Képzeljék el, hogy megnézik egy darab második felvoná­sát, másnap a harmadikat, s csak egy következő estén az elsőt, majd ezután kell ma­gukban összerakniuk az egész előadást! Van, akivel ez megesik.
   Előadások előtt, szünetekben láthatnak egy mosolygós szőke hölgyet, aki türelemmmel válaszol a nézők kérdéseire, segít megoldani gondjaikat, vagy épp a színház névadójá­nak szobra mellett állva figye­li, minden rendben van-e az előcsarnokban. Ő Fülöp Edit, a színház né­zőtéri felügyelője. Második évadját tölti itt. Azelőtt csak nézőként volt jelen, de nemcsak a legutóbbi években, hanem még a régi épületben is. Ma is emlékszik akkori előadásokra, művé­szekre, Kanalas Lászlóra, Füzessy Ottóra, Varga Gyulára, a ma is társulati tag Olgyai Magdára. Jól érzi itt magát, mindenkivel jó a kapcsolata. A házi főpróba az az alkalom, amikor viszonylag nyugod­tan, a dolgok szokásos rendje szerint nézheti végig a dara­bot, de ha ez valamilyen ok­ból mégsem sikerül, akkor bekövetkezhet a fent leírt helyzet...
   - Sok tennivalóm van, de az a jó, ha észre sem vesznek, senki sem figyel fel rá, hogy én éppen dolgozom. Akkor biztosan rendben megy min­den. Feladataim közé tartozik a jegyszedők, ruhatárosok irányítása, a műsorfüzetek, színházi folyói­ratok árusítása és elszámolása is hozzám tartozik. Felvilágo­sítást adok az adott előadás­ról, a galériánkban látható ki­állításról, igyekszem válaszol­ni bármilyen színházunkkal kapcsolatos kérdésre. Előadás után pedig addig nem mehe­tek haza, amíg az utolsó néző el nem hagyta az épületet. Közben állandó kapcsolatot tartok az ügyelővel. Ha bármi különleges kérés, váratlan esemény adódik, igyekszünk mindent úgy megoldani, hogy a közönség semmit sem vegyen észre. Önmagában is nagyon érdekes a közönség­gel való találkozás. A gyakori színházlátogató tudja, hogyan kell itt viselkedni, amikor pe­dig bizonytalanságot tapasz­talok, segíteni próbálok.
   Akadnak problémák. Pél­dául, amikor egy társaság egyik fele elkésik és a nálam hagyott jegyük miatt sze­mélyleírás alapján fel kell is­mernem őket. Gyakori, hogy elveszítenek különböző tárgyakat, esernyőtől a fényképezőgépeken át ru­hadarabokig, telefonkártyákig. De izgalmas feladat az is, hogy megtaláljam a megfelelő hangot a különböző emberekkel. Lassan kialakul a rutin, tu­dom, kihez hogyan kell szól­ni. Meg tudom ítélni, hogy ki­nek milyen tipusú előadások jelentenek igazán örömet. Szerencsére van választék, mindenki találhat kedvére va­lót. Ha végiggondolom, nekem is nagyon eltérő jellegű produkciók tetszettek legjob­ban ebben az évadban. Példá­ul a Medikus, a Liliomfi, Szíki Károly és Pápai Erika előadó­estje, a most bemutatott Üvegcipő, na és a József, ami után esténként felállva tapsol a közönség. Eleinte szokatlan volt az időbeosztás, amivel ez a mun­ka jár, de már azt is megszok­tam. Örömmel és lelkesedés­el csinálom. Amikor elérke­zik az évad vége, jó egy kicsit kifújni magam, de hamaro­san hiányozni kezd az épület, a ,,színház-szag” és a közön­ség is, akik nélkül nincs színház. Értük próbálok élni.

* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.