Beszélgetés Vadász Zsolttal, az Operettszínház művészével, pályájáról s benne az egri évekről.
 

Jacobi: Sybill - Szilágyi Olgával, Gárdonyi Géza Színház, 1998

   - Egyházi iskolában tanult, mi volt az, ami egészen más irányba, a színház világa felé indította?    

   - Már gyermekkoromban is nagyon szerettem a klasszikus zenét, az operetteket. A melódiákat dúdoltam és énekeltem. A civil pályára való készülés volt az átmeneti időszak az életemben. Tehát nem történt váltás, csupán egy kis kitérő. De a színpad, a zene mágnesként vonzott magához. Azóta sem engedett el. Szerencsére.
   Johann Straussal kezdtem. Nem könnyű kezdés. Az Operettvilág Együttesnél az Ottokárt énekeltem a Cigánybáróból. Ez volt az első szólista szerepem. Aztán következő évben a Denvérben Alfrédot játszottam a Miskolci Nemzeti Színházban. Strauss azóta is kíséri a pályámat. Szinte minden évben éneklem valamelyik művét. Ebben az évben Eisensteint énekeltem Debrecenben és Ravennában, most pedig éppen az Egy éj velencébent próbálom Kassán. Magyar és német nyelv után most szlovákul. Fő a változatosság!

   - Hogyan került kapcsolatba a Gárdonyi Géza Színházzal?

   - Ez egy különös történet. Meseszerű, már már kicsit giccses. Akkoriban a Színház és Filmművészeti Főiskolára jártam be énekelni, Gencsy Sárikához. Ő fedezett fel, ő volt az első énektanárom, neki köszönhetem, hogy a pályára kerültem. Beke Sándor igazgató pedig éppen a főiskolán volt, vizsgaelőadásokat nézett, fiatal bonvivánt szeretett volna szerződtetni Egerbe. Nem talált. Már éppen hazafelé készült, amikor Sárika szobája előtt elhaladva meghallotta, hogy benn valaki énekel.  Az a valaki én voltam, persze. Benyitott, meghallgatott tőlem egy dalt és csak annyit mondott, hogy ha valamennyire játszani is tudok, akkor azonnal leszerződtet. Ennyi a történet. Mint egy ponyvaregény! A művészek mindig gyanakodva fogadják az új fiatal, rutintalan kollégát. Ez így helyes. Bizonyítani kell! Ki kell érdemelni a kollégák szeretetét és elismerését! Azt hiszem sikerült. Csak néhány név az akkori társulatból, akikkel megszerettük egymást és sokat tanultam tőlük. Szilágyi Olga, Pálfy Zoli, Vókó János, Moravetz Levente, Zám Andi. Felsorolhatnám az egész társulatot, de a műszakot, öltöztetőket egyaránt.

   - A beszélgetésre készülve végiggondoltam, mely előadásokban játszott és magam is meglepve jöttem rá, hogy viszonylag kevés egri bemutatója, összesen öt volt. Az emlékezetem, s tudom, hogy másoké is, úgy őrzi ezt az időszakot, mintha több produkcióban láttuk volna. Ennek nyilván az az oka, hogy az egri operett játszásnak az a korszaka – Szilágyi Olgával már 1994-től, Önnel 1997-től kezdődően, s mindkettőjükkel 2001-ig - kedves volt a közönségnek, emlékezetes. 

   - Igen, 5 darabban játszottam, évente egy zenés darabot mutattunk be. Az egri közönség nagyon fontos és meghatározó volt számomra. Hogy miért? Azért, mert bizalmat szavazott nekem a pályám kezdetén. Akkor, amikor még csak bontogattam a szárnyaimat. Tapsukkal és szeretetükkel biztattak! Tartották bennem a lelket, hogy ne adjam fel! Ez nagyon sok erőt adott!

   - Három operett (1997 - Marica grófnő, 1998 – Sybill, 2001 – Viktória) és két musical (2000 – Cherbourgi esernyők, 2000 – Anna Karenina). Melyik állt Önhöz a legközelebb?

