a globe Royal mulatóba készülve mindössze Budapestig kell utaznunk, mégis eljutunk egy másik kontinensig, s közbhen még időutazást is tet­tünk! A színpadon két lány és két fiú - pardon: két hölgy és két úr - búgja a mikro­fonba a századelő Amerikájának azokat az édes-édes, na­gyon népszerű, gazdag és színvonalas dallamvilágú dalait, amelyeknek stílusáról hozzáértőknek már az együt­tes neve - Cotton Club Sin­gers - is mindent elmond. Él­vezettel hallgatjuk őket, feledve minden mást, egy időre még azt is, hogy azt a fiatalembert ott a bal oldalon mos­tanában az egri színház szin­padának orfeumjában is láthatjuk, a nagysikerű Csárdás­királynő Edvinjeként.
   - Siófokon egy német nyelvű operettgálán lép­tünk fel Nyáry Bernadettel, a színház tagjával – meséli - ő ajánlott, amikor kerestek valalakit erre a szerepre. Meghallgattak és megkap­tam. Színházi pályafutásom egyébként Kecskeméten, a kórusban kezdődött.Azután elvégeztem Gór Nagy Mária Színésztanodáját. Nagyszerű tanáraim voltak, a Koltay-Pogány házaspártól Mensáros Laci bácsiig. Segédszínész­kedtem az Operettszínházban, játszottam Székesfehérváron Hugót a Liliomban. Az első zenés főszerep Zalaegerszegen várt rám, a Monmartre-i ibolyában. Szeretem az operettet. Ezek a dallamok - a Csárdáski­rálynő esetében különösen - nemcsak a nézőnek, nekem is megnyitják a szívemet.
   -  Megosztottad a nézőket. A többség nagyon szereti, amit csinálsz. Néhányan  fenntartással fogadják, mond­ván, hogy “nem igazán operet­tes”...
   - Engem arra tanítottak, hogy bármilyen darabban játszik az ember, nagyon komolyan kell venni. Megha­tározó volt számomra a színészi alakítás a szintén vitatott kaposvári Csárdáski­rálynőben. Nem láttam annyiszor, hogy önkotrollt vesztve utánoznám, nem is lehetne, hiszen azt a változa­tot kifejezetten azokra a művészekre írták, de belém ivó­dott a hozzáállásuk. Azt érzem bajnak az operettját­szásban, ha a mai közegben, amikor a musical meghatározó, ­nem alkalmazkodunk az új követelményekhez. Egerben folyamatos segítséget kaptam a kollégáktól, például Olgyai Magdától, Kiss Laci bácsitól, Vókó Jánostól, M. Horváth Józseftől, akik segítettek abban, hogy megtaláljam a szerep mélységeit, hogy  komolyan vegyek mindent, amit kimondok – bár magam is éreztem valamit ösztönösen abból, mit lehet, mit kellene igazából csinálni. E felfogás kialakításában a rendező, Bor József is rengeteget segített. Közben azért követem az operett konvecióit is, talán csak nem annyira direkt formában, de bizonyos helyzetekben nagyon is tudatosan, s mindebben nagyszerű partnereim a primadonna, Szilágyi Olga és a táncosomikusok, Hüse Csaba és Baráth Zoltán. De mindenkivel remekül tudunk együtt dolgozni, valamennyiüket nagyon szeretem és alig várom, hogy jöhessek Egerbe egy-egy előadásra.  
   - Elárulom, hogy rólad is csupa jót hallottam. Dicsérték közvetlen és barátságos egyéniséged, művészi kvalitásaidat.
   - Őszintén mondom, hogy eddigi legnagyobb színházi élményem ez a vendégjáték, bár ez a kifejezés talán nem is pontosan illik ide. A színlapon sem szerepel a “mint vendég” megjelölés és nem is bánom, mert úgy érzem, mintha tag volnék. Játszottam már olyan előadásokban, ahol kisebb szerepet is nagyon jó volt csinálni, mert annyira vonzó volt az előadás egész közege, olyan nagyszerűek voltak a főszereplők, de az itteni élményeimmel semmi sem ér fel.Túl az iskolán, a második nagy iskola ez volt. Sokat tanultam. Nagyon fontos állomás életemben Eger, ezekkel a kollégákkal, ezzel a társulattal. Apró, de az itteni légkörre, összefogásra, egymás megbecsülésére jellemző példa, hogy mindössze öt napja voltam még itt, de már felköszöntöttek névnapomon az egész társulat nevében. A bizalom, az, hogy ebben a műfajban én itt ilyen nagyságrendű szerepet játszhatok – valami fantasztikus élmény! És a közönség is! Ha számítanak rám, a következő évadban is szívesen vállalok itt szerepet.
    - Hogyan fér meg egymással a színpadi játék és az együttesed?
   - Hétéves koromtól trombitáztam, de mégis, amikor felvettek a dzsessztanszakra, az egyéves előkészítő alatt – nem utolsósorban énektanárnőm, Sík Olga komoly munkájának hatására – mégis úgy döntöttem, hogy inkább az éneklést választom. Folyamatosan léptem fel operettel, de közben a Cotton Club Singers is erősödött. Vokális, populáris dzsesszként határoznám meg, amit önálló műsorunkban csinálunk. De vállalunk vokálozást mások számára is, így láthattak bennünket a Hungária-turnén. Most készül egy saját CD lemezünk és talán egy videoclip is. Azért itt sem idegen tőlünk a színpad világa, hiszen jelmez, koreográfia teszi teljessé műsorunkat. Erről talán az egri közönség is hamarosan meggyőződhet, mert szó van róla, hogy adunk egy koncertet a Gárdonyi Géza Színházban, még ebben az évadban. Nagy várakozással nézek elébe. Remélem, hogy ugyanolyan szeretettel fogadnak, mint a Csárdáskirálynőben.

* Ez az írás eredetileg a Heves Megyei Napban jelent meg.

* László Boldizsár ma a Szegedi Nemzeti Színház Opera Tagozatának tagja.