Bővebben a 2024/25-ös évad rovatban! (Fotó: Gál Gábor)

Kiállítás nyílt a színházban, az egri kőszínház létrejöttének 120 éves jubileuma tiszteletére. (A blog már augusztusban - a megnyitás időpontja 1904. augusztus 20. volt - négy részes sorozattal emlékezett az évfordulóra.) Az érkező közönség kedves emlékként "belépőjegyet" kapott, majd részletet láthatott Gárdonyi Géza az 1904-es megnyitóra írt előjátékából, Babócsai Réka, Baráth Zoltán, Csathó Norbert, Kiss Alexandra és Ivády Erika előadásában. A tárlatot Blaskó Balázs, a színház direktora és Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a Bródy Sándor Könyvtár igazgatója nyitotta meg, Baráth Zoltánnal, a kiállítás kurátorával.

Tőzsér Istvánné Géczi Andrea és Baráth Zoltán:

A kiállítás előkészítésében én is részt vehettem:

Fotók: gardonyiszinhazblog

 

André Rieu und seine Johann Strauss Orchester - Wien, 2024.11.06. Tizennyolcezer boldog ember a nézőtéren, csupa mosoly, öröm, meghatottság, humor, önfeledt taps, nevetés, tánc. Világslágerek és – kötődés a színház világához – népszerű részletek operettekből, operákból. Csodálatos este volt. (Fotó: gardonyiszinhazblog)

Huszonöt éve mutatta be a Gárdonyi Géza Színház az Edith Piaf életéről szóló zenés játékot. Az évfordulóra és Szegvári Menyhért rendezőre emlékezve az ezután megszületett egyszemélyes változatot láthatták a nézők, a címszereplő Nádasy Erika előadásában, Egerszalókon, 2024.10.12-én. A képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról.

Időről-időre kapok üzeneteket, leveleket a bloggal, az egri színházzal, a színház világával kapcsolatban. Kérdések is előfordulnak, amelyeket általában magam is meg tudok válaszolni. Legutóbb olyan levelet kaptam, amelynek küldője azt kérte, tegyem közzé a blogon. Mivel nem volna korrekt nem hallgatni meg a másik oldalt, elküldtem a Gárdonyi Géza Színház titkárságának, kérve, hogy reflektáljanak rá. Most tehát itt olvashatják a nekem címzett levél összefoglalóját és a Színház válaszát.
   Az első rész kifejezetten nekem, illetve a blognak szól: „Kedves Ferenc! Először is szeretném megköszönni munkáját, az egri Gárdonyi Géza Színházon felnövő fiatalként öröm szemezgetni oldalán!”
   A továbbiakban arról ír, hogy „Mint elkötelezett színházrajongó írok önnek s szeretném felhívni figyelmét egy szomorú eseményre, amely az egri teátrumot érinti. Legutóbbi színházi látogatásomkor szomorúan tapasztaltam, hogy általam több kedvelt színésznek is lekerült képe a társulat közül.”  Külön, név szerint említi a nyugdíjba vonult Vókó Jánost, akinek ezzel „színészi pályája is a végéhez ért” , és akinek játékát a levél írója nagyon kedvelte. Sajnálja, hogy legalább egy Facebook poszt formájában nem búcsúztak el tőle a nyilvánosság előtt is. A levél így zárul: „Köszönöm, ha olvassa levelemet s ha az oldalon beszámol róla! Üdvözlettel egy színházat kedvelő s művelő néző! Pozsik Hunor”
    A Színház válasza:
   Tisztelt Nézőnk! Örülünk, hogy „az egri Gárdonyi Géza Színházon felnövő fiatalként” kíséri figyelemmel munkánkat. Köszönjük. A 2023/24-es évadzáró társulati ülésen Blaskó Balázs igazgató úr elbúcsúzott Vókó János művész úrtól. (* Magam is tanúsíthatom, mivel jelen voltam a társulati ülésen. J.F.) Viszont, mint társulatunkat hosszú évtizedeken át erősítő, megbecsült művészünkről, nem feledkezünk meg róla, itt él a városban, ha bármikor szükség van rá, újra színpadra léphet.

