Ma tartotta évadzáró társulati ülését a Gárdonyi Géza Színház. Blaskó Balázs direktor értékelését és Habis László polgármester szavait követően vált egyértelművé, hogy elindulhat a következő évad. A bérletek június 20-tól megvásárolhatók a szervező irodában. A műsorterv:      
Felnőtteknek a Nagyszínpadon
Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony – operett, rendező: Moravetz Levente * Murray Schisgal: Szerelem, Ó – vígjáték, rendező: Blaskó Balázs * Bernard Shaw: Szent Johanna – szatirikus tragédia, rendező: Blaskó Balázs * Moulin Rouge – táncjáték, rendező: Topolánszky Tamás * Howard Lindsay – RusselCruose - Richard Rogers - Oscar Hammersetin: A muzsika hangja – musical, rendező: Moravetz Levente * Csiky Gergely: Buborékok – szatirikus vígjáték, rendező: Csiszár Imre
Gyerekeknek
Frank L. Baum: Óz, a nagy varázsló – mese musical, rendező: Pinczés István * Szőke Andrea: Égimese – mesejáték, rendező: Baráth Zoltán
Stúdiószínpad
Magyar Elemér: Keresd a nagypapát! – szatirikus komédia * Marc Camoletti: Boldog születésnapot! – bohózat, rendező: Reiter Zoltán * Kocsis István: A drámaíró leghoszabb éjszakája (Németh László és hősei) – dráma, rendező: Beke Sándor
Alternatív bemutatók:
Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez, rendező: Venczel Valentin * Visky András: Megöltem az anyámat, rendező: Sata Árpád * Nino D’Introna- Giacomo Ravicchio: Robinson és Crouse, rendező: Várhelyi Dénes * Harsányi Judit: Domjá,  rendező: Venczel Valentin, Reiter Zoltán
  A társulati ülésen bejelentették, hogy búcsúzik a társulattól a Kaposvárra szerződött Hüse Csaba és Mészáros Sára, a Szegedre szerződött Pálfi Zoltán, valamint Balogh Zsolt táncművész, Éry-Kovács András rendező-dramaturg és Szik Juliska színművész.
  Átadták a Heves Megyei Hírlap és a Gárdonyi Géza Színház közönségdíját. Az újságból kivágott szelvényeken, illetve online egyszerre zajló szavazás eredménye:
A legjobb színésznő Dimanopulu Afrodité, színész Nagy András, táncművész Tóth Karolina, az évad rendezője Blaskó Balázs.
  A színház dolgozóinak, művészeinek belső szavazatai alapján az évad műszaki dolgozója Engler Imre, az évad művésze Balogh András lett.
  Gratulálunk!
 

