Nádasy Erika honlapján olvastam az alábbiakat - kommentálom!

  „Volt szerencsém az utóbbi időben külföldi előadásokat látni, sőt nemzetközi stábban dolgozni. Mondhatom, a színház mindenütt törekszik lefújni a port az előadásokról, nagyon izgalmas művek születnek határon kívül és belül. Némileg a színészi eszköztár is alakul ehhez. Én a "régi iskolában " nőttem fel. De egyáltalán nem volt az rossz iskola. Többet bízott az érzelmekre, az érzésekre. Most ebből kevesebb van, viszont a színész-növendékek sokkal jobban használják a gesztus-nyelvet. Sajnos a beszédet, hangot, hanglejtést ezzel egyenes arányban sokkal kevésbé. Ötletesen, izgalmasan játszanak, de kevésbé beszélnek szépen és érthetően. Sőt, egy időben direkt erény volt rontott beszédet használni az előadásokban. Részt vettem Jirži Menzel Oscar-díjas rendező és nagyszerű színész mesterkurzusán. Sok fiatal volt, csak két ilyen veterán, mint én. A Mester napokat beszélt a nyelv dallamáról, annak fontosságáról, arról, hogy a szövegből mi mindent ki lehet aknázni, ha tudja a színész kezelni a saját hangszerét, ami nem is olyan könnyű feladat. Azért szavaltam ennyit ezekről, mert szeretném valahogyan alátámasztani, hogy a színházi értékek nem változnak olyan mértékben, mint ahogy azt egyes előadások szeretnék sugallni. Nem akarok okoskodni, de ha jól láttam, a "Csörgess meg" c. előadás nagy sikerrel megy, pedig a "modern" vonulatba sorolják. A hagyományos vígjátéki, illetve kabaré elemeket használja, remek gegekkel és zenével. Mi benne a modern? Legfeljebb a környezet és a téma, főszerepben a mobil telefon. Amikor a vonalas telefon még újdonság volt, arról születtek hasonló tréfák.” (N.E.)
 

A merészen újra kevésbé fogékony réteg ha  azt hallja, hogy lefújják a port az előadásról, sokszor bekapcsol benne egy kis gyanakvás-generátor (hogy elég korszerű legyek). Mert vele, mint nézővel szembeni tiszteletlenségnek érzi, ha csak valami (számára) zagyva dolog jön ki az egészből. Nem feltétlenül megingathatatlan ellensége  bár minden újnak,  lehet, hogy még meg is kedvelhetné a kísérleti előadásokat, csak az Isten szerelmére értené is anélkül, hogy  külön elmagyaráznák neki. Kilépve pedig ennek a nézőnek a szerepéből én kedvelem az izgalmas kísérleteket, s ezekből Egerben akad néhány, de akkor is szimpatikus a Nádasy Erika által említett régi iskola. Rendben van, a színház kövesse az életet és tükrözze. De ne szolgai módon mindenben! Nem elég baj, hogy az érzelmek lassan kiveszni látszanak és lassan az tűnik csodabogárnak, aki még őrzi őket? Még a színpadról is tűnjenek el? A színpadról, ahol ugyebár példát adnak, katarzissal gazdagítanak (jó esetben) bennünket! Az legyen a példa, hogy érzelemmentes lényekként vegetálunk? (A katarzis meg egyáltalán hogyan képzelhető el érzelem nélkül?) Persze nem az ifjú művészek hibája - akik itt Egerben tényleg jók! -, ha a beszédet, hangot, hanglejtést  kevésbé használják,  nekik ezt tanították. De könyörgöm, miért? Az ötletes, izgalmas játékot az érzelmek csak gazdagíthatják! (A rontott beszéd direkt használatára meg inkább nem is nagyon térek ki. Az egyenesen bűn! "Mellesleg" pedig zavarja az előadás érthetőségét. Volt Egerben már olyan vendégjáték, amelyben egyes körökben legalábbis rendkívül népszerű művésznek alig értettem a szavát, noha megfeszítve figyeltem…) Jirži Menzelnek tökéletesen igaza van. Kár, hogy nem hallhatták sokan. Erika nem tolmácsolhatná egy mini-mesterkurzus keretében?