Fotó:  gardonyiszinhazblog

Tegnap este a közönség számára (a társulat az évadnyitó ülést már augusztus 18-án megtartotta) is elkezdődött a Gárdonyi Géza Színház 2024/25-ös évadja.
    Szezonkezdőnek Hubay Miklós darabját választották: Ők tudják, mi a szerelem. Emlékezhetnek esetleg a nyolcvanas évek közepe tájt bemutatott tévéfilmre, amelyben a két főszerepet, a zeneszerzőt, Hector Berliozt és szerelmét, Estellát Sinkovits Imre és Tolnay Klári játszották, láthatták mostanában a Nemzeti Színházban vagy az ő vendégjátékukban Blaskó Péterrel és Udvaros Dorottyával. Nos, Egerben Blaskó Balázs, a színház direktora és felsége, Saárossy Kinga keltik életre őket, külön érdekesség, hogy régen álltak utoljára együtt színpadon, Dürrenmatt tragikomédiájában, Az öreg hölgy látogatásában, 2014-ben. Mindkettőben szerelmeseket (vagy egykori szerelmeseket) láthatunk, az tragikomédia, a mostani előadás burleszk és tragédia műfaji megjelöléssel szerepel a színlapon, s valóban, a szerelem örök és fenséges, szívre ható, s mindkét darabban igen komolyan ábrázolt témája ellenére mindkettőben akad nevetnivaló is. Ami a nagy különbség, az öreg hölgy és egykori szerelme már gyűlölik egymást, Hector és Estella viszont bár útjaik elváltak, évtizedeken és távolon át, máig szerelmesek, példát is adva életkortól függetlenül a darab többi szereplőjének és minden nézőnek is ebben a romantikus történetben, milyen az igazi szerelem. Mert „Ők tudják…” mondja ki az előadás a zárómondatával (egyben címével).     
 

Saárossy Kinga, Blaskó Balázs, Babócsai Réka / Fotó: Gál Gábor

Kulisszatitkaink címmel indított sorozatot a Gárdonyi Géza Színház, amelyben minden bemutató előtti héten az előadás művészeivel a próbafolyamatról, élményekről beszélgetnek. Az első alkalom vendégei az Ők tudják, mi a szerelem című előadás kapcsán Saárossy Kinga és Blaskó Balázs színművészek és Frigyesi András rendező voltak. A beszélgetést Vass Judit moderálta.

Bár sok éve tagja voltam eddig is egy újságíró szervezetnek, felvettek a nyomtatott sajtóban és internetes portálokon megjelent színházi tárgyú publikációimnak és színházi blogomnak köszönhetően a Magyar Újságírók Országos Szövetségébe. Örülök neki.

A XIV. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon, a Szarvasi Vízi Színházban a legjobb női főszereplő díját "A házasságszerző" c. vígjátékban nyújtott alakításáért Dimanopulu Afrodité kapta. Gratulálunk! (Gál Gábor fotója az egri színházban készült.) 

Az 1904. augusztus 20-i nap történéseit a legközelebb 4 nap múlva, 24-én megjelenő Egri Ujság tudósítása (* az eredeti helyesírással) és Gárdonyi Géza erre az alkalomra írt Előjátéka segítségével idézzük fel.

  

