*  Selyemcipő - magára hagyva: itt

   Nagyon szépen, finoman ír a darabról és az azt ért kritikákról. Nem bírál, mégis dorgál - tudom ez egy kicsit fura így leírva... Nekem nagyon tetszett, mind az írás, mind maga A selyemcipő. Most szombaton megyek megnézni másodszor, méghozzá örömmel. (Lesz alkalmam teljesen megérteni a darab mondanivalóját, üzenetét.)
   Nem tudom, nem értem, miért kell a nézőknek csípőből elutasítani, csak azért mert hosszú, kevesebb a színészi játék és több a "szöveg". Persze, beismerem, hogy nehéz, sok és oda kell figyelni (mikor nem?), de ha talán nyitott szemmel/füllel/lélekkel ülnénk be a darabra, egy szívet reszkető/melengető darabot láthatnánk - szerintem. Maga a díszlet is elég beszédes már.
   Nem hinném, hogy csak Mágnás Miskát, Gül babát kell játszania egy színháznak - nemcsak nevettetni kell(ene), hanem olyan pluszt adnia, ami után úgy jön ki az ember: valami teljesen új megközelítés, valami más, valami, ami szavakkal beszél egy szónélküli világról (persze, hogy nehéz szavakba önteni a szerelem-hit összefonódást!). Vagy csak csendben, elmélkedve elhagyni a színházat.
   Nem a kedvenc darabom A selyemcipő, de szeret(t)em.