   - Erre a kérdésre mindig nagyon nehezen tudok válaszolni! Mindig az a szerep áll hozzám legközelebb, amit éppen csinálok! Minden szerepemmel  önkéntelenül a legteljesebb mértékben megpróbálok azonosulni. Nincs olyan szerep, aminek ne szerettem volna minden pillanatát. Persze, mindegyiket valami másért. Ezért nincs is szerepálmom! Minden szerep, amit megkapok, az  egy beteljesült álom! Maga az egész pálya az! Minden örömével és bánatával!

   - Mit gondol az operett – musical műfajpárról, egyáltalán egyetért-e a párba állításukkal, rokonságukkal?

Cherbourgi esernyők - stábfotó, Gárdonyi Géza Színház, 2000

   - Hát, talán abban az értelemben rokon műfajok, hogy mindkettő zenés színpadi műfaj. Amennyire az opera is. De inkább az operettet és az operát állítanám egymás mellé, hiszen mindkettő a bel cantó énekstílust kívánja meg. A musicalra inkább az angolszász éneklési stílus jellemző, zeneiségében pedig szerintem közelebb áll a könnyűzenéhez. De mindegyik műfaj egyformán értékes és magas szívonalon kell csinálni



 

 - Valamennyi egri előadásban Szilágyi Olga volt a partnere…

   - Igen, Olga nem csak a színpadi partnerem volt, nem csak kollégám, hanem színésztanárom, énektanárom és persze egy kicsit pszichológusom is. Nagyon jó primadonna volt és a mai napig is az. Hatalmas szeretettel, odaadással és érzékenységgel játszotta minden szerepét. Tőle tanultam meg, hogy lélekkel kell játszani, az előadásnak minden pillanatát meg kell élni, mert csak akkor tudunk hitelesek lenni. Sokat köszönhetek neki!

Anna Karenina - Szilágyi Olgával, Gárdonyi Géza Színház, 2000
* A képre kattintva video nyílik meg a blog Youtube csatornájáról.

   - Hogyan érintette, amikor az igazgató váltás más koncepciót hozott, az operettek helyett másféle zenés előadásokkal, s így megváltak a színház primadonnájától és bonvivánjától?

   - Úgy gondolom, hogy az életben minden változás jó. Ezt nagyon komolyan gondolom. Bármennyire fájdalmasnak tűnik is az adott pillanatban egy változás, ha tudatosan állunk hozzá, akkor a magunk javára tudjuk fordítani! A változás újjávarázsol, új utakat nyit meg előttünk. Egy kicsit persze elkeseredtem, de nem annyira magam miatt, hanem mert egy nagyon jól működő zenés társulatot eresztettek szélnek. A magam részéről viszont erőt gyűjtöttem és új utakra indultam. Új színházak, külföldi vendégszereplések és persze főleg az Operettszínház.
   Nagyon boldog voltam, hogy bekerültem az operett műfajának első számú színházába, a Budapesti Operettszínház tagja lettem. Csodálatos szerepek találtak meg. Azóta is nagyon jól érzem itt magam. De nagyon szeretek más színházakban is játszani, akár itthon akár külföldön. Új kollégákkal, rendezőkkel dolgozni. Képtelen vagyok egy helyben megülni! Sokszor előfordul, mint például mostanában is, hogy mondjuk délelőtt Kassán próbálok, este az Operettszínházban játszom, másnap pedig már például Németországba megyek. Tudom, kicsit meredeken hangzik, de nagyon élvezem a pörgést! Szükségem van az állandó változatosságra.

A Csárdáskirálynő - Muscati Operaház, Omán - Vadász Zsolt, Lukács Anita, Szendi Szilvi, Szabó Dávid

 Az operett csodálatos műfaj, bejártam vele szinte az egész világot. Voltam Kinában, Németország szinte minden nagy és kis városában, Ausztráliában, Dél-Amerikában, Olaszországban, Japánban Oroszországban, Izraelben, Katarban, Csehországban,  Kanada és az USA nagyvárosaiban, a Chichagoi Filharmonikusokkal is énekeltem már, illetve Los Angelesben a Walt Disney Concert Hallban is. Nem is tudok felsorolni minden országot. Az Operettszínházzal is rendszeresen turnézunk külföldön, de vannak állandó magán meghívásaim is. Szívesen játszom idegen nyelveken, németül, szlovákul rendszeresen, most például Kassán próbálom az Egy éj Velencébent, de oroszul is játszom a Mosoly országát Szentpéterváron.

