* A képsorozat újabb darabjai mindig itt, a blog főoldalán jelennek meg először, majd átkerülnek a Galériák menüpont megfelelő képtárába, ami fokozatosan 50 részessé bővül - lásd ott! (A képek forrása a Népújság)
 

   A blog Színháztörténeti sorozata ősszel folytatódik, a 6. évaddal. Valamennyi már megjelent rész megtalálható a Színház Egerben 1884-től máig menüpontban.

 

   Agatha Christie bűnügyi játékát láttam tegnap a MASZK (Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör) Egyesület előadásában, a Közösségi Ház színháztermében.
  Az még egy hivatásos színházban is úgy van, hogy a szereplőknek sem képességei, sem gyakorlata nincsenek alapból azonos szinten, s egy amatőr társulat bizony még inkább küzd ezzel a problémával, amikor egyrészt minden tagjának kell lehetőségeket biztosítania, másrészt figyelnie kell az előadás színvonalára is – már ha ad magára az a társulat. A másik gond, hogy a technikai lehetőségek (színpad, világítás, stb…) sem állnak rendelkezésre úgy, ahogyan a professzionális játszóhelyeken.
   A színházba rendszeresen és gyakran járó, a színház világával más módon is szoros kapcsolatban lévő ember pedig két attitűd közt választhat, amikor rászánja magát egy amatőr előadás megtekintésére. Vagy eleve visszafogott igényekkel megy el vagy ellenkezőleg, a lehető legkomolyabban veszi őket, akik szabadidejüket áldozzák Tháliáért, s megérdemlik a komoly odafigyelést.
   Az előadást Kinczel Brigitta rendezte. Krimi – s ráadásul ilyen neves szerző műve! - lévén egyáltalán nem mindegy, sikerül-e az eleve meglévő titokzatosságot, feszültséget színpadi eszközökkel alátámasztani, adott esetben talán még fokozni is. Nos, hogy sikerült, azt az előadás közben a hátam mögötti sorokból (ez persze igen helytelen!) és a szünetekben hallható kommentárok is bizonyítják („Nem tudjuk mi sem, mi lesz a vége, de nagyon izgulunk.” … „Na, most akkor ki ölte meg a nőt?!” … stb) A színlapról konkrétan nem derül ki, a világítás kinek a munkája, de „Technika: ifj. Barna György”. felteszem, hogy ő és a rendező közösen alakították ki a fényeffektusok rendszerét, általában a cselekményhez illően adekvát módon, némely pillanatban drámai hatást keltően.
   Szabó István díszletének megtervezésekor nyilván a már említett technikai lehetőségeket kellett szem előtt tartani, egyszerű, de jól használható, ugyanakkor a cselekmény helyszínének hangulatát sikeresen megidéző eredmény született.
   Az előadás szereplői közt korban is elég markáns az eltérés, a rendező azonban megtalálta azt a szereposztást, amely segít erről elfeledkezni.   

   Takács Norbert (Sir Wilfrid Robarts, peres ügyvéd) gyakorlatilag végig színen van a három felvonás alatt (az előadás a két szünettel 3 és fél órás). Ez nem kis megterhelés hivatásos színésznek sem, nem beszélve arról a szövegmennyiségről, amelyet meg kellett tanulnia. Értékelésekor ez a fizikai s szellemi megterhelés is elismerést érdemel! Játéka egyébként számomra abban a jelenetben érte el a csúcspontot, amikor a vádlottat szenvedélyesen és könyörtelenül figyelmezteti arra, hogy eskü alatt vall.

   Leonard Vole szerepében Pethe Ákos. Amint szintén a hátam mögüli sorokból hallottam, „még csak 18 éves és itt az érettségi is, nem volt könnyű dolga” (mármint a betanulással és színpadi jellemformálással). Valóban nem volt az, hiszen olyan indulatokat és érzelmeket kellett ábrázolnia, amihez természetszerűleg nem lehet meg már csak koránál fogva sem az élettapasztalata. Ha néha volt is némi hiányérzet, ez az indoka. Azonban összességében nagyon rokonszenves volt színpadi jelenléte, hihető volt játéka.

   Pázmándi-Guba Viktória (Romaine) az első pillanattól az utolsóig úgy formálta meg alakját, hogy én úgy vélem, az valószínűleg nagymértékben hű lehet az eredeti Agatha Christie regényben (nem olvastam, bevallom) ábrázolt nőhöz. Az olvasók ilyennek képzelhették. S ez nem kevés!

   Bár többen is érdemelnének még legalább egy-egy mondatot, mégis csak Janet MacKenzie szerepére szeretnék még kitérni. Kissné Dudás Mária egészen remek ebben a karakterfigurában, sötét, elvakult, gyűlölködő és humoros egyszerre, az illúzió tökéletes!  
   „Komolyabb” kritikai észrevételem a magam részéről kettő volna – vagy még inkább tanácsom, ha engem kérdeznének. A tárgyaláson az esküdtek a színpad szélén ülnek, háttal a közönségnek, s közben az azon a szélen ülő nézők elől sajnos hosszasan takarják a színpadot. Mivel úgyis csak az előadás végén van igen rövid megszólalásuk (az is ugyanúgy háttal nekünk), nem lenne célszerűbb úgy megoldani, hogy az első sor közepén 2 széket fenntartani nekik, ott ülnének, ott állnának fel, amikor beszélni kell? A másik, hogy az előadás legvégén a – gondolom, nagyrészt nem állandó színházba járó – közönséget megzavarja, hogy kialszik a fény, úgy tűnik vége a darabnak, már tapsolnak, de újra kigyullad, s akkor hangzik el Romaine szájából a zárómondat. Ha az összes többi fény kialvásával pontosan azonos időben őrá viszont rávetődne egy reflektor vagy fejgép fénye, akkor ez a zavar feloldható volna (* amint utólag megtudtam, az eredeti elképzelés éppen ez volt, csak egy sajnálatos technikai hiba következtében történt másképp a bemutatón).
   A Mezőkövesdi Amatőr Színjátszó Kör egyébként sokéves múltra tekint vissza, sokféle előadás, sokféle műfajban áll már mögöttük. Tegnap még érződött az első alkalom, a bemutató izgalma, s ez természetes, de nyilván lesznek még újabb előadásai ennek az izgalmas kriminek, s a hivatásos színházak világában is úgy tartják, hogy egy-egy előadás sohasem a premierre van kész igazán, hanem néhány előadással utána. Én ajánlhatom A vád tanúja megtekintését!  



Középen a virágcsokorral Kinczel Brigitta, az előadás rendezője. A fotókat Tóth Balázs készítette.

* Ezt az írást átvette a Mezőkövesdi Újság XXIX. évf. 12. számának nyomtatott és online kiadása is.
 

   A Magyar Táncművészek Szövetsége, Az évad legjobb férfi táncművésze szakmai díját kapta Modern-kortárstánc kategóriában Emődi Attila, a GG Tánc Eger művésze. Gratulálunk!

 

A blog a későbbiek folyamán a Színháztörténeti sorozat egyik részét neki szenteli.    * Az itt látható portréképre kattintva videó nyílik meg a blog Youtube csatornájáról, amely felidézi vidám és komoly arcát egyaránt.

