Nem szeretném elképzelni, mit kapnék a Művész úrtól, ha elolvasná a címet, de azonnal megmagyarázom!
Úgy egy hónapja lehet, hogy kis osztályomnak előhozakodtam, ha már egész évben fel-fel vetődött, hogy menjünk színházba, itt egy remek alkalom, a Csörgess meg!. Beszéltem tanárokkal, elmeséltem nagyjából, hogy miről szól és elég sokunkat érdekelt, bár lehet, hogy eleinte páran csak a társaság miatt akartak jönni, de nem bánták meg. (* A szerző Salgótarjánban él.) Bőrig ázva estünk be ugyan és vacogva ültünk a nézőtéren, de ahogy az első jelenetek elindultak elkezdtem látni az arcukon az érdeklődést és persze a hatalmas nevetések sem maradtak el. Egy-egy színész nagyon megmaradt bennük - vagy épp a karaktereik. Például Schruff Milán nálunk már csak „A Bence!” Felvonás szünetben boldogan konstatáltam, hogy tetszik nekik a darab. Jó néhányuk tetszését a lakógyűléses jelenetben nyerte el Ötvös András, vagy ugyanitt Hüse Csaba, érthetetlen beszédével. A lányok többsége Bányai Miklós nem épen jelentéktelennek mondható dalától volt elragadtatva. Említhetem még Fenyő Iván liftes jelenetét, vagy Ötvös András homoszexuális illetve értelmi fogyatékos karaktereit is. Emlékezetesek. Persze biztos vannak még, nekem most ezek maradtak meg, amik nagyon tetszettek.
Következő reggel suli előtt épp a szokásos kis társalgást folytattuk, de nem épp szokásos témáról, ugyanis szóba került az előző este, a színház. Sokan megköszönték, hogy „elvittem” őket és páran bizalommal fordultak felém, hogy szóljak még, ha hasonló lesz. Emlékezgettünk vissza, ami számomra kicsit könnyebb volt, hisz akkor már másodjára láthattam a darabot.
Természetesen szóba került Ötvös András is. Bár a beszélgetés úgy indult, hogy: „tudod aki rappelt is meg ő ette meg az óráját a betelefonálós jelenetben”. Szelíden mosolyogva közöltem a nevét, majd a koráról érdeklődtek. Nem szeretek tudatomban lévő információt visszatartani: 26. Tátott szájak, kikerekedett szemek meredtek rám. Nem akartak hinni nekem, volt, aki 19-nek nézte a Művész urat, s be kell vallanom én is maximum 23-at néztem ki belőle. Ezzel nagy nehezen eljutottam az írás címéhez. Ezért írtam a tinédzser jelzőt.
Pedig mennyire igényesen jelenít meg a színpadon egy egy karaktert, mentőst, idegbeteg műsorvezetőt, esetleg egy erőszakos de érző cigány bokszolót.
Igen, a bokszoló…
A Cigánykerék című előadáson dőlt el bennem talán hosszú évekre meghatározóan, hogy ki lesz az akit figyelni fogok ezután a szereposztásokban. Szokásom „kiszúrni” magamnak akár egy előadás alatt, akár egy egész társulatot átölelően egy vagy két embert, akit figyelek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színpadon csak őt látom meg, csupán ha megjelenik, a tekintetem odavonzódik. Járó Zsuzsa Művésznő már első pillanattól ilyen a szívemben, mióta láttam a Chicago c. musicalben. De visszatérve, első alkalommal nem figyeltem fel a Művész úrra. Akkor még nagyon új volt az egész, és sok mindenre kellett figyelni. Ám mikor harmadszorra láttam az előadást, a legutolsót Egerben az első sorból, az felejthetetlen élmény volt. Ott voltak tőlünk alig pár méterre, néha még annyira sem a színészek. Akkor láttam meg először, hogy amikor agresszívan próbálja megtudni a pontos időt, bizony a végén hullanak a könnyei. Hihetetlen volt. Pár másodpercig még amikor már elmozdult onnan és indult a következő jelenet is csak a helyét bámultam. „Én ezt eddig nem láttam, nem vettem észre.” Aztán mi zökkentett ki ebből az állapotból, hát szintén ő, amint váltotta a jobbnál jobb és jobbnál jobban előadott karaktereket. Természetesen a többi színésszel együtt. Nincs könnyű dolguk, de látni, hogy mennyire élvezik. És a hosszú percekig tartó vastapsból hallani is!
Azt hiszem az egri Gárdonyi Géza színház nagy kincseket őrizget, de szerencsére nem rejtegeti őket. Alig várom, hogy újabb darabban láthassam a társulat egészét és az ezerarcú „tinédzsert”!
|