A Színház megnyitása
 

Eger város közönsége diszes uj hajlékot emelt a magyar szinészetnek a Hunyady-téren, egy körvonalaiban már is szépnek mutatkozó park közepén.
   A magyar szinművészet e legujabb temploma augusztus 20-án, Szent István király ünnepén avattatott fel ünnepi hangulattal, de minden külső fény és csillogás mellőzésével. Szivében ünnepelt a közönség s az ilyen ünnep a legméltóbb a Múzsák ünnepéhez, kik a szivekhez szólnak, szivekben élnek s nyomukban bőségesen áradozik a kedély éltető forrása.
   Este ½ 8 órakór kigyúlt a szinház összes villany lámpája s a közönség sűrű tömegekben vonult az igazán szép és modern berendezésű nézőtérre, melynek minden legkisebb helyét a szorongásig betöltötte.
   A zenekarban felcsendült a Rákócy örökszép szinfoniája s a közönség ünnepies hangulata hazafias mámorban ringatózott. Egyszerre csak felrebben a szinpad függönye s az igazán szép diszletek elénk varázsolják az egri vár „Sötét kapuját” az ismert, kegyeletes Dobó-emlékkel. A hatás leirhatatlan. Jobbról felvonulnak a szinészek a szinpadra. Balla Kálmán társulatának egész személyzete együtt van s kezdetét veszi a prológ, melyet a nagy nevű író, Gárdonyi Géza írt erre az ünnepi alkalomra hazafias lelkülete, irói ihlete egész melegével. Egy-két szó bevezetőnek s a szintársulat a zenekar kisérete mellett a Hymnuszt énekli. A közönség óriási sokadalma feláll az ülőhelyekről s igy hallgatja a szivek mélyeig járó nemzeti imát. Ezután folytatódik az előjáték. Dobó felkel rideg kőágyáról s elmondja azokat a lelkes szavakat, melyeket Gárdonyi nagy lelke sugalt s melyeket lapunk tárcájában olvashatnak olvasóink. A gyönyörü jelenetet a Szózat éneklése zárta be, melyet szintén a szintársulat összes személyzete adott elő a zenekar kiséretében.
   Ez ünnepi előjátékot 10 percnyi szünet követte, mely idő alatt a szinpadon felállitották a diszleteket az ünnepi előadáshoz, a közönség pedig szemlét tartott az uj szinház belső berendezése felett.
   Az ünnepi darab Dobsa Lajos: István, első magyar király cimű 5 felvonásos szomorujátéka volt. Régi darab, de alkalomszerünek gondolta a szinügyi bizottság, mely ezt a megnyitó előadást rendezte s előkeresték e történelmi drámát a feledékenység homályából.

GÁRDONYI GÉZA:

ELŐJÁTÉK AZ EGRI SZÍNHÁZ MEGNYITÁSÁRA, 1904 AUGUSZTUS 20-ÁN.

SZEMÉLYEK:

DOBÓ
EGY KOVÁCS
EGY MÁSIK IPAROS
EGY HONVÉD
SZINÉSZEK

(A szín a Sötétkaput ábrázolja. Éj van, holdfénytől kissé világos. A szín közepén a rácsozat mögött Dobó síremléke éppugy mint a várban, de a homályban alig látszik.)
Oldalt a padon honvéd ül és alszik.
(Lent valahol igen távol cigánybanda játszik, eleinte csak egyes hangok verődnek a szinházba igen halkan.)

