Ha azt halljuk alapító tag, automatikusan színészekre gondolunk, pedig velük egy időben már ott voltak a többiek is. Például Drinovszki Lászlóné. Mindenki csak Böbének hívta, mindenki szerette.
   - Tanárom volt Hevesen Póta Albert, aki itt dolgozott amikor még befogadó színház voltunk, ő hívott ide. Azután megalakult az önálló társulat és én maradtam. Tulajdonképpen tehát alapító tag vagyok.
   A színészbüfében kezdtem. Gyönyörű volt... A régi időkben itt tiszta szeretet volt. Igazi csapat, az biztos. Tiszteletben tartották egymást, nem volt olyasféle szakmai féltékenység sem, hogy „te miért kaptad meg azt a szerepet?”, s Gali László igazgató úr is sokat törődött a „gyermekeivel” a fiatalokkal, akiket idehozott. Ők Papának is szólították. Soha nem volt olyan, hogy valamit ne lehetett volna vele megbeszélni.
   A színészek ránk is úgy néztek, mint családtagra, aranyosak voltak, volt, aki mindig a pótanyjának hívott. Nem kellett attól sem félnünk, hogy becsapnak. Premierek után nagy „bulik” voltak, sütöttünk-főztünk. Nagyon kedveltem például Megyeri Zolit, Román Jutkát, Pasqualetti Ilonát, Sivók Irént - Faragó András is itt kezdett minálunk… Szatmári Gyurinak sok hódolója volt. Nagyon szerették a játékát és egyébként is népszerű volt, intelligens, finom, nem pejoratív értelemben bohém egyéniség.
   Még lakodalom is volt a színházban, a kellékesé, ott voltak a színészek is…
   Amikor a férjem megbetegedett ott kellett hagynom a büfét és nézőtéri dolgozó lettem. Jászberényből, Ózdról, távoli helyekről is voltak bérletesek, érkeztek alkalmi nézők. Volt olyan előadás, ahol 40 pótszék volt bent. Szerettem, amikor gyermekek jöttek. Az igazgató úr mindig azt mondta, ha beteg lett egy gyerek és külön eljött később, olyan meg ne történjen, hogy ne ülhessen be.
   Ma már nem dolgozom, de van bérletem. Nem szakadtam el a színházamtól.


Az egyik előadásra szóló személyesen nekem szóló meghívó.
"Körmölte: Megyeri"