1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
A felsoroltaknak valójában csak annyi köze van a POSZT-hoz, hogy történetesen most ott tapasztaltam mindezt, de történhettek volna bárhol máshol is.
- Gyülekezett a közönség, s elnéztem, mennyien - s köztük sajnos intelligens emberek, ismert művészek - nincsenek tisztában azzal az alapvető színházi illemszabállyal, hogy arccal a már helyükön tartózkodó nézők felé fordulva, nem pedig hátat fordítva araszolunk a helyünkre.
- Folyt a díjkiosztó gála. Értem én, hogy menő a nagy lazaság bizonyos körökben, de nekem mégsem tetszett, amikor az egyik nyertes ifjú hölgy az első sorból nem a tőle pár lépésre lévő színpadfeljárót választotta, hanem nőiesnek, finomnak egyáltalán nem mondható előnytelen koreográfiával kapaszkodott-ugrott fel a színpadra, amikor szólították.
- A harmadik eset személyesen volt kellemetlen. Az a tőlem jó 15 évvel fiatalabb színész, akivel előző este bemutattak bennünket egymásnak és ott ültünk egy asztalnál egymással szemben, másnap az utcán - amikor én köszöntem neki -, már keresztülnézett rajtam...
Természetesen nem ezek a döntő POSZT-emlékeim és nagyon jól éreztem magam Pécsett, de azért elgondolkodtató dolgok…
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum
