Égi társulat – mondják egy-egy színház örökre eltávozott művészeiről, munkatársairól. Találóan, hiszen ha van lét valahol a földin túl, akkor ők ott sem lehetnek meg a Játék nélkül, aki egyszer a színház világába tartozott, nem tud, nem is akar szabadulni tőle többé. Tudják ők is, mint mi mindannyian, hogy elkövetkezik az idő, de addig szeretnének adni – minél többet – nekünk, s fájdalmuk, hogy a színház illékony műfaj.
   "A színész műve a hang és a mozdulat, ezek pedig múlandóak, mint a pillanat. A jelennek él, mohón nyitja rá a száját, hogy legalább a taps és dicsőség jutalmát elnyerje, mert ezek olyat hazudnak, ami nincs, sóvárgó ajka tehát mindig epedőn nyitva van, kitárt karja örökké arra készül, hogy megragadja a megfoghatatlan árnyékot. Ez a színész fájdalma, ez rejlik a mögött, amit a világ becsvágynak, hiúságnak, féltékenységnek nevez. Pedig a szívét, amelyet az állandó várakozás oly érzékennyé tesz, bárkinél jobban izgalomba hozza a művészet. Megmámorosodik tőle, hálás érte, s arra a pillanatra, amely számára az életet jelenti, hajlandó egészen átadni magát annak, akinek játszik." Olbracht cseh író regényéből idéztem.
   Nem is oly rég még ott álltak a színpadon, s ma ki tudja, ismerik-e még a nevüket. M. Horváth József, az egri színház szeretett és nagyon népszerű művésze mondta mindig a társulat egy másik, már szintén eltávozott tagjának: belőlem előbb lesz bérlet. Ott lehetett ebben a bolondozásban a félelem is, hogy elfelejtik őket. S bizony, a fiatal közönség ma tartok tőle, hogy alig tud már róluk, de szerencsére sokunk emlékezete, s képek, előadás-felvételek azért őrzik az arcokat, neveket, színpadon és azon túl elhangzott mondatokat is. Őrzik Agárdy Ilona emlékét is, Bessenyei Zsófiáét, Győrváry Jánosét, Kiss Lászlóét, Ribár Éváét,  Váli Zitáét,  s azokét, akik e percben talán nem jutnak eszembe – bocsássanak meg nekem érte, és őrzik Beksi Balázsét, akit a nagyközönség színpadmester lévén, nem színész, nem ismerhetett.
   Ha fentről lenéznek ránk az égi társulat tagjai, szeretném, ha tudnák, hogy vagyunk még sokan, akik - máskor is, de ezen a napon különösen – gondolunk rájuk.