A színházlátogatásnak is megvan a maga illemtana, s ha változtak is némileg az idők folyamán a szabályok, ma is van, amit nem illik – nem szabad!
    A nézőtéri ajtókra ki van írva, kérik, hogy ételt-italt ne vigyenek be a nézőtérre. Köszönettel. Az nincs kiírva, hogy a kabátokat sem. A  ruhatárnál viszont ott a „kötelező” felirat. Önmagában szomorú, hogy itt tartunk és egy színházban elemi szabályokra kell külön felirattal figyelmeztetni, az azonban még inkább, hogy egyes nézőknek ez is kevés.
  Két egymás utáni estén voltam most éppen előadáson. Az egyiken az első sorban ülő idősebb hölgyeknél ott a nagykabát, egyik fogja az ölében, másik a mellette azon az estén üresen maradt székre teríti. De egyéb dolog is szolgálja „kényelmüket”, ott van velük a nagypalackos ásványvíz. A másik estén szintén az első sorban ülő fiatalember ölében a kabátja. Ez nemrégen még nem fordulhatott volna elő. A sok éve a színházban dolgozó jegyszedők udvariasan, de határozottan megkérték volna őket a nézőtérre nem való dolgok odakint hagyására. És most is így kellene lennie! Látom, hogy abban a konstrukcióban, amelyben mostanság betöltik a nézőtéri dolgozói álláshelyeket, nem kevés a mozgás, cserélődnek az emberek, újak jönnek, akik valószínűleg azelőtt sohasem dolgoztak ilyen helyen. De abban biztos vagyok – el sem tudom képzelni az ellenkezőjét -, hogy elmondják nekik részletesen a teendőiket, felhívják figyelmüket, mire kell ügyelni és mi a teendő, ha intézkedésre van szükség.
   Úgy tűnik, még jobban oda kellene figyelni az illúzióromboló és a művészekkel szemben is tiszteletlen jelenségekre!      

* Kapcsolódó írások: Itt tartunk 2011.05.07. Szösszenet - vagy inkább (fel)szisszenet az öltözködésről 2010.05.20.