 

 

 

 

 

 

A Csárdáskirálynőben Lukács Anitával

  És persze az Operettszínházban történt meg velem a legszebb dolog, ami egy emberrel megtörténhet. Rám talált a szerelem! Történt ugyanis, hogy a színház primadonnájával, Lukács Anitával olyan sokat játszottunk a színpadon szerelmespárt, hogy az életben is beleszerettünk egymásba. Igazi színházi esküvőt tartottunk, a szó szoros értelmében. A Csárdáskirálynő előadás végén mondtuk ki a boldogító igent az anyakönnyvvezető, a kollégák és a nézők előtt. Ez egy külön kis felvonás volt, a nézők megtudhatták, hogyan folytatódik Szilvia és Edwin szerelme a finálé után. Mint a mesében!

   - Érez-e valami különbséget más országok közönsége és a magyar között?

   - Nos, nagy különbséget nem érzek magyar vagy bármely más nemzet közönsége között. Nyilván a kulturális sokszínűség miatt vannak ízlésbeli eltérések, de a zene segít áthidalni a különbözőségeket és összeköti az embereket.


 

A denevérben - Ravenna - Vermes Tímeával

   - Az operett és a musical mellé csatlakozott művészi pályáján az opera is.

Puccini: Pillangókisasszony - Pinkerton

   - Nagyon szerencsés vagyok, hogy az opera műfajában is rendszeresen kipróbálhatom magam. Az ismertebb operák mellett, mint például a Traviata, Pillangókisasszony, Köpeny, Hoffmann meséi, olyan operák főszerepeit is éneklem, amiket ritkábban láthat a közönség. Ilyen például Janáček: Jenúfa című operája, amiben Steva szerepét játszom Kassán és Ostravában is, vagy Poulenc-től a Karmelitánok, amiben a Lovag szerepét éneklem. A Jenúfához kapcsolódik egy érdekes történet. Ez az opera cseh nyelven íródott, lévén, hogy cseh nemzeti műről van szó.   A szerepet egyetemi nyelvtanárral tanultam meg.  A kritikusok pedig azt írták, hogy az előadásban engem lehetett a legjobban érteni! Pont, mivel hogy nem beszélem a nyelvet, nagyon ügyeltem az érthetőségre és az artikulációra.



Janáček: Jenůfa - ©teva

De az is nagyon sokszor előfordul velem, hogy egy kassai Marica előadás után, ami szlovákul megy, a közönségből a művészbejárónál szlovákul szólítanak meg, aztán nagyon csodálkoznak hogy nem beszélek szlovákul, hiszen a színpadon még úgy hallottak. De bármilyen nyelven éneklek, németül, franciául vagy szlovákul, a hangképzés mellett nagy gondot fordítok a szöveg érthetőségére is!

   - Visszanézi néha a régi egri előadásait vagy egy-egy részletüket? Az elmúlt nyáron újra fellépett – ha nem is a színházban – Egerben, a Víg özvegyben. Megszámlálhatatlan magyarországi és külföldi siker után van-e Önben nosztalgia az egri évek iránt? 

   - Igen, néha megnézem. Ha nem is pont magam miatt, de a kollégák, a hangulat miatt. Jó visszaemlékezni pályámnak erre a nagyon meghatározó időszakára, amikor kezdő voltam. Az út eleje az egyik legfontosabb szakasz egy művész életében. Nem mindegy, hogy milyen impulzusok érik ekkor. Én hála Istennek elmondhatom, hogy csupa jó dolgot kaptam Egerben a kollégáktól és a közönségtől útravalóul!

* Ezt az írást Vadász Zsolt hivatalos Facebook oldala is átvette.