a plátói szerelmen át, a párok érzelmi kavarodásain keresztül egy életigenlő előadásban.
 

December 29-30-31. Az utolsó előadások (* az írás megjelenése után derült ki, hogy betegség miatt a 30-i és 31., szilveszteri előadások elmaradnak). Január 1-jén lesz még egy Újévi koncert is, de az nem a G.G.Sz. produkciója, csak helyet ad hozzá, s bezár a színház. Március közepéig. Éppen a téli hónapokban, amikor egy-egy színházi este könnyen elcsábíthatná – jó esetben – a nézőt. Gondolom, mire újra előadás is lesz, az már áprilisra esik majd. Kényszer a zárás, az energiaválság miatt kialakult pénzügyi helyzetben Eger Önkormányzata döntött így. Nyilván nem jókedvéből, nyilván megvan rá a nyomós és érthető oka. És nem Eger színháza az egyetlen az országban, amelyik erre kényszerül, jóval nagyobb városok teátrumai is zárva lesznek. (Ugyanakkor a Miskolci Nemzeti Színház például – köszönhetően nem kis mértékben az adománygyűjtésnek – módosított játékrenddel, de folyamatosan játszik tovább.) Nincs is értelme vitatkozni, megkérdőjelezni a sajnos szükségszerűséget, de szeretnék szólni a dolog érzelmi oldaláról. S ez a megközelítés csak azt mondathatja, egy színház sem zárjon be! Várja a közönségét és – például éppen ilyen nehéz időkben – előadásaival próbálja tartani bennük a lelket! Egy színház sem zárjon be és ez érvényes minden színházra, arra is, amelyet személyesen nem is ismer az ember, arra is, amelynek előadásai esetleg nem igazán őhozzá szólnak, arra is, ahol szívesen ül ott estéről-estére.

Mert az épület lehet akármilyen szép, városképileg meghatározó, új vagy patinás, a lelke a társulat munkája, nézők elé tárt produktuma. Anélkül üres, tetszhalott. Szerencse, hogy csak átmeneti intézkedésről van szó, de szomorú helyzet ez, bárhogyan nézzük is. Egyik szemem tehát sír – de a másik sem nevet, csak mosolyog picit. Ez a mosoly pedig annak szól, hogy legalább életjelet márciusig is adnak magukról. Január-február-március, összesen 9 alkalom, de ebből is 2 zártkörű rendezvény, illetve városi ünnepség. Hét előadás lesz (lehet) tehát mindössze ebben az időszakban, s azok sem a színház épületében, hanem  a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A produkciók: Az égig érő paszuly című mesejáték, a Páratlan páros című komédia és két újdonság: Petőfi 200 – versben, dalban, prózában, illetve Bűvös virág – Madách 200, szenvedély egy felvonásban. Játszási napok: péntek és szombat.    Minden zárni kényszerülő színháznak kívánom, hogy mielőbb leteljen ez az időszak és ne legyen ilyen soha többet!   

* Az eredeti bemutató 2020.03.10-án volt, de a koronavírus járvány miatti bezárások következtében csak egyetlen előadást ért meg, így átkerült a következő évadra, akkor 2021.10.05-én mutatták be a Stúdióban, most pedig az energiaválság miatti helyzetben felkerült az évad nagyszínpadi bemutatói közé. 

Fotó: Gál Gábor

John Smith: Nagy András
Mary Smith: Nagy Adrienn
Barbara Smith: Misurák Tünde
Stanley Curtis: Baranyi Péter
Porterhouse felügyelő: Reiter Zoltán
Troughton felügyelő: Lisztóczki Péter
Bobby Franklynn: Kardos Kristóf
Fotóriporter: Kós Mátyás

Díszlet / Jelmez: Iványi Árpád
Súgó: Németh Nikoletta
Rendezőasszisztens / ügyelő: Lázár Rita

Rendező: Kiss József Jászai-díjas

Díszlet: Húros Annamária
Jelmez: Istvánfi Fruzsina
Koreográfus: Topolánszky Tamás Harangozó-díjas, Érdemes Művész
Koreográfus-asszisztens: Emődi Attila
Zenei vezető, karmester: Nagy Zoltán
Ügyelő: Ujhelyi Réka
Súgó: Pethő Orsolya
Rendezőasszisztens: Lázár Rita
Rendező: Moravetz Levente

Fotó: Gál Gábor

Rendező: Baráth Zoltán.

