-  Van valaki, aki szakmailag vagy akár emberileg is különösen hatással volt Önre?

-  Szeretném megemlíteni Koncz Zsuzsa színházi fotós nevét, aki sajnos már nincs közöttünk. Rendkívül felkészült, okos ember és kiváló fotós volt, akinek a neve sajnos valahogyan nincs benne érdemeihez méltóan a köztudatban. Ő képes volt másokért is harcolni, felvállalt egy olyan szerepet, hogy összefogja a színházban dolgozó fotósokat és megszerezze nekik azt az alkupozíciót, hogy ne a kihasználás szintjén dolgoztassák őket. Velem is állandó egyeztetésben volt. Amikor értesült a vidéki fotósoknak fizetett összegek „nagyságáról”, szinte elborzadt és azt mondta, valamit tenni kell. Meg kell becsülni a munkánkat, mert mi igenis jók vagyunk. Nekem ez fontos volt, mert hajlamos vagyok magamat bántani, hogy nem dolgoztam elég jól, hibákat találni a munkáimban. Amikor olyan szerencsém van, hogy végig tudok nézni egy-egy színházi előadást, látom, mit hagytam ki. Akkor előtérbe kerül a technikai énem. Hogy történhetett meg? Hogyan lehetséges, hogy valamit nem tudtam megvalósítani, holott a készségeim megvannak hozzá? És mégsem?! Koncz Zsuzsa próbált megváltoztatni, hogy igen, vegyem észre a hibáimat, de lépjek tovább – jó irányba. Ő úgy hivatkozott a munkánkra, hogy „kulturális sportfotózás”, s ezzel tökéletesen megfogta a lényeget.

- A színház, mint műfaj nagyon is élő, sokszor vibráló, mozgalmas, a fotózás pedig egy laikus számára csöndes, nyugodt, elmélyült tevékenységnek tűnik. Hogyan lesz egység e két attitűdből az elkészült képeken?   

-  Szerintem univerzálisan kell foglalkozni a világgal, nyitottnak lenni mindenre, és ez a magatartás szerencsés esetben a fotókban is megjelenhet. Ha már technikai téren "elromlott" a fotózás misztikuma, gondolati téren még vissza lehet hozni.
   A színházi fotózás majdnem teljesen stresszmentes. Lehet koncentráltan figyelni, minden zavaró tényezőtől mentesen. A stressz ott jelentkezik mégis, hogy egyszer, jó esetben esetleg kétszer van lehetőség megvalósítani, amit várnak tőled, olyan pontokon rögzíteni az előadást, amelyek fontosak, amelyekről a rendező is úgy gondolta belül, hogy itt van a lényeg! S ha te ezt meg tudod valósítani a fotóidon, akkor elkezdenek hozzád ragaszkodni.

O'Neill: Utazás az éjszakába, 2015 - Saárossy Kinga 

   Színházi eredetű stresszt azonban nem feltétlenül csak az előadások kapcsán gyűjthet be az ember. Nyilván a teátrum belső világára kevés rálátásom van, ezért sok mindent elfogultan ítélek meg, de mindig rosszul érintenek a konfliktusok, különösen, ha azok feloldhatatlanok, és sok esetben értékes emberek sérülnek, vagy kényszerülnek távozni miatta. Ezeket nem is akarom véleményezni, hiszen kevés az információm az évtizedek alatt történtekről, és mindig mindenkinek megvan a maga igazsága, amelynek darabkái a lehető legkevésbé sem szoktak illeszkedni egymáshoz. Barta Dóra táncművész eltűnése is rosszul érintett, hiszen szép íve volt a karrierjének Egerben, amit végül Kecskeméten épített újjá. Jó érzés, hogy a jelenlegi tánctagozat-vezető, Topolánszky Tamás, amellett, hogy egy nagyon kemény helyzetben új társulatot szervezett és megteremtette annak egyéni arculatát, igyekszik létrehozni a balanszot a különféle irányzatok között. Dóri több egykori táncosát meghívta már vendégként a stúdiószínházi fesztiválra. Ezeket a rendkívüli, azóta független társulatokat alapító művészeket, Kulcsár Noémit, Csere Zoltánt, Feledi Janit bizsergető érzés újra fotózni koreografálás, tánc közben, látni az utat, amit befutottak. Horváth Zita táncművészt pedig a Mirkóczki Zita vezette egri Pódium Tánc- és Balettiskola professzionális képzésein láthatom viszont. Nem vesztek el számunkra örökre. 