Foto: gardonyiszinhaz.hu

   A passiójáték ugyebár Jézus szenvedésével és halálával foglalkozó dramatizált színjáték. Leginkább a középkorban élte fénykorát, majd iskolai és népi színjátékok kedvelt műfaja lett. Csíksomlyón a ferencesektől, a 18. századból maradt fent 47 passió. A műsorfüzet Balogh Elemér szavait idézi: "A csiksomlyói sátány ábrázata itthoni ábrázat, a Mojzest 'édes komám'-nak tituláló Deus Pater ugyanúgy közülünk való, mint a vérmes Nabugodonozor, a korocsmára igyekvő bélpoklos, a protokollumot felhántorgató Pilátus vagy a hetvenkedő Szent Péter, és még a Megváltó is itt szipta az anyatejet a Hargita tövében. Magyar Krisztus, magyar ördögök, sőt, magyar babilóniak és magyar sidók a hősei ezeknek a vaskos, jóízű, és költőiséggel teljes misztériumjátékoknak.” Az egri rendezés is a mával, a ma is élő emberi típusokkal, viselkedésformákkal létező párhuzamokra épít. Magam láttam valamikor a Madách Színház előadását is. Régen volt, nem tudom, nem csal-e meg az azóta eltelt idő, de úgy emlékszem, ott könnyedebb volt, több volt a bohókás elem, mint az egri előadásban. Ami azért szintén nem nélkülözi ezt sem – elsősorban Lucifer - Venczel Valentin - és követői, Hüse Csaba, Nagy Barbara és talán leginkább Szívós Győző a commedia dell’arte színjátszás hagyományait idéző játéka jóvoltából. De vannak itt táncosok, asszonykórus, a Gajdos zenekar is, színesítendő az eseményeket felidéző tablót, kiegészítendő a prózai színészeket, akik közül külön megemlítem még Dimanopulu Afroditét (Mária), Sata Árpádot (Kajafás) és Nánási Ágnest, akinek érdekes egyéniségére már más – ennek felvillantására a mostaninál több lehetőséget adó - előadásokban felfigyeltem. A függőlegesen három részre osztott színpadtér (a lefedett, de nyílásokkal ellátott zenekari árok a pokol, fent a mennyország, s köztük az esendő ember) igen egyszerű, semleges formákkal, terekkel és színekkel tagolt, mégis időről-időre gazdag ornamentikájúvá válik, az alkalmazott hol statikus, hol mozgó fényfestés jóvoltából, ami érzelmileg és értelmileg is sokat ad az előadás látványvilágához – számomra kicsit filmszerűvé is téve az előadást, ezt egyébként az is erősíti, ahogyan  Dér András rendező a nagy létszámú szereplőgárdát a színpadon elhelyezi és mozgatja.
Díszlet – Fodor Viola, fényfestés - ExLex (Kálmán Mátyás, Besnyő Dániel, Mórász Dávid), jelmez – Biczó-Takács Lilla és Zelenka Nóra, koreográfus – Topolánszky Tamás

   Aktualitását, jelen időnkkel vonható párhuzamait észre nem venni elképesztő vakságra, érzéketlenségre vallana. Mint ahogyan az is, ha legalább magunkban nem próbálnánk tanulságokat levonni.
  Csiszár Imre rendező a színház honlapján így ajánlja az előadást:
  „Zuhanunk, zuhanunk, Szentatyám!” – írta az ifjú II. Lajos király egyik utolsó levelében a pápának. Nem írhatta volna szebben, igazabban. Az ő királysága tíz esztendeje nem volt más, mint egyetlen zuhanás. Eladó volt már minden. Eladó és ellopható. Magyarország a Mohácsot megelőző tíz évben veszett el igazán. Mohács már csak a ráadás volt. Háy Gyula drámája pontos és realisztikus pannóját festi meg ennek a kornak; az elszegényedett, már csak Jézus segítségében reménykedő királynak, a gyermektelen királynénak, a csak saját politikai sikerükkel foglalkozó Habsburg monarchiával, és a haszonszerzéssel, birtoklásvággyal eltelt magyar főurakkal, nemzetes asszonyokkal. A magyar történelem egy kivételes pillanatát élhetjük át, - van mit tanulnunk belőle…
  A korhű díszlet hangsúlyos eleme a rideg, fémes, szúrós „tüskés” mennyezet már az első pillanatban valami kellemetlen érzést kelt bennünk, s az előadás folyamán ez a mennyezet lejjebb ereszkedik, behatárolja a mozgásteret, beszorítja maga alá a darab figuráit, hogy a végső percekben egészen aláereszkedve jelképesen ez temesse maga alá a királyt.
  A szöveg remek lehetőségeket kínál a sokszínű vagy éppen nagyon is egysíkú emberi sorsok, jellemek ábrázolására, s az előadás szereplői igyekeznek is mindent megtenni. II. Lajost Karalyos Gábor vendégként alakítja, hitelesen, árnyaltan rajzolva ezt az összetett és az első percektől a darab végéig hallatlan jellemfejlődésen keresztül menő személyiséget. Felesége szerepében Marjai Virág a második felvonásban nő fel igazán ehhez az átalakuláshoz.
  Emlékezetes Nagy András kalocsai érsekének, Pálfi Zoltán nádorának és Fekete Györgyi Kanizsai Dorottyájának őszintesége. De mellettük is érdekes alakításokkal találkozhatunk, - Venczel Valentin (pápai követ), Kelemen Csaba (Zápolya), Várhelyi Dénes (Bakics vajda ), Tunyogi Péter (budai várkapitány), Sata Árpád (Csikasz)… – és jelen van a (bár keserű) humor is az előadásban, leghangsúlyosabban a Habsburg rokonok találkozásakor, Ozsgyáni Mihálynak és Radvánszki Szabolcsnak köszönhetően, valamint Fehér István szánalmasan törtető udvarmesterében.
  Nem tudom, előny-e az első felvonás harsánysága. Az első perctől emelt hangon beszél mindenki végig, akkor is, amikor a szöveg – szerintem – ezt nem kívánja, s így később, amikor ez inkább indokolt, már fel sem tűnik a hangerő.
  Az előadást díszleteit Szlávik István, jelmezeit Szakács Györgyi tervezte.

Fotó:gardonyiszinhaz.hu
 

   Robert Burns 1788-ban írta meg egy skót népdalra For auld lang syne című versét. „Ez egy régi dal, amit sosem nyomtattak ki, még kéziratban sem jegyeztek le, míg le nem írtam, ahogyan egy öregembertől hallottam.” Dallamának és a régi szép időkre utaló tartalmának köszönhetően (az előadásban egészen más szöveg hangzik el) azóta is rendkívül ismert és népszerű az egész világon. Szöveg nélküli formájában fontos szerepet játszott az 1940-ben Vivien Leigh és Robert Taylor főszereplésével forgatott Waterloo Bridge című híres filmben. Ez volt a Gyertyafény keringő…
   Fontos szerepe van  Robert Katscher - Siegfried Geyer azonos című zenés vígjátékában is, itt azonban szerelmi – akarom mondani alkalmi – csábítások kísérője, helyzetek megoldója és egyben bonyolítója is. Nőbolond báró és behódolt nők, felszarvazott férj, ennyi elég is lenne a vígjátéki helyzetekhez, a történetet azonban még megcsavarja egy kis szobalány, aki szeretné egyszer (asszonya ruhájába és bőrébe bújva) maga is átélni azokat a sikamlós élményeket, amelyek sajnos csak az úrinők kiváltságai és egy inas, aki ugyan hasonló cipőben jár (belőle meg „báró” lesz), mégis intellektuálisabb lény, az egyszer az életben legalább úrinővel való kapcsolat vágyát nála árnyalja világban betöltött helyének elfogadása mellett a kitörés vágya.     
   Akkor ez most egy olyan mulatságos helyzet? A kérdés a második felvonásban hangzik el az inastól, de vonatkoztassuk most az egész előadásra! A válasz igen, a közönség hálás, kacag, tapsol. És miért is volna az olyan nagy baj, ha van egy előadás, amely nem akar semmi mást, csak gondtalanul, könnyedén, gondolkodtatás nélkül szórakoztatni? Ilyen is elférhet egy-egy a többi között. Moravetz Levente rendezése feszes ritmusban pergeti e cél szolgálatában az eseményeket.
  Szerintem azonban egyáltalán nem mindegy, hogy melyik szereposztást láttuk - számomra világos különbség van a kettő között, köszönhető pedig ez elsősorban a két inasnak. Rácz János rutinos szórakoztató – gondoljunk csak vissza kicsit például Jancsi szerepére Ábrahám-Földes-Harmath: Viktória című operettjében -, kihasznál minden hangsúly, hanglejtés, mimika, mozgás, tánc lehetőséget a közönség megnevettetésére, ezeken az estéken kicsit a bohózat-szerű előadásmód felé viszi el társait és az előadást. Endrédy Gábor már csak fiatal korából adódóan sem rendelkezhet ekkora rutinnal, de ezt kompenzálja, hogy az ő megformálásában Gaszton inkább valóságos, hétköznapi ember, mindenki által ismert érzésekkel, vágyakkal, bizonytalanságokkal – szerethető, rokonszenvet ébresztő személyiséggel.

