gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

KARÁCSONYI GONDOLATOK 6

2016.12.24. 00:05
 

  Az 1960–as évek egyik szentestéjén a nagymamám és a nagynéném (ők neveltek fel) elmentek a nagybátyámékhoz, mivel nem volt tüzelőnk, sem ünnepi ebédre való. Az egész ünnepet ott töltötték. Én egyedül maradtam a lakásban. Anyám és apám akkor már elváltak, és ki tudja, melyikük merre járt. A bátyám és az öcsém valahol másutt találtak maguknak ünnepi menedéket. Gyerekként nem nagyon érdekelt a hideg. Pedig kemény tél volt, csikorgott az ember talpa alatt a hó. Már késő este volt, amikor a szomszéd lakásához betlehemes játékosok jöttek, Csörgették a botokat, énekeltek és dicsérték a megváltót. „ Nagy éjfélben nagy hidegben született a Mária fia…” - csendült fel a számomra ismert dallam. A betlehemes játék olyan volt mint egy szabadtéri színházi előadás. Fehér lepedőből készült jelmezek, a fejükön papírcsákók, kezükben csörgős botok (mint az ógörög drámákban használt thürszoszok). Alázattal és odaadással játszották a szerepüket. Mindenki pontosan tudta a dolgát. A betlehemi Jászolt amelyben egy játékbaba volt bepólyálva, olyan szeretettel és óvatosan kezelték, mintha valóban egy igazi gyerek lett volna benne. Átszellemülten és őszintén énekeltek, játszottak. Amikor befejezték az „előadásukat”, a szomszéd süteménnyel és borral kínálta őket. Nagy hálálkodva, fennhangon baxtalo krechuno–t (boldog karácsonyt) köszönve elmentek. Sokáig a fülembe csengett az énekük. Gondoltam egyet és odasettenkedtem a szomszéd ablakához, és láttam a jól befűtött szobában feldíszített fenyőfát, a megterített asztalt. Nagyokat nyeltem, mert gondolatban odaültem az asztalhoz és jóízűen falatoztam. Ebből a fantasztikus hangulatból a gyomrom korgása zöttyentett ki. Sebaj - gondoltam -, majd talán holnap akad valami étel. Visszamentem a hideg lakásba és egy meleg kabátot magamra húzva próbáltam elaludni. Altató gyanánt eljátszottam a gondolattal, hogy együtt a család, anyám settenkedik a konyhában és nem sokára megteríti az asztalt, apám szalaggal átkötött kis csomagokat rak egyik helyről a másikra. Mi, gyerekek pedig a fenyőfa körül ólálkodunk várva a pillanatot, amikor észrevétlenül elcsenhetünk egy-egy szaloncukrot. Anyám a fenyő elé áll és halkan énekelni kezd: „Nagy éjfélben nagy hidegben…” - egyre zavarosabbak lettek a gondolataim, távoli száncsengő hangját hallottam. Tán még a Mikulást is láttam a szánon… Reggel arra ébredtem, hogy a szomszéd kopog az ajtón és egy tányér meleg ételt és pár darab süteményt tesz az asztalra. Boldog karácsonyt, mondta… és elment…  Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház művésze

Még nincs hozzászólás.
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


 
  
 

 

 
Lezárt szavazások