- Csizmadia Tibor igazgatása alatt a próbák, előadások fotózásán kívül plakátokat is tervezett.

- Javasoltam a színház plakátjainak megújítását, egy-egy nagyméretű előadásfotó felhasználásával, én csináltam a grafikai tervezésüket is, ezek kerültek a központi bejárat két oldalán lévő keretekbe.
 

- A 2010-11-es évadtól azonban egy időre más vette át a munkáját a színháznál.

- Igen, Dömölky Dániel. Rossz volt ezzel szembesülni, de ugyanakkor hirtelen lehullott rólam egy buta teljesítési kényszer. Maradhattam csendes és ingyenes résztvevőként. A fotóit figyelve, a sajátjaimmal összevetve éreztem rá, hogyan markoljak kevesebbet, hogy többet tudjak nyújtani. Az önvizsgálat rávezetett arra is, hogyan legyek „lazább”, hogyan engedjem be azt is a fotózásba, amit én látok az előadásban!  

- Említsen, kérem, néhány fotózás szempontjából emlékezetes előadást!

- Nagyon szerettem például a Kerti mulatságot. Szegvári Menyhért rendezése döbbenetesen jó volt. Menyustól mindig kaptam valamit, amivel meg tudott lepni. Nagyon precíz világítástervező is volt, ami fotós szempontból egy ritka rokonszenves tulajdonság. A stúdiószínpadi fotózásban különösen kedvelem, hogy egészen közel tudok menni, egészen más a perspektíva, olyan, mintha magam is ott volnék, benne a jelenetben.

Horváth Péter: Kerti mulatság avagy írók a fogason, 2010 - Rácz János, Dolmány Attila, Szabó Emília, Görög László

   Jó volt A kis herceg is, remek karakterekkel, mint például Káli Gergely hiú embere.

A kis herceg, 2016 - Varga Levente, Káli Gergely
 

   Arthur Miller drámája, Az ügynök halála is nagyon tetszett, de az más okból is emlékezetes volt. Az elmélyült fotózás közben nagyon hátrahúzódtam és majdnem csúnyán leestem a színpadról. A címszereplő Szilágyi Tibor mentett meg, kapta el a karomat. Egy kis fényképalbumot készítettem neki köszönetül. 

-  A fotózás tehát olykor veszélyekkel járhat. Ugyanakkor - nem tudom, ez mennyire köztudott - komoly fizikai munka is.

- Valóban. Tartani egy két és fél-három kilós kamerát, optikával, koncentrálni 2-3 órát, hogy ne maradj le fontos pillanatokról. Nem állnak meg ugyanis a kedvedért, amit elszalasztottál, visszahozhatatlan.

Ionesco: Különóra, 2018 - Nagy András

- A pandémia miatt hosszasan szünetelt a színházi élet, Önnek sem volt színházi munkája.

- Félelem uralkodott el rajtam, mi fog most történni? Hiszen én ezt csináltam huszon-egynéhány éven keresztül! De a tanulság az, hogy ha egy drámai változás jön az ember életébe, nem szabad úgy megélnie, hogy vége a világnak. Valamilyen szinten folytatódni fog, az ember igényessége pedig megmarad, hiszen az nem csak arról a helyről származik, ahol ő végezte a dolgát. Sőt, ő adta magát a környezethez. Meg kell próbálni úgy felfogni, hogy nem csak nekem hiányzik a megszokott környezet, hanem talán én is hiányzom onnan.

- Úgy legyen!

   Végezetül arra kértem Gál Gábort, válogasson kedves fotóiból, egyrészt illusztrálni beszélgetésünket, másrészt egy önálló galéria számára. A 76 képből álló galéria található.

* A beszélgetés a szinhaz.org portálon is megjelent.

 

-