KOVÁCS: E! Nézd mán ezt a honvédet: elaludt.
MÁSIK IPAROS: Ezt bizony elnyomta az álom. De költsük fel, mert vasba teszik, ha reggel megy haza. (Megérinti.) Hé, vitéz ur!
HONVÉD (fölretten) : Ki az?
KOVÁCS (a honvédhez) : E! Te vagy itt Marci?
HONVÉD: Én vónék. Tyű, de elaludtam! (Az ébredő inas mozdulatai.) Hát téged mi szél hordoz itten ilyen későn?
KOVÁCS: Idelent mulattunk a komámmal a vendéglőbe, oszt színészek is vótak ottan a szomszéd asztalnál. Oszt azt beszélték, hogy aszongya az egyik: Szép hódvilágos este van fiúk, gyerünk fel a várba.
MÁSIK IPAROS: Már jönnek is.
KOVÁCS (a honvédhez) : Tudod, az ilyen színésznép vagy szaval, vagy danol, de mindig csinál valami szépet, oszt itt ingyen is hallhatjuk.
HONVÉD (teljesen föleszmélve. Megnézi a zsebóráját) : Tyű a rézből vert Ponciusát!
SZINÉSZEK (a lejtőn erszkednek le balról) .
KOVÁCS: Nem erre kellett volna urak.
ELSŐ SZÍNÉSZ: Most már mindegy.
MÁSODIK SZINÉSZ: Kár, hogy jobban nem láthatjuk. Nem lehet bemenni? (A kapu kilincsét nyomogatja.) HONVÉD: Be lehet. Éppen én vagyok ennek a kapunak a Szent Pétere itten. Mer ez olyan bagazin-féle is, tetszik tudni. (Kinyitja és széttárja a kaput. A kovácshoz) : Te, koma, csak hagyjátok benn a kulcsot. Majd reggel megtalálom. (El balra sietve.)
A Holdfény rásüt a Dobó-emlékre. A színészek leveszik a kalapjokat és az emlékre mélázva, csendben állnak egy szinpadi percig.
ELSŐ SZINÉSZ (elmerengve) :
Az elmult századok lehellette
érinti arcomat, úgy érezem.
Köszöntlek téged, porladó oroszlán!
MÁSODIK SZINÉSZ:
Koszorút kellett volna hoznunk.
HARMADIK SZINÉSZ:
Ha ő nem állott volna kemény lábbal,
ezeken a megbarnult köveken,
ma nem beszélnénk itten magyarul.
NEGYEDIK SZINÉSZ:
Fiúk, ha már nem hoztunk néki koszorút,
tiszteljük meg emlékét egy dallal.
Hisz voltaképp a dal is koszorú.
Eléneklik a Himnuszt (ismétlés nélkül) . A dal befejező részét, (Megbünhödte) halkan, hogy a toronyóra távoli kongása hallható legyen.
DOBÓ (fölül) :
Egy percnyi csend. A toronyóra halk kongásai még hangzanak. A távoli cigánybanda alig hallhatóan ismétli a himnusz második felét.
DOBÓ (maga elé) :
Óh mily szép ébredés! De micsoda
bűbájos dal költ fel ez éjszakán?
(A színészekhez) :
Mi dal ez, mondjátok, hogy
erejétől a porrá vált szív is életre kél?!
ELSő SZINÉSZ (szent rémülettől dermedt arccal) :
A magyar Himnusz, kapitány uram.
DOBÓ:
Magyar Himnusz? Hát él még a magyar?
Kezét a homlokán lassú mozdulattal átsimítja, mint mikor még nem tiszta az ember feje az álomtól. Lábát leeresztve ül a kövön, kezében lándzsa.
Hát hogyne élne - mit is kérdezek!
Ezer év óta feni a kardot és a tőrt
a magyar ellen Kelet és Nyugot.
De a magyart sohse találják szíven:
mert az Isten keze takarja azt! (Leáll.)
Miféle szerzet vagytok ti, barátim?
A banda mihelyt elvégezte a Himnuszt, a Szózatban folytatja, de csak halk zümmögéssel mindvégig, migcsak a kárpit le nem gördül.
ELSŐ SZINÉSZ:
Színészek vagyunk, kapitány uram.
DOBÓ:
Színész? Mi az? Az én időmben
nem ismertünk ilyen foglalkozást.
ELSŐ SZINÉSZ:
Azon időben, kapitány uram,
komédiás volt a színész neve.
DOBÓ:
Így már tudom.
ELSŐ SZINÉSZ:
A színészet kijött
a klastromiskolák fala közül,
S külön házakban és templomszerű
szép palotákban játssza, tükrözi
a tarka élet változásait.
A könyvekben aluvó gondolat
kiszáll és testet ölt a színpadon.
Amit a költő álmodott csupán,
élő, beszélő valósággá válik.
DOBÓ:
Értem. És szívem szinte fölhevül.
A művészet a békesség virága:
romok kövén felzöldülő borostyán.
S most a fennuralkodó planéta
hazám egén a Béke csillaga.
Nem tapossák a mezőt harci mének,
s nem veri fel az éjszakáknak csendjét
az ellenséges kürtök szózata.
Kiállok olykor holdvilágos éjjel
a várfokra, és elmerengve nézem,
miként épül és terjed lent a város.
Hajdan a vár volt nagy, és a város kicsiny.
A köveket alulról ide hordták:
s magasodott a vár, fogyott a város.
Aztán hogy elmultak a viharok,
a kövek innen visszatértek ismét,
s fogyott a vár, emelkedett a város.
Így szép, így jó. Te kovács vagy, ugy-e?
KOVÁCS:
Az vagyok uram.
DOBÓ:
Én mellettem is
voltak kovácsok, derék hős fiuk,
kiknek üllőjén kardok vasa csengett.
Verj te kapát most a kardok vasából
s ekét a páncélból az egri földnek.
S amíg körül az Isten-áldás zöldül
a hegyeken s az almagyari rónán
ti szinészek, a nyugvó egri népnek
emeljétek fel gondolatait.
Emeljétek fel érzésben őket
a művészetnek hattyuszárnyain
egy magasztosabb lelki tartományba,
ahol a földi pornak nyoma sincs.
Játszátok el a nagy küzdelmeket,
amik minékünk igaziak voltak!
játszatok harcot, hogy lássák a békét!
játszatok gyászt, hogy tudják mi az élet!
s játszatok örömet, hogy gondjaikra
égi sugár derítsen szép szivárványt.
Elmult időknek szellemképe, én
nyugodni térek. S tovább álmodom,
hogy a vérből, mely e falakra omla,
rózsák fakadnak az újult századokra,
s én porladozva márványágyamon,
Eger virágzásáról álmodom!
(Kárpit. )     

