gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

PORTRÉ - SCHLÉGL ANDRÁS TÁNCMŰVÉSZ

2015.06.03. 12:55


 

- Erről a komoly tekintetű, csokornyakkendős kisfiúról egészen természetesen támad az embernek az a gondolata, hogy a színház világával való kapcsolat kezdeteit már valahol a pécsi általános iskolai ünnepségeken keresni lehet.

- Pedig nem. Semmi ilyesmi nem volt. Ha például szavalnom kellett volna az iskolai rendezvényeken, azt hiszem, akkor még meg sem mertem volna szólalni annyi ember előtt! Nagyon izgulós típus voltam – és vagyok ma is, de az egyre több színpadi tapasztalat, fellépések segítettek, segítenek abban, hogyan kezeljem az ilyen helyzeteket.
   A tánccal, mégpedig a latin társastánccal, tizenkét éves koromban találkoztam, amikor - igazából a lányok miatt -, elmentem egy próba órára. Ezt követően volt egy ingyenes hónap, ezután lehetett eldönteni, akarjuk-e folytatni. Én akartam, úgy éreztem, mindez többet jelent számomra, mint a lányokkal való ismerkedés egyik eszköze, jót tett mind testileg, mind lelkileg. Két évig versenyszerűen is táncoltam, bár a legjobb helyezésem csak 5. hely volt. Táncmesterem felismerte, hogy van bennem akarat, szenvedély, tehetség és ezt kamatoztatnom kellene! Majd biztatott, hogy ha a jövőben komolyan a tánccal szeretnék foglalkozni, próbáljam meg a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolát. Nagyon örültem amikor megtudtam, hogy felvettek és itt kezdődött igazából a kihívás, ugyanis abban reménykedtem, hogy a társastáncot folytathatom az iskolában, de sajnos ez nem adatott meg.
   A latin tánc helyét a balett vette át. Korábban nem ismertem ezt a táncnyelvet, azt sem tudtam, a lábam hogy álljon, mit csináljak, de gyorsan belerázódtam. Szerénytelenség nélkül állíthatom: az osztály legjobbja voltam balettből a fiúk közül. Az iskola keretein belül lehetőségem volt belekóstolni a színház világába: negyedik évfolyam végén olyan előadásokban kaptam lehetőséget, mint a Gettó című zenés színmű, vagy a Csárdáskirálynő. Ezek a darabok elsősorban statisztálási, táncosi lehetőséget rejtettek magukban, ahol kipróbálhattam magamat. A negyedik év végén leérettségiztünk, ezt követően, tisztán a “szakmával” foglalkoztunk. Ekkor szilárdult meg bennem végleg az érzés, hogy a táncművészetet szeretném, ha a hivatásommá válna. Uhrik Dórától, az iskola táncművészeti igazgatóhelyettesétől - aki korábban a Pécsi Balett neves szólistája volt -, megkaptam a lehetőségeket, hogy szerepeljek különféle koreográfiákban.
   A koncertvizsgát követően másnap kaptam egy telefonhívást, hogy lehetőséget kaphatok a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatánál. Korábban már voltunk Egerben, az első táncszínházi fesztiválon, ahol egy quartettel léptünk fel. Azt hiszem, igazán ott figyelhetett fel rám Topolánszky Tamás. Tudtam, hogy ez a társulat saját táncos repertoárral is rendelkezik és évadonként a színház prózai vagy zenés darabjainak kiszolgálása mellett legalább 2 önálló táncbemutatóval is készül. Így a Szegedi Nemzeti Színház tánckarába való felkérés helyett Egert választottam és 2012. augusztusában, mint a GG Tánc Eger új tagja, beledobtak a mélyvízbe: betanulások, az új előadások próbái, folyamatos tréningezés töltötte ki napjaimat. A színház lett úgymond, az otthonom, nagyon jó érzés kimondani: olyanok vagyunk mint egy nagy család.

- Az önálló táncestek iránt általában nem a legszélesebb  rétegek érdeklődnek. Én személy szerint úgy látom, a GG Tánc produkciói sokat tesznek azért, hogy tágítsák ezt a kört, újabb és újabb nézőket nyerjenek meg a műfajnak.

- Nagyon sokszínű és változatos előadásaink vannak, melyeknek egy része szélesebb köröket vonz, populárisabbak, ilyen például a gyerekeknek készült Hamupipőke, vagy a felnőtteknek szóló Moulin Rouge, és az ebben az évadban bemutatott Cigánybáró.

   Kifejezetten szeretem a szűkebb nézőközönségnek szóló alternatívabb, kísérleti jellegű stúdiószínházi előadásainkat, melyek az arra nyitott, kíváncsi nézőket meglepik, gyakran meghökkentik.Ez utóbbira nagyon jó példa A képzelt beteg, ami nem követi szorosan az eredeti mű cselekményét, keverednek benne Molière életének pillanatai a jelenkori reality világával. Hasonló jellegű előadásunk A négy napló, egy vers, ami azért különleges, mert a néző belőlünk kaphatott “egy szeletet” (mitől félünk, mire vágyunk, akadályaink, hiányosságaink). Olyan témákat dolgoztunk fel, melyek sokunknak a legféltettebb titkai.

- Vissza szoktad nézni az előadások felvételét?

- Nem minden esetben, de igen… A felvételek mindig egyfajta kontrollt jelentenek, rengeteget lehet tanulni belőlük, sőt, kell is. Nem mindig kellemes, ha a látottak nem töltenek el megelégedéssel, de a lehetőség mindig ott áll előttem, lehet javítani vagy másképp megoldani. Persze számtalanszor előfordul az is, hogy meglepődöm, mit tudtam kihozni magamból. Ezeket a tapasztalatokat meg kell őrizni, mert megerősítenek abban, hogy jó úton járok.

- A kortárs tánc nem az egyetlen irányzat a táncműfajban. Mit gondolsz a többiről?

- Többfélében is kipróbáltam már magam. A showtánc sajátossága a szórakoztatás. A klasszikus tánc pedig nagyon kötött, meghatározott rendszere van. Hozzám a kortárs tánc áll a legközelebb, mert sokkal szabadabb önkifejezési forma.

- Amint említetted is, a tánckari feladatok ellátása során prózai és zenés darabokban is közreműködtök. Fontos, hogy a színpadon lévők mindegyike rezonáljon az aktuális cselekmény-beli, érzelmi szituációra. Nálad ez az összhang mindig hiánytalan.

- Próbálok nem félni attól, hogy “éljek” a színpadon. A középiskolában három évig tanultam színészetet, akkor talán nem is gondoltam, hogy ennyire kamatoztatni tudom majd az ott megszerzett tapasztalatokat. Akkor még nem ment annyira, de nagyon élveztem az átlényegülés ilyen formáját is. Ma pedig már úgy gondolom, hogy egy táncot sem csak a testtel kell „eladni”. A nézőt nem csak az érdekli, hogy technikailag hogyan kivitelezem az adott koreográfiát, hanem az is, milyen tartalommal töltöm meg azt.

- A most befejeződött évadban olyan feladatot kaptál, amelyben hangsúlyosan használnod kell a táncművészi mellett színészi eszközöket is.

- Gergely Attila rendező-koreográfus az Utolsók c. előadásunk próbafolyamatainak már a kezdeti szakaszában bennem látta meg a “katona” szerepét. Bizalmat adott nekem, felkészített arra, hogy nem lesz egyszerű feladatom, hiszen az előadás 7 szakasza általam ölt majd testet, ami lelkileg igencsak megterhelő lesz. Először nagyon megijedtem, de azután azt gondoltam: Végre, végre, végre… Nagy boldogsággal tölt el az érzés, hogy ezt az előadást a „magaménak” tudhatom, igazán sokat tettem bele, és örülök, hogy a húgom is láthatta, akit sajnos a távolság miatt nagyon ritkán látok.



   Az Utolsók nagyon megosztja a nézőket, de ezzel nincs is baj, sőt, az a jó, ha úgy mennek haza, hogy beszélnek, vitatkoznak a látottakról, hiszen ez is az egyik célunk. A leggyakoribb észrevétel, hogy kevés benne a tánc, tőlem és táncpartneremtől, Tóth Karolinától például sokkal több “megmozdulást” vártak. A rendező-koreográfus azonban határozott céllal, kifejező, minimalista mozgással akart előhozni nagy érzelmeket, hogy a lélek mozduljon meg, ahogy ő mondta:  “Lélektáncot akarok látni…”.
  Nagyon szeretem ezt az előadást. Voltak az életemben olyan momentumok, amelyek segítettek a karakter ábrázolásában.



Karolinától nagyon sokat kapok, érzelmeket, olyan hatással vagyunk egymásra a színpadon, amiből igazán lehet táplálkozni.

- Mindent egybevetve úgy érzed, most jó helyen vagy… 

 

 - Örülök, hogy itt lehetek. Úgy érzem, tudok fejlődni Topolánszky Tamás és a vendégkoreográfusok kezei alatt, s amíg ez így van, addig itt is szeretnék maradni. Mindenkinek eljöhet életében egy pont, amikor váltani kell, de akkor is a kortárs vonalon maradnék, s szeretném megismerni a világot. Tudom, hogy a táncos pálya sem tart örökké. Nagyjából negyven éves korig. Ha eljön az az idő, akkor sem fordulnék el a tánctól, koreografálni szeretnék majd.

Fotók: (az első két kép kivételével) Gál Gábor

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


 
  
 

 

 
Lezárt szavazások