Hozzászólások

Kalló Zsolt:
Október óta próbáltuk. A Heltai-estet. Nálam, a lakásomon. Mert .... zenei kísérettel akarta. Tisztán, kiválóan énekelt. Minden alkalommal többet akart. Magából kihozni. Megbeszélt időre jött mindig. A feleségem nem hitte el, amikor először bejelentkezett, hogy: "Pont ő? Nálunk? Mit szeret? Kávé? Tea?" - nagyon szerette a színpadon. Egy alkalommal Laci a feleségével jött. Gondolták, ha segítség kell a kislányunk pesztrálásában ...Anna azonban, a két éves - úgy 40-45 percet próbáltunk Lacival - szó nélkül, a nagy szobánk sarkából hallgatta végig, ahogy "Laci bácsi" énekelt. Szavalt. Végszavazott. Beszélt. Beszélgetett. Ma egy hete, hogy nem hív Laci. Csütörtökön próbáltunk volna. Anna a kádban - minden felkonf. nélkül - azt mondta ma: "Laci bácsi elment. Messzire...." Laci! Emberséged, színészi mesterséged, szíved itt marad. Nyugodj békében!
Agyagos Judit:
Drága Laci! Isten Veled! Nyugodj békében!
Sata Árpád:
Álmodtunk terveztünk szépet , nagyot ! Elsietted ezt Lacikám! Óvjon az Ég és Buddha!
Gróf Judit:
Ha van ott "fenn" valami, remélem, találkoztok Gyulával...nagyon tisztelt és szeretett Téged. Nyugodj békében!
Medveczki Tünde:
Vigyázzák álmodat az Angyalok!
Báder Jenő:
Több volt mint kollégám, a barátom volt.
Szegvári Menyhért:
LACI!
Menkó Terézia:
Értetlenül ültem tegnap a hír hallatán! Remélem megnyugszik! Őszinte együttérzés a családnak!
Majzik Edit:
Viszlát drága "Mérges gazdám"!
Kakuk Évi:
Jaj! Nyugodjon békében!
Lovasy Erzsi:
Kedves Laci, nyugodj békében!
Szegedi Dezső és Dezsőné:
Nyugodjon békében!
Szarvasné Nagy Hajnalka:
R.I.P.
Nádasi Erika:
Szia, Laci, majd jövünk!
Hídvégi Márta:
Nagy színész, örömet szerzett sok-sok alakításával.
Csonka Anikó:
Nincs rá szó! Drága Laci, nyugodj békében!
Botár Endre:
Nyugodj békében, Laci!
Kakó Zsolt:
Ő is elment... (Majd máshol lovaglunk együtt, ha már megígértem...)
Baranyi Péter:
Isten nyugosztalja!
Gál Éva:
Csodáltam, született színész volt.
Szeredi Attila:
Ó, ne! Pont a múlt héten emlegettük a színházban! Nagyon sajnálom őt! Nyugodjon Békében!

 

   Március 15-e alkalmából Jászai Mari-díjat vehetett át Saárossy Kinga, a Gárdonyi Géza Színház színművésze.
 

   Egy Neil Simon darabot láttam Miskolcon. Édeskettes hármasban (They're Playing Our Song - ez az eredeti cím). Zenés komédia, a hangulatos zene Marvin Hamlisch munkája. Szereplők: Cservenák Vilmos és Szirbik Bernadett, a rendező Seres Ildikó. Szeretem Neil Simon darabjait - és filmjeit -, amelyek élethelyzetekről, érzelmekről rendkívül kedvesen, szerethetően és sok-sok humorral, nyelvi ötlettel (fordította Galambos Attila) szólnak, a nevettetés mellett meg is hatva a nézőt. A címben jelzett gondolat vagy inkább vágy pedig az, hogy nagyon szívesen néznék Neil Simont Egerben is!

 

Krizsóné Kakuk Éva írása a blog Postaláda rovatában!



 

   A Gárdonyi Géza Színház 2004-ben már bemutatta a Luigi Magni és Bernardino Zapponi filmjéből készült darabot, de értelmetlen dolog összehasonlítgatni az akkori produkciót a maival, hiszen - bár mindkettő Vajda Katalin munkáján alapul -, az egy zenés változat volt, mégpedig rockzenével, s mint ilyen, nyilván másfajta rendezői és színészi munkát igényelt, mint a mostani, a filmhez hangulatában közelebb álló, amelyben a 2004-essel ellentétben igazából egyetlen, a mindenki által ismert s várt, a filmben (de a korábbi előadásban egyáltalán nem) szereplő dal hangzik el.

*  Részletek a 2016/17-es évad rovatban! 
 

