Ahhoz, hogy az alábbi írásnak némi értelme legyen, muszáj néhány szót írni saját magamról is.
   Először is, nem vagyok színházi ember, biológus / biokémikus vagyok, de kb. 3 éves korom óta szerelmes a színházba. Ennek ellenére színházzal kapcsolatos bármiféle ábrándjaimat 14-16 éves korom körül feladtam, azzal a felkiáltással, hogy nem kell minden színházat szerető fiatalnak színházat csinálnia, kellenek hozzáértő nézők is. Mit értek azon, hogy hozzáértő? Természetesen valami teljesen elfogult / szubjektív dolgot. De a lényeg, hogy mivel az ország számos kőszínházában megfordultam, Miskolctól Zalaegerszegig, nagyon sok darabot láttam, némelyiket többször is, más előadásban, másféle felfogásban, ezáltal kialakítva egy szélesebb rálátást a színházra, mintha mindig csak a saját városom színházába jártam volna. Persze, jártam Egerben is. De mindez még nem lenne elég indok arra, hogy a Blog szerzője megkérjen, hogy írjak ide bármit. Az ok az, hogy immár 4 éve Csehországban, Brnoban (Brünn) élek Ph.D. ösztöndíjasként és részben itt gyarapítom a színházi élményeimet.
   Sajnos elég limitált számban gyarapítottam, hiszem kellett némi idő a nyelvi nehézségek legalább részbeni leküzdéséhez. Lassan kezdek belejönni – legalábbis értés szinten – de jó ideig csak balettra és operára vállalkoztam (meg persze hangversenyekre, egész jók a helyi Szimfónikusok).
   Az első évben csak a Nabuccot láttam. Akkor még menni sem nagyon volt kivel, és hát a nyelvvel is csehül álltam – rossz vicc, tudom, de semmivel sem rosszabb, mint a „hungry Hungarian” amit a legtöbb nem magyar barátom kötelességtudóan legalább egyszer elsütött.
   Aztán a második évben már jobban felbátorodtam, meg jobban ki is ismertem magam itt, de továbbra is csak a nyelvileg kevéssé kihívó műfajt választottuk: balett és opera. Egy szlovák barátom állandóan lehúzza a brnoi operatársulatot – tény, nem a Theater am der Wien-hez kell őket hasonlítani, de még csak nem is a Magyar Állami Operaházhoz. De azért még abszolúte nézhető. Az egyetlen szerencsétlen előadás választásunk a Netopýr (Denevér) volt, ahol az előadás számos prózai jelenete kérlelhetetlenül hamis volt, ami még akkor is feltűnik, ha nem érted, hogy mit mondanak. Sőt, talán csak akkor tűnik fel igazán.
    A második év nyarán elmentünk a Spilberk fesztivál koncertjeire, ez egy nyári, esti, szabadtéri koncertsorozat a brnoi várban. Abban az évben két komolyzenei egy rock és egy musical koncert volt.
   A musical koncertet a Mětske Divadlo művészei adták – és bár elsőre nagyon fura volt cseh éneklést hallgatni (előtte csak a čechomor nevű folk-rock zenekart hallgattam úgy, hogy még figyeltem is rá...), de elakadt tőlük a lélegzetem és akkor már tudtam, hogy musical irányban szélesítenem kell a repertoáromat... Bár tény, hogy csehül hallgatni részleteket a Nyomorultakból vagy a Jézus Krisztus Szupersztárból legalábbis érdekes volt...
  Szóval elkezdtem időnként ellátogatni a Mětske Divadloba (Városi Színház). Eddig kétszer volt szerencsém látni a Nyomorultakat, szintén kétszer a Mary Poppinst és egyszer a Chicagot... és hát nem kellett csalódnom. Amit mindenképpen meg kell említeni, az az elképesztő profizmus ahogy megcsinálják az előadásaikat. Bár néha van némi show érzete, de attól még nem lélektelen gépezetre kell itt gondolni, hanem általában jó színészi játékkal átitatott nagyon profi éneklésre, amit még valahogy hihetően is csinálnak – mert azért lássuk be, az általában nem túl hihető hogy valaki hirtelen egy drámai helyzet közepén dalra fakad…  Sőt már kedvenc cseh színészem is van, miután volt szerencsém ugyan azt a színészt (Dušan Vitázek) látni Mariusnak (Nyomorultak), Bertnek (Mary Poppins) és Billy Flynn-nek (Chicago). S ha valaki teljesen különböző szerepekben le tud nyűgözni – és teljesen különböző tud lenni, akkor az megérdemli, hogy (itt) a kedvenc színészem legyen. (Most épp a Jekyll és Hyde és a Vértestvérek főszerepét játssza, de ezekre még nem sikerült elkeverednem.)
   A harmadik év végén pedig végre nyitottam egy kicsit a próza felé is. (Nyitottam volna én korábban is, de mivel akivel általában színházba járok szintén magyar és nem beszél jobban csehül, mint én, hallani sem akar arról, hogy cseh prózára jöjjön velem.) Néhány előadás továbbra is csak tervben van – legalábbis mindenképpen szeretném még megnézni legalább a Cyranot... Ez utóbbit a a helyi Nemzeti Színházban játsszák. Ugyanide tartozik egyébként a balett és az opera is.
