Két évvel ezelőtt, 2014. februárjában hunyt el Csala Zsuzsa, mégsem az évforduló apropóján születik ez az írás…
   Havonta két alkalommal megjelenő kisvárosi lap legfrissebb számában olvastam rövid tudósítást arról, hogy a múlt hónapban, a helyi művelődési házban „… a Budapesti Bulvárszínház által színpadra vitt előadásban olyan neves színészek léptek színpadra, mint például Straub Dezső, Straub Péter, Csala Zsuzsa, Oszter Alexandra, vagy épp Sáfár Anikó.” A szerző tehát vagy nem látta az előadást, vagy látta, de fogalma sincs, ki volt a név mögött – esetleg mindkettő (a művésznő valóban játszott abban a produkcióban, amikor még tehette). De gondolom, a megjelenés előtt látta ezt olvasószerkesztő is, nyilván a szedő is, mégsem tűnt fel senkinek a lehetetlen állítás, noha Csala Zsuzsát egy ország ismerte és szerette komikaként, s halála sincs még messze.

   Rövid ideig tagja volt az egri színház társulatának. Az 1959/60-as évadban szerződött oda. Miljutyin: Nyugtalan boldogság című operettjében mutatkozott be. A Népújság a bemutató után „kitűnő tehetségűnek” nevezte. Még ugyanabban az évben Ábrahám Pál: Hawai rózsája című operettjében így látták: „A felszabadult komédiázás hőse ezeken az estéken … a mesét az ő egyénisége fonja át.” Majd áprilisban egy újabb operett: Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző muzsikájával, Török Rezső szövegkönyvével és Innocent-Vince Ernő verseivel. A kritikusnak (Farkas András) a mű annyira nem tetszett, hogy feltette a „rövid és jóindulatú kérdést arról, hogyan jutott el a színpadig ez az alkotás?” De Csala Zsuzsáról így írt: „A motorja ennek az előadásnak. Igaz, hogy az ő jellemét és közreműködését sem indokolja a szerző, de a „teltkarcsú formájú” komika olyan iramot tud diktálni, amit eddig még tőle sem láttunk.”