Jónás Pétert, a Gárdonyi Géza Színház dramaturgját sok éve ismerem. Ifjúkori verseiből egy különszáma is készült annak a lapnak, amelyről az És… rovatban olvashatnak (Mezőkövesdi Szivárvány). A felnőtt-versekből most íme három, amelyek mindegyike kapcsolatba hozható valamiképp a színház világával. A dramaturgi munkájáról tervezett interjú pedig néhány hét múlva várható.
 

„Dalszöveg egy lányról, aki egy kicsit megkattant attól, hogy nem lett belőle színésznő, szegény...” Hosszú utcák (Brechti ballada egy színésznőről, aki soha nem lett színésznő, de mégis) Hosszú utcák és lámpaoszlopok. A lány mindig magában motyog. Langyos szavakat rejteget a sál, a buszmegálló s a koszlott sarki bár.   Monológok a nedves sál mögött, a buszmegálló s a sarki bár között. Hajtja egy hang, hogy mondja még tovább szép szavaknak meleg gyöngysorát.   (Áll a lány, a sál két szára leng. Függöny zizzen és szétgördül a csend. A csend mögött egy néző kuporog. Sálában gyűrött leheletnyomok.)   A sarki bárból patakzik a zaj. Virágszirmok, vizen lengő haj, lámpafényben fuldokló szavak. Ophélia az utcán áthalad.   A Sirály a busszal Moszkvába megy. Szárnya alatt mondatnyi meleg. Párás szavak, gőzölgõ magány. A megállóból hazamegy a lány.   (Száll a lány, a sál két szára leng. Függöny zizzen és szétgördül a csend.)    „Ars poetica, aminek köze van a művészetről való gondolkodásomhoz is.” Az én könyvtáram Az én könyvtáramban nincsenek fontos dolgok. Csak középen egy ártatlan, bolond ember, háttal a tűznek. A barlang falán lilás-bíbor árnyéktánc, sörgető röptető forgató, altató, elnyelő emelő leejtő megejtő ringató, rígató, elvesztő teremtő vétető, létező nemlét-emlék   (Csak parázs a nyelv alatt Isten a kalapban véren vett mátkaság Hosszú utcák és lámpaoszlopok. ördög száz alakban mellbimbó fogak közt utak a tenyérben szájban az anyanyelv napfény a kenyérben esőcsík ablakon hiányzó létrafok eltörött szemüveg elkurvult angyalok sárral telt szemgödör virágos földverem homu por világa siralom szerelem)   Az én könyvtáramban nincsenek fontos dolgok. Csak középen egy ártatlan, bolond ember, háttal a tűznek.

„Arról, hogy a könyvek, fikció, történetek által megnyitott másik világ mit jelent nekem."

FÜSTBEBURKOLTSÁG

 Mindig azt kereste.  A füstbeburkoltságot.

Amikor mindegy, hogy hol van. Amikor nincs

sehol. Amikor ott van mindenütt. Felhúzott

térd, egy könyvnyi hely, égboltbúra, csillagáramlás,

körhintarepülés, fejes egy hídról, és a pillanat

gyönyöre, mikor a fej a végtelen víztömeg időtlen

puhaságába csusszan, a vonat az alagútból a

mélykék tengeri szélbe robban, a felkelő nap

aranyló mézet zúdít az alvó folyóra.

 

Gondolatkocsonyában rezeg a test, mint harmat

a virágkehelyben, és jönnek a hangok, a színek,

a szagok, az ízek, narancszöld lombkupola, csupasz

comb alatt ránduló musztángizom, tenyérben szitált

forró homok, arcbőrön száradó agyag, meztelen

felsőtesten a napmeleg, hajnaltól táguló tüdő,

földszagú istenek visszhangja a hullámzó prérin

a szél, mint a szavak képpé nyílása a fejben, mint

a medvetalp ízének szétáramlása a nyelv alól.

 

A porhanyós medvetalp íze mindig ott bújkált

nyelve alatt, mikor az indiánregényeket olvasta

megszámlálhatatlan délutánokon, és nem hallotta

meg apu huszadik felszólítását sem, hogy kész a

vacsi, és nem hallotta az öccse kiabálását sem a

szomszéd szobából, aki kétségbeesve kereste az

egész lakásban terjengő sűrű füst forrását, csak

olvasott egy párnával a radiátornak támasztva hátát,

a párna már parázslott, háta mögül ömlött a füst, és ő

azóta is ezt keresi, ezt a füstbeburkoltságot, amikor

mindegy, hogy hol van, amikor nincs sehol, amikor

egy könyvnyi helyen ott van mindenütt.

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés