gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

MEG AKART SZÜLETNI

2019.04.19. 14:15

   Mindössze kétszer láttam színpadon. Majdnem három volt az a kettő, de mégsem - az első lehetséges alkalmat elszalasztottam, arra az időpontra már megszervezett, lekötött külföldi utam volt. Mindössze ennyiszer. Felvételről többször (de az más, akkor is, ha a tehetség, a színészi erő így is sugárzik). Mindig azt éreztem, igen, ő őszintén, értelmileg-érzelmileg mélyen egy a hivatásával. Maga a színészi alázat, kötelességtudat, elhivatottság. De nem „csak” ennyiről van szó. Magánember lénye bár nem tartozik a nézőre, így rám sem, mégsem igaz így a dolog, hiszen megismerhettem szintén felvételről látott-hallott beszélgetésekből, portrékból azt is, s rokonszenves gondolatai, életről való felfogása, a nagy társaságot, zajos, élénk életet kerülő attitűdje, könyvszeretete, s még sok minden oly közel áll hozzám is. Hallgatva őt nem egyszer éreztem, mennyire egyet gondolunk. Szerény - pedig van mire büszkének lennie, s körülveszi, természetesen megérdemelten, a szeretet és rajongás. Finom - de a színpadon, ha kellett tudott akár nagyon ordenáré is lenni. Intelligens - és (bármi furcsán hangozzék ez esetleg, hiszen a színészi lét velejárója a kitárulkozás) visszahúzódó. Mindenkivel udvarias, de távolságtartó. Nem fogad el bárkit nemhogy barátjának, akár csak picit közelebbi kapcsolatnak sem. Igaza van. Élőben mindössze kétszer láttam színpadon. Majdnem három volt az a kettő, de mégsem. Az elszalasztott alkalom a Hat hét hat tánc volt. Az első el nem szalasztott a Rose. Az előadás végén az első sorban ülők mindegyikével kezet fogott. Köszönöm, hogy eljött - mondta egyenként mindenkinek. Nyilván „megrendezett” volt ez, mégis olyan személyes, olyan spontánnak és őszintének ható volt, amit talán csak ő tud így. Mindenki némán viszonozta a kézfogást, egyrészt a váratlan gesztus okozta meglepetés, másrészt még az előadás hatása alatt. Én válaszoltam. Mi köszönjük az estét – ennyit, de úgy éreztem, a tapson túl illő valami személyes válasz tőlünk is. A második volt évekkel később az Aranytó, nem sokkal „visszavonulása” előtt. Fáradtnak láttam akkor, de végtelenül kedvesnek, sziporkázóan nagyszerűnek. Nem ismerem személyesen Vári Évát, sosem találkoztunk, eddig így hozta sors, s csak reménykedhetem, hátha egyszer mégis, hiszen közös ismerőseink, sőt közös barátaink között is vannak, akik elfogadottjai közé tartoznak. Kicsit általuk is megismertem. Látva, ismerve kapcsolatukat azt érzem, jó nekik. Személyesen elmondhatják, kifejezhetik, éreztethetik mindazt, amit én csak ebben a kis írásban tudtam megtenni. Meg akart születni, engednem kellett.   

* Ez az írás bekerült a
Karrier-dal, Vári Éva élet- és pályarajza című, 2020-ban megjelent kötetbe, a Három Holló Művészeti Kft kiadványába (szerzők Cseh Andrea Izabella és Farkas Éva).

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások