Kálmán Imre operettjének (szövegírók Julius Brammer és Alfred Grünwald, magyar fordítás Szenes Andor) bemutatója Bécsben volt, 1930 márciusában. A Színházi Élet című lap nem sokkal előtte közölt beszélgetést a zeneszerzővel. "...a társszerzőim ezúttal vérbeli párizsi témát dolgoztak föl. A darab most már végérvényesen "A montmartre-i ibolya" címet kapta..." Majd egy nagyon érdekes mondat következett. A mai olvasóban nézőben, ha vígoperáról hall, egészen biztosan más jellegű zene képzete merül fel, mint amelyet ebben az előadásban hallhat. Biztosan nem gondol ennyi fülbemászó, az előadás után azonnal dúdolható, kedves, populáris dallamra. Pedig Kálmán Imre így nyilatkozott: "...műfajára nézve inkább vígopera lesz, mint operett." Az ellentmondást - ha van egyáltalán - úgy oldhatjuk fel, ha a zene magas színvonalára gondolunk.

   A magyarországi bemutatóra csak 5 évvel később került sor, 1935-ben éspedig nem a fővárosban, hanem Szegeden, Sziklay Jenő társulatával, majd a fővárosi közönség is az ő előadásukban ismerhette meg, a Király Színházban, "pesti művészekkel felerősítve". Ekkor így írt a Színházi élet: "...tavaszi frissességgel ontja a világhírű magyar zeneszerző gyönyörű melódiáit, annyi és olyan magávalragadó gazdagsággal, bőséggel, hogy ... futna belőle három modern operettre való is. ... A pesti trióban Szűcs Lászlóé a vezérszólam, mellette egy vonalban fut Rátkai Márton és Orosz Vilma vidám alakítása. A szegediek élén a gyönyörű hangú Sz. Patkós Irma vezet, de meglepetésszerűen kiugrott

Körössy Zoltán is, a fiatal komikus, akinek ragyogó táncszámait nem győzi elégszer ismételteni a közönség. Becsületes, minden ízében jól összehangolt produkció ez ... jó rendezés, pompás zenekar, elismerésre méltó szép kiállítás. A szegedi színház pesti szereplése most is méltó elismerést szerez a szegedieknek, amit mindenképpen meg is érdemelnek, mert komoly művészi munka eredménye és jutalma."
 

   Egerbe is hamar elkerült A montmartre-i ibolya. Már a magyarországi bemutatót követő évben beszámolót olvashatunk előadásáról. Eszerint "nagy egri sikerének titka a rokonszenves, illúziókba ringató, bájos történet és Kálmán Imre édes és finom muzsikája". Az előadásban pedig "mindenki a legjobb szerepénél volt. Radnóthy Éva biztos könnyedséggel játszotta meg szépen és ízlésesen elgondolt alakítását és a partitura pompásan kiénekeltette koloraturákban is gazdag hangját. Őszinte gyönyörködéssel lehetett látni és hallani Szalma Sándor üde játékát,  hajlékony, sima hangját, Gellért Marika mindig elbájoló egyéniségét és sikerült énekszámait..."