Pénteken este mutatta be a Kis-Dobó téren („Petit place du Dobó”) a Tatár Gabi kezdeményezésére létrejött Pinceszínház a SzeLaVi című műfaji meghatározása szerint „zenés parfét”, Gregg Opelka műve nyomán. Két kiszolgáltatott sorsú nő, egy táncos és egy színész történetét látjuk, akik egy lokálban lépnek fel, s szeretnének kitörni, azt megmutatni, ami igazán a szívükből jön.
   Nézve és hallgatva őket elsődleges élményünk a kellemes, könnyed nyáresti szórakozás. Azután persze bevillan emlékezetünkbe egy-egy részlet, arc, szem, szó – és rájövünk, hogy tudat alatt azért érzékeltük, milyen komoly gondolatokba, küzdelmes emberi sorsokba avattattunk be…
   Másik gondolatunk pedig emlékek felidézése, szerepek, figurák a Gárdonyi Géza Színház sok évvel ezelőtti előadásaiból, azokkal a művészekkel, akiket most itt látunk. Tatár Gabi néhány éve nem tagja a társulatnak. Örülök, hogy megtalálta, megteremtette a lehetőségét annak, hogy ne szakadjon el az egri közönségtől. Dimanopulu Afrodité és Pálfi Zoltán ma is tagok, de ha megpróbáljuk felidézni közelmúltban játszott szerepeiket, nincs könnyű dolgunk – s erről nem ők tehetnek. 
   A nagyjából egy és negyedórás előadásban Pálfi Zoltánnak (a bár tulajdonosa) kevesebb feladat jut, de ő oldja meg végül a helyzetet, megteremtve a happy endet. A két dizőz szerepében azonban lubickol Tatár Gabi és Dimanopulu Afrodité. Lelkesedésük, jókedvük, sokszínűségük tényleg magával ragadó, csak a vak nem látja, mennyire élvezik az egészet. Segíti őket Bóbis László a tenyérnyi színpad lehetőségeihez képest meglepően gazdag koreográfiája, Húros Annamária kedvesen bohém jelmezei és persze Gonda László, aki a zenei kíséretet biztosítja (www.gondamusic.hu - milyen szívesen hallgatnám bárzenét játszani…) Nem az ő érdemeit csökkentve mondom, hogy azért más hangulata lenne az előadásnak, ha zenekar kísérhetne – hogy nem így van, annak nyilván anyagi okai vannak, mint némi reklám becsempészésének is - c'est la vie… 
   Szegvári Menyhért rendezése - mint mindig – most is nagyon kedvére van az embernek. Ismét a Gárdonyi Géza Színház jut eszembe, ahol sok remekét láthattam és szerencsére ez napjainkban is folytatódik.
   S hogy mi is maga a Pinceszínház? A Vitkovics ház pincéjében otthonra lelt 40 fős nézőterű játszóhelyen olyan egri színészek csinálnak színházat, akiket a Gárdonyi Géza Színházban mellőznek, vagy érdemtelenül keveset használnak. Ennek az írásnak ez nem témája, de figyelmükbe ajánlom itt a blogon a 2010.06.29-i bejegyzést: "Az ország legjobb színháza" címmel!