Korabeli képeslap  
 

Saját fotók és videó

  Meglepő, de tény, 100 évvel ezelőtt, 1924. augusztus 16-án jól felszerelt, zsinórpadlással, zenekari árokkal, süllyesztővel, páholyokkal, ruhatárral, büfével ellátott, 450 fős közönséget befogadni képes, igazi, nagy sikereket látott állandó kőszínházat építettek egy 20.000 főt sem számláló községben, Mezőkövesden, a miskolci színház után másodikként a megyében. Saját társulata volt a „matyók színházának”, amely a maga nemében egyedülálló volt az országban, de Európában is alig volt példa hasonlóra, hiszen ezt a teátrumot egy műkedvelő (amatőr) színtársulat tagjainak emelte Mezőkövesd lakossága, méghozzá példás összefogással. Ők pedig meghálálták ezt. A színház néhány éves működése során 100-nál is több saját bemutatót tartott, a megyei és országos sajtóorgánumok által is elismerten magas színvonalon.
   Az elfeledett teátrum diadalmasan indult, méltatlanul, szomorúan ért véget, anyagi okokból, a megígért támogatások elmaradása következtében. Nem érdemelte sem ezt, sem a feledést.
  Egy antikváriumban talált régi térkép nyomán elindulva, a korabeli sajtó írásait és képeit böngészve kutattam fel a történetét, s többrészes sorozatban publikáltam a blogon (  olvasható). Azt is megírtam, hogy kezdeményezni fogom emléktábla elhelyezését azon a helyen, ahol az épület állt. Néhány év beletellett, de a megnyitás 100. évfordulóján, 2024. augusztus 16-án a mai utód, a Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör segítségével megvalósult a terv, felavatták az emléktáblát, majd a blog cikksorozatára épülő, versekkel, dalokkal kiegészített egyórás előadással (amelynek felvételét a városi televízió is be fogja mutatni) emlékeztek az elfeledett, immár újra emlékezetünkbe idézett teátrumra.        

A képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról.

Az 1904. augusztus 20-i megnyitó előtt 3 nappal, a 17-i számban az Egri Ujság a hamarosan fellendülő színházi életnek a városra és lakóira nézve kedvező erkölcsi és anyagi hatásáról értekezett.

A városi színház (* az eredeti helyesírással)

