2. rész
3. rész
4. rész

„Szerencsém volt, szerettem a munkámat!”

Még a múlt század vége felé, friss dramaturgdiplomásként szerződtem az akkor újraalakult egri Gárdonyi Géza Színházhoz. A közös akarás, a teremteni vágyás zizegett a levegőben, jó színházat, jó társulatot akart mindenki, a város is, a művészek is és a nem művészek is.
   Az első emeleti folyosó végén volt Menkó Teri szobája. Finom nőiességgel volt berendezve, virág az asztalon, ő pedig, a színház gazdasági igazgatójaként egyszerre volt szigorú és kedves. Akkor észre se vettem, mennyi mindent tudtam meg tőle a működésről, a közös munkáról, sokat beszélgettünk, de sosem okított, mindig kérdezett inkább, kíváncsi volt a véleményemre.
   Karcagi lány volt, három lánytestvére volt, szerető családban nőtt föl – és azt gondolom, különleges intelligenciával, okossággal látta el a sors. Mindig vonzotta a színház, s mikor a nyolcvanas évek közepén megszületett a nyári Agria Játészín, majd hamarosan a háromtagozatos hivatalos színház, gazdasági szakemberként már a dolgok közepében találta magát. Gali László igazgatóval és Szatmári István műszaki vezetővel létrehozták a csodát, nagyszerű színészeket szerződtettek, köztük sok akkor végzett fiatalt, karizmatikus rendezőket hívtak Magyarországról és határon túlról, fantasztikus háttércsapatot szerveztek, a város imádta őket, és a magyarországi színházi palettán is erős színekkel jelentek meg. Abban az időben természetes volt, hogy egy társulat nemcsak „otthon” játszik, hanem sokat utazik, ahogy a színházi szlengben mondjuk: „tájol”. A Gárdonyi Géza Színház Zalaegerszegtől Nyíregyházáig járt tájelőadásokra, Ózdtól Mátészalkáig, de még külföldi meghívások is voltak, a lengyelországi Lublintől az erdélyi Marosvásárhelyen keresztül a vajdasági Újvidékig. Pezsgett, forrt minden. „Minden nap új és új kihívás, és végül beletanultam Szerencsém volt, szerettem a munkámat! Hisz a színház szerelem!  Néha belefárad az ember, a felújítások, a beszerzések, a hatósági előírások, az engedélyek beszerzése, a tervelfogadás, a főpróbahét, a kötelező záporpróba – ezek nélkül nincs színház. De jön a következő nap, ami aztán újabb erőt ad” – írja később visszaemlékezéseiben. A kilencvenes évek derekától új igazgatók jönnek, s Menkó Terit egy budapesti multicég rábeszéli a váltásra. De nem sokáig bírja színház nélkül, s mikor az új évezred hajnalán Csizmadia Tibor lesz az igazgató, ő visszacsábítja ügyvezető igazgatónak. Ekkortájt lesz Menkó Terézia a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja is. A Csizmadia vezette teátrum levegője fölfrissül, országosan elismert előadások születnek, sok pályakezdő színművészt szerződtetnek, neves rendezők, kortárs írók nevei jelennek meg a színlapon. Menkó Teri élvezi az ismét népszerű színházat, egészen a nyugdíjba vonulásáig, ami után nem sokkal fontos állami kitüntetésben, Bánffy Miklós-díjban részesül. De utána sem pihen, színháztörténeti értékű visszaemlékezéseit olvashatni a Gárdonyi Géza Színház fáradhatatlan krónikásának, Juhász Ferencnek a blogjában.

Egy nagyszerű színházi emberrel lettünk kevesebben.