Fotó: Ludányi Andrea

   ,,Ez víg város, itt jó lesz nekünk...” címen újrarendezett állandó kiállítással várja a látogatókat a 20 éves Színháztörténeti- és Színészmúzeum, Miskolcon.
  Az új tárlat továbbra is a vándorszínészet korától napjainkig foglalja össze a miskolci színjátszás történetét, s megmaradt a korábbi rendkívül népszerű, színházi interaktív tér. A tárlókba számtalan múltbéli "újdonság" került, így a kiállítás a múzeum visszatérő vendégei számára is sok érdekességet kínál: többek között Honthy Hanna, Latinovits Zoltán dedikált fotói, Dajka Margit relikviái, a Somló-színészdinasztia emlékei, látványos szcenikai tervek, százéves operettjelmezek, a hatvanas évek kedvenceit - köztük Balogh Emesét, Káldy Nórát, Varga Gyulát - megidéző vidám plakátok gazdagítják a színesebbé vált kiállítást. A látogatók elolvashatják a nemzet legnagyobb színészeinek - köztük Agárdy Gábornak, Básti Lajosnak, Bilicsi Tivadarnak, Darvas Ivánnak - a miskolci színházról szóló vallomásait, a magyar irodalom nagyjainak - Örkény Istvánnak, Németh Lászlónak - a miskolci színművészekhez írt köszönő sorait is.

 

Vörös Edit, Turpinszky Gippert Béla, Zábrádi Annamária, Vanya Róbert, GG Tánc Eger, Egri Szimfonikus Zenekar, vezényel Szabó Sipos Máté. Az est házigazdája Tóth Levente volt.
* Videók a blog YouTube csatornáján: itt és itt.




 

Színházi szilveszterek

   „az előadás jóval éjfél után ért véget. Régi, kedves szokásnak megfelelően, éjjel 12-kor kialudtak a fények, tizenkettőt kongatott az ügyelő és felcsendültek a Himnusz hangjai. Majd a darab vezető művészei a nézőtérre mentek és pezsgővel kívántak boldog új esztendőt a közönségnek” – én nagyon szívesen vennék részt manapság is ilyen hangulatos szilveszteri előadásokon, amikor az éjfél a színházban érne.

1955.12.31.

   Szilveszter éjjel fél 11-kor mutatja be a Gárdonyi Géza Színház első ízben Egerben „Az idegen gyermeket”. Vidéken már sokat játszották, szám szerint tizenháromszor … a Pesti Színházban annak idején háromszázszor ment, az elmúlt színházi évadban a Blaha Lujza Színház megszakítás nélkül játszotta.

1964.01.04.

   A Dankó Pista bemutatójával búcsúzott a színház az óévtől és ezzel köszöntötte az új esztendőt. Két előadást tartott ugyanis a színház szilveszter estéjén a darabból, a második előadás jóval éjfél után ért véget. Régi, kedves szokásnak megfelelően, éjjel 12-kor kialudtak a fények, tizenkettőt kongatott az ügyelő és felcsendültek a Himnusz hangjai. Majd a darab vezető művészei a nézőtérre mentek és pezsgővel kívántak boldog új esztendőt a színházban szilveszterező kedves közönségnek. Színpadon és nézőtéren egyaránt igazi szilveszteri hangulat uralkodott.

1966.01.01.

   A Gárdonyi Színház művészeinek szilveszteri fellépései
  Az egri szilveszter éjjel a reggelig nyitva tartó szórakozóhelyeken kívül – a tv és a rádió műsora és a Gárdonyi Színház éjszakai Maya előadása mellett – a tiszti klubban műsort láthatott az ott szórakozó közönség...     

1975.01.19.

   Általában szeptemberben kezdődik az évad a színházaknál. Egerben csak október 10-én. Ismétlődő jelenség, hogy ha Miskolcon premier van, Egerben zárva a színház, ha nagy produkciót néz a miskolci közönség, Egerben sötét a színház, a műsorplakátokon pedig szünetjelek mutatják: nincs előadás. Decemberben napok teltek el előadás nélkül, mindössze egyetlen vasárnap játszott a színház Egerben, de hiányzott a színház szilveszter éjszakáján is.  
 

   Tematikájában a huszonkilenc… című színháztörténeti  sorozathoz is kapcsolhatóan, de önálló sorozatként egy éven át havonta egyszer, az 1955 és 1966 közötti időszak - ekkor volt Egernek önálló társulata a Miskolccal történt összevonás előtt - aktuális hónapjából olvashattak változó számú (1 és 5 közötti) szemelvényeket, komolyat, megmosolyogtatót egyaránt, a Népújságból.

 

  Az 1960–as évek egyik szentestéjén a nagymamám és a nagynéném (ők neveltek fel) elmentek a nagybátyámékhoz, mivel nem volt tüzelőnk, sem ünnepi ebédre való. Az egész ünnepet ott töltötték. Én egyedül maradtam a lakásban. Anyám és apám akkor már elváltak, és ki tudja, melyikük merre járt. A bátyám és az öcsém valahol másutt találtak maguknak ünnepi menedéket. Gyerekként nem nagyon érdekelt a hideg. Pedig kemény tél volt, csikorgott az ember talpa alatt a hó. Már késő este volt, amikor a szomszéd lakásához betlehemes játékosok jöttek, Csörgették a botokat, énekeltek és dicsérték a megváltót. „ Nagy éjfélben nagy hidegben született a Mária fia…” - csendült fel a számomra ismert dallam. A betlehemes játék olyan volt mint egy szabadtéri színházi előadás. Fehér lepedőből készült jelmezek, a fejükön papírcsákók, kezükben csörgős botok (mint az ógörög drámákban használt thürszoszok). Alázattal és odaadással játszották a szerepüket. Mindenki pontosan tudta a dolgát. A betlehemi Jászolt amelyben egy játékbaba volt bepólyálva, olyan szeretettel és óvatosan kezelték, mintha valóban egy igazi gyerek lett volna benne. Átszellemülten és őszintén énekeltek, játszottak. Amikor befejezték az „előadásukat”, a szomszéd süteménnyel és borral kínálta őket. Nagy hálálkodva, fennhangon baxtalo krechuno–t (boldog karácsonyt) köszönve elmentek. Sokáig a fülembe csengett az énekük. Gondoltam egyet és odasettenkedtem a szomszéd ablakához, és láttam a jól befűtött szobában feldíszített fenyőfát, a megterített asztalt. Nagyokat nyeltem, mert gondolatban odaültem az asztalhoz és jóízűen falatoztam. Ebből a fantasztikus hangulatból a gyomrom korgása zöttyentett ki. Sebaj - gondoltam -, majd talán holnap akad valami étel. Visszamentem a hideg lakásba és egy meleg kabátot magamra húzva próbáltam elaludni. Altató gyanánt eljátszottam a gondolattal, hogy együtt a család, anyám settenkedik a konyhában és nem sokára megteríti az asztalt, apám szalaggal átkötött kis csomagokat rak egyik helyről a másikra. Mi, gyerekek pedig a fenyőfa körül ólálkodunk várva a pillanatot, amikor észrevétlenül elcsenhetünk egy-egy szaloncukrot. Anyám a fenyő elé áll és halkan énekelni kezd: „Nagy éjfélben nagy hidegben…” - egyre zavarosabbak lettek a gondolataim, távoli száncsengő hangját hallottam. Tán még a Mikulást is láttam a szánon… Reggel arra ébredtem, hogy a szomszéd kopog az ajtón és egy tányér meleg ételt és pár darab süteményt tesz az asztalra. Boldog karácsonyt, mondta… és elment…  Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház művésze