Fotók: Gál Gábor

   Csehovot sokan szeretik, sokan pedig nem érzik darabjainak szépségét. Persze, ez más szerzőkkel is van így – kinek „bejönnek” (hogy kivételesen a ma divatos és általam egyébként nem használt terminus technicus-szal éljek), kinek nem. Én az első csoportba tartozom, ezért örülök az új Csehov bemutatónak. Azért is, mert mindössze kétszer volt ilyen Egerben (értsd: kétszer az önállóvá válás óta), 1993-ban a Ványa bácsit rendezte Gali László, 2004-ben a Három nővért Radoslav Milenković. No és örülök azért is, mert az elmúlt évadok műsorpolitikájában az arányok már hagyományosan úgy alakulnak, hogy évente egy igazán komoly, fajsúlyos prózai darab fér az egri nagyszínpadra, valamint egy táncjáték, s a maradék négy bemutató azután operett, musical, ha próza, akkor vígjáték. Megvan ennek az oka, tudom, de ettől még tény. Ezért annak az évi egynek különös jelentősége van, akkor tudják a társulat tagjai megmutatni, mit tudnak ebben a műfajban. A Sirály szereposztása: Arkagyina, színésznő - Saárossy Kinga / Jászai-díjas, Trepljov, a fia - Kardos Kristóf, Trigorin, író - Baranyi Péter, Nyina Zarecsnaja - Misurák Tünde, Szorin, a testvére - Sata Árpád, Dorn, orvos - Tunyogi Péter, Samrajev - Balogh András, Polina Andrejevna, a felesége - Nagy Adrienn, Mása, a lányuk - Babócsai Réka, Medvegyenkó, tanító - Tóth Levente, (valamint Jakov, szolga - Engler Imre, Tánya, szobalány - Szecskó Andrea). Hosszú ideje látjuk őket a színpadon, lehetett tehát előzetes elképzelésünk. Egy kivétellel, s ez Kardos Kristóf. Bár évek óta tagja a társulatnak, ekkora terjedelmű és jelentőségű feladatot még nem kapott. Márpedig kell a fokozatosan egyre komolyabb terhelés ahhoz, hogy egy ifjú színész fejlődni tudjon. Ebben az esetben kimaradtak fokozatok és átmenet nélkül kapott nagy lehetőséget - meglepetést okozva ezzel! -, melyet lehet megugrani, de lehet elszalasztani is. Túl a bemutatón azt mondhatjuk, jó döntés volt neki adni Trepljov szerepét. Ha akadtak bizonytalanságok, akkor azok oka az ilyen súlyú feladatokban még meg nem szerzett rutin és nyilván a premier izgalma is. Viszont nem kérdőjelezte meg a választás helyességét és nem egyszer voltak igazán szépen megoldott jelenetei. Kíváncsian várom, milyen szerepeket kap ezután és hogyan fog élni a további lehetőségekkel.

Díszlet: Székely László, Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes művész, a Nemzet Művésze
Jelmez: Bodnár Enikő
Ügyelő: Ujhelyi Réka
Súgó: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Lázár Rita
Rendező: Blaskó Balázs, Jászai-díjas

Fotó: Gál Gábor

Gárdonyi Géza születésének 160., halálának 100. évfordulójára Topolánszky Tamás társulatvezető élvonalbeli, prominens magyar koreográfusokat kért fel önálló táncetűdök készítésére az író Hosszúhajú veszedelem című novellafűzérének egy-egy gyöngyszeméből. 12 megrögzött agglegény felfedi a nagy titkot: miért nem nősültek meg! A magányos urak meséi várakozásunk ellenére a halálig őrzött első szerelem emlékét idézik fel: élettörténeteikben a szerelmeseknek rajtuk kívül álló okok miatt kellett elszakadniuk egymástól. Ez az érzelmi tartalom indította el a koreográfusok teremtő fantáziáját. Az egymáshoz társított tánckompozíciókból az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, a be nem teljesedett szerelem örök szépsége sugárzik.

Táncolják a GG Tánc Eger táncművészei

Koreográfálják: a magyar táncszakma kiválóságai
 

   Ez az évad a túlélésről szól, minden a költségvetés alakulásától függ – foglalta össze a helyzetet Blaskó Balázs direktor a ma délelőtti társulati ülésen. Természetesen próbálnak előre gondolkodni, számolni, eszerint a színház rezsiköltsége az eddiginek legalább az ötszörösére fog emelkedni. Emiatt máris újratervezésre hajtottak végre több téren is, de még nem tudják, pontosan mi vár rájuk, milyen következményekkel kell a továbbiakban számolniuk, milyen segítségre számíthatnak esetleg a fenntartótól.
   A direktor a sajtó segítségét kérve a közönséghez fordult. Ők azok, akik éltetik a színházat, akik segíthetnek azzal, ha látogatják az előadásokat, még inkább, ha vásárolják a bérleteket, hiszen ezzel biztos és kalkulálható anyagi segítséget nyújtanak. Minél több bérletet vásárolnak, annál több bizalmat fektetnek a színház jövőjébe. Cserébe a színház mindent elkövet azért, hogy a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a nézőket.
   A társulati ülés egyperces néma csenddel kezdődött, Blaskó-Saárossy Zsófia rendezőasszisztens, dramaturg emlékére.
   Ezután Blaskó Balázs a fentieket követően ismertette az évad műsortervét, majd Topolánszky Tamás, a GG Tánc, Eger vezetője bemutatta a tánckar új tagjait és szólt a saját éves terveikről.
   Elhangzott még a Gárdonyi évfordulóhoz kapcsolódóan, továbbra is szeretné a színház vezetése elérni, hogy az épületen megjelenjen a teljes „Gárdonyi Géza Színház” név, valamint a 2023-as, X. Színházi Olimpiával (melynek programjait a Nemzeti Színház koordinálja) kapcsolatban, hogy Eger vendégül látná a Grazi Opera táncegyüttesét és a Kassai Thália Színház előadását: A Noszty fiú esete Tóth Marival (ezeket központi forrásból fedeznék).