1989-ben az alábbi írás jelent meg a Népújságban:

 A művészutánpótlás biztosítására - Színészképző stúdió Egerben
   Melyik gyerek fejében nem fordul meg, hogy szeretne a világot jelentő deszkákra lépni? A lehetőségek sajnos szűkösek, kevés ifjúkori álom valósul meg. Az egri Gárdonyi Géza Színház 1989 áprilisától hozzájárul ahhoz, hogy több esélye legyen a tehestégeknek, hogy kibontakoztassák képességeiket. Kelemen László nevével fémjelzett színházi stúdiót indítanak, amelybe 18-25 éves, érettségizett fiatalok jelentkezését várják.  Azokat hívják, akik szép énekhanggal, jó tánckészséggel, tiszta hangképzésen alapuló beszédkultúrával rendelkeznek, szeretnének részt venni a közös munkában, illetve annak eredményeként a társulat tevékenységében. A vállakozók felvételi vizsgát tesznek, majd rendszeres elméleti és gyakorlati tudnivalókat sajátítanak el heti 18 órában, nappali tagozaton.  Emellett közreműködnek a színház előadásaiban és próbafolyamataiban is. A tanfolyam ideje két év, ezalatt havi 3 ezer forint illetményt fizet a színház a hallgatóknak. Az előadásokon való szereplésért külön fellépti díj illeti meg őket. Főleg egri vagy Eger környéki fiatalokat várnak, mert lakást biztosítani nem tudnak. A jelentkezés határideje 1989. március 31-e. Részletes felvilágosítást Ivádyné Both Éva titkárságvezetőtől lehet kapni.   

* Nagyon sok tehetséges fiatal került hozzánk. S valóban olyanok voltak, mint a szivacs, mindent szívtak magukba. Egy tehetségben valóban jó társulat, családias hangulat, tisztelet, szakmai alázat, ugyanakkor tudtak vidámak, felszanadultak lenni. Amint látom, sokan közülük ma is barátságban vannak! Menkó Terézia
 

Az 1994-es felvételi hirdetmény __________________________

Jakó Beáta
________________
     
   Én 1994-ben kerültem a Gárdonyi Géza Színház Kelemen László színészképző stúdiójába. Gali László direktor, Bókai Mária, Sata Árpád, Venczel Valentin felvételiztettek, talán Réti Árpád is bent volt - tehát azok, akik azután tanítottak is a mesterségre. Bókai Mária volt a zenés mesterség tanárunk, színész mesterség órákra kettéválasztották az osztályt, az egyik 5 fős csoportban Sata Árpád volt a vezető, a másikban Venczel Valentin.
   Itt tanultam meg elfogadni, tolerálni, hogy mennyire mások az emberek, s a művészvilágban ez még fokozottan is jellemző. Gimnáziumi érettségi után bekerülni egy színházba és megismerni 30-40 teljesen más karakterű, habitusú embert, nagyon izgalmas volt. Az új megismerésekhez pedig - s mi, stúdiósok a ranglétra legalján álltunk még – alkalmazkodni is kellett.


Trznadel Angéla, Pál János Jr., Zám Andrea, Miklós Ildikó, Oskola Zsuzsa 

Voltak döbbenetes, 19 éves lányként meghökkentő esetek is. Például, hogy M. Horváth József nem nézte jó szemmel, hogy a fiatalokat így akarják megtanítani a mesterségre, ő abszolút nem hitt abban, hogy ezt lehet.
   Az izgalmas és furcsa sztorik ki is alakították az értékrendemet. El tudtam dönteni, mi a jó és mi a rossz - de általában jók történtek velünk. Jozsó (M. Horváth József) volt az is, aki segített, amikor bekerültünk az első operettbe. Én alapvetően egy „toprongyos”, alternatív stílusú, bakancsos, pamutharisnyás, kötött kardigános emberke voltam és akkor rám aggattak egy gyönyörű, hófehér csipkeruhát, nylonharisnyát - amit én soha, még az iskolai ünnepségekre sem vettem fel -, magas sarkú cipőt és azt mondták, tessék, menjél be úgy, hogy te egy grófnő vagy. A néző talán nem is gondolná, de stúdiósként, az első színházi darabomban ez nagy kihívás volt.
 