  Amire végül eljutottam, az egy egészen merész vállalkozás volt a részemről: A Mester és Margarita egy modern verzióban egy többé-kevéssé alternatív színházban (Divadlo Husa na Provázku) Elfogultság nélkül állíthatom, hogy nekem az egri előadás jobban tetszett – és nem patriotizmus miatt, hanem mert a legjobb részeket itt kihagyták belőle, mint például Voland színházi szereplése, ami a könyvből talán a kedvenc jelenetem. Bár vitathatatlanul érdekes előadás volt – a második felvonás első felét például az eredeti színpad részen állva néztük végig, míg Pilátus a nézőtéren ült, Jesua pedig ott állt közvetlenül a nézők előtt / között, pont mellettem. Apropó Jesua... a számomra egyértelmű megoldással szemben, ahol a Mestert és Jesuát játssza ugyanaz a színész, mintegy megfeleltetve egymásnak a két karaktert, addig itt Jesua nem volt más, mint Margarita – és a cseh barátom, akivel néztem, nem is értette, hogy nekem ez miért is furcsa... A színészekről annyit, hogy nekem a férfiak jobban tetszettek – és nemcsak azért, mert nő vagyok, hanem pusztán gyakorlati okokból is, mivel akusztikai vagy egyéb okokból őket sokkal jobban hallottam és ebből következően jobban is értettem... de egyébként is Voland és a Mester vitte el az egész előadást... ha jól emlékszem... a Hontalan annyira nem jött be.. Maga az előadás egyébként nagyon lecsupaszított volt. A jelenetek nagy részében emeletes vaságyakon ülő / fekvő színészekkel, az éppen aktuálisan középpontban lévő színészek is legtöbbször valahol a háttérben voltak – ami néha nehézzé tette, hogy tudjuk, hogy éppen ki beszél... illetve ez a díszlet azt sugallta, mintha az egész történet az őrültek házában játszódna…
   Egyelőre ez volt az egyetlen cseh nyelvű prózai színházi próbálkozásom, de remélhetőleg még lesz… csak a nyelv…
   Színházban azért így sincs hiány, egyrészt közel van Budapest, szóval ha már nagyon színház hiányom van, vagy valami nagyon érdekel azt most még meg tudom nézni. Illetve amire nem jutottam el otthon, azt nagy örömömre idehozták.
   Amit ugyanis nem említettem még a helyi színházi specialitásokból, az a Divadelni Svět (Színházi Világ) Fesztivál, ami egy nemzetközi színházi fesztivál, amelyen idén két magyar résztvevő is volt: a Budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház. Én a Nemzeti Színház Lovecké scény z Dolního Bavorska c. előadására jutottam el (Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból). (Csak történelmi hűség kedvéért a Katona a Semeloumězmizelsem-t hozta, magyarul: Ledarálnakeltűntem.) Nem nagyon tudtam előtte elképzelni, hogy hogy oldják meg, hogy a magyarul nem beszélő nézők is értsék az előadást, de a megoldás végül elég triviális volt. Fülhallgatókat és vevőt osztogattak az elején, és az előadás alatt, a magyar szöveg elhangzása utána a nézők fülére mondták csehül a szöveget. Soha még ilyen könnyű nem volt beazonosítani, hogy ki az, aki magyar ajkú. Mi ugyanis nem kértünk fülhallgatót… És hogy hogyan fogadja a cseh néző a magyar színházat? Jól. Legalábbis a taps alapján… Az meg külön bónusz volt számomra, hogy az előadás után (teljesen véletlenül) belebotlottam Alföldi Róbertbe, és gratulálhattam neki az általa rendezett előadáshoz.
    Egy másik izgalmas része a Fesztiválnak a felvonulás vagy más néven a maszkok éjszakája… Egy izgalmas, színes kavalkád sok-sok színházat szerető emberrel. Mert tulajdonképpen erről szól az egész színházba járás… csak akkor érdemes, ha az ember szereti… és ha jó az előadás, akkor élvezni fogja még akkor is, ha egyébként csak minden 5-10. szót csíp csak el belőle…








   
És engedtessék meg nekem még egy rövidke rész, ami nem kapcsolódik szorosan a cseh színházakhoz, de én itt találkoztam vele először, szóval némi jó indulattal idevehető… Ez pedig az úgy nevezett National Theater Live program. Tulajdonképpen színház moziban. Ez nem cseh kezdeményezés, de Prágában több mozi is átvette: a Londont Nemzeti Színház bizonyos előadásait élőben (vagy nagy siker esetén közkívánatra felvételről is) vetítik egyes mozikban, és ha valaki teheti, érdemes elmenni rá, még akkor is ha nem beszél angolul, mert feliratozzák az ország nyelvén is (és szerencsére angolul is) – és úgy tűnik most már otthon is akad forgalmazó mozi / színház.

Brno, 2012. 08. 06.