Budapest még viszonylag új (1 éves), nagyon népszerű, színvonalas kulturális helyszíne a Három Holló - ahol Egerben látott művészek is szívesen találkoznak, fellépnek. Megálmodásában, létrehozásában meghatározó szerepe volt Cseh Andrea Izabellának. Az ő - a blog számára írt - karácsonyi gondolatait olvashatják.

   Megtisztelő felkérést kaptam, arra a kérdésre kereshettem a választ - közeli színházi élményeim alapján -, hogy 2018 decemberében milyen kapcsolatot látok a színház és a karácsony között. Az elmúlt hetekben egy Shelley rémdrámát, Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című könyvéből készült színpadi adaptációt, Szép Ernő Patikáját és Schwajda György A szent család című komédiáját láttam. A legutóbbi darab a reménytelenség írása. Azt pedig hívők, nem hívők egyaránt tudják, hogy Jézus azért jött a Földre, hogy magára vegye az emberek bűnét és megmentse őket a reménytelenségből.
   A Schwajda-darab címe a karácsonyra utal, egyértelmű a párhuzam a híres Szent családdal: Jézus, Szűz Mária és Szent József, a szeretet kötelékének család-modelljével. Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk, ez az öröm, a békesség és a család ünnepe. Schwajda György művében - bár az egy családról szól -, ezeknek a magasztos fogalmaknak, érzéseknek nyoma sincs.
   Nem könnyű darab, még ha az író komédiának kategorizálta is színművét. Schwajda főhőse egy küzdelmes életébe megrokkant munkásanya, aki mosásból négy gyereket nevelt fel. Ennek dacára vénségére mégis egyedül áll a világban. Mindent elkövet, a céltalan bolti lopástól a fogamzásgátló tablettával elkövetett öngyilkossági kísérletig, hogy felhívja fiai és lánya figyelmét arra, hogy ő még van és törődésre szorul. A gyerekek - saját lelkiismeretük megnyugtatására - pénzt ugyan adnak, néha még be is dobják gyorsan a számára vett bontott csirkét és hypot, de idejük, figyelmük az nincs az anyjukra, hiába kuncsorog érte. Nem happy endes a történet, mint az Élet csodaszép, semmi sem fordul jóra a végén. Aki magányosan állt a világban, az továbbra is egyedül marad, aki nemtörődöm, önző volt, azt nem szállja meg a karácsony szelleme.
   Aktuális a darab 2018-ban, Magyarországon, a Családok Évében. Pedig az író az 1980-as években tartotta ezt görbe tükörként a magyar társadalom elé. Közel negyven év, majdnem egy emberöltő, s nem történt semmi. Azaz mégis valami. 2017 óta már törvény kötelezi a nagykorú gyermekeket a rászoruló szüleikről való gondoskodásra. A szeretetet ugyan nem lehet kikényszeríteni, de a tartást igen, a jog eszközével. Kényszeríteni azt, aminek belülről kéne fakadnia. Igaz, ez mégis humánusabb, mint a Sánta Ferenc Sokan voltunk novellájában kínált megoldás. 
   A karácsony már nagyon másról szól 2018-ban, mint amikor Jézus a Földre érkezett. Mondhatni, már a kereskedők nagy ünnepe (is). A hangszórókból áradó, újabb és újabb karácsonyi zenék, a színes üdvözlőlapok gyártása, a karácsonyi vásárok, az ünnepi ételek hozzávalóinak kínálása, a villogó, zenélő díszítés és az ajándékozás fontossága egyenértékű lett a templomi ünnepléssel, a csendes belső áhítattal, sőt. Nem csoda, hogy a karácsony ünnepére esik a legtöbb öngyilkosság, szakítás, családon belüli erőszak. A szeretet és békesség ünnepe sok családot szétránt, megnyomorít, a kivételek pedig erősítik a szabályt.
   Talán nem véletlen, hogy a Pécsi Harmadik Színház bemutatója advent idejére, pár nappal karácsony elé esett. Vincze János rendező szomorú, elgondolkodtató történetet vitt színpadra, igazi figyelmeztetésként, hogy a társadalom legkisebb egysége, a család, aminek védenie, óvnia kéne mindentől, milyen könnyen válik igazi pokollá. 
   És mégis, ettől a borús és kegyetlen képet mutató színházi estétől én most ajándékot kaptam.
   Saint-Exupéry A kis herceg című könyvéből kedvenc idézetem, amikor a kishercegre váró róka arra kéri őt, legközelebb mondja meg, hogy mikor jön: „Tudnom kell, mert akkor jó előre ünneplőbe öltöztetem a lelkemet.” Nekem most a felkészülésre nem volt lehetőségem, csak jött a váratlan meglepetés. Bár a karácsony - nekem - nem az ajándékokról szól, mégis jó volt ez a „nemvárt” meglepetés. Örülök én a materiális javaknak is, de a léleknek szóló ajándéknál - különösen így karácsony táján, ha mégis szívünkben érezzük ezt az ünnepet - nincs szebb. Idén én hitet kaptam. Arról, ha nagyon vágyom valamire - és kiérdemlem -, talán megadja a sors, váratlan meglepetés formájában, éppen karácsonykor.

Vári Éva Fotó: Toldy Miklós

   Ez évben én a színháztól, annak egy jeles képviselőjétől kaptam a nemvárt karácsonyi ajándékot. Nem láthattam kedves színésznőmmel, Vári Évával olyan színházi bemutatót, amely pécsi színházi korszakához kötötte volna. Ahogy nem jártam még soha a Pécsi Harmadik Színházban sem, ahova őt A Boldogtalanok Húberné, a Tóték Mariska, a Kvartett Feleség és a Macskajáték Orbánné szerepe kötötte. De most, Vincze János rendezővel nekifutottak az ötödik közös munkájuknak, A szent család anyafigurájának. Ezt „elcsíptem”, láthattam egy új Vári-premiert, kevéssel karácsony előtt. Igaz, a színésznőt - a sok humoros mozzanat, darabbeli poén ellenére - magam sohasem láttam még ilyen keserűen játszani. De ez nem számított.
   A karácsony ereje az öröm érzése, amit maximálisan megkaptam a színházban, 90 percre elfelejthettem minden gondot, bajt, vitákat, súrlódásokat. Ahhoz képest, ami a színpadon folyt, az én bajaim eltörpültek, elillantak. Ez a színház varázsa. És ez a varázslat minden este megtörténhet, átélhető a nézőtér homályában.
   Hát itt az én a kapcsolódási pontom. A színházban - ha a játék igaz, hiteles - minden este karácsony van. A nemvárt öröm érzésével, békével a lelkünkben távozhatunk. Amíg van színház, van remény, még akkor is, ha a színpadon éppen minden reménytelennek tűnik.   

* Ezt az írást az antropos.hu online kulturális magazin és az Iza & Három Nővér - minden, ami színház Facebook oldal is átvette.