   Egy apróság a végére. Az előadás gongütéssel kezdődik, mint az általános szokás volt a színházakban még nem is olyan régen. A magam részélő imádom! Régi szép idők!

Báró: Csengeri Attila, Ozsgyáni Mihály

Gaston: Rácz János, Endrédy Gábor
Mária: Záma Andrea, Kascsák Dóra
Vali: Dér Gabriella, Sata-Bánfi Ágota
Tölgyfalusy Tölgyesy Titusz: Vókó János, Sata Árpád
Pipi: Szilágyi Olga, Sas Éva
Péter: Tóth Levente, Lisztóczki Péter

Rendező: Moravetz Levente
Díszlettervező: Bényei Miklós
Jelmeztervező: Molnár Gabriella
Fordító: Szántó Armand,Szécsén Mihály

Fotók: gardonyiszinhaz.hu

Liszt Ferenc: Les Préludes - Bartók Béla: A fából faragott királyfi
Fotók: gardonyiszinhaz.hu
 

   Zavarba ejtő produkció a Ludas Mátyás (a színlap szerint zenés színpadi játék). Talán elég, ha annyit mondok, van benne gyermekdal, régi sláger - Reszket a hold a tó vizén, latin zene, frakkos-cilinderes revütánc, idézetek Shakespeare-től (Szentivánéji álom, Hamlet)... és még a súgó is többször színen van, egy-egy mondattal, de énekel is, táncol is… hamarjában ezek jutnak eszembe.
   Az elején az eredeti történet szerint Matyi bejelenti, hogy  Édesanyám, elmegyek, ha visszatérek megmutatom magának, hogy... nem emlékszem pontosan mit is, de hogy jó lesz – és a vége az, hogy Döbrögi megjavul, de amit ennek örömére elénekelnek, annak a refrénje már az, hogy éljen a színész-köztársaság! Merthogy a rendező, Éry-Kovács András „a Gárdonyi Géza Színház döbrögi színtársulata számára új kontextusba helyezte és átírta az eredeti történetet. Egy színtársulat érkezik Döbrög városába, ahol az elöljáró visszaél a hatalmával, ezért aktuálissá válik az eredeti Ludas Matyi történet. A színésznők lesznek Mátyás libái, akik imádják őt, mint hős bonvivánt, és közösen eljátszanak egy példázatot a hatalom elvesztéséről. Ez nem mese, hanem a valóság. De mondhatjuk, hogy az előadás a színház allegóriája. Az alkotói létünkről, a folyamatról szól, játékosan.” Mondhatjuk, csak az a kérdés,  gyerekeknek szól-e vagy felnőtteknek. Mert ezt az értelmezést az előbbiek egészen biztosan nem fogják belőle kihámozni – viszont az összes előadás jelentős részét délután játsszák, nekik, akik mégis nagyon fogják élvezni,  mert az utalásokból ugyan nyilván nem sokat fognak megérteni, a János vitéz daljátékkal való összekeveredéseket sem fogják felfogni, a mókás mozdulatokon, a poénokon és a jó ritmusú, dalra-táncra ingerlő zenén viszont jól el fognak szórakozni.
   Az előadásban a társulat fiatal, új tagjai szép számmal vesznek részt. Figyelemre méltó közülük Nagy Barbara a Díszletliba szerepében (igen jól áll neki ez a mély lelkét pimasz hetykeséggel leplező figura), Nagy Karina szerelmes Galibája, Nánási Ágnes (aki több figurában is színes és jó humorú) és  a címszereplő Endrédy Gábor, aki bonvivánként is egyszerű, szerény ember tud maradni.