   „Karácsony készül, emberek! / Szépek és tiszták legyetek! / Súroljátok föl lelketek, /  csillogtassátok kedvetek, /  legyetek  újra gyermekek / hogy emberek lehessetek!” (Wass Albert - Karácsonyi versek II.)
   Ilyenkor, Advent idején talán jut idő kicsit visszatekinteni, nemcsak a mögöttünk lévő esztendőre, hanem messzebbre is.
   Tíz évenként, vagy egy nagyobb esemény kapcsán szoktam mérleget vonni. Ez a gondolatsor így év vége előtt nem is hangzik furcsán, a tartalom annál inkább.  Ki változott? Mi változott?  Minden és mindenki változott.  Nagyon!
   Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy mindegy milyen korosztály, de a gyermekkori ünnepek adnak még most is erőt, boldogságot. A szeretet, a béke az összetartozás ma is nagyon fontos. Rajtunk is múlik, ki hogyan tudja magának, családjának megteremteni az ünnep meghitt hangulatát.
   Egy szó, egy mondatfoszlány, egy zenei részlet előcsalogat belőlünk emlékeket. Nekem egy prózai hír, a ki dolgozik hétvégén és miért dolgozik és miért nincs több szabadideje tartalmú mondat idézte meg a volt kollégáimat, akiknél bizony nem számított milyen ünnep volt és mi történt vagy történt volna a családjuk asztalánál, ilyenkor is munkába kellett állni és ma is ezt teszik. Egy jó koncert, egy jó előadás mosolyt vagy éppen emlékeket csal a közönség arcára, amikor az ünnep alkalmával is jut idő színházba, koncertre menni.
  Így, Karácsony előtt gondolok a szüleimre, a többi családtagomra, barátaimra volt kollégáimra, a sok-sok színházba járó emberre, akik jelenlétükkel is részt vesznek az alkotó munkában. S a mai világban ezt kellene erősíteni, figyelni a másikra.  Szeretetet adni és kapni! Ez a fontos, ettől lesz jobb a világunk és ahogyan  a költő megénekli – ne csak ilyenkor.
   Kívánok minden kedves ismerősömnek és a blog olvasóinak: Áldott, meghitt, szeretetteljes ünnepeket!  Menkó Terézia, a Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja
 

  Az év legvarázsosabb ünnepi estjét ritkán viszik színpadra a teátrumok, a téli gálákat nem számítva hirtelenjében csak a Diótörőt tudom példának felhozni, ahol megjelenik a színen a karácsonyfa, az ajándékozás. Bizonyára, mert nagyon nagy a kihívás: az otthoni bensőségességből kilépni, színházivá varázsolni a család által együtt megteremtett csodát szinte lehetetlen feladat. Egyszerre kellene újraélnünk saját ünnepléseinket, miközben várnánk, hogy a színház különleges fénytörésbe is helyezze azt. A nézőtér ugyan a titokvárásnak, csodakeresésnek a felfokozottságát kínálja estéről estére a nagyérdeműnek, s a színpadi illúziókeltés, a színészi átélés is sok mindenre képes, de a legszentebb ünnepet mégis, csak a családban lehet őszintén, mélyen átélni, máshol csak szép illusztráció. Kívánom hát mindenkinek, hogy valóban szeretetteljes családi körben ünnepelhessen! S kövessék majd a decemberi szép pillanatokat 2017-ben estéről estére a hétköznapok színházi ünnepei...  Mikita Gábor - Színháztörténeti és Színészmúzeum, Miskolc

 

   Holnapután Karácsony... A magam részéről Szilágyi Domokos Karácsony című versével értek, érzek együtt. Ünnepi gondolatom, törekvésem az együttlét, és közös élmény boldogsága. A tárgyak másodlagossága.  Horváth Ferenc, a Gárdonyi Géza Színház társulatának egykori alapító- és azután sok éven át tagja

Szilágyi Domokos: Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

 

   Kell, hogy legyenek megállók a hétköznapok rohanásai közt! És kell, hogy egy-egy pillanatra jobban figyeljünk befelé, mint máskor! Éreznünk kell, hogy az a pár perc, pár nap valódi egymásra figyelés a lényeg! - Muszáj hinni a tiszta szeretetben! Mert csak Az emelkedhet felül mindenen, ami rossz. Nekem ez a megállás, figyelem, és hit megerősítő pillanat a Karácsony. Tóth-Pethő Orsolya súgó, Gárdonyi Géza Színház