Provokatív. Bátor. Mocskosul igaz.
   Ezzel tudnám jellemezni az egri színházat, társulatot.
   Úgy indultam el szombaton színházba, mintha csak a városba szaladnék le valamiért. Persze kiöltöztem, hisz megadom a színháznak és színészeknek a kellő tiszteletet, de nem tudatosult bennem, mivel előző nap dőlt el, hogy megyek. És még milyen jó, hogy mentem. Az egri színházban eddig nem tudtam csalódni. De most, nemhogy nem csalódtam de a lécet is jóval följebb rakta a szememben. Olyan embereket hallhattam énekelni, akiknek nagyon örültem. Legnagyobb meglepetés számomra Ötvös András volt. Eddig is tehetségesnek tartottam, de nem figyeltem fel rá túlzottan, viszont ebben a darabban annyira „ott volt”. Minden értelemben. Neki és még pár színésznek köszönhetően és is úgy éreztem, hogy ott vagyok velük. A felvonásszünet olyannyira kizökkentett, hogy hirtelen nem is bírtam visszarázódni, aztán szerencsére a folytatás ugyanennyire magával ragadott. Mikor elindult a finálé valósággal fájt a szívem, nézni akartam, látni még tovább, hogy kinek hogy alakul a sorsa. Kinek sikerül kitörni a megbélyegzés alól, vagy zuhanni vissza oda, ahonnan jött.
   Az előadás díszlete nagyon ötletes volt. Nem túlzsúfolt de kreatív és kellőképpen kihasználható. A jelmezek mint mindig színesek és látványosak.
   Úgy ültem be (nagyon ritka alkalmak egyikeként), hogy nem igazán voltam tisztában azzal mit fogok látni. Még azt sem tudtam igazán, hogy a színészek nagyobb része lesz a darab „cigány” oldala, vagy pont az ellenesek. Így mikor megláttam az első tömegjeleneteket, nagyon meglepődtem, és nagyon tetszett.
   Járó Zsuzsa és Bozó Andrea… fergeteges. Nagyon tetszettek a jeleneteik, a szerepek és tényleg eszembe sem jutott a darab közben, hogy máshol esetleg ők játszottak ezt vagy azt, pedig a napokban láttam a Csörgess meg! című előadást is.
   Hüse Csaba számomra nem okozott meglepetést. Egy igazi színész és nagyon jól állt neki ez a szerep és Szabó Emíliával nagyon aranyosak voltak a színpadon. Apropó Emília. „Azta!” Hallottam már énekelni, hisz a Chicagot is kétszer ültem végig, és ott is lenyűgöző volt, de mikor meghallottam még az előadás első részében énekelni az emelvényen, komolyan borsózott a hátam.  
   Ha már a hangoknál tartok. Muszáj ismét Ötvös Andrást emlegetnem. Elbűvölt egész előadás alatt. Mikor megjelent a színen izgalom fogott el. Élveztem a jeleneteit, mert ő is élvezte, legalábbis tökéletesen elhitette a közönséggel ezt. Számomra ebben a szerepben tetszett eddig a legjobban. Hiába ő a kemény srác, akitől féltek mégis jószívű volt. Igen elkötött pár autót és egyszer el is kapták egy gázolásért, és hasonló bűncselekmények is a számláján vannak, de nem adta fel a barátját… még akkor sem, ha az meg sem látogatta. Olyannyira magával ragadott, hogy mikor „megverték” könnyeztem rajta. Nem sűrűn fordul velem elő egy darab alatt, de sikerült akkor is mikor Schruff Milánnal énekeltek közösen. Ez a két jelenet talán ami nagyon bennem maradt,  no meg persze a boxmérkőzés. Volt jó pár szólója a darab folyamán és mindig rossz érzés fogott el mikor vége lett egy-egy dalának. Nagyon magával ragadott, és ezt a vastapsból kihallatszó sikításom/sikításunk is jelezte. Nem bírtam nem hangot adni annak a fantasztikus élménynek, érzésnek ami az előadás alatt végigkísért.
   Hogy azért ne tűnjek valami beépített embernek valami negatívat is muszáj mondanom. A tánckar kicsit szét volt esve. Volt, hogy teljes ütemekkel le volt maradva az egyik oldal, vagy épp a másik sietett. Ez valószínűleg betudható, hogy ez aznap már a 2. előadás volt és jócskán elfáradtak, de mégis egy kicsit rontott a színpadképen, mikor két oldal úgy tűnt mintha mást táncolna, pedig nem.
   Ezen kívül tényleg elkápráztatott a darab. Már most fűzöm szüleimet, hogy menjünk el újra.
   Eleinte nem voltam elragadtatva a helytől, ahol ültünk, de már máshova nem is lennék hajlandó ülni, csakis sor szélére (a jobb oldal szélére).
   Mindazok mellett, hogy magával ragadtak a dalok, a táncosok, a történet, a színészek, nagyon nagy mondanivalója van a darabnak, amit nem lehet pár mondatban összefoglalni. Annyit viszont nyugodtan mondhatok, hogy tökéletes cím a Cigánykerék. Hisz ezek az emberek, ha nem elég erősek, nincs bennük többet-akarás, akkor bele fognak ragadni ebbe a cigánykerékbe. Imádom ezt a darabot és alig várom, hogy újra lássam. Látni akarom még-még-még!