Sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2020/21-es évad produkcióit. Mint Blaskó Balázs, a színház direktora elmondta: vidámra, szórakoztatóra és reménykeltőre hangolták a műsortervet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddigi évadokban is jelentős kisebbségben lévő komolyabb prózai produkcióval egyáltalán nem találkozhatnak az egri nézők. Hogy ez szükségszerű-e a járvány miatt drámaian megszakított évad után és az e pillanatban is még sok-sok bizonytalan tényező szorításában, ki-ki eldönti magának. Az bizonyos, hogy az évadot már szintén hirdetett teátrumok műsortervét nézve a tendencia eléggé általánosnak tűnik, de például a Miskolci Nemzeti nem ezt az utat követi, az elgondolkodtatóbb, a „csak” a szórakoztatáson túlmutató produkciók kedvelői ugyanúgy megtalálják a kedvükre valót továbbra is.
   Csiky Gergely: A nagymama című vígjátékával kezd a társulat október 9-én, ez a bemutató áprilisban maradt el a járvány miatt. Követi majd Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya című operettje. Kíváncsian várjuk, nagyszerű a muzsikája és sokunkban él még az 1997-es előadás emléke is, szívesen látjuk újra a műsorrendben (a Művészhimnuszról itt olvashatnak, s meg is hallgathatják). Eisemann Mihály - Baróti Géza - Dalos László: Bástyasétány 77 című zenés játéka (A vén budai hársfák békésen suttognak – jut azonnal eszünkbe Ajtay Andor előadásában a dal) illeszkedik abba a sorba, amelyben kevésbé ismert darabokat ismerhetett meg az egri közönség (Csínom Palkó, Rigó Jancsi). Láthatjuk még Tóth-Máté Miklós: Aranyrandevú című romantikus retro-komédiáját és a Sissi című táncjátékot. A stúdióban szeptember 23-27. között rendezik meg a kilencedik Stúdiószínházi Táncfesztivált. Az évad folyamán Beethoven V. szimfóniájára készült táncjátékot mutatnak be, valamint a Páratlan páros című komédiát. Utóbbinak mindössze két előadását tarthatták meg márciusban, mielőtt a koronavírus-járvány miatt a színházak bezárni kényszerültek. A gyermekek részére a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója a Rigócsőr király, Az Ezeregyéjszaka meséi és A rátóti csikótojás című mesejáték.
   Jó hír, hogy remélhetőleg valóban újra nyithatnak a színházak és ugyancsak remélhetőleg a következő évadban nem kényszerülnek ismét bezárni. Van azonban számtalan kérdés, ami felmerül a nézőkben és befolyásolhatja, mikor lesznek ők is hajlandók visszatérni. Elsősorban a biztonság (természetesen a színészek és a háttérben dolgozók egészségének védelme is alapvető fontosságú!) és a bérletek kérdése. Én is kapok kérdéseket ezekkel kapcsolatban a blog olvasóitól. Összefoglalom, mi az, ami e pillanatban publikusan tudható vagy ellenkezőleg, még nem tudható.
   Kezdjük a jegyekkel, bérletekkel! Miskolcon például a 2020/21-es évadban átmeneti időre nem lesznek bérletek. A bizonytalan tényezőkkel indokolják ezt a talán egyedülálló döntést, valamint azzal, hogy 130 bérletes előadásuk maradt el, ezeknek is helyet kell találni. A bérletes nézők viszont elővásárlási joggal fognak rendelkezni a megszokott napjukra szólóan. Ugyanakkor hetek óta folynak már (maszkban) próbák több várható produkcióból, sőt talán Európában elsőnek tart új bemutatót a Miskolci Nemzeti Színház június közepén, a Nyári Színházukban, csökkentett létszámú, 200 fős közönség előtt.  
   Egerben „bízva a nézők hűségében és támogatásában” június 15-től kezdődik a bérletárusítás. A nagyszínpadi bemutatók száma eggyel csökken. A véget ért évadban ugyan szintén öt bemutató volt, de meghirdetve hat - fentebb már említettem, hogy A nagymama elmaradt.
