Igazából ez a kérdés nagyon egyszerű. Ha belépünk egy színház épületébe, belépünk annak egy kicsit az életébe is. Azonnal megcsap minket valami, ami pár órára vagy akár- például esetemben is - teljesen a hatása alá fog vonni. Átléped a küszöböt és megcsap Az illat. Egy kicsit más, mint máshol, egy kicsit előkelőbb. Kizökkent a mókuskerékből és becsempésződik a kultúra a testünkbe. Meglátjuk a több száz embert aki ugyanazon az estén ugyanazt fogja végignézni veled. Meglátod az öltönyös urakat és a szebbnél szebb ruhába öltözött hölgyeket. Néha egy- két kisgyermek hatalmas szemekkel pislogva nézi a sok idegent és a csodás épületet. Mindenki várakozik, van, aki izgalommal tele, van aki már nyugodtan, hisz látta már az előadást és már nem a történet érdekli, csak a színész, a rendező, a fények, a hatás. Átlépve ezt a küszöböt csap meg az illat és magába kebelez a légkör. Annyiféle embert látsz, és megannyi apró beszélgetés foszlányt kaphatsz el, ami mosolyra késztet vagy a szívedet szorítja esetleg össze. Igen összeszoríthatja, hisz nem egyszer sok taktikázás, utánajárás és mesterkedés árán tudsz jegyet szerezni egy előadásra, aztán meghallod, hogy melletted épp valaki arról tudakolózik, hogy melyik előadásra is ül be éppen, vagy ecseteli fülig érő mosollyal mennyire vette drágán a ruháját és mennyi ideig ült bent a fodrász székében. Igen ám, de ez is hozzátartozik az egészhez, de szerencsére az ilyen emberből nincsen sok. Többnyire izgatott szempárok néznek vissza rád és beülve a nézőtérre ezek az apró jelentéktelen negatív dolgok elrepülnek, és a kicsit megbomlott légkör ismét magába vonz, megint eggyé válsz a színházzal.
   Leoltódnak a fények és felhúzzák a függönyt. Akárhányszor lehetek előadáson, hol színpadon innen hol színpadon túl (* az írás szerzője amatőr színjátszó), a gyomrom mindig összeugrik arra a pár hihetetlenül hosszúnak tűnő pillanatra amíg elindul a függöny és míg megszólal az első hang, felcsendül a kezdő taktus. A légkörben már elengedhetetlenül ott vagy benne, a színház illata az orrodban, te pedig a színház részévé válsz. Hisz a színház nem csak a rendező, a színész, a technikusok és a rengeteg ember, aki ott dolgozik, hanem Te magad is.
   Bármely színházba is lépsz be- akár ismered akár újoncként toppansz be a kapuján - megcsap valami más. Más, mint ahol voltál, más, mint az előző. Még te is más vagy. Akárhányszor lépünk be egy színház kapuin, mindig más ember lépi át a hétköznapi életet kicsit kizáró kapukat. Hisz ha látsz egy előadást - akármilyen is legyen az, nem csak a profi előadások - mindig más leszel kicsit, mindig több, elgondolkodtat, kizökkent a való életből és még talán ha nem is tetszett, vagy túl elvont volt a számodra, az bennünk marad, mert ott éltünk velük, mert az életünkből szántunk rá időt, mert ha hazamegyünk még napokig hetekig eszünkbe fog jutni.
   Bár a kérdésben nem volt benne, de van egy szó ami a színházzal számomra azonnal párosul. A katarzis. Ami talán a legegyértelműbben megmagyarázza ezt a szót, az élmény, a pozitív élmény. Amikor vastapssal köszönöd ezt meg, és percekig nem bírsz megszólalni vagy épp ellenkezőleg - kidől belőled minden érzelem. Mikor hazamész és az ágyban elalvás előtt egyszerűen, ha akarnád sem tudna más az agyadba férkőzni, csak maga a darab vagy egy-egy momentuma.
   Összefoglalva a választ a kérdésre: A színház, az illat és a légkör fogalmak között nem csak kapcsolat van, ők egy és ugyanaz. Minden színház saját illattal rendelkezik és mindegyiknek saját légköre van. Ha belépsz, elfeledteti veled az aznapi fáradalmakat, kulturáltan szórakozhatsz és egy kicsit mindig változtathatsz magadon. A „mai rohanó világban” van ez a sok színes pont, ahova egy kicsit kiöltözhetsz, szórakozhatsz, gondolkodhatsz és egy kicsit néha úgy érzed, hogy hazamehetsz. Betérhetsz egy más világba, tanulhatsz és megismerheted az élet rengeteg oldalát. Más embereken keresztül megismerheted talán saját magadat is. Beléphetsz a csodás illatú, magával ragadó légkörű megismételhetetlen Színházba.