   Ha valaki ezelőtt csak néhány évvel is arról beszélt, hogy Egerben kőszinházat fognak építeni, azt egyszerűen álmodozónak nevezték. Amiként ugyancsak utopistának mondották volna azt a bátor férfiut, aki ugyancsak néhány évvel ezelőtt megjósolta volna, hogy Egernek utcái, már t. i. a kocsiutak elsőrangu aszfalt burkolattal lesznek ellátva. Ma pedig már a kőszinház áll és az angol aszfalt burkolat is munkában van.
   Ebből pedig, amint sok másból is, az a tanuság, hogy elavult, ócska gondolkodás mód az, amely mindig megelőző példákat keres és azt tartja, hogy ami még nem volt, az nem is lehet tehát
   Ami különösen a szinházat illeti, ez egy olyan régi vágyódása volt Eger városának, hogy azt kell mondanunk, hogy valóban csodálatos, hogy csak ily hosszu idő után öltött teste az az ige, amelyet a ma már fehér hajú emberek már akkor hirdettek, amikor még holló fekete hajfürteikben volt alkalmuk duskálni.
   Ha megondoljuk, hogy az egri állandó szinház gondolatának felébredése a mult század 60-as éveinek végére esik, tehát mintegy 40 esztendős az egri állandó szinház épitési szükségének a gondolata, mondom,ha ezt meggondoljuk, ugy igazán csodálkozni kell azon, hoyg a szinházépités oly sokáig késett. És ha e felett rezignálunk, nem lehet elmellőznünk azt a kérdést, hogy vajjon azzal, hogy a szinház csak ily hosszu idő után épült fel nálunk, vajjon azzal szenvedett-e a város anyagi vagy erkölcsi károsodást? Mert ennek a kérdésnek az eldöntése állapitja meg azt, vajjon a jövőben a kőszinház azzal az erkölcsi és anyagi sikerrel jár-e, amiként ezt hirdették és hirdettük különösen mi, akik az első sorban harcoltunk azok csapatában, akik a szinház épitését akarták kivivni. S ha a dolgokat nem csupán felületesen, hanem igazán alapjukból vizsgáljuk, ugy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy igenis debuisset pridem (*) – az állandó szinházat már régen fel kellett volna épiteni, mert a negyvenesztendős késedelem igenis erkölcsi és anyagi visszamaradást okozott. Ha ugyanis mi már évtizedekkel ezelőtt felépitettük volna a kőszinházat, akkor ma már ott tartanánk, hogy rendes téli szinházi szezonra neveltünk volna publikumot s ma már rendes téli szinházi szezont élvezhetne egy erre előkészitett generáció. Mert számos példa mutatja – és nálunk is meg fogja mutatni – hogy a szinház maga teremt és maga nevel magának közönséget s ha ezen közönséghóditást a kőszinház már régen megkezdte volna – ma már mindenesetre messzebb tartanánk.
   Hogy pedig mit jelent az állandó téli szinházi szezon egy város társadalmi életére, de sőt gazdasági életére is, arra nem nehéz reámutatni. Tekintsük csak azon vidéki városokat, ahol a szinművészetnek már hosszabb idő óta állandó hajléka van s azt fogjuk tapasztalni, hogy ezekben a városokban télen is eleven, pezsgő társadalmi élet van. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a szinház esti életet teremt, az esti élet pedig a gazdasági élet fellendítője. Látjuk, hogy a nagyvárosok esti élete az ipari és gazdasági forgalom mily óriási mennyiségét abszorbeálja (**), látjuk, hogy az esti élet a ruházati és élelmicikkek egész garmadáját hozza forgalomba s tapasztaljuk, hogy a szinházak által teremtett esti élet az ipari, kereskedelmi és gazdasági cikkek fogyasztása számára a forgalomra amugy is rövid téli napokat jól jövedelmezően meghosszabitja s amellett ezen forgalom részére új területeket hődit. Ott, ahol szinház s ez által teremtett esti élet van, ott a nap lementével nem buvik mindenki odujába, hanem siet a napi fáraszó munkát a szinház nyujtotta kellemes szórakozásban kipihenni, a közönségnek ilyen rendes összejövetele azután az iparim cikkek egész légióját hozza mozgásba.
   Szóval, a szinház nem csak a lélek művelésére szolgáló erkölcsi hatással van, hanem városfejlesztő és számokban mérlegelhető anyagi eredményekkel is jár. S ezért az a negyvenesztendős késedelem bizony ugy erkölcs,i mint anyagi károsodást okozott a városnak.
   De most már áll a szinház. Áll, ha szerény keretekben is. Felépült anélkül, hogy e város polgárainak jelentékenyebb megterhelését igényelte volna. Felépült és Szent István napján már belé is költöznek Thália papjai, hogy felszenteljék a Muzsák ez uj templomát. S mi azzal a szeretettel nyitjuk meg számukra ezen uj kulturpalota csarnokait, amily szeretettel ápoltuk, gondoztuk és propagáltuk az eszmét, amely most testet öltött ezen ékes épületben.

