2010.10.21. 15:18
Jónás Pétert, a Gárdonyi Géza Színház dramaturgját sok éve ismerem. Ifjúkori verseiből egy különszáma is készült annak a lapnak, amelyről az És… rovatban olvashatnak (Mezőkövesdi Szivárvány). A felnőtt-versekből most íme három, amelyek mindegyike kapcsolatba hozható valamiképp a színház világával. A dramaturgi munkájáról tervezett interjú pedig néhány hét múlva várható.
|
„Dalszöveg egy lányról, aki
egy kicsit megkattant attól, hogy
nem lett belőle színésznő,
szegény...”
Hosszú utcák
(Brechti ballada egy színésznőről, aki
soha nem lett színésznő, de mégis)
Hosszú utcák és lámpaoszlopok.
A lány mindig magában motyog.
Langyos szavakat rejteget a sál,
a buszmegálló s a koszlott sarki bár.
Monológok a nedves sál mögött,
a buszmegálló s a sarki bár között.
Hajtja egy hang, hogy mondja még tovább
szép szavaknak meleg gyöngysorát.
(Áll a lány, a sál két szára leng.
Függöny zizzen és szétgördül a csend.
A csend mögött egy néző kuporog.
Sálában gyűrött leheletnyomok.)
A sarki bárból patakzik a zaj.
Virágszirmok, vizen lengő haj,
lámpafényben fuldokló szavak.
Ophélia az utcán áthalad.
A Sirály a busszal Moszkvába megy.
Szárnya alatt mondatnyi meleg.
Párás szavak, gőzölgõ magány.
A megállóból hazamegy a lány.
(Száll a lány, a sál két szára leng.
Függöny zizzen és szétgördül a csend.)
|
„Ars poetica, aminek köze van a
művészetről való gondolkodásomhoz is.”
Az én könyvtáram
Az én könyvtáramban nincsenek
fontos dolgok.
Csak középen egy ártatlan, bolond
ember, háttal a tűznek.
A barlang falán lilás-bíbor árnyéktánc,
sörgető röptető forgató, altató,
elnyelő emelő leejtő megejtő
ringató, rígató, elvesztő teremtő
vétető, létező nemlét-emlék
(Csak parázs a nyelv alatt
Isten a kalapban
véren vett mátkaság
Hosszú utcák és lámpaoszlopok.
ördög száz alakban
mellbimbó fogak közt
utak a tenyérben
szájban az anyanyelv
napfény a kenyérben
esőcsík ablakon
hiányzó létrafok
eltörött szemüveg
elkurvult angyalok
sárral telt szemgödör
virágos földverem
homu por világa
siralom szerelem)
Az én könyvtáramban nincsenek
fontos dolgok.
Csak középen egy ártatlan, bolond
ember, háttal a tűznek.
|
|
|
|
„Arról, hogy a könyvek, fikció, történetek által megnyitott másik világ mit jelent nekem."
FÜSTBEBURKOLTSÁG
Mindig azt kereste. A füstbeburkoltságot.
Amikor mindegy, hogy hol van. Amikor nincs
sehol. Amikor ott van mindenütt. Felhúzott
térd, egy könyvnyi hely, égboltbúra, csillagáramlás,
körhintarepülés, fejes egy hídról, és a pillanat
gyönyöre, mikor a fej a végtelen víztömeg időtlen
puhaságába csusszan, a vonat az alagútból a
mélykék tengeri szélbe robban, a felkelő nap
aranyló mézet zúdít az alvó folyóra.
Gondolatkocsonyában rezeg a test, mint harmat
a virágkehelyben, és jönnek a hangok, a színek,
a szagok, az ízek, narancszöld lombkupola, csupasz
comb alatt ránduló musztángizom, tenyérben szitált
forró homok, arcbőrön száradó agyag, meztelen
felsőtesten a napmeleg, hajnaltól táguló tüdő,
földszagú istenek visszhangja a hullámzó prérin
a szél, mint a szavak képpé nyílása a fejben, mint
a medvetalp ízének szétáramlása a nyelv alól.
A porhanyós medvetalp íze mindig ott bújkált
nyelve alatt, mikor az indiánregényeket olvasta
megszámlálhatatlan délutánokon, és nem hallotta
meg apu huszadik felszólítását sem, hogy kész a
vacsi, és nem hallotta az öccse kiabálását sem a
szomszéd szobából, aki kétségbeesve kereste az
egész lakásban terjengő sűrű füst forrását, csak
olvasott egy párnával a radiátornak támasztva hátát,
a párna már parázslott, háta mögül ömlött a füst, és ő
azóta is ezt keresi, ezt a füstbeburkoltságot, amikor
mindegy, hogy hol van, amikor nincs sehol, amikor
egy könyvnyi helyen ott van mindenütt.
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum
