gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ MIKROPORT NÉLKÜL

2017.11.19. 16:29

   Kedves barátommal beszélgettem a Csárdáskirálynő bemutatója előtt. Valamivel idősebb tőlem, sok mindent láttunk már különböző színházakban ő is, én is, emlékszünk arra az időre, amikor még nem volt oly gyakori szokás már nyitott függönyű nézőtérre beengedni a közönséget. Bár rákérdezésre sorolja (és igaza van), mi mindent lehet kifogásolni az utóbbi évtizedek megfogalmazás módjának, kifejező eszközeinek változásaiból, amikor belemerül a színházról való beszélgetésbe, hamarosan csillogni kezd a szeme és sugárzik belőle, mennyire szereti mégis ezt a világot. Az a legszebb, mondta egyszerre csak, amikor kihunynak a fények, csak a vörös bársonyfüggöny megvilágítása él, a zenekari árokban a karmester emeli pálcáját, s felcsendül a nyitány. Valóban így van, Kálmán Imre halhatatlan muzsikája pedig méltó ehhez a szépséghez. És az este kínált egy olyan meglepetést is, amit én igazán örömmel fogadtam, a mikroportok nélküli éneklést. Szinte teljesen elszokott már ettől a közönség, legyen az musical vagy operett (az előbbinél valóban indokoltabb), ott van a színészeken a kis mikrofon, az erősíti fel éneküket, de egyben ad is hozzá egy kis „gépi” érzést is. Igazán csak leheletnyit, mégis picit más, mint a természetes énekhang. A célja persze az, hogy a zenekar ne nyomjon el semmit, minden szót tisztán lehessen hallani a nézőtér minden pontján. Csakhogy azokban a már emlegetett régi időkben (igazából nem is volt az olyan régen) is játszottak a színházak nagyoperetteket és akkor is „át kellett énekelnie” a primadonnának, a bonvivánnak, a szubrettnek és a táncoskomikusnak – az egri színház méreténél sokszor jóval nagyobb! – nézőteret. Nem minden pillanatban sikerült ez most, de valóban ritkán fordult csak elő, hogy a zenéhez képest elhalkult az ének, nem volt igazán zavaró. Jó, hogy vállalták a művészek, vállalta a színház!  
 

1 hozzászólás
Idézet
2018.02.06. 19:13
Menkó Terézia

Jó ez a hír a szépséghibájával együtt. Igen, a régi érában a művészek mindent tudtak. Beszélni, énekelni, színpadon mozogni, mi több táncolni is.

Ami a zenésnél nagyon fontos, a KARNAGY. Szándékosan írtam nagybetűvel. mert a jó karnagy a szereplő után megy, őt kíséri a zenekarral. Ilyen  KARNAGY volt több annak idején, de ebben, már mint a kíséretben a legjobb Csucsu volt, azaz Nádor László, aki több évig segítette az egri művészek munkáját. ( Haláláig)

A nyitott színpaddal kapcsolatosan az a véleményem, hogy  van amikor a darab és a rendezői koncepció igényli. Én még ma is vallom, hogy kell a látvány  a nézőnek. Megéltük mi is azt, amikor megtapsoltak egy díszletet függöny nyitáskor. Nem tudom ma van-e még ilyen?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások