A hetvenes évek elején két hetet tölthettem el a Mecsek oldalában, a szakszervezeti üdülőben. Ez volt azelőtt a Hotel Kikelet, az 1937-es azonos című magyar film cselekményének helyszíne.  Kabos Gyula, Páger Antal, Tőkés Anna, Turay Ida, Uray Tivadar – Ábrahám Pál zenéje… Vidám kis társaság alakult ki, ismerkedtünk a várossal, múzeumaival, gyalogosan másztunk fel a gyönyörű tavaszban a Tv-toronyhoz, beszélgettünk, sokat nevettünk, esténként az üdülő bárjában üldögéltünk, egy-egy koktéllal, élveztük a (természetesen élő) zenekar játékát.  Volt azonban olyan program is, amin csak egyedül vettem részt. Nem nehéz kitalálni – én színházba is jártam. Igen, „jártam” – hiszen minden produkciót megnéztem, ami éppen műsoron volt. Puccini: Tosca – akkor először élőben (ma is egyik kedvencem, legtöbbször Prágában láttam). Az első sor bal 1-es széken ültem (ez azóta is mindig így van, illetve legfeljebb az első sor jobb 1-es jöhet még szóba). Schubert-Berté: Három a kislány – operett. „Árva a ház, nincs kacagás…” Azután: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Ezt láttam nem sokkal az ősbemutató után a Vígszínházban, itt a Pécsi Nemzetiben, Miskolcon és Egerben is. És volt még egy darab, aminek sajnos nem emlékszem sem szerzőjére, sem címére. Kortárs író történelmi drámája volt, s ami máig elevenen él bennem, hogy a díszletek és jelmezek egyetlen kivétellel kizárólag a szürke szín különböző árnyalatait használták, így egészen megdöbbentő hatása volt a lángoló vörös rózsákból álló koszorúnak.
   Hosszú idő, jó három évtized múlt el. 2010-ben először lehettem ott a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Addig időpontja miatt ez számomra lehetetlen volt. A várost újra bejártam, minden helyet, látnivalót, múzeumot, ahol voltam akkor régen, a Hotel Kikeletet – visszakapta régi nevét – is és természetesen az azóta született nevezetességeket, például a Zsolnai Negyedet is felkerestem. Egyetlen csalódás ért, a főtér, a régi kedves, sok-sok fával, virággal tarkított tér hatalmas szürke felületté változott, számomra sivárabbá, sokkal kevésbé otthonosabbá, sajnos egyre több helyen látunk ilyen jellegtelenné váló, egymásra nagyon hasonlító szürke „egyenteret”, ugyanazzal a kőlappal kirakva, ugyanazzal a „szökőkúttal”. De a színház, az nem változott! Igyekeztem több előadást is megnézni, nemcsak az egri teátrum két versenyprodukcióján ott lenni. A blogon napi, esetenként napi többszöri villámtudósításokban - a Gárdonyi Géza Színház honlapja is vett át ezekből - próbáltam „élőben közvetíteni” az eseményekről, a hangulatról. A blog Pécsi Országos Színházi Találkozó rovatában most is megtalálhatók. A 2011-es POSZT-on is szívesen vettem részt, azután ismét szünet következett.
   Péccsel legközelebb mostanában kerültem kapcsolatba – sajnos csak innen az íróasztalomtól. Nemsokára következik majd egy visszaemlékezés, írójának a Pécsi Nemzeti Színházhoz valamikor szorosan kötődő éveiről. Az illusztrálásához felhasznált képekért a Színház művészeti titkárságával vettem fel a kapcsolatot, nagyon kedvesen, készségesen segítettek. Ezúton is köszönöm!