Mátyás: Endrédy Gábor
Galiba: Nagy Karina
Díszletliba: Nagy Barbara
Vadliba: Szik Juliska
Hamucipőke: Bánfi Kata
Színpad-Mester: Tunyogi Péter
Döbrögi: Szívós Győző
Ispán-Goló: Várhelyi Dénes
Anya: Dimanopulu Afrodité
Árus: Balogh András, Nánási Ágnes
Ácsmester, Őr: Balogh András
Örzse, Hajdú: Nánási Ágnes

Zenei közreműködők: Kis József/ Godó Gábor, Ágoston Ottó/Klem Dénes, Baran Grzegorz/Mándoky Béla, Nagy Zoltán.
Zenei vezető: Nagy Zoltán
Hangszerelte: Kátai László

Játéktér, zene és rendező: Éry-kovács András
Jelmez: Pilinyi Márta
Szcenikus: Bényei Miklós
Koreográfus: Pintér Ágota Lotti

Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Tóth-Pethő Orsolya
Rendezőasszisztens: Ivády Erika

   Sajnos lekerült a színház honlapján meghirdetett előadások közül. A kabaré szó hallatán ma már sokan bizony nem egészen arra a műfajra gondolnak, amelynek egyik legnagyobb hazai művelője Nagy Endre (1877-1938) volt. Nála egyszerre volt jelen villámtréfa, paródia és irodalom, vers és próza, valamint igényes sanzon. A műsorszámokat összekötő szövegekben pedig a konferanszié (Nagy Endre, később Darvas Szilárd, Kellér Dezső, Komlós János – néhányan a legnagyobbak közül) reflektált az embereket aktuálisan foglalkoztató témákra is. Ez a fajta klasszikus kabaré éledt volna újjá Egerben a Gárdonyi Géza Színház művészeivel - az Uránia moziban, amelynek belső tere az asztalokkal, a pódiummal és egész hangulatával valóban kiált ilyen előadások után - a GG Tánc Eger (azaz a színház tánctagozata) közreműködésével, valamint meghívott vendégekkel, Moravetz Levente rendezésében. Úgy gondoltam, ha sikerül visszahozni, valóban minőségi szinten megvalósítani és megkedveltetni ezt az intellektuálisabb, nemesebb kabarét, az a kulturális életnek mindenképp nyeresége lesz. Ezért én ezt a kezdeményezést kifejezetten örömmel fogadtam és szívesen írtam volna róla.
          

   Sütő András Káin és Ábel című drámájának premierjét a minden bemutatónak kijáró érdeklődésen túl azért is különleges várakozás övezte, mert Blaskó Balázs direktor úr első önálló évadjának programadója volt. Amint elmondta, emblematikus előadásnak szánta, ezzel kívánta jelképesen elhelyezni az ötéves színi direktori periódus alapkövét, amelyre felépíthető az ezt követő évadok munkája.

   A megelőző évektől markánsan elütő koncepcióval összhangban más játékstílust is láthatott az egri közönség - nagyvonalú díszlettel és kortalan jelmezekkel -, találkozva az előadásban  a régi társulat tagjaival, kiknek művészi kvalitásait jó két évtized emlékeit felidézve jól ismerheti a hűséges színházba járó és fiatalokkal, akiknek ez volt első egri bemutatkozása – kíváncsian várjuk, hogy más jellegű szerepekben is lássuk, jobban megismerhessük őket is.  
   És hogy miért éppen a Káin és Ábel?
   "Azért is választottam az idei évad nyitóbemutatójának, mert modell értékű a szerkezete, az öt szereplő jelképezi akár a magyar történelmet, akár egy családot, akár Magyarország közelmúltbeli történelmének meghatározó pillanatait is rögzíti. Benne van a bibliai múlt, a Föld születése, az ember teremtésétől kezdődően, ami az örök állítás és tagadás, a megalkuvás és belenyugvás és a lázadás és ellenállás egymásra hatásából születik. És az ebből eredő értéken és minőségen, ez az örök harc a probléma magja a darabban. Ezt a modellt szeretnénk kibontani, ennek jelentéseit az előadásban. Van ez a különös figura, akiért a harc folyik, az állítás és tagadás, a tét Arabella. Az emlékek nélküli lény, aki megemelve a témát, akár lehet a magyar nemzet. Akiért a mindenkori hatalmat kiszolgáló erők és az örök ez ellen ható erők küzdenek, e kettő küzdelmének tárgya és célja a birtoklás, a nemzet vagy ország vezethetőségének kérdése. Ez a viszony folyamatosan alakul, változik a szereplők között. A megoldás, mint ahogyan az életben is, csak a megegyezés lehet. Hogy az élhető jövő érdekében az egyet nem értő erők is megtalálják azokat a kompromisszumokat, amelyek értékek mentén megadják a közös gondolkodás lehetőségét"
   A direktor-váltáskor meghirdetett színház-eszményt akkor rögtön „a  remény színházaként” definiálta. Erre rímelnek most azok az Arabella szájából elhangzó mondatok, amelyekkel az előadás zárul:   
   "Mert végül is, az a fontos, hogy hátunkon a múltnak terheivel merre tartunk. A derengő horizonton túl hol fényesebbek a reménység  jelei."