   Csökken-e esetleg a bérletek ára (mert csökken az előadásszám) vagy marad a tavalyi szinten (ha az új évadban emelkedett volna úgyis)? Hogyan kárpótolják azokat a bérleteseket, akiknek elmaradtak előadásai? Ez csak A nagymamát érinti – mindenki esetében -, mert a szintén elmaradt János vitéz, Bolero és Süsü, a sárkány előadásokat szeptemberben pótolni tervezik. Ha nem engedélyeznék addigra a teljes nézőteret megtöltő előadásokat, akkor ezt is csak valahogy úgy lehetne megoldani, ha egy bérletet kétfelé osztanának, s két időpontban jöhetnének – mondjuk egyszer a páratlan számú széken ülők, a másikon a páros számúak tulajdonosai. Ebből viszont az következne, hogy nem lenne elég az évadban rendelkezésre álló napok száma. Nem szólva még arról, milyen hatással lenne a nézőkre, a szereplőkre, az egész előadásra a félig üres nézőtér látványa (és milyen hatással a maszkokban ülő közönség, de erről  később).   
   A Színháznak nyilván az a jó, ha a bérletárakat nem csökkenti, így is nagyon nehéz lesz a leállás miatt elszenvedett anyagi veszteségekből és a várhatóan csökkenő finanszírozási lehetőségekből adódó gondok megoldása. Másrészt a nézők közül is valószínűleg sokan kerültek nehéz anyagi helyzetbe. Amint egy márciusi bejegyzésemben már megírtam, én nem fogom visszakövetelni az elmaradt előadásaim árát, de korántsem biztos, hogy mindenki akarja vagy tudja követni ezt az utat.
   És akkor itt a biztonság kérdése. Nem lehet vitás, hogy első helyen kell szerepelnie, s ha egészen fura (néhol még kicsit meg is alázó) körülmények elszenvedése árán lehet csak színházba járni, akkor el kell ezt fogadnia a színházrajongónak, de belegondolva a következő kérdésekbe, példákba, nagyon nem szeretném, ha ezek várnának ránk.
   Én továbbra is abban reménykedem - az a szívem vágya -, hogy (vagy nagyon, szinte gyermekien naiv vagy nagyon okos vagyok – mondta erre egy színházban dolgozó, hol közelebbi, hol távolabbi kedves ismerősöm) egyrészt nem lesz már nagyobb baj, mégiscsak lecseng teljesen a járvány, másrészt a közönség így örömmel fog visszatérni.
   Jelenleg azonban sajnos még minden színházban első helyen kell gondolkodni a biztonságos megoldásokról. Széjjel ültetett nézők, jobbra is, balra is 2 szék kihagyva, mögötted sem üljön senki – és akkor ez még a jobbik megoldás, de nézzék csak a Berliner Ensemble nézőterének fényképét (forrás a társulat Facebook oldala)! Elkeserítő…

   A Magyar Teátrumi Társaság ugyanakkor nem nagyon tudja elképzelni a kis létszámú előadásokat, elidegenítő hatásuk miatt. Mit mondjak? Én sem. Persze itt a nagyszínpadról van szó, stúdiókban eleve kis létszámú a közönség – még ha azt is még tovább kellene csökkenteni. A Teátrumi Társaság egyébként ajánlást készített, amiben viszont azt javasolja, hogy viseljünk a színházban sötét színű maszkot, azért sötétet, mert a világos a világítás miatt zavarhatja a színészeket. A maszkos nézőtér látványának szürreális képe borzongató.
   No, de a nézőtérre előbb még be is kell jutni és ez is felvet további biztonsági kérdéseket - sorbanállás, ruhatár, stb…
   A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés című online beszélgetés-sorozatában legutóbb éppen ezekről (is) esett szó. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta: „Tervezem, hogy lázat mérünk, tehát a jegyszedők kezében lázmérő lesz. Szerintem bizalmat gerjeszt a nézőkben, ha látják, hogy odafigyelünk rájuk, ha azt mondjuk a hőemelkedéses vendégünknek, hogy a jegyét beváltjuk egy hónappal későbbre, de így nem tudjuk beengedni.” Amire Béres Attila (Miskolci Nemzeti Színház) így reagált: „Gábor, ha megengeded, mi is használnánk ezt az ötletet.” Hát nem tudom… lehetséges, hogy kevesen értenek egyet velem, de bennem ez első hallásra inkább valami kényelmetlen érzést, félelmet gerjeszt.
   Mint ahogyan kényelmetlen érzést, félelmet gerjesztett mindaz, amit az elmúlt időszakban átéltünk életünkben általában véve és életünkben a színház világában, akár teátristaként, akár nézőként. Kívánom, hogy mielőbb csak rossz emlék maradhasson mindez és egyúttal köszönetet mondok a Gárdonyi Géza Színház azon tagjainak, akik úgy is tartották ezalatt a kapcsolatot a közönséggel, hogy írtak a „Koronavírus-járvány / társulati tagok üzennek a blog olvasóinak” sorozatba.