*   korábban kellett volna

** szívja fel, nyeli el

120 éves az egri színház. Néhány adat az előzményekről: 1754 – a jezsuita gimnázium diákjainak első magyar nyelvű színielőadása Egerben, 1815 – az első magyar nyelvű, már színészek, vándortársulat által játszott előadás a városban.
   1884-ben felépült az Aréna, a fából készült színházépület. 1903-ig volt Thália egri otthona. Az utolsó előadás Gárdonyi Géza Annuskája volt.

Az EGRI UJSÁG 1903. augusztus 19. számának írása bejelentette, hogy a szezon befejeztével lebontják, hogy helyet adjon egy új, „díszes, modern színi palotának”. Az írást az eredeti helyesírással olvashatják:

Németh József szintársulata bevonult Egerbe és szombaton megkezdette előadásait a nyári szinkörben. Bizonyos ünnepi hangulat vesz erőt rajtunk, midőn e sorokat írjuk: nem csupán azért, mert a magyar szinművészet azon apostolait üdvözöljük városunk falai között, kik a mieink, a mi szinikerületünk szintársulatának tagjai, hanem azért is, mert a mostani szini-szezónnal a mi nyári szinkörünk fennállásának 20-ik évét tölti be és mert e jubiláris szezón befejeztével a két deczenniumot élt és sok vig estét látott deszkaalkotmány is befejezi rendeltetését, lebontják, hogy helyt adjon a Magyar Athén – mint a hogy szellemes irónk, Maczki Valér dr. Egert nevezte – diszes, modern szini-palotájának. A szinészet ügye Egerben nagy lendületet vett az utóbbi időben. Nem volt a mi közönségünk soha mostoha a szinészet iránt, daczára annak, hogy bizony volt rá idő és nem is egyszer, hogy dédelgető rokonszenvünkkel éppen a szintársulatok éltek vissza mostohán, hanem a mostani hangulat páratlanul áll Eger kultur-történelmében. Ma mindenki szinügy-barát és lelkes hive az állandó szinkör megteremtésének. A szinügyi bizottság állandóan működésben van s a közönség nem riad vissza az áldozatoktól, hogy az egri szinészet állandó hajlékot nyerjen. Ennek a kedvező hangulatnak létrehozásában lapunk is sokat fáradozott és hogy nem sikertelenül, a tények igazolják. 
   Az „Egri Hiradó” című, heti két alkalommal megjelenő lap 1903. október 8-i száma egy verset közölt, melyből a lebontásra ítélt Arénában uralkodó állapotokról is kaphatunk némi képet (* az eredeti helyesírással):

A szinház búcsúszavai

Isten veled Eger,
Én édes városom,
Lásd meg sem átkozom
Hóhérítéleted,
Ég áldjon, ég veled...
Könnyű lesz halálom,
Csöndes kimulásom,
Hisz mind, de mind láttam,
Donna valahány van:
Frida, Nina, Póli,
Lonci, Miczi, Lóri
Drága selyem szoknya
Vagy feszes trikókba
Hangjuk itt csöngették,
Zuhogó tapsorkánt
Bájjal köszöngették.

Könnyű most éltemnek
Csöndes kimulása,
Mint ősz Simeonnak,
A szent Bibliában,
Mert láttam, megláttam,
Drága Thaliámnak
Legkedvesebb lányát,
Szép, ragyogó lelkű,
Szelid Annuskáját.
Ti pedig, a kiknek
Valaha ártottam,
Czúgos szellőcskével
Fejfájást okoztam,
Ruhátok rontottam,
Szögecses padokban,
S szemetekbe olykor
Port is hintegettem,
Átkaitokkal oh!
Ne bántsatok engem,
Hulló fa-bordáim,
Hangos ropogásin
Induljatok oh! meg,
Halálos ágyamon
Nagy az én bánatom:
Bocsássatok oh! meg!
Bocsássatok oh! meg!      