Káin - Portik Györffy András
Ábel - Káli Gergely
Éva - Saárossy Kinga
Ádám - Venczel Valentin
Arabella - Marjai Virág

Rendező - Blaskó Balázs
Díszlet - Székely László
Jelmez - Molnár Gabriella
Dramaturg - Éry-Kovács András
Zenei vezető - Aldobolyi Nagy György
Ügyelő - Rábl Róbert
Súgó - Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens - Blaskó Zsófia

Fotók: gardonyiszinhaz.hu
   

   Derűs, optimista hangot ütött meg Blaskó Balázs direktor a tegnap délelőtti évadnyitó társulati ülésen. Mint mondta, az a tény, hogy az eddig eladott bérletek száma a tavalyi év azonos időszakának kétszerese, számára azt bizonyítja, hogy a nézők szavaztak – támogatásukról biztosították a Gárdonyi Géza Színház új elképzeléseit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű dolguk lenne. Az adott anyagi és egyéb feltételeket is figyelembe véve keményen és sokat kell dolgoznia a társulatnak „kéz a kézben”, bízva egymásban és egymás munkájában.

  Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kijelentette, hogy a színház anyagi helyzete stabilizálódott, az évad teljes egészében a megtervezett módon valósulhat meg. Rázsi Botond alpolgármester az addig elhangzottakat azzal árnyalta, hogy természetesen az önkormányzati fenntartású intézményeket egyöntetűen sújtó intézkedések a színházat is érinteni fogják, mindketten hangsúlyozták azonban, hogy továbbra is mindent megtesznek a színház zavartalan működéséért.
  A direktor ismertette az évad műsortervét, megnevezve az előadások rendezőit is (Blaskó Balázs, Beke Sándor, Csiszár Imre, Dér András, Éry-Kovács András, Makk Károly, Moravetz Levente, Radoslav Milenkovic); és bemutatta a társulat új tagjait, nevezetesen Bánfi Katát, Endrédy Gábort, Káli Gergelyt, Marjai Virágot, Nagy Barbarát, Nagy Karinát, Nánási Ágnest, Ozsgyáni Mihályt, Györffy Andrást, Radvánszki Szabolcsot, Reiter Zoltánt, Sata-Bánfi Ágotát és Szik Juliskát, majd a tánctagozat vezetőjét, Topolánszky Tamást, aki szimpatikus lendülettel és lelkesedéssel beszélt eddigi pályájáról és itteni munkájukról, majd megismertetett a táncosokkal: Homolya Patríciával, Kelemen Dorottyával, Kiss Leventével, Kőhalmi Viktóriával, Nagy Csabával, Pintér Ágota Lottival, Tóth Karolinával. Elmondta azt is, hogy a nevük „G. G. Tánc Eger” lesz.
  Ismét a színház zenei tanácsadója Aldobolyi Nagy György, aki először Gali László direktorsága idején töltötte be ezt a posztot.
  Blaskó Balázs végezetül felelevenítette az önálló társulat megalakulásának idejét, s ahogyan akkor régen, most is egy csoportkép készült a társulatról az épület előtti lépcsőkön. 
   Ma este már megkezdődnek Sütő András: Káin és Ábel című drámájának olvasópróbái. Bemutató: október 7.