EUROCITY SZTORI2010.09.20. 22:33
Nem is értem, hogyhogy nem írtam erről eddig, pedig még karácsony előtt történt…
Prágából utaztam haza. Néhány héttel korábban sajnos nagy bánat ért, Édesapám után most Édesanyám is elment örökre. Azért is voltam otthon (én így nevezem Prágát), a színház mellett másik nagy szerelmemet jelentő városomban, hogy segítsen egy kicsit a lelkemen. Az EuroCity vonat kényelmes, helyjegyem is volt, de télen a fogasra akasztott kabát azért jelentős helyet elvesz. A velem szembeni ülés üresen maradt, ott helyeztem el. Csakhogy felszállt egy hölgy, sok csomaggal és nagyon kezdte nézni azt a helyet. Nem akartam, hogy bejöjjön a fülkébe – magamban szuggeráltam: Ne… ne! De éreztem, hogy hiába, s valóban, néhány pillanat múlva már ott ült, ráadásul annyi csomagja volt, hogy egyet már csak a lábunknál tudott elhelyezni, kisebb kényelmetlenséget okozva vele. Ha jól meggondolom, haragudtam rá.
Megszólított. Nem volt kedvem beszélgetni, de nem akartam udvariatlan lenni, gondoltam pár szót kibírok. Kiderült, hogy beszél magyarul, Pozsonyban él egyébként, s most rokonokhoz utazik, Pestre. De ami ennél sokkal fontosabb, hasonlóan Prága-bolond, mint én és ráadásul a színház világához tartozik…!
|
Mária sok évet élt Prágában, és dolgozott különböző ottani színházakban, például a Divadlo ABC-ben, éppen találkozásunk előtt nem sokkal láttam egy 1960-as előadásuk felvételét, nagyon híres színészekkel - jó témát adott, s azon túl is képzeletbeli ping-pong labdaként adtuk egymásnak a szót, idéztünk fel prágai helyszíneket, eseményeket, embereket, egy-egy „félszóra” már jött is a folytatás, a válasz a másiktól, mindketten elemünkben éreztük magunkat és nagyon jó volt ez a beszélgetés, tényleg nem is vettük észre, hogy órák múltak el közben!
Prága és a színház - valóban végigkísérik egész életemet, áthatják napjaimat és felbukkannak akkor is, amikor nem is gondolnám…
|