A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN - AZ OPERETTRŐL2024.01.22. 18:26
Fotó: gardonyiszinhazblog
Tegnap operettet néztem, Budapesten. Az Orfeum mágusa szövegét Orbán János Dénes írta, a zenét Pejtsik Péter.
Az utolsó három magyar operett, 1976, Békeffi István - Fényes Szabolcs: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak, 1983, G. Dénes György - Bacsó Péter - Fényes Szabolcs: Szerdán tavasz lesz, 1996, Csemer Géza - Szakcsi Lakatos Béla: Dobostorta (egyes források ugyan nevezik ezeket zenés játéknak vagy musicalnek is), az 1996-os után huszonhét évet kellett várni, míg új magyar operett (sőt nagyoperett) bemutatóját tarthatta meg a Budapesti Operettszínház, amely az intézmény 100 éves jubileumára született és Somossy Károly (1827-1903) életét állítja elénk, aki megálmodta és létre is hozta azt az orfeumot, amelynek épületében ma az Operettszínház működik.
Az előadás zenéje megidéz egy-egy dallamívvel, részlettel, szövege néha egy-egy sorral klasszikus magyar operetteket, utalva arra, micsoda sikerek születtek a 100 éves zenés teátrum életében, miközben nagyoperetthez illően gazdagon áradó, máskor meg intimebb hangulatú vagy humoros dallamokat élvezhetünk, amelyek hűek a magyar operett hagyományaihoz, mégis maiak, modernek is egyben. Siker volt, vastapssal, álló ovációval.
Sokszor lenézik ezt a műfajt, noha a színházi kultúra szerves része (nem rossz műfajok vannak, hanem jó vagy rossz előadások). Mondják, s én egyetértek ezzel, hogy a látszattal ellentétben ez a „könnyű” műfaj nehéz csak igazán, hiszen prózai színészként, énekesként és táncosként egyként kell helytállni. Az pedig tagadhatatlan, hogy kedvelőinek sok örömet okoz. És arra sem egy példát láttam már, hogy akik lenézték, csak az ilyen véleményekre hallgatva tették, anélkül, hogy operett előadásokat egyáltalán láttak volna, majd rajongó lett belőlük.
A magyar kultúra napján tehát szerintem igenis van helye akár az operettkultúránkról is szólni!
|