1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
A Színház honlapjának vendégkönyvében folyik egy vita. Kiindulásul ebből idézek részleteket:
- „Nem tudom, másnak is feltűnt-e a pénteki Maya előadásban, hogy Túri Lajos nevettette a táncosokat…Felháborító volt. Elvonta a figyelmet a többi szereplőről, semmibe vette azok munkáját, akik komolyan vették a nézők szórakoztatását, és nem tartotta tiszteletben a nézőt…És ez nem csak pár perc volt, ami esetleg még tűréshatáron belül lett volna, hanem a darab elejétől a végéig tartott. Szomorú, hogy megengedheti magának egy "művész" (?), hogy ezt tegye.”
- „…a táncosok valóban el-elvigyorodtak, de szerintem ez nem olyan égbekiáltó probléma. Engem egyáltalán nem zavart, csupán láttam, hogy ők is élvezik a darabot…Ha valakit előadás közben az foglalkoztat, hogy egy táncos vigyorog vagy sem, akkor nem biztos, hogy a művészekben keresendő a hiba.”
- „…azért az nem úgy van, bármennyire is színház párti vagyok, hogy amit a színpadon tesznek, az automatikusan rendben van és az a hibás, akinek feltűnt, amint az utolsó mondata sugallja. Hallott már a színpadi fegyelemről?!...A színház szeretete pedig nem egyenlő a kritikátlan rajongással.”
- „…Nem kell hozzá különösen figyelmesnek lenni, hogy feltűnjön, ha valami egyéb magánprodukció is folyik az előadás közepette.”
- „…Persze nem gyakoroltak elég színpadi alázatot, ez valóban hiba volt, de engem ez addig nem zavar, amíg nem megy a darab kárára.”
Én a vendégkönyvben említett két napból a szombat délutáni előadást láttam. Tény, hogy akkor is volt nevetgélés. Nem tudom, nem láttam, mi váltotta ki, gondolom másfelé figyeltem, csak az eredményt vettem észre. És én sem örültem neki, hiszen tényleg nyilvánvaló „magánprodukció” volt, ami zavarta igenis az összképet.
De azért nem csak ennyi a reakcióm a fent idézettekre.
Kezdem Túri Lajossal. Személyesen nem ismerem (csak színházi barátaim véleményét tudom), de egy valamit nem tudok elképzelni semmiképpen, azt, hogy szándékosan tönkre akarná tenni a művésztársak munkáját. Elmondom, miért nem. A Diótörő idején figyelhettünk fel rá (igen, tudom, a Megatánc… nem néztem, bocsánat… azokon az estéken is inkább színházban voltam…), de akkor rögtön nagyon. Az a fokú komolyan vétele feladatának, amit ott tanúsított és az a nívó, amelyen teljesített, számomra meggyőző volt. És azóta is ezt látom, amikor színpadon van és koreográfiáiban is. Ha pedig valaki ennyire magáénak érzi a művészi munkát, nyilván nagyon zokon venné, ha mások tönkretennék, s gondolom ő sem tenné ezt másokkal. (Egyébként kedvelem a Tánctagozatot, nagyra értékelem amit csinálnak, s nem csak őt! Van is egy külön topic számukra itt a blog Fórumában.)
Azután: az előadás természetesen estéről-estére változik, nem steril, minden egyes pillanatában egyszer s mindenkorra beállt. S még olyasmiktől is függ, hogy a szereplőknek aznap ép milyen a hangulatuk. Más kérdés, hogy nekik a hangulatokat tudni kell kordában tartani. A nézőnek nagyjából minden este ugyanazt kell kapnia, s abba magánprodukció nem férhet bele, különösen ha a színpadon egyébként zajló történéstől feltűnően független. Nyilván adódhatnak kivédhetetlen, nevetést, más reakciót kiváltó váratlan dolgok, ha ezt a néző is észlelte, együtt nevet a szereplőkkel, s nincs is semmi baj. Ha nem érti, mi történt, akkor már kicsit problémásabb a helyzet, de van, amit nem lehet kikerülni. (Néhány példa erre a Gárdonyi retro 1995 rovatban: The Show Must Go On – Az előadásnak folytatódnia kell.) Az viszont számomra elképzelhetetlen, hogy bármelyik művész - akár színész, akár táncos - előadás közben szándékosan idézzen elő ilyen helyzeteket, mert igen, a művészi alázat és a többiek valamint a közönség iránti felelősség ezt nem szabad, hogy megengedje, a többiek részéről pedig nem szabad, hogy eltűrje!
Zárójelben: ide tartozik a darabtemetés is, amit én kedvelek, s jól szórakozom a kis finomságokon, de ott is kell lenni egy határnak! És idetartozik akár az is, ha a tapsrend alatt, miközben mi lelkesen csapkodjuk össze a tenyerünket, a színpadon meg beszélgetnek, nevetgélnek, mintha nem is érdekelné őket az ünneplésünk.
Ezek jutottak eszembe a Színház vendégkönyvében zajló vitát olvasva. Na meg az, hogy nem igazán Vendégkönyvbe való, sokkal inkább Fórumba – a Színház honlapján az nincs. Itt a blogon van – lehet használni!