Mágnás Miska - Jakó Beáta a kép szélén, jobbra  

A sallangokat szépen lebontották rólunk, a gátlásainkat kezdték megszüntetni, nyitottá tettek a világra és azóta is ebből táplálkozom. Olyan volt, mint másnak a Színművészeti. Igazából mi is azt csináltuk, mint ők, hiszen tanáraink oda jártak, volt tudásuk ahhoz, hogy a tematikát hogyan építsék föl, csak mi két évbe sűrítve kaptunk mindent úgy, hogy a mélyvízbe be is dobtak közben.
   Kelemen Márta az akkori egri balettiskolának volt a vezetője, reggelente fél 9-től jártunk táncpróbára. Mindenféle táncműfajt igyekeztek velünk elsajátíttatni és ott készültünk föl a zenés mesterség vizsgákra is. Mindig pontosan érkeztünk, akár egy éjfélkor kezdődő megbeszélés volt előtte, akár egy buli után, karikás szemekkel, de dolgoztunk rendületlenül.


Táncpróbán

   Az első félévünkben meghívtak bennünket Budapestre, Karsai János pantomim mester által szervezett rendezvényre. Ő volt az, aki itt Magyarországon igazán elismertté tette a pantomim műfajt. Imádtuk az óráit, egy egészen új dimenzióba kerültünk. Szerettem a felkészülést, a vizsgákat nála. Nagyon jól összeverbuválódott a csapat az ő embereiből és belőlünk, remek dolgokat csináltunk és sokat nevettünk.



1. Karsai János pantomim mester 2. Pál János Jr. 3. Bácsatyai Gergely 4. Jakó Beáta 5. Győri Edit 6. Kiss Sándor 7. Baráth Zoltán 8. Oskola Zsuzsa 9. Ivády Erika 10. Miklós Ildikó 11. Jakab Edit 12. Nagy Lívia 13. Klepács Andrea 14. Szél Anikó 15. Magyar Éva 16. Kakó Zsolt 17. Kiss Kati 18. Zám Andrea

   Imádtam a nyári játékok hangulatát, a próbafolyamatot, ahogyan előadás után összeültünk, fiatalok voltunk, nyár volt, buli volt.
   A képzés során persze sok személyes „kalandban” is volt részem. Az első évében volt szerencsém együtt dolgozni Novák Tatával, aki a Láthatatlan ember koreográfusa volt. (Novák Ferenc - Novák Tata, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas és Erkel-díjas, érdemes művész. J.F.) Mindenki zengte az ódákat róla, büszkék voltunk magunkra, hogy stúdiósként ilyen emberrel dolgozhatunk és akkor… a nem tudom hányadik próbán odaállt elém és mindenki előtt azt mondta, „maga tudja mi? Maga egy vasmadár.” Nem olyan volt a mozgásom, amit elvárt volna… Talán már másodikosok voltunk, amikor Bókai Mária olyan énekszámot adott nekem, ami nem az én hangszínemnek volt megfelelő. Alt 2 vagyok, ehhez képest egy szoprán dalt kaptam. Merci bien – ez volt a címe. Iszonyú fejhangon tudtam csak kiénekelni. Én ezt akkor kitolásnak éreztem, de biztos vagyok benne, hogy nem annak szánta - talán azért kaptam, hogy megugorjam ezt a mércét… Nagyon kellemetlenül éreztem magam, mikor Aldobolyi Nagy György, a színház zenei vezetője megjelent a zenés mesterség órán. Mutassa meg mindenki, mit tud! Tessék, Bea: Merci bien! Elkezdtem énekelni, Aldobolyi szépen, türelmesen végighallgatta, majd megkérdezte: „Miért kínozzátok ezt a lányt? Nem neki való ez. Tudsz mást is?” – fordult hozzám. „Mutasd már meg, milyen a hangod igazából, mert ebből csak azt hallom, hogy szenvedsz!” Ezután egy ideig nem történt semmi, viszont amikor a Bolha a fülbe című Feydeau bohózatot rendezte Szegvári Menyhért, Aldobolyi választotta ki azokat a számokat, amelyeket az előadás szünetében az előcsarnokban zongorakísérettel énekeltünk, s kaptam egy elképesztően jó sanzont.  Harsányi Zsolt: Pierrette. A tanulság, hogy néha azzal is fel lehet hívni magadra a figyelmet, ha rossz vagy… De kaptam lehetőséget, hogy bizonyítsak.
   Tele voltunk feladattal, munkával, iszonyúan le voltunk terhelve, hiszen azon túl, hogy tanítottak minket, az összes darabban benne voltunk, mint statiszta, a mélyvízbe is bedobtak. Amiért persze kaptunk egy kis gázsit is, lehetett belőle bulizni, fedezni valamelyest a lakhatásunkat.
 

A láthatatlan ember - Bajcsi Lajos és stúdiósok: Zám Andrea, Miklós Ildikó, Klepács Andrea, Magyar Éva, Hüse Csaba  

Szerettük és segítettük egymást mi, stúdiósok, de mindig ott volt mellettünk minden színész, akik nagyon támogatóak voltak. A  legnagyobb dolog, ha az ember ügyes volt, valamiben meg tudta mutatni magát, akkor Gali László igazgató úr, akit mi Gali apunak hívtunk - hiszen második apukánk volt - kiemelt egy-egy stúdióst és kapott egy szerepet. Soha nem éreztem, hogy a többiek irigykednének ezért a másikra. Amikor például megkaptam Bródy Sándor darabjában, A medikusban Adát (néhány jelenet volt, de én nagyon büszke voltam, hiszen menyasszonyi ruhában rólam szólt az esküvői kép), volt olyan stúdiós társam, ráadásul egy férfi, aki zsebkendőbe hímezte a szerep szerinti nevemet, azt kaptam tőle premier ajándéknak! De említhetném Hüse Csabát, aki megkapta a József és a színes szélesvásznú álomkabát címszerepét...


Bródy Sándor: A medikus - Jakó Beáta, Dimanopulu Afrodité, M. Horváth József

* A Kelemen László Színészképző Stúdió most mutatta meg beérett gyümölcsét. A "felnőtt" színészek, segédszínészek és a stúdiósok egyaránt kiválóan teljesítettek, nem volt a színpadon alá- és fölérendeltség, a feladatnak való megfelelés volt a cél. (Császi Erzsébet, Heves Megyei Hírlap, 1996 - a József és a színes szélesvásznú álomkabát című előadásról)

M. Horváth József _______________

   Meghatározó volt az életemben Jozsó, akiről volt már szó. A medikusban ő volt szerep szerint az édesapám. Nem csak a próbafolyamat volt izgalmas vele, hanem látni azt is, ahogyan mindig felkészült. Volt egy rituáléja, amit végigcsinált minden előadás előtt, minden jelenet előtt a takarásban, s mindig ugyanúgy. Ha jól emlékszem, valami olyasmi volt, hogy megtörölte a saját zsebkendőjével a homlokát, megcsókolta a kezemet, keresztet vetett, s azzal a lendülettel kézen fogva bevitt a színre. Különleges volt megélni ezt.
Csendes László azért volt különleges számomra, mert ő tanított meg, mit tegyek, ha izgulok, ideges vagyok. Leültünk és – a felesége jóga oktató – megmutatta a technikát. Bensőséges pillanatokat nyújtott. Dimanopulu Afroditét is nagyon szerettem, szeretem. A Kakukkfészekben például összekovácsolt minket a darab, sok bátorságot merítettem segítő szavaiból.
   Iszonyúan meghatározó volt az életemben Horváth Évi, a súgó, aki most az Örkény Színházban dolgozik. Nem csak barátra tettem szert benne, hanem alapvetően magas szinten ért a színházhoz és éles helyzetekben képes nyugalmat teremteni. Az én lobbanékonyságomat is mindig tudta csillapítani.


Utcai vigasságok - Fogarassy Péter, Nagy Adrienn, Jakó Beáta, Bácsatyai Gergely, Horváth Éva, Horváth Ferenc  

Azután jött egy új vezetés, s ahogy minden ilyen váltáskor, a saját embereit hozta. Akit nem tartottak használhatónak közülünk, kiállították a sorból. Nagyon fájt mindenkinek persze, hogy elküldtek embereket. Viszont az újonnan érkezettek többnyire vagy a békéscsabai színház iskolájából, vagy pesti színházak stúdiójából érkeztek, hasonszőrű fiatalok voltak, tudtunk egy hullámhosszon működni. Sokan játszanak a mai napig a Gárdonyi Géza Színházban közülük, akiket azóta is barátaimnak tartok.