1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
A blog előző bejegyzésében Déryné Széppataki Róza Egerben tett látogatását idéztem, 1872. szeptember 29-i, százötven évvel ezelőtti elhunytára emlékezve. Úgy tűnik, olyan régen volt, hogy az szinte felfoghatatlan. De, ha kicsit belegondolok, máris közelebb kerül a dátum. Édesapám születése előtt mindössze 47 évvel még élt a vándorszínészet korának nagyszerű művésze, az első magyar operaénekesnő, 51 évvel előtte még fel is lépett. Igaz, az volt az utolsó fellépése (történetesen Miskolcon.)
De ekkor már volt otthona a színjátszásnak!
Korábbi időkben azt sem tudhatták bizonyosan, hol és hogyan állhatnak majd színpadra. Sajnos valamiképpen hasonló a helyzet az elmúlt néhány évben és napjainkban is. A koronavírus járvány miatti bezárások után megkönnyebbülhettünk, s most itt az energiaválság. Több magyarországi színház hónapokra történő zárását már bejelentették. A város polgármstere Egerben is szóba hozta... Az alkotók feje fölött ott a bizonytalanság, a „Mi lesz?”, ami természetesen a nézőket is foglalkoztatja azért, de nagyobb a gond a másik oldalon. Az egzisztenciális kérdést most nem is említve, gondoljunk csak arra, a nyugodt és felelősségteljes alkotáshoz nyugodt háttér is kell. Ez az, ami most inog.
Minden színháznak és közönségének - jobb időket kívánok!