Színház...
  Lehetne a csoda, a jó, a katarzis szinonimája. (Nem is értem miért nem tartalmazzák a szótárak...) Színház... nevetés, könnyek, érzések...
   Hogy mit jelent és mit ad? Van, akinek csak szimpla szórakozás, de van, akinek mindent... Sokáig így voltam vele... fura dolog ez, mert az első színházi élményem televízióhoz kötődik még gyerekként... Imádtam a színházi közvetítéseket és vágytam abba a titokzatos világba... Menekülés is volt... olyankor elfelejtettem, hogy van gond és bánat és fájdalom és az öcsém betegsége. Közben pedig tanultam!!! Rengeteget! Viselkedni, kommunikálni, szépen beszélni és tájékozott voltam a magyar és világirodalomban... Ez egy olthatatlan szerelemmé nőtte ki magát sok-sok év alatt. Leírhatatlan érzés volt, amikor már mehettem igazi színházba... azok az illatok... a színek... a sok ember... Felgördül a függöny és megkezdődik a csoda. Először félve ültem ott, szinte meg sem mertem moccanni, de ez szépen, lassan feloldódott és azt éreztem, hogy otthon vagyok. Tudtam, hogy vissza kell még jönnöm, mert ez nagyon jó nekem. Középiskolásként már volt lehetőségem színházbérletet, sőt még hangversenybérletet is vásárolni. Ahogy ma mondanánk " jó buli" volt! Együtt a barátokkal megvitatva a látottakat és megváltva a világot... és közben észrevétlenül is formálódott az egyéniségünk. A kollégiumban szertartásszerűen készülődtünk, cserélgettük a szép ruhákat és ünnep volt, ahogy beléptünk a színházba. Ahogy azóta is az... mindegy hány év telt el.
Voltak nehéz időszakok, amikor szinte életmentő volt, hogy járhattam. Mindegy, hogy komolyabb vagy könnyedebb darabot láttam, mert kimozdított és a Helyen voltam!  A gyerekeimmel is hamar megismertettem ezt a világot, és nagy boldogság volt látni, ahogy "megtanulták" a színházi létet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem csak a saját gyerekeimmel, hanem általános iskolás gyerekekkel is megtehetem ezt. Nagyon őszinték tudnak lenni... elmondják azt is, ha nem tetszett vagy nem értettek valamit. Ami pedig igen, arról hazáig tudnak egyfolytában beszélni.
   A Gárdonyi Géza Színház így életem részévé vált. Szeretek bemenni és beszívni az illatát, rámosolyogni a ruhatáros nénire és köszönni a kedves nézőtéri felügyelőnek...
Külön szerencse, hogy nemcsak a színpadon, de a munkám során is megismerhettem nagyszerű művészeket. Így már nem csak velük, de értük is izgulok... és igen... ott van az a néhány kedves arc, akik az ismeretlen ismerősök... van, akiről évekig találgatom, ki ő... aztán kiderül... és lehet még barát is...
  Végül is kinek mit ad a színház? Remélem, hogy mindenkinek annyit, amennyire éppen szüksége van (azért lehet többet...)
   Legyen!!! Még jó sokáig, mindannyiunk örömére!!!

                                 Krizsóné Kakuk Éva (Kisnána - könyvtár)