...és most a közönség következik. Tapsol – vagy nem. Bár ez utóbbival még nem találkoztam. Tapsol, de korántsem egyformán minden produkciónak és nem egyformán minden este. Igen, tudom, hogy ez evidens, mégis szerettem volna elmondani, mert azon nem túl gyakori esték egyike volt a mai, amikor a közönség reakciója külön élmény. Minden produkciónak van egy sztenderd színvonala, amellett, hogy a művészek természetesen minden este a lehető legjobb, az ideális megközelítésére törekszenek. Csakhogy ez nem egyedül rajtuk múlik. Több más tényező mellett a közönségen is, akiknek reakciói, vagy azok elmaradása – ez megint több tényezőn múlhat - befolyásolja őket. Láttam az Olympia tegnapi két és egy mai előadását. Nagy különbség! Ma bizony sokkal inkább éltek a mondatok, a mimika, a gesztusok! S a publikum hálás is volt ezért. De mielőtt elmondanám, mi történt a végén, egy kicsit szeretnék visszaidézni két előadást a múltból. 1995-ben a Líceum udvarán láthattuk a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalt (akkora siker volt, hogy a következő nyáron is az ment és bekerült a kőszínházba is). A bemutató estéjén a finálé alatt eleredt az eső. Egyre jobban esett és esernyő talán ha kettő  vagy három volt az egész nézőtéren, mert koraeste nem tűnt szükségesnek hozni. És mégis, senki sem ugrott fel, hogy tető alá siessen. A színpad már kezdett veszélyesen csúszóssá válni, de egymást követték a ráadások és mindenki tudta, hogy ennek így kell lennie, hiszen az átázott közönség hosszú perceken át állva, nem mozdulva tapsolt! 2003-ban pedig a Valahol Európában bemutatója végén húsz percig (mértem!) zúgó taps dübörgött. S most itt az Olympia, amelynek előadásait -  nem venni észre butaság – a darabon túl mutató érzelmek is kísérnek. Egy szereplő kivételével valamennyien megválnak a következő évadtól a Gárdonyi Géza Színháztól és az őket kedvelő nézők tapsukkal erre is reagálnak. Ez már a bemutatón is jól látszott, amikor a szűnni nem akaró ünneplés közepette megrendült, sőt síró emberek álltak előttünk. Ma pedig, mintha vezényszóra történt volna, egy emberként pattant fel a teli nézőtér és állva tapsoltak hosszasan. Ha a bemutatón sírtak, most pedig mosolyogtak, örültek a színpadon.

* A hozzászólásokat egybe gyűjtöttem, ezért jelez a Hozzászólás-számláló csak 1-et...