DR. KOVÁCS JÁNOS: A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÚJJÁSZÜLETÉSE - 2.

 

 Dr. Kovács János nevével, az Agria Játékok műsorfüzetébe írt köszöntőjével  már találkozhattak a sorozat 5. részében is. Írásának első felét a 7. részben olvashatták - most folytatjuk.
 

   A fejlemények újabb állomása a színházigazgatói pályázat és a kinevezés köré sűrűsödött. Ma hihetetlen lenne; nem volt politikai ajánlás, nyomás, elvárás! A „döntéshozók” konzekvens törekvése a minőségi, a jó színház megteremtése volt. Így aztán lepattantak azok a megyén kívüli művészeti, ismeretségi, mozgalmi elfogultságból származó nyomulások, amelyek a zsűrin kívül, azon átnyúlva próbálkoztak. Megfontolva a szakmai zsűri állásfoglalását - összevetve a lokális művészeti, társadalmi, gazdasági hozzáértők véleményével és a vélelmezett közönségi igényekkel - döntöttünk.
   Gali Lászlót a Csokonai Színház akkori igazgató-főrendezőjét neveztük ki Egerben. Jól körüljártuk a döntést.  Háztűznézőben voltunk Debrecenben, elolvastunk sok színházi kritikát, egyéb sajtót, informálódtunk a debreceni kollégáknál, sokat beszélgettünk a jelölttel.  Nagy szerepe volt abban, hogy jobban megértsük a színházat, abban is, hogy miként érdemes fejleszteni. Akkor még nehéz volt, de megértettük, hogy egy darab színpadra állítása nem a függöny felgördülésével kezdődik, hogy a jelmeztárba vagy a kelléktárba miért nem elég egy alkalmazott, hogy a világítás nem kapcsolók kérdése stb. Egy kicsit elvontabban, mélyebben megtapasztalva a színházi világot rájöttünk a lényegre. A színház nem munka, nem csak egy intézmény, nem csak egy kivételes hely és esemény (Ezt a gondolatot talán Novák Ferenctől olvastam)
   A Gárdonyi Géza Színház egy városi életforma, egy manifesztum volt Eger életében. Közege, légköre teremtődött, hatott, mozgósított. Művelőivé váltak nem csak a színészek, rendezők, vezetők, a műszak és a teljes asszisztencia.



   Az új társulat „honfoglalásának” gondos és határozott menedzselője volt Menkó Terézia gazdaságvezető, aki szakértelemmel és elkötelezetten egyengette a még döcögős utat az „echós szekér” előtt.   Nem lehet eléggé megbecsülni Szatmári István műszaki irányító munkáját, különösen azt a hűséget, amellyel kitartott az átmeneti időszakban. (* a sorozat 9. részétől Menkó Terézia visszaemlékezései következnek.)
   Résztvevői, megvalósítói voltak számosan politikusok, tisztviselők, még gazdasági szakemberek is. Megnyerő lojalitás, szolidaritás jött a társintézmények vezetői és munkatársi közösségeiből. Sem presztízsharc, sem szakmai féltékenység, sem az intézményi érdekek sérelme iránti érzékenység nem vetett árnyékot a kapcsolatokra. (Igaz, hogy nem voltak „oldalak”, senki nem akart diktálni, megrendelni felülről tutit megmondani. Nekünk ilyen tapasztalatunk nem volt.)
   A társulat viszonylag hamar közkedvelt lett a városban, a bemutatott darabok tartalomban, stílusban, megjelenítésben változatos, szépen megmunkált igényes repertoárt mutattak.
   Olyan jóízű színház, élményközpontú és közönséget becsülő, de nem bratyizó művészetet teremtő kínálatként jelent meg.  Magam akkor úgy éreztem, hogy Egernek való színházat kaptunk, igazságos és megnyugtató arányosságban. Legalább annyira volt polgári, mint amennyire modern és populáris, a klasszikusan súlyos drámák társaságában méltányos helyet kapott a vígjáték, a kamara és stúdiós művészi produkció. A gyermekeknek szóló darabok is fölényes művészi biztonsággal tudták a korosztályokat megszólítani.
   (Nem nevezek meg előadásokat, pedig sokat tudnék, konkrét élményeket felidézve, de nem tartanám helyesnek, ha bármelyiket is azzal sérteném, hogy véletlenül az emlékezet gyarlósága miatt kihagynám.)
   Gali László majdnem teljes társulatot hozott Debrecenből, a színészek értékeit helyén kezelve nemcsak ő, de más vendégrendezők is hatásosan sáfárkodtak az adottságokkal. A sztárolás legkisebb jelei nélkül alakultak ki a rangok, a stílusok és karakterek.
   Tizenöt éve nem élek Egerben, főként a nyári programokat látogatjuk, de ma is nagy tisztelettel és szeretettel emlékezem a Gárdonyi Géza Színház bemutatóira.
   Emlékezetes estéket nyújtottak az olyan darabok, amelyeket Agárdi Ilona, Bakody József, Blaskó Balázs, Bókay Mária, Csendes László, Csonka Anikó, Dimanopulu Afrodité, Győrváry János, Kiss László, M. Horváth József, Pálfy Zoltán, Réti Árpád, Ribár Éva, Román Judit, Saárossy Kinga, Szíki Károly, Tunyogi Péter, Váli Zita alakításaival, változatos  szerepekben  alkotott meg a Társulat. Sajnálom, ha nem mindenkire emlékszem érdeme szerint, de az idő és a távolság… meg a kor…
   Mint minden szervezetben a struktúra kialakítja a maga dinamikáját, életét és belső mozgását.  Így volt ez a frissen alakult egri társulatnál is.  Voltak viták, ütközések, vélt vagy valós sérelmek, konfliktusok is. Mindaddig azonban, amíg a politika meg nem fertőzte a közösséget, nyugalmasabb volt az élet a színház körül.
   A pénzszűke, a nehézségek egyre gyakrabban generáltak problémákat. A politika sem mindig kímélte, undok módon hozzákenődött. Kár.
   Úgy gondolom, hogy mindezek ellenére a Színház megmaradt az elismert vidéki színházak élvonalában. Ha jól emlékszem, az első társulati ülésen a feladat bonyolultságára utalva jelentettem ki: „Úgy érzem magam, mintha a lottón nyertem volna egy tigrist”
   Ma nem tudom, mit mondanék.

Dr Kovács János

nyugalmazott  tanár, gimnáziumi igazgató

Békéscsaba