Az alábbi írás szerzője Fogarassy Péter, a Gárdonyi Géza Színház társulatának korábbi tagja.

  Melpomené és Thaleia sajátos ajándéka a színházi maszk, melyen a legörbült vagy szélesre húzott száj nem csak érzelmet mutat, hiszen az ott egy rés is, mely az őszinte szót útjára ereszti. E maszkok mögül csak beavatott szólhat. A beavatott tud a maszkkal úgy bánni, hogy az ne az önleplezés, hanem az önmegnyílás eszköze legyen. Az aranykorban mindez természetes volt. De jött az ezüst-, majd a bronz-, s beköszöntött a vaskor. Egyre nagyobb szükség lett volna a maszkok beavatottjaira. Ám a maszk öncélú törekvések eszköze lett. Egyébiránt mind a kilenc múzsa szenvedett. Fájdalmas haragra gyúlt anyjuk, Mnémoszüné, s végül ily kérés hagyta el ajkát istentársai felé: "Ó, Olümposziak, dögvészért folyamodok hozzátok, azzal sújtsatok a halandókra, mert kilenc lányom a méltóságát csak így kaphatja vissza." S az istenek meghallgatták a fájdalmában gyötrődő anyát. Dögvészt bocsátottak hát a földre, hol most maszkot visel emiatt minden halandó, mégpedig szájnélküli maszkot. Thaleia és Melpomené szent maszkjainak templomában pedig kong az oltár. Az egymásra mutogatásnak nincs értelme. Mindenki magában rakjon rendet. Akit meggyötört a sors, annak ez lehet, hogy könnyebben megy. Előbbre jár ama belátásban, hogy a színház szentségével játszadozni nem szabad, mert azzal csakis játszani szabad, beavatottként, szentül.

* Az írás a koronavírus világjárvány idején született.