1. Niagara-on-the-Lake - Henry Arthur Jones: Ezüstkirály |
2. Stradford Fesztivál Színház |
|
Ezüstkirály
|
Hat hét egy másik országban - nem is olyan sok, mint hinnénk!
Toronto nyáron is igen gazdag programokban, a zenés daraboktól Shakespeare-ig terjedő színházi kínálatába sajnos nem sikerült közvetlen bepillantást nyernem, csak a plakátokat, műsorfüzeteket tanulmányozhattam fájó szívvel. Eljutottam viszont a Shaw-fesztiválra, az Ontario állambeli Niagara-on-the-Lake városába, ahol csak olyan darabokat mutatnak be, amelyeknek szerzője maga G. B. Shaw, vagy valamelyik kortársa. A látott darab írója Henry Arthur Jones, aki a XIX. század végének egyik legnépszerűbb brit drámaírója, de Magyarországon kevéssé ismert.
Darabjának témája az ipari forradalom kezdete, s e világ nyomasztó hatása az egyes ember életére.
Egy tipikus viktoriánus melodráma előadásának lehettem részese, ami nagyon alkalmas volt a színészek képességeinek és a közönség empátiájának tesztelésére.
Az egyes szereplők az angol nyelv legkülönfélébb árnyalatait, dialektusokat, szlenget, eltérő társadalmi osztályok nyelvezetét is használták a játék során, így még a kanadaiaknak is nehézséget okozott, ha minden egyes szót érteni szerettek volna. Számomra az Ezüstkirály a régi idők mozijának világát idézte - de ennek nem volt köze nyelvi nehézségekhez. Érzelmek, bűnözés, realizmus és teátrális gesztusok. Egy fiatal, középosztálybeli családapa bizonyos okok, események következtében elveszti mindenét, pénzét, családját, sőt még személyiségét is, de egy gyökeres fordulat után mégis gazdag, megbecsült ember lesz belőle. Számtalan bonyodalom után happy end következik - nem mondanám, hogy váratlanul. A cselekményt kísérő zene is a már vázolt mozielmélet kialakulását segítette. Emlékeztetett Chaplin Modern idők című filmjére. Kifejezte a humanizmustól megfosztott életérzést, de közben csengő gyermekhangok késztettek reménykedésre, s hála H. A. Jones-nak, nem is csalódtunk. Díszletként egész idő alatt hatalmas gépezetek fogaskerekeit láttuk, köztük balkonok, passzázsok reprezentálták a várost, illetve az úri osztály palotáit. Egymás mellett élő sötét, kék, fekete, szürke színek és ragyogó ezüstök, sárgák, bíborak, nagyon ötletes világítással.
Igazán élveztem a rendezést és az előadásban részt vevő művészeket is jó volna újra látni!
Mialatt elfoglaltam helyemet a nézőtéren, azon tűnődtem, lesz-e valami a miénktől gyökeresen különböző, sajátosan kanadai vonás az előadásban? A színház természetesen nagyon hasonló az egész világon. S valami mégis volt! Az országban eltöltött idő alatt mindenütt éreztem a jelenlétét valaminek, amit úgy neveznék, a kanadai lélek. Számomra ez a békés, a másikat különbözőségével együtt is elfogadó kapcsolatot jelenti a világ legkülönfélébb tájairól származó emberek között, akik itt találtak új hazát, a született kanadaiak között. Ez a mentalitás valahogyan még a színházban is érezhető volt, mind a színpadon, mind a nézőtéren. Milyen érdekes, hogy valami hasonlót azok a nézők is érezhetnek, akik, ha névről nem is, de arcról jól ismerik egymást, mert gyakori látogatói például az egri színháznak, ahol egyébként az Ezüstkirály érdekesen szokatlan szín lenne a bemutatók sorában.
* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg, 1995-ben.
Stradford Festival Theatre |
|