A Svejkben lépett először színpadra. Most Tennessee Williams egyfelvonásosára készül. Először azonban arról beszélgettünk, hogyan került Egerbe egy soproni fiatalember.
  - Nem sikerült a felvételim a Színművészeti Főiskolára. Nyaralásból tértem haza, amikor édesapám elém tett egy újságcikket, benne jelentkezési lehetőséggel Egerbe. A véletlen irányított tehát ebbe a városba. Mindig szerettem magam produkálni, az iskolában is nagyon eleven voltam, de azért szerettek a tanáraim. Komolyan azonban csak a gimnáziumban érett meg bennem az elhatározás, hogy ezt szeretném csinálni –bár vonzottak a nyelvek is, két nyelvvizsgám is van. Amikor így döntöttem, szüleim egy kicsit furcsán néztek rám, jól meggondoltam-e, hiszen sokszor göröngyös ez a pálya. A felvételire édesapám kísért el. Nagyon izgultam, mindenbe belebakiztam, elfelejtettem a szöveget… de a helyzetgyakorlataim tetszettek és az eredményhirdetéskor elsőnek hangzott el a nevem a felvettek között. Hitetlenkedve néztem körül: biztos, hogy jól meggondolták ezt? De nagyon jólesett. A vonaton hazafelé aztán csendben ültünk, föl sem fogtuk szinte, ami történt. 
  A színházban hamar befogadtak, megszerettek. Eleinte kölyökgólya volt a becenevem. Azóta komolyodtam, de a „gyerekségem” 90 százaléka megmaradt, s ennek én örülök. Jó, ha a színészben megvan a gyermek nyíltsága és kreativitása. Két év stúdió után első éves gyakorlatos színész vagyok. A vizsgaelőadásunkat Gali László igazgató úr rendezte. Jó volt vele dolgozni és éreztük, hogy ő is szeretettel foglalkozott velünk.
   Régebben nagyon zavart az, amikor néztek. Ettől produkálni akartam magam, színészi szakkifejezéssel élve ”sok volt” amit csináltam. Mára az egészséges drukk maradt. Vannak barátaim, akiknek adok a véleményére. A társulat tagjai összetartanak, nem irigyek, ott segítenek, ahol csak tudnak.
   Egyik legszebb élményem volt, amikor a József és a színes, szélesvásznú álomkabát premierjén a Líceum udvarán esni kezdett, a nézők mégis mind ott maradtak, felállva tapsoltak nekünk. Ritka az ilyen siker. Csaknem elsírtam magam a meghatottságtól, mert ez tényleg gyönyörű volt. Az esőtől rendkívül balesetveszélyessé vált a színpad, nagyon csúszott. Mégsem törődtünk vele, kimentünk és táncoltunk újra és újra, hogy megköszönjük ezt a fogadtatást. Bennem maradt ez az élmény, a mai napig gondolok rá.
   - Tennessee Williams…
   - Nádasy Erika és én vagyunk a színpadon, egymásra vagyunk utalva. Nagy felelősséget érzek és nagyon kell koncentrálnom, mert nincs sok szövegem, ellenben végig jelen kell lennem és ez az egyik legnehezebb dolog. Egy kisfiút játszom, az ő szemével kell mindenre reagálnom. Félek is egy kicsit, mert ez az eső nagy lehetőségem. Sokat tanultam Szegvári Menyhérttől. Segítségével olyan reakciókra voltam képes, amin utólag magam is meglepődtem. Sírtam, nevettem, annyira jólesett. És Nádasy Erikával is nagyon jó volt együtt próbálni. Meg is köszöntem ezt neki. Nagyon szeretem a darabot és bizakodva várom a bemutatót.
   Itt lesznek a szüleim is, akik egy évben talán kétszer, ha meg tudnak nézni, mert nagyon messze vannak. Itt voltak a vizsgámon is, más rokonaimmal. Nagyon örülök, hogy összetartó a családunk. Sokat köszönhetek nekik. Büszkék rám a szüleim, otthon szinte ajnároznak. Őrzik a videofelvételeket is azokról a darabokról, ahol én is szerepelek…
   Nagyon hasznosnak őrzöm az itt eltöltött két és fél évet. Szeretném, ha kapnék további szerződést, kipróbálhatnám, mire vagyok képes, mert még nem igazán tudom, csak sejtem. Színpad nélkül már nem tudom elképzelni az életemet.

* Kapcsolódó hangfelvétel: Rádió Eger 1996 - beszélgetés Bácsatyai Gergellyel az Élő! rovatban.

* Ez az írás eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.