Ugyanez a szám tudósított arról „Szinészenk Miskolczon” címmel (* szintén az eredeti helyesírással), hogy „Németh József szintársulata, mely másfél hónapig szórakoztatta az egri közönséget, szerdán délelőtt hagyta el városunkat. A fabódéban elhangzott az utolsó előadás, s ott, hol nemrégiben a szinészek bohém, vidám játéka tette hangossá a környéket, az ácsok kalapácsütései hangzanak, lebontják a fabódét, hogy Thália papjai jövőre már szépen felépített kőszínházban játszhassanak. Szinészeink szerdán délben 1 órakor érkeztek Miskolczra, s már 5 órakor összegyűltek a színházban próbára. Az első előadás szombaton lesz, melyet valósággal Gárdonyi-estnek lehet nevezni. Ugyanis Gárdonyi Géza egyenesen a miskolczi színház részére prológot írt, melynek czíme: „A szinészek érkezése.” Ebben a prológban a szintársulat összes tagjai részt vesznek s így már a prológban megismerkedik a közönség a szintársulattal s az egyes szinészek szerepkörével. A prológ után Gárdonyi „Annuska” czímű poétikus vígjátékát fogják adni, mely vígjáték nálunk is óriási hatást ért el. A czimszerepet Kondrát Ilonka, közönségünk dédelgetett, intelligens művésznője fogja kreálni, s a vígjáték szereposztása pedig ugyanaz lesz, mint nálunk volt.

(Folytatása következik!)
 

Négy évvel ezelőtt született cikksorozatom, Az elfeledett teátrum, a Magyarországon egyedülálló mezőkövesdi kőszínház történetéről. Lásd  ! Akkor azt írtam: "Szeretném elérni, kezdeményezni fogom, hogy a helyén ma álló épület falán tábla örökítse meg az 1920-as évek mezőkövesdi polgárainak kultúra iránti vágyából, lelkesedésükből és anyagi áldozatukkal létrejött egyedülálló kőszínház emlékét." Most végre valóra válik a gondolat, 2024. augusztus 16-án, a megnyitás 100. évfordulóján megtörténik az emléktábla felavatása.

És ha már ott jártam, megpróbáltam, meg tudom-e nézni a Kossuth Lajos Művelődési Központhoz tartozó Latabár Színházat is. Őszintén szólva nem sok esélyt adtam erre, de az ottani munkatársak nagyon kedvesek voltak és beengedtek, megmutatták nekem ezt a nagyon hangulatos (önálló társulattal nem rendelkező) teátrumot. Köszönöm szépen!

Életének 51. évében váratlanul elhunyt az Operettszínház bonvivánja, Vadász zsolt, aki 1997-től 2001-ig a Gárdonyi Géza Színház tagja volt. Kevesebb mint két hete még színpadon állt. Egy elsőre ártatlannak tűnő egészségügyi problémából alakult ki nála végzetessé váló állapot.
   Szilágyi Olga, a színház akkori primadonnája egy, a blognak adott interjúban így beszélt róla: „Mindig az volt a kedvenc, amelyiket éppen játszottam, de hozzá kell tennem, sokat számított az is, éppen ki volt a partnerem. Legtöbbször Vadász Zsolt, őt nagyon szerettem.”
  A blog 2017-es, Beteljesült álom című interjúját Vadász Zsolttal, képekkel, videókkal  találják.

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Gárdonyi Géza színház. Sikeres évadot zártak, minden bemutatott produkciót pótszékes teltházzal játszottak, minden darabból minimum öt bérletszünetes előadással - ismertette Blaskó Balázs direktor, majd rátért a 2024/25-ös évad műsortervére, ezt a blog olvasói már megismerhették a május 12-i bejegyzésből. Kihírdették az Évad művésze és az Évad háttérdolgozója szavazás eredményét. A társulat belső szavazása alapján az előbbi Dimanopulu Afrodité, az utóbbi Csathó Zoltán díszítő.  A  Heves megyei Hírlap és a heol.hu olvasói szavazása ebben az évben elmaradt. Megválik a társulattól Kardos Kristóf, Rácz János pedig a Miskolci Nemzeti Színházban is játszani fog több darabban.